Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-28 / 228. szám
965. szeptember 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 4 Vörös Csillag talpra akar állni n. — Sok mindennel nem tudtunk még megbirkózni — elégedetlenkedik az elnök. Szerinte nagyon keveset juttat a közös az öregeknek. Igazságtalannak tartja, hogy a náluk dolgozó nyugdíjasoktól a társadalombiztosítási díjat levonják. Hozzáteszi, pedig ilyen jóakaratú, szorgalmas emberekkel, mint Túrke- ilén, kevés helyen találkozott. Az elnök ugyan nem túr- kevei születésű, lengyelországi ösztöndíj után került ide, s meg is szerette az itteni embereket. Két munkacsapatot, az Ónodi és a Takács Lajos csoportot tiszteli különösen. Azok megtették a nyáron, hogy hajnali kettőtől reggel hat óráig a borsóban dolgoztak. Nyomban utána pedig este hatig a kombájnszérűre vonultak, tizenhatóráz- tak naponta: Az ilyen emberekkel még a Vörös Csillag Termelőszövetkezetet is talpra lehet állítani. Pedig igazán nem egyszerű ügy. Ennek a közös gazdaságnak 38 millió forint beruházott vagyona van, de nagyrészt elévült. Benne terméketlenné lett rizstelepek, elhagyott silók, használhatatlan épületek. És ézek után is adózik, kamatot fizet és hitelt törleszt a szövetkezet. Elképesztő, milyen dolgok után. íme egy hajmeresztő példa, j Az elsőhegyesi határzug- ban a várostól 8 kilométernyire, ahol se út, se tanya, se major, semmi a közelben, a szántóföld egy sarkán betonalapozésra bukkanunk.— Honvédségi létesítmény? Nevetnek: Dehogyis. Az 1950-es években magtár építését jelölték ki ide. Hogy ki és miért, azt nem lehet már tudni, de az építkezés elkezdődött. Petéig se jutottak, mire rájöttek, mekkora badarság. Abbahagyták. De a teljesen használhatatlan épület maradvány után még mindig fizet a közös gazdaság — mondja az elnök. S liern is felháborodva, mert mint mondja, annyi mindent elengedett már az állam ennek a közös gazdaságiak, hogy ezt kérni se merik. Dehát milyen is a hangulat, a kilátás a Vörös Csillag szövetkezetben most 1965 őszén? A tejljes „felgyógyulást” hárij>m- négy év multánra jósolják; Akárkivel beszélek, egyöntetűen ennyi türejlmi időt kér. Megtoldva azzal, hogy addig se lesz diadalmenet, sőt nagyon is kemény küzdelem egy tönkrement szövetkezet megszilárdítása. Ez a küzdelem esetenként igen heves pillanatokba torkollik. Szemtanúja voltam ilyen Eseménynek: A Kisügyvéd tanyára tartottunk, amikor azt bizonygattam az elnöknek, J tapasztalatom szerint ebpen a szövetkezetben csak azt viszik haza az emberek, amiért megdolgoztak. Az elnök igeneit, bár nem elég meggyőzően, de nem is cáfolta feltételezésem. És erre, mintha csak megigéz- tük volna, zsákos emberek csapata tűnt fel a krumpli- föld irányából. Nyomokban meg a határcsősz kukázott eléggé feldúltam | — Elnök elvtárs, hog-ijf is megy ez a bengézés miná- lunk? (Bengézésnek mondja a böngészést.) Az elnök: — Ahogy megmondtuk. Kétharmada a szövetkezeté, egyharmadát vihetik haza. — Ezt mondom én is. De nem mindenki fogadja meg. Utána megyünk a zsákosoknak. Cigányok. Kitör a vihar. — Ha magyar lop, j az nem baj. csak a szegény cigányt bántják mindig. És emlegetik egy brigádvezető feleségét. Másutt is elhangzott már a neve. Az elnök fel is jegyzi, utána néznek. — Köszönöm, hogy elmondták, ki lopta még a krumplit. Egyébként a szövetkezetben nincs cigány és nincs magyar, csak becsületes és becstelen ember van. A zsákokat azonnal tessék a kocsira rakni. Megtagadják. Na, most mi következik? Elmegyünk dolga végezetlen? Az elnök káromkodva leugrik a kocsiról és maga rakja fel a zsákokat. És látom, mélységesen restelli a dolgot. Szeretném megmondani neki, értem én és tudom, hogy a szocializmus építése nemcsak ragyogó állomások sorozata s épp úgy egy szövetkezet megerősítéséhez is hozzátartoznak az ilyen dolgok is: Aki tagadja, és elhallgatja, rosszul teszi Emberek csinálják a szocializmust, akik együtt is nőnek vele, vagy csak majd nőnek együtt vele. Itt Túrke- vén