Szolnok Megyei Néplap, 1965. október (16. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-17 / 245. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1965. október 17.

z asszony a férfire pillantott:

— Egyet kérek tőled — mondta halkan.

— Egyet?! — csodálkozott a férfi. — Mindent kérhetsz.

— Nem — rázta fejét. — Csak egyet.

— Mit?

— Azt, hogy mondd majd meg, ha — lenézett az asztalra, mintha a fehér abrosszal beszélgetne:

— ha már nem szeretsz.

— Szeretlek. Tudod.

— Most igen — felélte , az asszony. — Eljön az idő. amikor majd nem. — Ügy érezte, ha még egyet szól. sírni kezd.

A férfi átnyúlt a poharak fölött, megsímogatta rezzenő, fehér ujjait:

— Gondolod? — kérdezte.

Jó lenne nem gondolni

— mondta rá magáiban az asszony. Hangosan nem válaszolt, elnézett a hegyekre.

Nem vették észre, mikor merült el a nap. Az égalja aranyzöld volt, meleget lehelt, de föntebb már kék volt. hűvös kék. A hegyek puhán nyúltak el, álmosan, mintha a város füstjeiből s az est párájából formálta volna őket egy láthatatlan valaki.

A férfi magafélé billentette kezét a fonott karfán, s a karórájára pillantott:

— Nemsokára mennünk kell — mondta tompán.

— Igen — biccentett az asszony. — Mennünk. — Hirtelen kitört —> de miért?!

De miért?! — visszhangozta a férfi valahol gondolatai mélyén és nem felelt.

— Ö, legalább gyűlölni tudnám! — mondta tovább az asszony. Szemét bepá- rázta a könny.

— Nem, azt nem lehet — tiltakozott azonnal a férfi;

— Nincs okunk a gyűlöletre. — Magában hozzátette: Bár lenne!

Az asszony erre is gondolt. Hangosan a választ mondta rá:

— Nincs. — Majd fellobbant: — Innék valamit!

— Én is — bólintott a férfi, s konyakot rendelt.

Rajtuk kívül alig volt vendég a teraszon. A fiatal gyerekarcú pincér hamar hozta az italt:

— Parancsoljanak — tette eléjük könnyű, kimért mozdulattal a két metszett poharat, s lesütött, szalmaszőke szempillái alól azt leste: észreveszi-e az asz- szony, milyen finoman tud kiszolgálni?

Igen, észrevette.

— Köszönöm — mosolygott _ rá könnyű, kis biccentéssel, de tovább nem törődött vele; a férfit nézte.

— Mire iszunk? — emelte az fel a poharát.

Az asszony csak nézte, nézte, azután mondta:

— Amire te akarod.

A férfi arca hirtelen merev lett. Hátradőlt a nádfotelban s felmutatott:

— Nézd!

Az asszony felpillantott.

A kék sötétség lejjebb szállt. A hegyek már feketék voltak, s élük volt, amely keskeny, zöld barázdát hasított az ég aljára.

— Mint megnyíló, kék óceán alatt — mondta a férfi.

— Igen — borzongott ösz_ sze az asszony.

Azután ittak.

A férfinak iskolai atlasza villant fel, látta maga előtt a szétszórt, apró polinéz szigeteket, körülötte a rengeteg kékséget s rajta körben a felírást: Nagy vagy Csendes Óceán. Elmosolyodott.

Az asszony megkérdezte:

— Mire gondolsz most? Orra fölött vékony, kig re- dők szeltek ketté fehér homlokát.

— Nagy, vagy Csendes Óceán! — mondta a férfi halkan, kissé szavalva. — Diákkoromban mindig így, igének' éreztem ezt a

„vagy”-ot, nem kötőszónak. Órákig elnézegettem atlaszomban Polinézia térképét, s egyre mondogattam: „Nagy vagy. Csendes Óceán!” — Kesernyés fintorral elmosolyodott; — Akkor még úgy hittem, híres óceánológus lesz belőlem.

Az asszony is mosolygott, de kötekedőn:

— Még szerencse, hogy csak földrajz tanár lettél.

A férfi nem értette.

— Azért, mert ott mesz- sze a tengeren nem találkozhattunk volna. — Nevetősen mondta, de amikor elhallgatott, komoly lett. Nagyon komoly.

A férfi nézte sokáig, szótlanul, majd hirtelen megkérdezte:

— Miért szeretsz?

— önzésből.

— Te: engem?!

Az asszony csak bólintott.

— Nem — mondta a férfi határozottan.

— Pedig így van — vágott közbe az asszony. — Szeretlek, mert veled mindig minden olyan más, olyan szép.

