Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-02 / 206. szám

IMS. szeptember 2, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Találkoztam a boldogsággal A nyám sokszor mesélte: „Gyerek koromban mi is közöskonyhás cselédíakásban laktunk Sul- phy báró uradalmában. Csupa ágy volt a szoba, mégis többen aludtunk együtt. Akkoriban éjjel ha egy gyerek leesett az ágyról, nem azt kérdezte az anyja, melyikőtök esett le, hanem, hogy hányán este­tek le”. Én csak elképzeltem, hogy milyen lehetett az a lakás, ahol négy családnak jutott egy konyha, hi­szen városban éltem világ életemben. Most azonban meggyőződhettem róla, saját szememmel, hogyan él­tek egykor a cselédemberek az urasági birtokokon. Az épülő szolnoki MÁV kórház Tanácsakadémiára, főiskolára, egyetemre járnak a tiszafüredi járás községeinek tanácsi vezetői Évtizedek koromja, piszokja vastagon fedi a falakat. A szabadkémény füstje inkább a konyhába bújik meg, nem tör a ma­gas ég felé. Csípi, marja a füst a szabadtűzhelyen fő­ző asszonyok szemét. S a négy szobában négy csa­lád él. Szobában? Milyen szoba az, ahová tenyérnyi ablakon szökik be a vilá­gosság, s ahol tégla he­lyettesíti a padozatot? Még van egy ilyen cselédlakás Szandaszöllősön, de innét is már elfelé készülődnek a lakók. Ebben a cselédlakásban férfiak és asszonyok mind a Vörösmező Termelőszö­vetkezet tehenészetében dolgoznak, mint alkalma­zottak. Nem tagok. Miért? Hosszú sora van ennek; — Azt hitték, másutt jobb lesz, könnyebb a megélhe­tés. Egyszer kapták ma­gukat és szó nélkül elmen­tek Dunántúlra: Mesélik, hogy abban az időben el­nöki segédlettel etette a Vörös Mező Tsz vezetősé­ge az állatállományt. Egy év után aztán visszaszál­lingóztak a gondozók. Rá­jöttek: itt is van olyan jó, mint másutt; Akkor a tag­ság úgy határozott; csak alkalmazottnak veszik fel őket, nem tagoknak; Bizo­nyítsák be jó munkájuk­kal, hogy méltók a tagság­ra. Ám mégis előlegeznek bizalmat nekik; mert la­kást építtetnek a szövet­kezet építőbrigádjával szá­mukra; Mindezt Domonkos Imréné mesélte él, miköz­ben ott üldögéltünk egy régi cselédlakásban — az otthonában. — Már nem sokáig — újságolta; — A főagronó- mus azt mondta, nemsoká­ra kész lesz az új lakás és költözködhetünk. Nem tu­dom elképzelni,- milyen lesz. Pedig naponta meg­nézzük; hogy folyik a munka.- Nem lesz kemen­cénk; pedig eddig magam sütöttem a kenyeret. — Biztosan jobban él­nek majd; — Igen. De én gyerek koromban is ilyen lakás­ban laktam. Még nem volt külön konyhám; Azt mond­ják lesz veteményes-ker­tünk is: Az újba már az új bútoromat viszem; Vettünk szoba-konyha bútort, meg szőnyegeket is. Aztán kép­zelje, lesz fáskamránk is, meg ólak a jószágoknak. Először a szenet vesszük meg, az egész télirevalót egyszerre. Eddig csak ap­ránként vehettünk, mert nem volt hova tenni. Az uram meg azt mondta, ve­szünk televíziót. Hosszúak ám az esték a tanyán; A gyerekek is sokat tanulhat­nak majd, okosat láthat­nak, hallhatnak. — Ennyi vásárlást bír a keresetük? — Megvagyunk eléged­ve. Az uram nagyon jó ember. Még az ő fizetését is én veszem fel. Mi csak úgy élünk együtt, nem va­gyunk megesküdve. — Az első urammal nagyon rosszban voltunk, ez meg szeret minket, a gyereke­ket. Egy mániája van csak, a pecázás... dehát vala­minek csak lenni kell, — nem igaz? Tóth Józsefné, a négy- konyhás lakás másik la­kója éppen akkor jött meg első osztályos kicsi lányá­val az iskolai évnyitó ün­nepségről. — No. mikor költöznek az úi lakájba? — kérdez­tem tőle i8; — Még nem tudom. De azt mondta nekem a főag- ronómus: No, Tóthné, nemsokáig söpröget már ezen a konyhán; Milyen is az az új lakás, amelyről úgy beszélnek