a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben is és máshol is. Nem beszélünk erről többet. Megyünk vidámabb, szebb dolgosat látni. A Hungazinos kukoricatáblát. Közgyűlési engedéllyel 'kipróbálták a kapa nélküli kukoricatermesztést a Vörös Csillagban. Kiváló eredménnyel. A Vörös Csillag Tsz vezetői különben ezt tartják a megerősödés bibliájának: szót érteni emberekkel, korszerűsíteni a technikát, és annyi jövedelmet fizetni, ameddig a közös takarója elér. Ez az út előbb-utóbb sikerre vezet. Borzák Lajos Ami megtermett, mindenképpen takarítsuk be Ülést tartott a megyei operatív bizottság A Szolnok megyei mezőgazdasági operatív bizottság hétfői ülésén megjelent Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke, aki a kormány határozatairól, intézkedéseiről tájékoztatta az operatív bizottság tagjait. Többek között továbbította Fodor elvtárs a kormánynak azt a kérését, hogy az idei őszi termények betakarítására, megmentésére az árvízvédekezéshez hasonlóan fogjon össze a társadalom. A terményt mindenképpen be kell takarítani. Természetesen a termelő mezőgazdasági üzemekre, a termelőszövetkezetekre és állami gazdaságokra vár ennek a munkának a döntő része. De adott esetben a társadalom is besegít, elsősorban a tanintézeti ifjúság. A megyei operatív bizottság egyébként albizottNe a végleteket! KÉT OLYAN agitációs tanácsot hallottam a közelmúltban, aminek hasznosságáról vitatkozni lehet. Az egyik a szemléltető agitációra vonatkozott. így hangzott: úgy is agitálhat a párttitkár, hogy kiteszi a faliújságra annak a kom- bájnosnak a fényképét, aki 36 órán át egyfolytában ült a kombájnon. Aki 36 órán át ül és dolgozik a gépén, akár aratásban, akár most a vetés idejében valóban minden elismerést, dicséretet megérdemel még a fénykép kifüggesztésén túl is. De ugyanezt érdemli az is, aki „csak” 12—14 órán át dolgozik jó teljesítménnyel, s ezt a teljesítményt heteken át tartja. Ilyen példából pedig sokkal több van, mint az előbb említett végletekből. Ugyanakkor elérhetőbb célokért hamarabb kezdenek versenybe az - emberek, mint olyanokért, amelyeket egyszer-kétszer lehet elérni. A MÁSIK tanács az agitáció harcosságára vonatkozott. Mit jelent az agitáció harcossága? — hangzott a feltett kérdés, majd a válasz, az ismerős tanács: ha vonaton vagy autóbuszon utazunk és halljuk, hogy valaki kificamodott, a józan ésszel és a mi felfogásunkkal ellentétes politikai elveit propagálja, szálljunk szembe a nézeteivel még akkor is, ha nem ismerjük közelebbről az illetőt. Nem kétséges, hogy aki vérbeli agitátor, nem hagyja szó nélkül az ilyesmit és okos szóval, reális gondolkodásra, higgadt mérlegelésre inti a méltatlankodót. Ez valóban elmulaszthatatlan vonása az agitációs tevékenységnek, de korántsem mondhatja senki egy-egy ilyen esetben előforduló vita után, hogy megtette minden agitátori teendőjét. Nem az egyetlen ez a tanácsadó, aki hosszú évek után most is azt hiszi, hogy az ilyen véleményekkel való megbirkózás jelenti elsősorban a harcosságot. Ez csak nagyon kicsi, csaknem határmenti része annak, ami ma az agitátorokra hárul. Az igazi harcos agitáció alapvető gondolatai ma főleg saját munkakörünkben előforduló dolgok lehetnek, s főleg gazdasági vagy kulturális életünkben adódó konfliktusok megoldását segíti. Különösen most, a párt december 10-i határozatának végrehajtása idején van szükség a harcos agitációra. Arra például, hogy minden agitátor segítse; az okos takarékoskodás a munka alapelvévé váljon, hogy a minőségi munka mindenki számára a legfontosabb legyen. AZ EMLÍTETT végletekkel példálózó tanácsok veszélye tebát az, hogy elterelik a figyelmet a sokkal köznapibb és sokkal gyakoribb agitációs lehetőségekről, feladatokról. Itt sem lehet elfelejteni, hogy az élet, a feladatok közvetlen ismerete, a megfelelő életközelség szabhatja meg minden agitátor számára, mikor miről beszéljen, miért agitáljon. B. E. ságot nevezett ki, amelynek a feladata a termelőszövetkezetek igényei alapján