A férfi a fejét rázta, majd:

— Hogy mit jelent önzésből szeretni — kérdezte halkan —, megtudod, ha te is negyvenéves leszel, s beleszeretsz egy nálad tizenöt évvel fiatalabb fiúba.

Az asszony felkiáltott:

— Én nem akarok már senki mást szeretni.

— Én sem akartalak téged — mondta a férfi. Később hozzáfűzte: — Vanj nak dolgok, amelyek erősebbek nálunknál.

— Igen, a szerelem.

— Nemcsak a szerelem.

— Még mi?

— A becsület.

Az asszony megrándult:

— Ezt most mire mondod?

A férfi nem nézett rá:

— Csak úgy... Eszembe jutott.

— Nézz rám! — bűvölte az asszony felfénylő szemmel. De az még mindig nem nézett. Akkor hirtelen felmutatott az egyik előtűnő csillagra, s játékosan megkérdezte:

— Az melyik csillag? — Épp a Szabadság szobor fölött sziporkázott.

A férfi odanézett:

— A Szíriusz. — Magyarázni kezdte: — Tulajdonképpen nem is egy csillag, hanem kettő. De kísérője egészen kicsi, alig nagyobb a földnél, s nincs fénye, csak súlya van, irtózatos súlya. Atommagokból áll.

— Olyan — mondta az asszony —, akár én...

— Akár én melletted — vágott közbe a férfi

— Nem, nem.

— De igen — bólintott a férfi. — Nincs fényem, csak súlyom van. Irtóztató súlyom, amit rádakasztottam.

— Én vettem magamra — kiáltotta az asszony. — Én.

A férfi lehunyta a szemét; nem felelt.

Téged, csak téged akarlak! — Jajdult M belül az asszony, azután;

— Gyűlölni akarom őt, gyűlölni — suttogta fulladozva.

— Nem szabad — mondta rá rögtön a férfi, s csi- títóan megsímogatta az asszony madárcsontú vállát. Később azt mondta még; — Pedig elvesz tőlem.

— Tőled senki soha!

Á

férfi félrekapta feiét, majd felnézett az égre.

Az égbolt sötét volt és hidegen nyugodt. Mintha kék acéllá fagyott volna. A csillagok jégkristályok voltak, zúzmara szemek.

— Ez megmarad nekem — mondta.

— És én? — kérdezte az

asszony.

— Te? — kérdezte visz- sza, de nem felelt rá. Magában sem. Azt mondta: — Mint megnyíló, kék óceán alatt. — És még mindig az eget nézte.

Az aszony dideregni kezdett.

A férfi szemesarkából észrevette:

— Fázol? — hajolt hozzá.

— I-igen — vacogta.

— Hűvös van — bólintott a férfi. Odaintette a pincért, fizetett, aztán mentek.

A kis pincér az italos pult mögül hosszan nézett utánuk, nézte az asszony meg-megringó derekát, amíg csak el nem tűntek a lépcső fordulójában.

A legalsó lépcsőfokon az asszony hirtelen szembefordult a férfivel. Nem szólt semmit. Állt mozdulatlanul, akár önmaga szobra. Csak a szeme élt, rpegtá- rult, nagy szeme; ezzel kérdezte:

És én?

A férfi megértette:

— Te is — mondta halkan. Magában hozzátette: neki. És tudta, hogy ez nem lehet másképp.

Tudományos világnézetünk terjesztésének időszerű feladatai

I „Fontos, hogy a kommunisták képesek legyenek a politikai együttm OVódást összeegyeztetni a tudományos világnézet következetes képviseletével és terjesztésével”. (Ideológiai irányelvek.)

Napjainkban a szocializmust igenlő emberek között komolyabb ellenvetésre csak elvétve talál az 8 felismerés, hogy a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában növekvő jelentősége van a tudományos világnézet terjesztésének, a legelterjedtebb idealista világnézet, a vallás elleni eszmei harcnak. A tennivalók gyakorlati megoldásában, a módszerek megválasztásában azonban ko- rántsincs meg az az egységes szemlélet, mely elengedhetetlenül szükséges a szocialista tudat hatékonyabb formálásához. E cikk szándéka csupán az, hogy rávilágítson: a gazdasági

alapok változását nem követi és nem is követheti mechanikusan az emberek gondolkodásának szocialistává formálódása, éppen ezért „ ... az eszmei munkában ugyanolyan erőfeszítésekre, egyértelműségre Van szükség, mint az osztályharc más frontszaka - szair...”

I.

