Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

A 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. szeptember 7. LABDARÚGÁS Magyarország Ausztria 3:0 A labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a ma­gyar csapat fölényben ját­szott a meglehetősen gyenge osztrák együttes ellen- Az el­ső gólt a 4- percben Farkas rúgta mintegy 14 méterről, jobboldalról. A 36. percben Fenyvesi közelről megszerez­te a második gólt is. A 70- percben a játékvezető kicsit túl szigorúan 11-est ítélt az osztrákok ellen, amit Mé­szöly értékesített- (Igaz, hogy négy perc múlva a játékve­zető egy jogos 11-esünket vi­szont nem adott meg). A magyar csapat Bene sé­rülése ellenére is nagy fö­NB l-B lényben játszott és helyzetei alapján akár féltucat gólt is lőhetett volna. Az osztrák csapatban a védelem és a csatársor egyaránt „gyengél­kedett”. A világbajnokság hatodik selejtező csoportjában Ma­gyarország vezet 5 ponttal a két pontos NDK és az egy pontos Ausztria előtt. A ma­gyar együttes legközelebbi ellenfele október 10-én Bu­dapesten az NDK csapata lesz. Amennyiben ezen a mérkő zésen a magyarok egy pon­tot szereznek, már bejutot­tak az angliai világbajnoki döntőbe­után az MTE nagy fölény­be került. A 63. percben Vilisch buktatásáért bün­tetőt ítélt a játékvezető, amit ugyanő értékesített. A befejezés előtt 3 perc­cel Sárkány ismét hibázott és Solti beállította a vég­eredményt. Az MTE a mérkőzés nagy részében jól játszott, de a kihagyott gólhelyze­tek és a kapushibák miatt vesztesen volt kénytelen elhagyni a pályát. — Jó: Strasszer, Gál, Solti, ill.r Makai, Kelemen, Palla. Túróczy S. Az NB n. további ered­ményei: Vasas Izzó—Bé­késcsaba 0:0, Kecskemét— Borsodi Bányász 1:0, Gyu­la—Debreceni Honvéd 4:0. A labdarúgó NB II. Keleti csoport állása: 1. Eger 23 13 6 4 44:19 32 2. Kecském. 23 13 4 6 36:21 30 3. Szó- MÁV 23 13 3 7 35:26 29 4- Bp. Sp. 23 11 6 6 43:28 28 5- Borsod 23 10 7 6 31:20 27 6. Pénzügyőr 23 8 9 6 26:22 25 7. Szó. MTE 23 10 5 8 26:33 25 8- Bp. Előre 23 9 6 8 33:25 24 9. Misk. B- 23 10 4 9 32:37 24 10- Gyula 23 7 7 9 27:27 21 11. N-bátony 23 7 7 9 24:34 21 12. Debr. H. 23 7 7 9 21:31 21 13. KISTEXT 23 7 6 10 25:33 20 14- SZVSE 23 6 7 10 39:33 19 15. Bcs. El. 23 7 5 11 26:32 19 16- Vasas I. 23 6 7 10 19:33 19 17. Martfű 23 5 5 13 27:43 15 18- Kistér. 23 4 7 12 18:35 15 Jászberényi Lehel- Székesfehérvári Vasas 1:1 (1:0) NB III. Idegenben is győzöl! a Jb. Vasas Jászberény, 500 néző, — vezette: Vadas Gy. Lehel: Sándor — Fortuna, Józsa, Nagy I. — Hegedűs, Papp — Bánhidi, Nagymajdon, Sárközi, Szántai, Marosi. — Edző: Fodor Rezső. Vasas: Varga — Kerecsényi, Bog­nár, Horváth II. — Burka, Németh — Szabó, Czigler, Szőke, Balogh, Ispaics. — Edző: Albert József. Kitűnően kezdtek a ha­zaiak: előbb Sárközi lőtt közelről a kapusba, majd az újonc Marosi átadását Nagymajdon , lőtte kapura, de Varga bravúrosan vé­dett. A 15. percben Maro­si felső sarokba tartó lab­dáját ütötte szögletre