Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
1965. szeptember 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP u JOBB L E G E L O IAIVI 'WYri Több hús, több tej! A népek életkultúrájának íejlődésével együtt az emberek élelmiszer fogyasztása is egyre inkább változik. A nehéz testi munkák gépesítésének előrehaladásával csökken az emberek napi munkájának energia- szükséglete. Míg a háború előtt a mezőgazdasági munkák jórésze megkívánta a 4500—5000 kalóriás napi táplálkozást, ma már kielégítő 3500—4200 kalória értékű napi élelmiszerfogyasztás. A technika előrehaladásával növekszik a szellemi igénybevétel, ebből következően az emberi szervezet biológiai funkcióit már más összetételű energia alapokon képes normálisan, jó hatásfokkal az egészség károsodása nélkül elvégezni. Több tudományos forrásból származó megállapítás szerint a mai ember kedvező tápanyag összetételében 37 százalékban kellene szerepeljen cereália (gabo- naneműek), ugyanilyen ^százalékban állati eredetű és 26 százalékban egyéb (zöldség, gyümölcs stb.) energiaforrás. Magyarországon viszont az összes éieim»- szerfogyasztás kalóriaértékének fele gabonanemű és csak 28 százaléka állati eredetű. Az élelmiszerigény összetételének változása mellett nem szabad elfeledkezni a népesség növekedésével együtt járó mennyiségi követelményekről sem. A jelenkor emberének biológiai 'szükségletét évenként — állati eredetű élelmiszert tekintve — 70—95 kilogramm hússal, 16—20 kilogramm tojással, 25—28 kilogramm zsiradékkal (elsősorban vaj és olaj) és nem kevesebb, mint 250—300 kilogramm tejjel (a tejtermékeket is beleértve) lehetne évenként kielégíteni. Az igényeket tekintve. 92.1 fő/négyzetkilométer (1964) népsűrűség mellett a hústermelésnek el kellene érni az 50—60 mázsát, a 25—26 000 tojástermelést és a 18—20 000 kilogramm tejtermelést 100 hold mező- gazdasági területre számítva. Ha az ország utóbbi öt évi népesedésének ütemével számolunk körülbelül 2000-re hazánk területén négyzetkilométerenként 120 lakos fog élni, ami további nagy feladatok elé állítja mezőgazdaságunkat. A jelenlegi termelési szintet a biológiailag kívánatos állati eredetű termékeknek körülbelül 50 százalékát tudjuk egységnyi területről előállítani. Ennek egyrészről közvetlenül a kis állatsűrűség és az állatok: közepesnél gyengébb termelő- képessége, másrészről — közvetve ugyan, de a gazdaságosságot, az üzemeknek kifizetődő termelést, — az alacsony színvonalú takar- mánytermelés döntően befolyásolja. Emellett nem hagyható szó nélkül az állati termékek értékesítésében kialakult kedvezőtlen arány (egymáshoz és más termékekhez képest), ami elsősorbant a tejtermelésre kedvezőtlenül hat. NORMÁM A mai termelési szintet tekintve illuzórikusnak tűnhet a biológiai igények szerinti termelés, pedig meg vannak a lehetőségei. A „Világstatisztika” adatai szerint már több országban termelnek 100 hold mező- gazdasági területre vonatkoztatva 100—140 mázsa húst, 70—120 000 liter tejet. Mi 110—32 mázsa húst és 12—13 000 liter tejet termelünk. Az NDK mezőgazda- sági akadémiájának gazdaságai átlagosan 155 kilogramm élősúlyú vágóállatot és 666 kilogramm tejet termelnek 1 holdra számítva és 48 számosállatot (500 kilogramm élősúlyú állat) tartanak 100 hold mezőgazdasági területen. Hazánk legnagyobb tartalékai az export és a belföldi ellátás vonatkozásában az állati termék előállításában van. A mezőgazdasági területek mintegy 14 százalékát rét- és legelő teszi ki. E 2 millió holdnyi területből 116 ezer kát. hold Szolnok megyében van, — melyből több mint 16 ezer kát. hold öntözhető. Ezek a területek még ma is elhanyagolt kopár juhlege- lők, egész évi termésük nem több, mint 5—6 mázsa széna holdanként. A mező- gazdasági tudomány mai Ezek a műtrágya meny- nyiségek első látásra talán soknak tűnnek, de ha a terméshozamokkal arányba állítjuk — különösen az idei adagok — többszörösen megtérülnek. Körülbelül 5 q/kh vegyesműtrágya az a mennyiség, melyet a szikestalajú ősgyep a kultúrába vétel második évétől nagyon gazdaságosan asszimilál .