A szocializmus alapjainak lerakása után megyénkben nemcsak a társadalmi, gazdasági és politikai élet szilárdult meg, hanem az emberek gondolkodása is a szocializmus irányában fejlődik. így természetes, hogy a tudományos világnézet térhódítása nyomán egyre inkább csökken a vallás befolyása. Nap mint nap nő azoknak a száma, akik — ha nem is fogadták még el teljesen és egyértelműen a marxista nézeteket — közömbösek & vallással szemben. A bigott vallásosság egészen szűk körre korlátozódik. A gyakorlati vallástalanság ma már falvainkban is egyre nyilvánvalóbbá válik, hiszen nemcsak a hétköznapi, hanem a vasárnapi és ünnepnapi templombajárás is jelentősen megfogyatkozott.

A vallásoktatásra járó gyermekek száma alig egy évtized alatt egészen minimálisra csökkent. Hogy ez nem látszateredmény, mutatja az, hogy a körmenetek és más egyházi rendezvények látogatottsága is erősen megcsappant.

A hivők körének szembetűnő szűkülése következtében az utóbbi években nem lebecsülendő azoknak a papoknak a száma, akik szakmát igyekeznek tanulni és egyházi tevékenységük mellett más mellék- foglalkozást is vállalnak nyilván azért is, mert a hivők számának további csökkenésével számolnak.

Nyilvánvaló tehát, hogy a vallás ma már egyáltalán nem azt a helyet foglalja el a társadalom, a család és a szocializmus útját járó emberek magánéletében sem, mint a n- zsákmányoló társadalom feltételei között. A szocializmus lépésről lépésre, de következetesen és visszavonhatatlanul megteremti azokat a feltételeket, melyek a vallásos nézetek végleges megszűnéséhez vezetnek. A szocializmus építése a vallás anyagi alapjainak a felszámolása is egyben és ez jelzi elkerülhetetlen halálát.

Ma még azonban azzal is számolni kell, hogy a vallásos nézetek csökkenésével szemben ellenható té nyezők is vannak. Annak ellenére, hogy társadalmi és ismeretelméleti gyökerei erősen meglazultak, előfordulhat és időnként elő is fordul, hogy átmenetileg

: Fábián Zoltán:

! NAŰV VAGy

! CSENDES

| ÓCEÁN

■

___________________________________

■

d 1 A ft ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ a ■ ri 1 tt á U i I H i ■ 4 d ■ i i ri 111 ■ n 111 rTITÍl 111 B I

F. K. KAULt

Az Eichmano-ugy

Aligha volt még a történelem folyamán per, amely oly különleges előzmények és körülmények között zajlott volna le, mint Adolf Eichmann volt SS ober- strumbahnführernek, a Jeruzsálemben, külön törvény alapján összeállított izraeli bírósági tanács előtt, 1961. április 11-én megkezdett és kerek egy évig tartó bűnpere — Nemcsak Eichmann Argentínában történő elfogatásának különös körülményei okozták ezt az izgalmat, sőt nem is pusztán az a gyalázatos szerep, amellyel Hitlernek ez az elvetemült pribékje hatmillió, — javarészt zsidó — ártatlan ember kifosztását, gettóba kényszerítését, és különböző kivégző táborokban történt „tervszerű megsemmisítését” elősegítette. Az izgalom legfőbb forrása az volt, hogy sokan azt remélték, mások meg attól tartottak: — a tárgyalás

fényt derít majd azoknak az ismert személyeknek bűnösségére, akik Eichman- nal együtt tevékenyen közreműködtek a sok milliós népirtás előkészítésében és végrehajtásában, s akik — mint például Globke, Winkelmann vagy Veesenmayer — magas tisztséget töltenek be, vagy legalábbis jómódú, tekintélyes polgárként élnek Nyugat-Német- országban.

A könyv szerzője, Kául professzor, aki mint megfigyelő részt vett a bűnper tárgyalásán, rezignáltan állapítja meg: sem a remény, sem a félelem nem volt indokolt, mert az izraeli vezető körök különös súlyt helyeztek a bonni kormánnyal érdekközösségen alapuló jóviszonyuk ápolására, és ezért „a pervezetést tervszerű irányítással Eichmann bűnösségének megállapítására korlátozták, és lemondtak a büntetőjogi felelősség teljes feltárásáról, és arról, hogy a bűntársakat — ha szükséges — nevükön nevezzék”.