a kapus. A vendégek első ízben a 21. percben lőttek kapura. A félidő közepétől kiegyenlített lett a játék, a színvonal is esett. A 43 perct?en Szántai szögletet ívéit kapu elé, a bolyból Nagymajdon emelkedett ki legjobban és fejjel a jobb­sarokba csúsztatta a lab­dát. Az 51. percben Nagy­majdon lövésébe belenyúl­tak a védők és a labda a kapufáról pattant szöglet­re. A beívelés üresen ta­lálta Bánhidit, de a csa­tár kivárt és szerelték. Az 57. percben Marosi kitűnő labdát kapott, idegességé­ben azonban a kapu fölé vágta. Ezután Szántai lö­vését csak kiütni tudta a fehérvári kapus, de nem volt a közelben herényi csatár. Az utolsó 20 perc­ben a vendégek vették át az irányítást. de előbb Szabó az oldalhálóba fe­jelt. maid Czigler lövését védte Sándor. Már-már Pénzügyőrök— Martfű 2:1 (2:0) Budapest, Pasaréti út, 400 néző, vezette: Bújna. Pénzügyőrök: Bilkei — Szalai II., Zalai, Haralam- bidisz — Kisházi, Makádi — Koroly, Szabó II., Szabó I., Balogh. Sülé. — Edző: Miksovszki Zoltán. Martfű: Németh — Erdei, Seres, Molnár — Sütő, Horváth —^ Nagy. Kiss, Szűcs. Mé­száros, Mezoteleki. Edző: Csendes Imre. Az első félidőben a ha­zaiak játszottak fölényben és Koroly, majd Sülé gól­jával kétgólos vezetést sze­reztek. Á második félidő­ben jól kezdett a Martfű és már a 49. percben Me­zőteleki szépített. Ez után is a martfűiek játszottak fölényben, lövéseiket azon­ban nem kísérte szeren­cse. A 86. percben Mezőte­leki lövését Zalai a kapu előtt kézzel ütötte szöglet­re, a játékvezeteő azonban nem minősítette szándé­kosnak a kezezést. Alacsony színvonalú mér­kőzésen. a helyzeteit job­ban kihasználó hazai csa- aat megérdemelten gyű­li gy látszott, hogy nem vál­tozik az eredmény, de a 84. percben Balogh távoli lövése meglepte a herényi kapust és a labda a hálóba hullott. Ismét bebizonyosodott, hogy nem elég a mezőny­fölény, a két pont meg­szerzéséhez gólokat is kell rúgni. A hazai csatárok ez­úttal is egy tucat gólhely­zetet hagytak ki. Ezenkívül nagy taktikai hibát is vé­tettek, amikor a második félidő közepétől l:0-ás ve­zetésnél védelembe vonul­tak. Ezzel lehetőséget ad­tak a vendégeknek a tá­madásra. Ilyen körülmé­nyek között született az igazságos döntetlen. Kampier Tibor Az NB I/B további ered­ményei: Szombathely— Szállítók 5:0, Dunaújváros —III. kér. TTVE 3:1. Deb­recen—Miskolc 0:0, Buda­fok—Győr 0:0, Nyíregyhá­za—Oroszlány 3:1, BVSC— Ganz-MÁVAG 2:1. Egyet­értés—Diósgyőr 3:1. A labdarúgó NB I/B állása 1- Dunaújv. 21 10 8 3 30:18 28 2- Szállítók 21 9 8 4 33:23 26 3. MVSC 21 9 7 5 27:20 25 4. Szombath­21 11 2 8 37:24 24 5- Egyetért­21 8 8 5 24:23 24 6. DVTK 21 9 5 7 22:15 23 7. Sz-feh. V. 21 7 8 6 34:24 22 8. Oroszlány 21 9 4 8 29:25 22 9- Ganz-M. 21 8 5 8 23:24 21 10. DVSC 21 7 7 7 19:20 21 ll-MAV-D. 21 7 7 7 26:29 21 12. BVSC 21 6 7 8 25:24 19 13- Nvíregyh­21 8 3 10 20:34 19 14- BMTE 21 6 6 9 20:18 18 15-Jh. Leh. 21 4 4 : 13 19:45 12 16-III- kér. 21 2 7 12 20:42 11 zött. A martfűiek csatárso­ra