■ A legelőterületek hozama nemcsak agrotechnikai módszerekkel fokozható, hanem megfelelő hasznosítási módszerek alkalmazásával is. A legelőtermés nagyságrendje legalább olyan mértékben függ a használat milyenségétől, mint a fűtermés előállításával kapcsolatos agrotechnikai módszerektől. A hasznosítás már a realizáltatás, illetve a közvetlen állati végtermék előállításával kapcsolatos munkafolyamat. Itt dől el, hogy a zöldfűben megtermelt tápanyagból tulajdonképpen hány kilogramm hús, tej vagy egyéb állad termék lesz. Ismeretes, hogy a takar- ménytermelés végső célja mindig az állati termék előállítás, mely közvetlen emberi táplálékul szolgál. Ezért igen nagyjelentőségű a korszerű legelőhasználat. Az intenzív legelőhasználat egyik legfontosabb munka- folyamata a megtermelt fű legeltetése, mely gyepgazdálkodási értelemben a termés állatokkal történő betakarítását jelenti. A mező- gazdasági gyakorlatban többféle legeltetési módszert ismernek. A különböző legeltetési módszerek alkalmazásával járó veszteségeket már kísérleti úton tisztázták (dr. Szabó), melyek a kultúrába vett legelőkön a következőképpen alakulnak: Szabad legeltetés 50% veszteséget eredményez. Napi adagolt legeltetés 30% veszteséget eredményez. Sávosan adagolt legeltetés 5—10% veszteséget eredményez. Az adatokból látható, hogy a legeltetés módszerének megválasztása milyen nagyjelentőségű a terület- egységre eső. betakarított állása szerint ezeken a legelőkön az eddigi termés tízszeresére is emelhető a megfelelő kultúrába vétel hatására. A Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben végzett nagyüzemi gyephasznosítási kísérlet 2 éves zöldfűtermése 132 kát. hold átlagában a következőképpen alakult: 1964 1965 I. növedék 98 q/kh 95 q/kh II. növedék 28 q/kh 74 q/kh III. növedék 34 q/kh 35 q/kh IV- növedék 29 q/kh 28 q/kh összesen 189 q/kh 232 q/kh Ezek a számok egyértelmű választ adnak arra, hogy milyen óriási lehetőség rejlik az eddig kihasználatlan szikeslegelő területekben. Nincs egyetlen takarmánynövény sem, — melynek hozamát viszonylag oly nagymértékben lehetne fokozni, mint éppen az öntözhető, szikestalajú ősgyepekét. A legelők kultúrábavételének munkálatai két csoportra bonthatók: 1. fűhozam előállítás; 2. megtermelt fű hasznosítása. A fűtermés előállítása érdekében nagyon fontos az okszerű műtrágyázás, öntözés és legelőápolás. Intézetünk nagyüzemi legelőjén a műtrágya meny- nyiségi és időbeni kiszórása a következőképpen történt. 1965. év 2 q/kh szuperf. 1 q/kh pétisó 1 q/kh pétisó 0.5 q/kh káli 1 q/kh pétisó 5,5 q/kh vegyes műtrágya hozamok szempontjából. Ezért szinte törvényként fogadjuk el a villanykarámos, sávosan adagoló legeltetési módszer alkalmazását a kultúrába vett legelőinken. 1. kép A sávosan adagOit legeltetés nagyüzemi terjedését gátolja a nagyfokú kézi munka igénye, mely a mozgóoldal karóinak folyamatos előre rakásával kapcsolatos. A módszer hátrányainak csökkentése érdekében a nagykunsági intézetben egy korszerűsített adagolási eljárást dolgoztunk ki. A karcagi új módszer lényege az, hogy a villanypásztor mozgóoldalán a vezetéktartó oszlopok helyett úgynevezett adagoló kocsikat iktatunk be. 2. kép A kocsik, — mint a képen is látható — egy csőtengelyre szerelt két kerékből, két vezetéktartó végén szigetelővel ellátóit pálcából, első kitámasztóból és tolórámából állnak; Az adagoló alkalmazása két megoldásban lehetséges: 1. A kocsit úgy képezzük ki. hogy az állatok a lege- lés ütemének megfelelően maguk előtt tolva adagolják a legelőt. 