Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-29 / 229. szám

1MB. szeptember 28.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

Álcázva az ütegállás. Páncéltörő ágyús-üteg lövészet közben. Kézről kézre jár a lövedék, pattognak a parancsszavak, s a következő másodpercben máris megsemmisül a képzeletbeli ellenséges páncélkocsi.

Katonaélet

ragig < < x .• •. * Av ' Ajj

Készül a híd. Avatott kezek szinte pillanatok alatt szerelik össze a hidat a Tiszán, melyen a legnehezebb harckocsi is biztonsággal mehet keresztül.

TISZAI HAJÓSOK

Délután fél kettőkor kellemes napsütésben, enyhe szélben futott ki a Ráckeve a szolnoki hajóállomásról; A „futást” nem kell szószerint érteni, hiszen nyílt vízen is mindössze

16—18 kilométeres sebességet ér el óránként;

A fedélzet tele van utasokkal, néhány kisgyerek toporkál a lábak között.

A Ráczkeve motorost 58—59-ben újították fel Siófokon, száznyolcvamöt utast bír el; Most talán százötvenen vannak rajta.

Mosakodj meg, fiú!

Csaknem négy évtizede, hogy Tari Józsi és barátja szerelmet vallott — a hajózásnak. Ö 17, amaz 16 éves volt, de egy kicsit kikerekítették az évek számát. Papírt nem kértek akkor még, s e kis csalással megkezdhették a szép pályát;

Ma ő a hajóvezető, az elsőkormányos.

— Az volt a legfonto- sasbb, hogy megismerjem a partot. Sokszor végig kell járni nappal, hogy sötétben is tudjuk, merre járunk... Egyik öreg tanítómesteremnek az volt a szokása, hogy hajnalban visszaküldött bennünket megmosakodni: „No, fiú, most már megismered a partot?” — szokta mondani.

Szolnoktól Szegedig pontosan 160 kilométer a hajóút. Éjjel tapasztalhattam hogy Józsi bácsi ismer minden falut, minden lámpát.

Csak

köd ne legyen

Szaszkó Sándor másod- kormányos, bár neki is . megvan a vezetői vizsgája.

Záhony és Titel között é Is megismerné talán a legapróbb hullámról is, hogy hol jár a hajó.

— Szinte a vízen nevelkedtem, édesapám sokfelé elvitt magával. A fiam most 15 éves, ő is hajós akar lenni mindenáron. A legtöbbet vontatón jártam de szívesebben vagyok utasszállítón. Itt pontosan érkezik az ember, az uszályokra sokszor várni kell.

— Reggelenként ködök vannak már — Rosszabb mint a sötét, mert a hajó orrát sem látni, mintha tejet öntöttek volna kö- rénk.

Tiszavárkonyban. Versenyben majdnem mindenki leszáll. Tiszakürtig még jön egy bácsi, aztán csak a személyzet marad a hajón.

A fedélzetmester és a matróz

Amikor elfogytak az utasok Pataki Mihály fedélzetmester egy kötélen lógó vörödbe vizet merített. Végigöntözte a hajót, s Ádám Gyurka, a 18 éves matróz felsúrolt. Vizes ruhával letörölte a padokat is.

Gyurka tokaji gyerek. — Két és fél hónapja van hajón. Előtte a miskolci vízügynél dolgozott.

— Nem ellenezték a szülei?

— Nem. Ez a célom, nem akarok változtatni rajta.

Halk szavú, komoly fiú.

Pataki Mihály a fedélzetmesterség mellett ellátja az ellenőri munkát is.

— Fizetésben megtalálom a számításomat, különösen nyáron. Télen pedig dolgozom Tápén, a télikikötőben. Az a fő, hogy minél közelebb legyek a családhoz. Nős vagyok, a feleségem Algyőn lakik.

— Téged megkereszteltek már? — kérdi Gyuritól. — Még nem? Hát engem már többször is. Nevezetesebb helyen az a szokás, hogy egy vödör vagy pohár vizet — attól függ, milyen hideg van — loccsantunk az új fiú nyakába.

Nincs jövope a hajózásnak

Az este elsimította mögöttünk a hullámokat.

A gépek távvezérlésűek. Pista néha lemegy a gépiházba, máskor a kerékállásban figyeli a műszereket.

Józsi bácsi mesél a környékről, aztán panaszkodik:

— Tudja, volt olyan esetünk, hogy sétahajózni indultunk volna, de nem volt ötven utas. ki kellett szállítani a vendégeket. Nagyon kényelmetlen, hiszen voltak köztük külföldiek is. Úgyis elveszi tőlünk az utasokat a vonat és a busz. Azok persze gyorsabbak, de legalább az ilyen eseteket szerveznék ügyesebben, ne ragaszkodnának mereven az előírásokhoz.