a kapu előtt ismét te­hetetlennek bizonyult. Jó: Zalai, Kisházi, Koroly, Sü­lé, III.: Seres, Horváth. Szűcs, Mezőteleki. Ver bók A. Bp. Spartacus— Szó. MTE 4:2 (3:1) Budapest, Kőér utca, 300 néző, vezette: Kasza. — Spartacus: Fülöp — Szim- csák, Gál, Kovács M. — Kiss, Strasszer — Dálnoki, Kaczur, Solti, Török, Ko­vács E. Edző: Szovják Ist­ván. MTE: Sárkány — Má- tyus, Makai, Zalai — Ke­lemen, Szokolai — Pallai, Palla, Borzi, Vilisch, Ka- rakas. Edző: Szántó Jó­zsef. A játék első részében az MTE támadott többet és a 30. percben Karakas meg­szerezte a vezetést is. Két perc múlva egyenlített a hazai csapat: Solti 30 mé­teres szabadrúgására Sár­kány rosszul vetődött és a labda a kapu sarkába esett. A 38. percben Török, majd öt perc múlva újra kapus­hibából Kovács E. növelte a hazaiak előnyét. Szünet Jászberényi Vasas— Makói Vasas 2:1 (2:1) Makó, 500 néző, vezette: Tóth. — Az élénk, nagy­iramú mérkőzésen a heré­nyiek már az első félidő­ben biztosították győzel­müket. Szünet után nagy volt a küzdelem és eldur­vult a mérkőzés. Góllövő: Helle, Urbán, ill.: Balogh. Jó: Szabó, Helle, Bíró, ül.: Rácz, Balogh. B. I. Szolnoki Honvéd— Miskolci ÉMTE 3:1 (1:1) Szolnok, MÁV sportte­lep, 200 néző, vezette: dr. Demeter. Mindkét félidő­ben a hazaiak irányították a játékot, ennek ellenére mérsékelt teljesítményt nyújtottak. A 86. percben Kengyel—Üjszász 4:0 (3:0), Kengyel, 300 néző, vezette: Gáli- Az első félidőben jóira­mú volt a játék. A hazaiak megérdemelten győztek- Gól­lövő: Szarvák (3), Bállá. Jó: Szarvák I-, Szántai II-, Dósa, ill-: a vendégcsapat védelme. Oiszász ifi—Kengyel ifi 2:1. Bállá V. Karcag — Kunszentmártoni VM 1:1 (0:0) Karcag, 300 né­ző, vez-: Tóth- A „felfrissí­tett” hazai csapat az első félidőben nagy fölényben ját­szott- A mérkőzés második részében mindkét csapat több helyzetet kihagyott- — Góllövő: Kovács Cs., illetve: Csornán. Jő: Tamai, Lasko- vics, Kovács I-, ill-: Oláh, Imrei, Csornán­Karcag ifi—Kunszentmárton ifi 4:0. — szöliősi — Törökszentmiklósi Vasas- Mezőtúr 2:0 (1:0), Mezőtúr. 200 néző. vez.: Barcs- Az el­ső félidőben a hazaiak tá­madtak többet, mégis a ven­dégek szerezték meg a veze­tést szabadrúgásból. Fordulás után is a Mezőtúr kezdemé­nyezett többet. Tóth gólját visszavonta a iátékvezető. maid Szabó lesről növelte a vendégek előnyét. A játék­vezető tévedései befolyásol­ták az eredményt. Góllövő: Fekete. Szabó. Jó: Muszka. Szabó, Fekete, ill-: Herczeg, Ko'ler. Kolbusz­MezőtúT- ifi—Tmiklósi Va­sas ifi 2:0. — sindel — J’ászárokszállás — Kisújszál­lás 4:0 12:0). Jászárokszállás. 500 néző, vez.; Mihályi- A nagyiramú, helyenként szín­vonalas mérkőzésen a ha­zaiak nagy akarással játszot­tak és megérdemelten győz­tek. Góllövő: Meleghegyi (2), Kóczián, Rédei- — Jő: Bagi, Ratkó. Szoka. ill-: Farkas. Jászárokszállás ifi — Kisúj­szállás ifi 4:0. — nemoda — Keserűt (Szolnok) kiállítot­ta a játékvezető. GóUövő: Kovács, Sánta, Bagi, ill.: Horváth. Jó: Kovács, Ivá- nyi, Breuer, ül.: Fülöp, Jerkó. R. I. Békéscsabai Honvéd— Mezőtúri Honvéd 1:0 (0:0) Békéscsaba. 