Azt, hogy ezek a szempontok mennyire érvényesültek a per folyamán, jól bizonyítja, ugyanaz az izraeli igazságügyminiszter, aki külön törvényt .hozatott, miszerint a nyugatnémet dr. Servatius elláthatja Eichmann védelmét, — nem adott engedélyt Kául professzornak, aki négy

keletnémet állampolgár

képviseletében mellékvád- lókiént kívánt fellépni a tárgyaláson. (Mellesleg Servatius 20 000 dolláros védői díját Izrael fizette...) Ilyen körülmények között a per — a szerző szerint — annak ellenére, hogy Eich- mannt halálra ítélték és ki is végezték, nem szolgálta a teljes igazság feltárását, mert szemet hunyt olyanok nyilvánvaló bűnrészessége felett, akik Eichmannál nem kevésbé felelősek a nácizmus gaztetteiért, de az izraeli kormány által tudomásul vett, különleges mentelmi jogot élveznek a nácikat már nem is mentő, hanem egyenest rehabilitáló rendszerben, a neonáciz- must és revansizmust bátorító Nyugat-Németország- ban. A náci hóhérok tetteiről megrázó részleteket feltáró mű dr. Tímár István kitűnő fordításában jelent meg. — (Kossuth Kiadó)

K. L.

Jankovieh Ferenc :

Szőlőlopók

Kala-bala... E kalimpáló

szókkai

jeilemzera zagyva hangulatom: míg lebúvok négykézlábra

a holdban, hogy föl ne tűnjön alakom- Kala-bala... A hűs húsú

tavasz

rúgy-túzre s virág-lángokra ha nem

gerjedez: biztos- hogy

jégcsipejú az- — de már elnyílott hirtelen. Kala-bala... A lelkem nem üres,

sőt nagyon is zsúfolva kong: izgalmak egymásra hányt

halmaza

elrendezetlen peng, sikong és minden levél-zizzenésre a többi cserép-hangon

felesel —

Kala-bala... Egy szállongó

sóhaj

virág-hangon elmorzsolva,

feselTavasz-őszön a holdvilág pillangó zenét szúr reád: bástya mögéböl míg lesed, hogy leereszkedik a hold az árokba, mint jegyesed — és jönnek a szőlőlopók, botladozva a haraszton: s a hold-szűz és a földasszo-'"

kis hugocskái megfejik a tőkék duzzadt tőgyeitfokozódik a vallásos nézetek hatása. Magunkat áltatnánk, ha nem vennénk figyelembe, hogy az imperializmus háborús provokációi, a hidegháborús légkör visszaállítására tett előfeszí- tései, a gyakori természeti csapások, különösen akkor, ha az emberek felvilágosítása terén is zavarok mutatkoznak, aggódást, félelmet szülhetnek a világnézetileg nem elég szilárd emberekben és ez az elbizonytalanodást. a félelem érzése jó talaj a vallásos nézetek továbbéléséhez, esetleges újjászületéséhez is.

Életünk meglévő negatív jelenségei is kedvező talajt teremtenek a vallásos prédikációk számára. A szocialista együttélés szabályainak megsértése, az erkölcsi lazaság egyes megnyilvánulásai, a durvaság, a gyermekek nevelésének elhanyagolása, az elvtár- siatlan magatartás és a múlt minden csökevénye szocialista életünkben lehetőséget ad arra, hogy ezt ellenségeink úgy tüntessék fel. mint az ateizmus terjedésének szükségszerű következményét. Az ilyen érvelések az emberek egy részére ma még kétségtelenül hatnak.

A vallásos nézetek különös életképességét a fentieken kívül az is erősíti, hogy szorosan összefonódik az érzelemre erősen ható kultusz- szal és szertartással. A mindennapi élet igazolja, hogy legtöbbször a vallásos elképzelések hamarabb eltűnnek az emberek fejéből,

mint a vallási szokásokhoz,

ünnepi aktusokhoz, különböző szertartásokhoz való ragaszkodás. Mutatja ezt, hogy a gyakorlati vallásta- lanság nagyfokú növekedése mellett sokkal szerényebbek eredményeink az új társadalmi, családi rendezvények terén. Figyelemre méltó viszont, hogy a régi termelőszövetkezeti városokban az új szokás mély gyökeret vert és a jelentős családi események némelyikének csaknem a felét egyházi segédlet nélkül rendezik már.

Kétségtelen, hogy ma sokkal kevesebb a vallásos ember, mint néhány évtizeddel ezelőtt volt. A vallásos előítéletektől, szokásoktól való teljes megszabadulás azonban hosszú és bonyolult folyamat, sokkal nagyobb határidőre van szüksége, mint az a két évtized, mely felszabadulásunk óta eltelt.

Akaratlanul is felvetődik itt egy kérdés: az. hogy a vallásos nézetek és szokások még ilyen erősen tartják magukat — sőt a Szovjetunióban is vannak vallásos emberek — nem azt jelenti-e, hogy a vallásnak valamilyen külön1eges természete van, hogy a vallás az örök, mint azt egyesek állítják.

Nem, erről szó sincs. Maga az a hallatlan vereség, melyet a szocialista forradalom előnyomulása során elszenvedett, megcáfol minden ilyen feltételezést- Szívósságával kapcsolatban Itt egészen másról van szó. Ä vallás véglegesen csak ak-