Patakt Mihály kiszállt Algyőn. Reggel indulnak visszia Mártélyra, iskolásokat visznek kirándulni.

Aki nincs szolgálatban, lefeküdt.

Éjjel 11 előtt Szegedre értünk.

— Itt marad? Megaihat valamelyik priccsen.

— Köszönöm, de én is „hajós” vagyok. Megkeresem a feleségemet.

Virányi Pál

Rákóczi falván Gáspár Gyula és Németh Miklós a legjobb vető

A rákóczifalvi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben befejezéshez közeledik az őszi árpa vetése. Ezzel piárhuzamosan a közös gazdaság traktorosai már három géppel juttatják földbe a búza vetőmagját. Kenyérgabonából 1280 holdat szándékoznak vetni a ' rákóczifalviak, s 760 holdon készítették elő a magágyat., A rákóczifalvi határban Gáspár Gyula és Németh Miklós traktorosok a legjobb vetők.

Anya- és csecsemővédelem című kiállítás Martfűn

A szolnoki járási tanács vb egészségügyi csoportja és a martfűi Tisza Cipőgyár vezetősége közös szervezésében szeptember 28-án délután 3 órakor „Anya- és Csecsemővédelem” címmel egészségügyi kiállítás nyílt a gyár művelődési házában.

A kiállítás ideje alatt állandó védőnői, — valamint

naponta egy órás gyermekszakorvosi tanácsadást tartanak, s ugyancsak napi egy órában egészségügyi ismeretterjesztő, oktató filmeket vetítenek.

A kiállítás anyagát Szolnokon, a Móricz Zsigmond művelődési teremben (Költői u. 10) is bemutatják október 4—10-ig.

Az utolsó felszólaló

Bőven ebédre járt az idő, meg is éhezett, el is fáradt már mindenki a Nagykörűbe összehívott öntözési tanácskozáson. Legjobbkor érkezett hát Pribéli Menyhért főagronómus indítvány a.

— Elvtársak azt javaslom, következzék az összefoglaló és zárjuk le a vitát.

Bartos László, a helybeli Haladás Termelőszövetkezet elnöke fel is állt már tisztének eleget tenni, mikor feltűnt, hogy fehér ingujjból kinövő kézfej magasodik a széksor fölé kitartóan. Mindenki észrevette, az elnök is és mit mondhatott volna mást:

— Akkor még utolsónak hallgassuk meg az elvtársat.

A fehér, nyitott nyakú inges férfi felállt. Abban a korban lévő, amikor már nem felugrik, hanem csak szépen feláll az ember. S már csak ez a mozdulat is tiszteletet keltő, hallgatag csendességre inti a publikumot.

— Kedves barátaim — kezdte a frissen nyírt, fehéredé bajszú férfi. — Én ennek a községnek a szülötte vagyok. Itt volt nekem is tíz magvar ho1-* földem, mint az átlag nagykörűi •parasztembernek. — Nem olyan sok ez, de arra éppen elég, hogy a paraszti élet keserveiből kóstolói adjon. Amúgy jó földek

lennének, csakhát az eső mindig messzire kerüli ezt a vidéket.

Köhintett a pirosképű ember, úgy folytatta.

— E mlékszek én barátaim, mi volt itt az esőért. Iskolahagyott koromban már gazdálkodni kezdtem. Nyaranta, hej de sokat ái- ilmatlankodtuk az éjszakát Ha este villámlani kezdett, már álmatlanul forgolódtunk az ágyon. Még ki is, kisétálgattvnk az udvarra, úgy lestük az eget, úgy vártuk az esőt, de nem jött. Csak éppen elébe nem mentünk az esőnek. Emlékezzünk csak, ilyen volt a parasztember élete.

— Van egy másik emlékem is. Ide Nagykörűbe, erre az esőben nagyon szegény vidékre hazajött egy első világháborút járt ember. Nádas Illésnek hívták. Ki tudja, merre vetette a nagy világégés, s hogy honnan leste el, csak mikor hazajött ez az ember, ásóval megásta családjával a saját kicsike földjét. Es kutat is ásott a közepébe. Olyan kézzel hajtható kutat, amit maga csinált. Ez volt talán az első öntözés Nagykörűben. Az egész község nézte, leste, figyelte mire megy a Nádas. Mi afféle gyerkőc-félék egész nap a kerítés mögül leskelődtünk be a kertjükbe.

Látszott a felszólalón, kutat még emlékei között, de hirtelen nem talál most még másikra.