400 néző. — .vezette: Jármai. Nagy küz­delmet vívott egymással a két honvéd együttes. — A védelmek kitűnően helyt­álltak, emiatt a kapuk rit­kán kerültek veszélybe. — Az egyetlen gólt a 72. perc­ben Petrina fejelte. — A döntetlen igazságosabb lett volna. Jő: Pikó, Petrina, Kerekes, ill.: Egei, Mo­rr vszki, Földesi. S. I. Jászjákóhalma — Jászapáti 4:2 (1:0), Jászjákóhalma, 300 néző, vez-: Dobos- A helyen­ként nagyiramú mérkőzésen megérdemeljen nyert a gól- erősebb hazai csapat. Góllö­vő: Farkas, Lukácsi (2), Koz- móczki, ill-: Szirze, Utasi. — Jó: Révfi, Lukácsi, Farkas, Kozmóczki, illetve: Kuzman, Törők, Gulyás. Jászapáti ifi—Jákóhalma ifi 2:0. — sass — Tiszaföldvár—Tmiklósi ME- DOSZ-F. 2:0, Törökszentmik- iós, 200 néző, vezette: Sán­dor. A vendégcsapat megér­demelten nyert. Góllövő: Ká- vási, Berta- Jók: Tóth, Kávási, ill.; Karakas, Fehér. Tiszaföldvár ifi— Tmiklósi MEDOSZ-F. ifi 2:0- Cukorgyár ifi—Olajbányász ifi 4:2. A bajnokság állása 1. Jároksz. 2011 6 3 41:21 28 2. Szó- Olaj. 20 11 5 4 39:17 27 3- Tm. Vas- 20 12 3 5 39:18 27 4- Szo-Vegy. 20 13 1 6 33:19 27 5- Szó- Cuk. 20 11 4 5 24:12 26 6. Tföldvár 20 11 4 5 43:26 26 7. Kszállás 20 9 4 7 29:24 22 8- Üiszász 20 10 2 8 27:28 22 9. Km. VM 20 7 5 8 35:31 19 10. Mezőtúr 20 7 3 10 27:32 17 11- Kengyel 20 7 2 11 43:46 16 12. Jákóhalm- 20 7 2 11 28:32 16 13- Jászapáti 20 3 8 9 28:40 14 14. Karcag 20 4 4 12 24:58 12 15. Khegves 20 5 2 13 17:44 12 16- Tm. Med. 20 3 3 14 13:42 9 36. heti totóeredmények 1. Magyaro—Ausztria 1 3:0 2. Jberény—Székesf. X 1:1 3 Budafok-M AV-DAC X 0:0 4. Nyfregyh—Oroszt. 1 3:1 5- DVSC—MVSC X 0:0 6. Eszterg—Gy- Dózsa X 1:1 7-K. Honvéd—PVSK 1 3:0 8. Mosonm—Z- Dózsa 1 2:0 9. PBTC-K. Kinizsi 1 2:1 10. Veszpr—Várpalota t 2:0 11. ZTE—Ikarus 1 3:2 12. Gyula—Debr. Honv. 1 4:0 13- Izzó—Békéscsaba X 0:0 +1 14- Magyar—osztr- I. f-I. 1 2:0 NB II. Két vereség Megyei I. osztály Jászárokszállás vette át a vezetést A szolnoki lányok a hajrában nyertek a MAFC ellen, lérti atlétá­ink mindkét ellenfelüket legyőzték A mindkét napon bajnoki labdarúgó mérkőzéssel egy­bekötött atlétikai verseny jó hírverésnek bizonyult- He­lyenként nagy küzdelmet lát­hattak a nézők és sok jó eredményt amiből a szolnoki versenyzők sem maradtak ki- Különösen nagy érdeklődés kísére dr. Kleiber Ferenc- nének, a magyar csúcstartó­nak az Universiade diszkosz­vető bajnokának a szerep­lését­A nők versenyében az Új­pesti Dózsa kimagaslott a mezőnyből. Az utolsó két versenyszám előtt még a MAFC vezetett 4 ponttal Szolnok előtt, de a 80 méteres síkfutásban Cs- Farkas Mária és a még ser­dülő Vidra Mária hatalmas küzdelemben jóval felülmúl­va eddigi legjobb eredmé­nyüket 1 pontos vezetéshez juttatták a szolnokiakat. Az utolsó számként rende­zett 200 méteres síkfutásban a Császi testvérek idei leg­jobb eredményükkel tovább növelték ezt az előnyt a MAFC előtt- Magony