az állatgondozók, mint egy mesebeli várkastélyról? — Szóljon helyettem Kárászok János, a hizlalda vezetője, aki elsőként foglalt el egy új otthont. — Tessék megnézni, mi­lyen tágas. Van szép nagy konyhánk, szobánk, kam­ránk. Padlós a szobánk és cementes a konyhánk. Ami­kor beköltöztünk a csalá­dommal, a feleségemmel együtt elrendeztük a búto­rokat és végre leülhettem a saját konyhámban az asz­tal mellé enni, nem tudom elmondani, mit éreztem. Nem is egyszer mondtam már azóta a feleségemnek: nem hiszem, hogy itt la­kunk... Pedig Karászekék ottho­nosan berendezkedtek már. A szobában van televízió, rádió, s Janika a kéteszten- dős „trónörökös” háromke­rekű biciklijének is meg­van a helye. Sőt a kis be­tyár már azt is megtanulta, hogyan kell kinyitni a víz­csapot, s milyen mulatsá­gos, ha a szandáljába en­gedi a vizet. Virág Jancsiék e nap reggelén költöztek be a szomszédos lakásba. Nem mentél az évnyitóra? — kérdeztem tőle. — Iskolába -mehetek, de most költözünk először új lakásba. Segítettem anyá- méknak én is. Reggel már megyek. Addigra készen leszünk a pakolással. Tizenegy lakást épít a tanya központjában a szan- daszöliősi Vörös Mező Ter­melőszövetkezet. Saját erő­ből és középlejáratú hitel­ből, saját építőbrigáddal. Régi épületeket fiatalítottak meg. Több mint fél millió Betévedtem az érettségi­zők bankettjére, ahol tulaj­donképpen semmi keresni­valóm nem volt. De nem tudtam otthagyni őket, mert ahol szembe találko­zom fiatalságommal, ott földbegyökerezik a lábam. Ajkam füttyre csücsörödik, s amíg a lányok és a fiúk a zene ütemére ritmikusan lejtenek. csöndben fütyülöm: „Ifjúság, jöjj vissza egy szóra!” A zene és a fütty így együtt disszonáns, mint ahogy én is disszonáns, majdnem groteszk vagyok itt harminc fiatal fiú és lány között, de miért bán­nám... Az én mulatságomat elrontották a felnőttek, mert kényszerképzetük volt, hogy ez a küldetésük a föl­dön. most én is küldetést teljesítek. Pedig lopni jöt­tem ide, hangulatot lopni, ifjúságot, önfeledtséget, nai­vitást, s tiszta gyermeki boldogságot. Engem is az alkalom szült tolvajjá. Be­tévedtem, megszimatoltam a gazdag zsákmány lehető­ségét, s itt maradtam. Ismerősöm a székre rán­gat, hagyom magam. Még akkor sem szakad le a pla­fon, amikor kijelentem, hogy csak néhány percre, hiszen még dolgoznom kell, néhány esti hír leadása... A hangulat fölöttébb kel­lemes, az öreg szivarozó tanár megkérdezi tőlem: te is nálunk végeztél, fiam? Hirtelen elém ugrik egy ál­mos tekintetű, fekete, tizen­forintot költöttek arra, hogy emberibb körülmények kö­zé kerüljenek a közösben dolgozók. Hogy végre ott­honra leljenek azok az em­berek, akik vándormada­rakként járták az országot keresve, kutatva a jobb életet. Lajkó László, a szövet­kezet elnöke éppúgy, mint Kollár János főkönyvelő, Tóth Lajos párttitkár, vagy Csaoó István áruértékesítő egyformán vélekedett az építkezésről. — Most jutottunk el odáig, hogy lakásépítkezés­re is fordíthattunk pénzt. A tagság határozott így. Ha rendezett körülmények közé kerülnek az állatte­nyésztők, még jobb munkát végeznek és annak csak a közös veszd hasznát. A régi cselédlakásokból meg gép­műhelyt építünk, fürdővel, öltözővel. Most, amikor e sorokat írom, ismét elém villannak az arcok, emberek, akikkel beszéltem, ismét hallom a hangjukat: „...azt mondják, lesz fáskamránk is..., no, Tóthné nem sokáig söprö­get már ezen a konyhán... amikor vé<” j leülhettem a saját konyhámban az asztal mellé enni...” Most már tudom: a bol­dogsággal találkoztam ezen a dédelőttön. A tavaly kezdeményezett felszabadulási munkaver­senyben megyénk vala­mennyi földművésszövetké- zete részt vett. A