— A víznek nagy a becsülete a paraszti világban. Tavasztól őszig mindig a vizt vártuk, mégis szárazban kapáltunk végig.

Aztán hirtelen váltott.

— örül a szívem a délelőttiek láttán. Megnéztem én is ott a kaszálón azt a 300 holdas gyönyörű kukoricát. Micsoda kukorica! Két és fél—három méteres magas szárral. És két cső rajta átlagosan. Nagyon iól esett valahai kisfalumban ezt látni. És nagyon jól esett hallani, amit Bartos László elnök barátom mesélt: esténként munka v :- geztével, vasárnaponként feleségestől, családostól kimennek az emberek megcsodálni az öntözött kulco- ricát.

Végig jártatta tekintetét a hallgatóságon.

— Nagyon jó volt itthon járni, látni, hogy jó kezekben van a föld, s az én kis szülőfalum boldogulásának ügye. Én sok szerencsét, jó egészséget kívánok a Halo- dásbelieknek.

Megállt. Hallgatott egy pillanatig. Mint aki be is fejezte már a mondókéját. meg mondani is szeretne még valamit. Mondott is Csendesebben, mint a LöbSzázhúsz nap, az építőipar javára

A nyári hónapokban jól hajráztak az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatának jászsági építő brigádjai. Ennek köszönhető, hogy öt termelőszövetkezetben jóval a határidő előtt vagy pontosan a határidőre átadnak hat, — egyenként 108 férőhelyes tehénistállót.

A jászapáti Velemi Endre és a jásztelki Tolbuchin Tsz-ben november 15-e helyett, a jászberényi Kossuthban pedig október 30-a helyett már szeptember utolsó napján megkezdődik az istállók műszaki átadása. A jászkiséri, a jászágói és a jásztelki második tehénistállónál — azonban nem tudtak ilyen szép előnyre szert tenni az építők. — E szövetkezetekben pontosan az előírt határidőre fognak hozzá az épületek átadásához. A „késedelem” oka a kisvasúti sín. A vállalat nem kapta meg időben a síneket, ezért „csak” határidőre készülnek el a munkával.

Az istállóknál meghatározott 8 hónapos átfutási határidővel szemben egy, másfél hónapos csökkentést is elértek az építők. Ugyancsak a napokban fejeződött be a Tiszasülyi Állami Gazdaság központi irodaházának műszaki átadása is, — amely 2 millió forintos költséggel épült.

A DUNA-DELTA

„ARANYTERMÉSE”

A Duna-delta nemsokára ismét az utóbbi évek megszokott morajlásától leaz hangos, megkezdődik „az aranytermés” — a nád begyűjtése. Az új kampány előkészületei befejezés előtt állnak. A tulceai nádértékesítő tröszt dolgozói már felülvizsgálták és megjavították a nád aratásában résztvevő gépeket. Az új kampány megnövekedett tervfeladatainak teljesítése, vagyis 350 000 tonna nád learatása érdekében (ez a mennyiség több mint 100 ezer tonnával meghaladja a múlt évit) újabb nádövezeteket készítettek elő kitermelésre. új csatornákat létesítettek. A Sulina nádkitermelő övezetben például az újonnan épített csatornák hossza 20 kilométert tesz ki.

bit, szinte csak úgy önmagának.

— Magamnak meg — ismét felerősítette a hangját —, magamnak meg azt kívánom, én is ismerjem meg az öntözéses gazdálkodást a saját termelőszövetkezetemben. Mert — folytatta még —, mert jó a mi közös gazdaságunk is, van ott napfény is sok, csak víz az nincsen.

Azzal leült. Ugyanolyan öregességgel, szertartásossággal . m i nt ahogy an feláll t. Hallani lehetett a szék nyikordulását is alatta, hiszen az ankét minden résztvevője áhítattal csüngött minden szaván, amíg beszélt. Dehogy is bánták már, hogy még szóhoz engedték a nagyon tisztességes tekintetű férfit. A teremben egyszerre seppegő mocorgás hullámzott végig.

— Ki ez az ember? — súgtak össze a székszom- szédok.

A Haladás szövetkezet elnöke, Bartos László maga is tiszteletet parancsoló megjelenésű ember, mintha csak megsejtette volna a publikum kívánságát; Odaállt az elnöki pulpitus elé.

— Elvtársak, aki nem ismerné az utolsó felszólalót, bemutatom utólag: Tóta Mihály, nagykörűi születési* gazdatársunk, a tiszaföldvó. ri Szabad Nép Termelőszövetkezet főagronómusa Köszönjük szépen hozzánk intézett jó szavait.

Azzal az ankét véeet ért.

Borzák Lajr