Ágnes gerelyhajításban elért 43,94 méteres eredményét, amely új megyei csúcs lett volna a versenybíróság megsemmi­sítette. Nők: Magasugrás: 1. Arany (MAFC) 158 cm, 2. Gulyás (M) 158. súlylökés: 1. Klei- bemé (Üipest) 15,59 m, 2- Mikuss (Ü) 15-23; 4x100 m: 1. Újpest 48-6 mp, 2. Szolnok 5L3 mp: 80 m gát: 1. Császi G. (Szolnok) 12 í, 2. Hasznos (Sz) 12 5; 800 m síkfutás: 1. Kiss (Ü) 2:23-7, 2. Cs. Far­kas (Sz) 2:25-9: 200 m sík­futás: 1. Heidt (Ú) 24-7, 2. Császi K. (Sz) 26-2­A pontverseny végeredmé­nye: Újpesti Dózsa—Szolnok 73-5:42.5, Szolnok - MAFC 61:55, Újpesti Dózsa—MAFC 71:46. A női NB I. állása: 1. Honv- 6 6 0 0 4á8.5:250-5 12 2- Ü. Dó. 6 6 0 0 411.5:285.5 12 3- Vasas 6 4 0 2 378 :322 8 4- Barany-6 3 0 3 354 :340 6 5- TFSE 6 3 0 3 350 :344 6 6- BEAC 6 2 0 4 311.5:384.5 4 7. Borsod 6 2 0 4 307 :391 4 8- Szóin- 6 1 0 5 297 :403 2 9. MAFC 6 0 0 6 278.5:405-5 6 Férfiak: hármasugrás: 1. Blazsek (Sz) 14-24, 2. Huszár (Izzó) 14-05; diszkoszvetés: 1. Katona (Sz) 47-30, 2. Vágó (I) 43-70; 10 km gyaloglás: 1. Mucsi (I) 55:31-4, 2. Horti (Sz) 57:36.4; 400 m gát: 1. Tu- rőczi (I) 58-6, 2- Csavera (Meteor) 59.2; 200 m síkfutás: 1. Munkácsi (I) 23-2, 2. Pió- ker (I) 23-3; 800 m: 1. Klek- ner (I) 1:57.4, 2. Kárpáti (Sz) 1:57-8; magasugrás: 1. Kom- lőssy (Sz) 180 2. Szekeres (Sz) 180; 5000 m: 1. Mácsár (M) 14:54-6, 2. Chikán (M) 16:22; gerelyhajítás: 1- Takács (Sz) 55-90, 2. Katona (Sz) 48-98; 4x400 m: 1. Izzó 3:34.8, 2. Szolnok 3:35-1. A pontverseny végeredmé­nye: Szolnok—Vörös Meteor 128:84, Szolnok—Vasas Izzó 114:97, Vasas Izzó—Vörös Me­teor 130:81­A férfi NB I/B állása: 1- Szeged 6 6 0 0 703-1 3:545-5 12 2. Hon. II. 6 4 1 1 659-5 i:556-5 9 3. TFSE 6 4 0 2 648 :564 8 4- Csepel 6 4 0 2 638 :595 8 5- Szóin. 6 3 0 3 628 :625 6 6. FTC 6 2 0 4 595 :633 4 7. V.Izzó 7 2 0 4 571 :250 4 8-MTK 6 1 1 4 581 :632 3 9. V-Met 6 0 0 6 496 :719 0 Sz. J. 4Pi?d»/l?0£r^5flF) ■r> • , *■ V) Í*? «. •>, >AH»* iVi. « ­AU-AS KŐMŰVES. ÁCS. TETŐFEDŐ. SZI­GETELŐ szakmun­kásokat. KUBIKOS BRIGÁDOT. férfi segédmunkásokat felveszünk. Jelent­kezni lehet: Szol­nok Megyei Ta­nács Enítési és Sze- relőipari Vállalat, Szolnok. Dózsa Gy- u- 5. sz. alatt­NAGY GYAKOR­LATTAL RENDEL­KEZŐ GYORS- GÉPIRÖT. TŰZOL­TÓ FELSZERELÉ­SEK KARBAN- TARTÄSÄBAN ÉS - JAVÍTÁSÁBAN GYAKORLOTT - DOLGOZÓT CSO­PORTVEZETŐNEK VALAMINT FIZI­KAI DOLGOZÓ­KAT - TAGNAK FELVESZÜNK. - TEMPO KSZ SZOL­NOK. JÁSZKÜRT U. 17. Épületbádogos mun­kát és javítást vál­lalok. Farkas Laios bádogos. Kengyel. Baicsv-Zsilinszky u. 90. szám­A GELKA szolnoki szervize felvesz iól képzett TV műsze­részeket azonnali belépéssel. Gelka 27- szerviz. Szol­nok. Beloiannisz u- 8- szám­AZ ÉM. 44- sz- Ál­lami Építőipari Vál­lalat azonnal fel­vesz — budapesti munkahelyekre — ács szakmunkáso­kat. építőipari vizs­gával rendelkező könnvűgépkezelő- ket. vasbetonszere­lőket férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikoso­kat- Munkásszállási ős napi kétszeri ét­kezést