cél — melyről már többször ír­tunk — az ellátás biztosí­tása. a bolthálózat szépí­tése, az fmsz-i vagyon nö­velése volt. A szövetkeze­teik ezenkívül a „Kiváló fmsz” cím elnyerését is célul tűzték ki. A verseny első értékelésekor a tisza- sasiak voltak az élen, de felszabadulásunk évforduló­jára a cserkeszöllői fmsz megelőzte őket. öt éves fiú, akit reggel fél ötkor az ágyban édesanyja költöget. A fiú könyörög, hogy „még csak öt percig tessék hagyni, anyukám.” Télen reggel ötkor hideg a vas, odaragad az ember keze. Nézem a kezem, mely a poharat fogja. — Nem, nem nálatok vé­geztem, kedves bátyám. — Verrik úr keze alatt végez­tem. Gyöngyösön. — Magániskolában? — Igen, magánkisiparos­nál. Nagyon jó szakember volt, a logarlécet is ismerte és használta. Engem is meg­tanított... A tanár újra tölt és azt mondja: — „nem baj az, fiam." Odajön hozzánk egy szőke fiú, karján csinos barna lány. A fiú szivart vesz elő, szájába dugja és a tanár úrtól kér tüzet, osz­tályfőnöke hanglejtését utá­nozva. Az öreg meghökken egy kissé, de elérti a tréfát, tüzet ad. Nevetünk. A lány pezsgőt önt a poharakba, a tanár javasolja, igyanak brúdert. — Szerbusztok. — mondja. A lány: csókolom Laci bácsi. A fiú: isten él­tesse tanár úr! Győzött a tanár lelki antibiotikuma. A megnövekedett tisza­füredi járásban az idén a tavalyinál is fokozottabb gondot fordítanak a tanácsi vezetők szakmai, politikai képzésére, az általános mű­veltség növelésére. A leg­utóbbi járási tanács vb ülé­sen a tavalyi eredményeket értékelték. A vb megálla­pítása szerint A tiszasasiak úgy látszik nem nyugodtak bele „ve­reségükbe”, mert a leg­utóbbi értékelésre ismét visszahódították az elsősé­get. Eredményük kimagas­ló és csaknem 200 ponttal megelőzték az utánuk kö­vetkező csépaiakat. Kiske­reskedelmi tervüket féléves viszonylatban 123,3, ven­déglátóipari tervüket 100,9, felvásárlási tervüket 169,7 százalékra _ teljesítették. Ipari és szolgáltatási ered­ményük 184,4 százalékos. Kiváló eredményt értek el a munkavédelemben is, A fiú egy kissé pítyókás. Kedvesen csibészkedik, szel­lemesen csipked. Elmennek táncolni. Tangót, egészen felnőttesen, s kedvesen jár­ják. Semmi rángatózás. — Testük lágyan simul, sze­mük szépen fénylik. A fiú suttog, a lány pirul. Min­den fiú suttog, minden lány pirul. A tanár úr énekel. A szeme gyanúsan fénylik. Eres keze az abroszon veri i taktust. Ismét halkan fütyülök. Az a srác az előbb azt mondta nekem, hogy ő is olyan „menő fej” szeretne lenni, mint az újságírók... „Ne tedd fiam” — akar­tam neki válaszolni, de eszembe jutott, hogy álarc van rajtam, akkor tettem föl, amikor lopni jöttem, és már nincs kedvem le­vetni, csak néha, az öreg tanár előtt. Ezért csak bó­logattam, hogy újságírás nélkül nem is ér semmit az élet. Francia konyakot iszom, a kislánytól az imént ka­pott Chesterfieldet szívom, kellemes ópiumos illata van... 1942 nyarán Rosita Sera- no délamerikai énekesnő a Margitszigeten minden este a továbbképzés, a beisko­lázás tavaly megfelelő volt. A tanács vb vezetői és a tanácsi apparátus dolgozói közül egy befe­jezte a tanácsakadémiát, heten leérettségiztek, s többen tettek sikeres vizsgát általános állam­igazgatásból és más szakismeretből; Az idén további beisko­lázásokra kerül, illetve ke­rült sor. így többek között szeptember 1-én Péter Er­zsébet, a tiszaszöllősi és Nagy Balázs kunmadarasi községi tanács vb titkár kezdte meg tanulmányait a tanácsakadémián; A na­pokban kezdődő marxista— leninista esti egyetemre a járásból nyolcán jár­nak, huszonötén pedig gimnáziumi érettségit tesznek. A községi taná­csok vb vezetői az 1965/ 66-os oktatási évben va­lamennyien leteszik a szükséges szakmai vizs­gát, s így jövőre már egyetlen vb vezető sem lesz, aki ál­lamigazgatási vizsga nél­kül dolgozna. Sőt többen főiskolai, egyetemi diplo­mát szereznek jövőre; elénekelte a szabadtéri szín­pad közönségének az Ama- pólát és a Csiribirit. Mi két pengőért statisztáltunk és szünetben rohantunk Rosi- tát bámulni. Valószínű én szerettem a legjobban, mert rúzsos végű cigarettáját mindig a számba nyomta, ha jelenése következett. — Aztán visszajött és nézte a szemünket, a mesebeli tük­röt, amelyben 5 a világ legszebbje volt. Az énekesnő még a bo­káján is ujjnyi vastag aranyláncot hordott. Min­dene tompa barna ragyogás volt. Csak szeme, foga és ruhája fehérje vakított a nyári éjszakában. Nekünk külön is fellépett a színpad háta mögött, vele dúdoltuk, énekeltünk. Énekesek, híre­sek, harmincévesek szeret­tünk volna lenni. Ö pedig — ma már tudom — fia­tal, ártatlan, naiv, szerel­mes. tizennyolc éves. A lány szódát iszik, a fiú konyakot. Megszűntünk szá­mukra létezni. Nyakig ül­nek a pillanat pezsgőfürdő­jében. A fiú álmairól be­szél úgy, mintha az máris valóság lenne. Terveiről, melyekkel természetesen a világot fogja megváltani. A lány hisz neki. Már a légvárakat is elhagyta a fiú és ő kötél nélkül lép ki a sztratoszférába, ott ragyo­góan úszik, megelőzve a tu­dományt. A dobos szőlőzik. Béla a pincér beúszik a füstös Az atom tejet pasztőröz Hollandiában egy utrech- ti kutatóintézet élelmisze­rek gammasugár kezelésé­vel kísérletezik. Az inté­zetben már kikísérletezték a megfelelő adagolást, — amelyet betartva, minden káros következmény nélkül elpusztulnak a tejben a mikrobák és a penészcsí­rák. A holland szakemberek egy kísérleti berendezéssel már megkezdték a tej gam­ma-sugár kezelését. Azt ál­lítják, hogy az új pasztőrö- zési módszer hosszabb tá­rolást tesz lehetővé, s ép­ségben hagyja az összes vitamint és más értékes anyagot, amelynek száza­lékaránya a szokványos pasztőrözésnél csökken. KÁRTÉKONY HATTYÚK Angliában, Skandináviá­ban és Németország észa­ki részében a hattyúk any- nyira elszaporodtak, hogy egyenesen kártékonynak minősülnek. Megállapítot­ták, hogy három kifejlett hattyú naponta annyi szé­nát eszik, mint egy hatal­mas bika. Ráadásul olyan agresszívek, hogy minden víziállat menekülni kény­szerül előlük. A német ha­tóságok már el is határoz­ták, hogy szabadon enged­nek vadászni a hattyúkra. sztratoszférába. Ezüst-tálcás csápjaival lesi, kémleli a vágyakat. Asztalunknál megáll egy sovány, törődött asszonyka. Szegény kis ázott veréb, honnét került ide? A lány tisztelettudóan köszön, az asztal alatt meglöki a fiú térdét. Az feltekint, elsá­pad, elvörösödik: — Anya. hogy kerültél ide? — kérdezi a fiú és látszik, fölöttébb szégyellj a jelenetet. Az aszony a hóna alól az asztalra teszi az újságpapí­ros csomagot. Kibontja és a fiú felé nyújtja a könnyű kis pulóvert. — Ferikém, nagyon ki­melegedtél! Hazafelé majd vedd föl ezt. Tudod, édes­kém, te könnyen meghűlsz... mutatóujját a szájához érinti és leheletfinom pu­szit hüld fia felé. A fiú dühöng. Anyja szétpukkasztotta szappan- buborék álmait, az anyai gondoskodás megölte a „hőst”. Gyermekké fokozta őt, akinek a szivartól kö­högni. a nőtől félni, az ital­tól tartózkodni kell. Szája- ize keserű. Megsemmisül- ten, esetten ül a lány mel­lett, mint márciusi napsu­gárban szántóföldeken a hó. Kimegyek. Friss az éjsza­ka. Jó volna egy könnyű kis lélekmelegítő pulóver. A portás tisztelettudóan vigyorog és azt mondja: jó­éjszakát kívánok. v Suha Andor Varga Viktória Újra a tiszasamk kerültek az élre a „Kiváló Imsz” címért folyó versenyben Banketten

Next

/
Oldalképek
Tartalom