3 kép 2. A kocsikat tolóráma né’kül képezzük ki és a villanypásztor mozpóolda- lán egymástól 15 méter távolságra helyezzük el a legelt és leeeletlen sáv határán. A sávadagoló működtetését a pásztor végzi úgy. hogv eev kamnós bottal a legelés ütemének megfelelően előrehúzza a kocsikat. Itt tehát a pásztor a gulya előtt sétálva ellenőrzi a legelés minőségét és aszerint végzi az adagolást. 4. kép Tapasztalataink szerint a karcagi félantomatízált mődszer lehetővé teszi a kultúrába vett legelők korszerű nagyüzemi legeltetését. Borsos János, Csontos Imre Nagykunsági Mezőgazdasági Kísérleti Intézet Karcag ELELMISTERFOGVASZTASI KCVCS ceoeÁlia több Állati cpeoetű ÉLCLWMM Xm«*’ ÍüIaUUh tup+vuA CCQEAUA ES AUATi E0CDCTW CL.CLHI&ZCQ HCNNVlSCflE UÓZCL AZONOS T^xfUJuOíOrjgű^ - Kt/ruXo*veag CLaAAt-a A NORMAL HI'MNATOS HELTZET MAöYAÍOttSzÁü, AHOL AZ ÖSSZES UALÓBlA fCLC CtRCÁL.Á&ÓL ERCD /• [9B.0' A M£G TOB» CCRCAklA MCVCSCBft AtUTI EREDETŰ •L ÉLELNISZM ax óta«. •» go*og «UU\t£t4 CCBEALIA UALOQiAU FELET TESZI ut AZ ÖSSZES TÖBBI ÉLliniSZFR JLgt*. ax UtUtut Cxtaát Jl ( $Ltr-AJ&lii*. ) Otíah IK.U^ ÍUmuuI 4 ■{ ggwnoU* Ut) 0r I MMUCtrwi 1909 S«u Szakaszos legeltetés 40% veszteséget eredményez. Megnevezés Hónap 1964. év Alaptrágya október 2 q/kh szuperfoezf. 1 q/kh pétisó 1 q/kh káli Pejtrágya március 1 q/kh pétisó Kiegészítőtrágya hasznosítás után 2 q/kh pétisó összesen: 7 q/kh vegyes műtrágya Mikor legértékesebb a takarmány? Szakszerűséget és figyelmet a betakarításnál A határt járva sokfelé látható, hogy a kaszálók, utak, árokpartok gazdag fűtermése javavirágzásban, sőt nem egy helyen már ezen is túl van. Tagadhatatlan, hogy a meg-meg- újuló esők hátráltatják a munkát, de sok helyen nem elsősorban ezért, hanem az ottaniak szemlélete miatt késik az értékes takarmány betakarítása. — Vannak, akik úgy vélekednek, hogyha tovább nő a fű, ha felnőnek az aljfüvek — nagyobb lesz a termés. Ez — enyhén szólva — önámítás. A füvek emészthetősége táplálóanyagtartalma ugyanis a virágzástól kezdődően rohamosan csökken olyany- nyira, hogy az éppen virágzóban lévő fű magérésig keményítőértékének több mint a felét, ezenbelül fehérjetartalmának kétharmadát, sőt háromnegyedét elveszítheti és még a megmaradó fehérjének is sokat romlik a biológiai értéke. Az elmondottak — bizonyos módosulással — természetesen a szántóföldön termesztett zöldtakarmányokra vonatkoznak. Gyakorta látni például, hogy már virágzásban lévő napraforgót vágnak és etetnek tehenekkel. S hogy ez milyen nagy tápanyag pocsékolást jelent, azt a következő megfigyelés bizonyítja. A 12—16 leveles zöld napraforgó minden kilogrammjában 15 gramm emészthető fehérje van; viszont a virágzásban lévő napraforgó már csak 6 gramm emészthető fehérjét tartalmaz. Ez annyira rontja a fehérje értékesülését, hogy míg a fiatal napraforgó fehérjetartalmának közel háromnegyedét, addig a virágzásban lévőnek már csak a felét értékesíti az állat; Hogyan lehet ezt a veszteséget elkerülni? ügy, hogy az optimális időben, bimbózás elejétől bimbózás végéig kell etetni a napraforgót, s ugyanígy nem szabad a többi zöldtakarmánynövényt sem elvénülni hagyni; Ha idejében etetik a zöldtakarmányokat, akkor annak még az az előnye is megvan, hogy — mivel íz- letesebb — többet fogyaszt ilyenkor az állat. A napraforgó példájánál maradva ez azt jelenti: a zöld- bimbós fiatal napraforgóból naponta 70—80 kg-ot is elfogyaszt egy 600 kg-os tehén. Ebből annyi kemé- nyítőértókhez, s emészthető fehérjéhez jut, amennyi, bői létfenntartásán kívül még 7 liter tejet termelhet. Ezzel szemben, ha már virágzásban lévő — tehát elvénült napraforgót kap az állat, akkor — az abban felhalmozódó tetemes viaszanyag miatt — az előbbinek a felét sem eszi meg. Sávosan adagoló módszerrel történő legeltetés Csontos-féle legelő adagoló kocsi A legelő állatok ma" ik előtt tolják a félautomata adagoló ..öcsit Tolóráma nélküli adagoló kocsik