beosztani a középiskolákat. Ezenkívül az operatív bizottság elhatározta, összeírja az üzemekben, hivatalokban 'gozó traktorvezetői, gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezőket. A bizottság megállapította, az utóbbi hetek mee- felelő időjárását kihasználták a mezőgazdaságban, s így az őszi árpa és az őszi takarmánykeverék vetésében többre jutottak a múlt esztendő hasonló időszakának teljesítményénél. Ugyancsak a tavalyi azonos időszakot véve alapul, megközelítettük az ősziek alá történő talaj- előkészítésben is azt a teljesítményt. A szövetkezetekben és az állami gazdaságokban most készüljenek arra, hogy a kukorica be- érésével koncentráltan tudják betakarítani. Vagyis egy-egy tábláról egyszerre történjen a cső letörése, a szár levágása és lehordá- sa, hogy utána azonnal kezdhessék a szántást. A megyei operatív bizottság helyesnek tartja azt a gyakorlatot, hogy a szövetkezetekben „kóstolgatják” a tengeri törését. De még nem kellő bátorsággal és határozottsággal. Szakembereket is megzavar az a tény, hogy a kukorica levele és szára zöld. ennek ellenére a cső már érett lehet. A megyei operatív bizottság kimondta; a járási, városi mezőgazdasági szervek foganatosítsanak növényvédelmi intézkedéseket. Ez az intézkedési terv a jászberényi járás kivételével sehol sem készült el, holott a kalászos elővete- ményt követő búzavetés nagy kárt szenvedhet éneikül. A továbbiakban a bizottság elfogadta azt a javaslatot, hogy a rizstermelő körzetek — a karcagi és a kisújszállási termelőszövetkezetek elsősorban — előnyben részesüljenek a cukorrépa értékesítésében. Az operatív bizottság abban is állást foglalt, hogy a szolnoki AKÖV vállalatnak az eddiginél kézzelfoghatóbb segítséget kell adnia az őszi mezőgazdasági szállítási kampányban. Nem érti az operatív bizottság, miért csak délután 4 órától éjfélig tud biztosítani az AKÖV szabad járműveket, amikor tudvalévőén ebben az időszakban alig tudják foglalkoztatni a szövetkezetek és az állami gazdasá- goík e kocsikat. Ennél sokkal célszerűbb lenne az a módszer — a rákóczáfalvai és a tiszaföldvári szövetkezetek is kérték —, hogy egész hónapra irányítsanak a szövetkezetbe járműveket az AKÖV-tői. Itt tartunk az őszi munkálatokkal A SZOLNOK MEGYEI TANÄCS VB MEZŐGAZDASÁGI OSZTÁLYA JELENTÉSE ALAPJÄN Járás, város neve: Talaielő- Tavasziak Kenyérkészítés: alá gabona szántás: vetés: Istállótrágyázás: tervének teljesítése százalékban . Jászberényi j. 53,0 20,9 13,0 46,0 Kunszentmártoni j. 62,0 28,8 13,6 43,0 Szolnoki j. 69,2 38,9 15,6 53,0 Tiszafüredi j. 66,3 36,0 17,7 51,0 Törökszentmiklósi j. 62,7 31,1 14,5 45,0 Jászberény 70,5 17,2 17,6 67,0 Karcag 73,9 31,9 29,7 58,0 Kisújszállás 58,4 35,4 20,4 57,0 Mezőtúr 71,8 52,2 9,8 65,0 Törökszentmiklós 61,7 38,9 17,9 62,0 Túrkeve 63,8 32,1 17,3 51,0 Szolnok megyei átlag: 66,9 32,2 16,1 51,0 Mérlegeit: a külkereskedelem T öbbet eladni, mint venni — olyan külkereskedelmi alapelv ez, amelynek előnyeit aligha kell részletesebben bizonyítani. Indokként elég arra a gazdaságföldrajzi tényre utalnunk, hogy hazánk az európai kontinens különösen sűrűn lakott országa (négyzetkilométerenként több ember él nálunk, mint például Franciaországban), egyszersmind természeti kincseink rendkívül korlátozottak. Ha már európai egybevetést említettünk, jegyezzük meg azt is, hogy nálunk az egy lakosra jutó energiahordozó-készlet a kontinens átlagának mindössze a tizenharmada! Tehát anyagot, félkészterméket kell behozni és minél több korszerűen feldolgozott cikket kivinni. Ez a2 üzlet viszont nyilvánvalóan akkor előnyös, ha több értéket adunk el, mint amennyit vásárolunk. Azért bocsátottuk előre mindezt, hogy jelentőségükhöz mérten értékelhessük az év első felének kedvező külkereskedelmi változásait. Néhány év után ezúttal kivitelünk némileg meghaladta a behozatalt. (Zárójelek között: utoljára 1961-ben alakult így a behozatal és a kivitel mérlege, azóta évről évre többet hoztunk be az exportált értéknél: 1964- ben 17.5 milliárd devizaforint volt az import és 15.8 milliárd az export ér- íé/c6.) Á VÁLTOZÁS — amely ** egyelőre az előnyös irányzat első lépésének tekinthető —, végeredményben a Központi Bizottság decemberi határozatának immár gyakorlati eredménye, kézzelfogható sikere. Különösen kedvező, hogy exportunk nemcsak a behozatalt haladta meg, de az ipari termelés emelkedésének átlagánál is magasabb volt: a teljes kivitel 6.7 százalékkal volt több a múlt év azonos időszakának színvonalánál, miközben az ipari termelés emelkedési üteme mintegy 5.5—6 százalékos. A kép teljességéhez hozzátartozik: mindez a közismert természeti csapások, például az árvíz kártétele ellenére valósult meg! r\ FHÁT NEM a múltba- néző vizsgálódás fontos ezekben a hetekben, hónapokban, hanem sokkal inkább az előttünk álló és kétségkívül rendkívüli erőfeszítéseket feltételező'teendők áttekintése, mérlegelése. A tervév még hátralévő időszakának külkereskedelmi „erővonalait” csak akkor értelmezhetjük súlyukhoz illő komolysággal, ha az esztendő első hat hónapjának árnyoldalaira is gondolunk. Figyelmet érdemel, nek elsősorban a sokéves gond idén is jelentkező sziimptómái: a lüktető hullámzás, az ütemtelen szállítás. Egyetlen jellemző szám: a félév utolsó tíz napjában kapta meg a külkereskedelem a teljes hat hónapi termékmennyiségnek több mint a 15 százalékát, s árarány sajnos némileg kedvezőtlenebb a tavalyi azonos időszakénál. A külkereskedelmi vállalatokat olykor szinte megoldhatatlan feladatok elé állítja az utolsó napokra torlódó hullám. A Nikex például a félév befejező hónapjában háromszor annyi terméket ka- r>ott, mint az első két hónapban összesen. Az egyes ipari üzemek ütemtelen külkereskedelmi szállítása nemcsak ilyen múltbeli, tehát tanulságokat rögzítő értelemben jelentős. Hasonló tünetek várhatók az év második felében, talán még az előző időszakénál is hatványozottabban! A népgazdasági terv már eleve számol bizonyos esztendőn belüli arányokkal és az év második felére a teljes 1965-re szóló export-mennyiség nagyobbik felét irányozta elő; ehhez járulnak az első félévből hozott adósságok, elmaradások is, amelyeket most kell behozni. Rendkívüli népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy az általános helyzetképen belül, a kritikusabb pontokon különösképpen növeljék export-erőfeszítéseiket az illetékes vállalati és minisztériumi szakemberek. Mindenekelőtt a gépiparra vonatkozik ez, amely teljes exportunknak hozzávetőleg a harmadáért felelős. A gépgyártó iparág azonban 1965 első felében kevesebb árut adott át exportra, mint a múlt év azonos időszakában és e „fehér foltok” törlése a külkereskedelem gépipari „térképéről”, nem éppen könnyű feladat. Az 1965-ös esztendő külkereskedelmi teendőiről szólva eddig jobbára az áruk tervszerű továbbítását, az export mennyiségét hangsúlyoztuk, pedig korántsem mellékes a ..milyen” kérdőszó: a minőség Az év elmúlt időszakában volt néhány kedvezőtlen külkereskedelmi epizód: akadtak vállalatok, amelyeknek exportra szánt, jelentősebb szállítmányait nem vették át a címzettek, mert kifogásolták a minőséget. Kelle-e bizonyítani, hogy ez végeredményben a mennyiséget, külföldre eladott áruink értékét is mérsékli? (Amellett, hogy a mérleg másik — behozatali — oldalán ezek az áruk is „elfogyasztották” a gyártáshoz szükséges importanyagokat.) IS ÉTSEGTELEN. hogy ■' a „mennyi” és a „milyen kérdésekre egyaránt hátrányos választ „fogalmazhatnak” az előttünk álló és — sok éves tapasztalatok szerint — kritikus hetek: az év befejező hónapjai. Nem szabad belenyugodnunk, hogy a régi láz — az évvégi hajrá szapora érverése ismét kórt és — kárt okozzon! Igaz: a külkereskedelem és az ipar kapcsolata. még nem teljesen zavartalan és, mint ismeretes, a szakemberek most dolgoznak e rendszer tökéletesítésén. De ez nem indokolhat semmiféle nép- gazdasági kárt. Márpedig a rohammunkával, nem kifogástalan minőségben teljesített export - ebbe a fogalomkörbe sorolható! T. f