biztosít. Ta­nács-igazolás - és munkaruha szüksé­ges — Jelentkezés: Budapest, V-, Kos­suth Lajos tér I3- 15. földszint. A HATVANI Ci­pész Ktsz felvesz azonnali belépésre szabászt. — Díjazás megállapodás sze­rint. JÁSZAPÁTI Föld­művesszövetkezet — azonnali belépéssel — mestervizsgával — rendelkező kozme­tikust keres. Je­lentkezés személye­sen a földműves­szövetkezet köz- oonti irodájában- — Felvétel esetén úti­költséget térít. IDÉN érettségizett leány bármilyen munkakörbe elhe­lyezkedne. ..Szor­galmas” jeligére a mezőtúri hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ Kifogástalan Skoda Octavia Super el­adó. — Érdeklődni lehet: Szolnok, te­lefon: 16—26. reggel fél 8-ig. este 6 után. LAKÁSCSERE Elcserélném 3 szo­ba. hallos, összkom­fortos első emeleti. Szolnok belterületi lakásomat, szolnoki egyszer kétszobás és egyszer egyszo­básért- Címet a ki- adóhivatalba kérek. HATVANBAN el­adó egy beköltöz­hető családi ház- — Béla u- 6. szám. ADAS-VETEL TISZASÜLYI ha­tárban iókarban lé­vő tanva lebontás­ra. Besenyszögön házhelynek alkal­mas telek eladó. — Érdeklődni: Szol­nok—Alcsi. határút- Menkó József­____ T örökszentmiklóson Vörösmarthy utcá­ban 788 négyszög­öles házhely eladó. Érdeklődni: Bartók Béla út 4. szám alatt. Kunhegyesen 5 hold szántóföld, közepén lakóház, több épü­lettel. gyümölcsös­sel. 1200 négyszög­öl udvarral, város­szélen eladó- Venni szándékozók Lenin út 29 szám alatt Faragó Gábornál megtekinthetik. CSAKNEM úi für­dőszoba olaikályha vörösréz hengerrel kompletten eladó- Szolnok. Hunyadi 50- szám­INGATLAN VÁSÁROLUNK - VIZHORDO LAJ­KIS családi házéi- t'fLMpT ^KSZ + di°vi5? ne|vs50ßP1 SZOLNOK. JÁSZ- telekkeL Szolnok. tcíT'RT tttpa 17 Hant u- Mellékköz. ^uki uíla u­Fehér. HAZASSAG Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. — Szolnok. Berzsenyi D. u. 42. szám. KÉT család részére alkalmas ház be­költözhetően eladó. Szolnok. Csokonai u- 55/a­EGY szobás családi ház mellékhelyiség­gel beköltözhetően eladó- Szolnok. Szá­va u- 18/1. Jászberény Agancs utca 5 számú ház beköltözhetően, sür­gősen eladó. SZOLNOKON csa­ládi házat venni akarók figyelmébe! Azonnal beköltöz­hető. 2 szoba, elő­szoba. konyha élés­kamra és mellék­helyiségből álló csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: naponta 16 órától:- Sebők. Szigligeti út 7/II. I. em- 5. 50 ÉVES KÖZÉP­MAGAS özvegyasz- szony nyugdíj i al. saiát lakással ke­resi házasság céliá­ból hozzáillő élet­társát. aki szerény otthonába jönne. — .Nem dohányzó” jeligére a szolnoki hirdetőbe­VEGYES BÉLYEGÜZLETE­MET megnyitottam. Budapest. XlV- kér. Naev Laios kir. út 152 sz- Erős I,ászló. VESZEK - Eladok: Magvar és külföldi avűiteményeket. so­rozatokat. blokko­kat. tömegbélyege­ket. eeves darabo­kat- — Hiánylistára sorozatokat kiegé­szítek. - Vidékre postán szállítok. — Ha Pesten lár ke­ressen fel- Megkö­zelíthető: 7. 7/e. autóbusszal. 44. R8 villamossal. Bos- nyák térnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom