Szolnok Megyei Néplap, 1965. szeptember (16. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
1MB. szeptember IS. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 A kommunista földmunkások és a csendőrterror 1935-ben Tanultság és Ä Teleki-tér zsibongott, mint mindig. Ocskások, orgazdák, tönkrement kisemberek kezén kopott-térdű nadrágok, rozsdás vekkerek, molyrágta felöltők cseréltek gazdát. A tér Orczy-út felé eső sarkában, felfordított talicskájukon üldögélve, kubikusok tanyáztak. Zömök, bajúszos férfi közeledett a kubikusok csoportjához. Jöttére néhányan felálltak a talicskákról és az egyik üresen álló stand mögé húzódtak. Nem először találkoztak a Teleki-téren munkára váró kubikosok Rózsa Richárd- dal, a Kommunisták Magyarországi Pártja parasztosztályának vezetőjével. A mindig nyugodt, derűs Rózsa ezúttal nyugtalannak látszott. — Baj van, elvtársak. A Földmunkás Szövetségben dolgozó kommunista ellenzék lebukott. Az alföldi vonalat egyelőre „pihentetni” kell. — Mi történt? — kérdezte az egyik széleskarimájú kalapos kubikos. — Valahol egy spicli került a mozgalomba. Még nem tudjuk ki az, de a szálak Jászárokszállásra vezetnek... Másfél éve építették együtt a kommunista földmunkás mozgalmat, azóta, hogy Rózsa kijött a börtönből. és ezt a pártmegbízatást kapta, óvatosan, emberről emberre menve haladtak. Harci elszántságban, akarásban nem volt hiány a kubikosok között. De az nem volt elég. Csak olyanok jöhettek számításba, akik nemcsak elég hűek az osztályukhoz, nemcsak élvezik társaik bizalmát, de elég körültekintőek, elég ravaszak ahhoz, hogy megállják helyüket az osztályellenség kezei között is. Az óvatosság lassította a szervezőmunkát. Ráadásul alig két évvel korábban —1933 tavaszán — egy banális véletlen szörnyű pusztítást okozott; egy stoppolófa kivájt üregében, amit a kommunista kubikosok egyik vezetője hordott magánál, a csendőrök kezébe került kellene alakítanunk tanításait. nem anyira a kinyilatkoztatásból és a hagyományból kiindulva figyelemre méltó ennek a dualizmusnak megerősítése, amelyet nemcsak a protestáns és ortodox egyházak vonnak kétségbe, hanem más tekintélyes zsinati atyák is az első ülésszak folyamán, a „De fontibus” dokumentum vitájában! (A szerző.), hanem inkább evilági körülményekből, — amelyek között az evilági élet folyik, hogy új gondolkodásformákat, szellemiséget, szokásokat kezdeményezzenek, azon a címen, hogy kereszténységünkbe csak ma feltárt igazságot olvasztanak bele, amely egyedül érthető korunk emberei számára. Ha makacsul ilyen szél fúj Róma felől, nem csoda, hogy nyugtalanok és el- bátortalanodnak azok a zsinati atyák, akik az egyház korszerűsítésében, megújulásában és megtisztulásában reménykedtek, akik a „szegények egyházának” eljövetelét, az evangéliumi gyakorlat helyreállítását várták, sőt jósolták, a konstantinizmussal, tekin- télyuralomal, hierarchikus, teológiai és kulturális fegyelemmel szemben. Nem meglepő, hogy újult lendülettel indulnak ellen- támadásra a szélsőségesen maradi körök, amelyek XII. Pius alatt abszolút uralmat élveztek. I A kommunizmus ellen ? az a vékony papírtekercs, ami többszáz nevet tartalmazott. Hosszú évek gondosan felépített épülete dőlt akkor össze. De újrakezdték, mint ahogy a kivágott fa is újra nő, ha gyökerei megmaradnak. Ez a másfél év azt bizonyította, hogy a gyökerek épek. Üjra élt a kommunista sejt Endrődön, Szarvason, Mezőtúron, Mindszenten, Szentesen, Kalocsán és sok más alföldi községben. A stand melletti úttesten hirtelen autó fékezett. Ezzel egyidőben közvetlen mögöttük felhangzott a rendőrsíp mindnyájuk számára félelmetesen ismerős, éles hangja. — Senki ne mozduljon! — A rendőrtiszt revolvere egyenesen Rózsa mellének szegeződött... 1935. szeptember 19-én, harminc évvel ezelőtt kezdte meg a m. kir. csendőrség budapesti 1., a pécsi 4., a szegedi 5. és a miskolci 7. nyomozói osztályparancsnoksága a kommunitsa parasztmozgalom felgöngyölítését. 1934 márciusa óta keresték azt a szálat, amelynél fogva elkezdhetik a „felszámolást”. De másfél évig hiába nyomoztak. Az okos, körültekintő konspiráció falát nem tudták áttörni. 1935 nyarán azonban sikerült beépíteni egyik emberüket a mozgalomba. A spicli dolgozni kezdett... Egy teljes hónapig folyt a „nyílt nyomozás”. Egy teljes hónapig törtek a csontok a csendőrcsizma alatt. Egy teljes hónapig üvöltötték az ájulásból felmosott kubikosok fülébe: „Beszélj, vagy megdöglesz!” „Ezzel szemben a nyomozás folyamán minden nyomozási gócpontból azt jelentették a nyomozás-vezetők, hogy tapasztalataik szerint a parasztság is megtanult már konspirálni. A gyanúsítottak a kommunista utasítások terén nagy ismeretekkel rendelkeznek, vallomásaikban rendkívüli módon körültekintők és óvatosak, a párt utasításaihoz és eszméihez fanatikusan ragaszkodnak. Agyafúrt ravaszsággal igyekeznek a részükre kiosztott Siri bíboros, aki annakidején a Pacem in terris enciklika ellen fordult, ismét kürtjébe fújt és követeli, hogy „egyesítsék Európát a tévelygés és a gonosz elleni harcra”. Ottaviani bíboros, aki a zsinat jánosi ülésszakán vereséget szenvedett, de az utolsó ülésszakon győzelemre tör, ismét fenyegetően hangoztatja, hogy elkárhoznak azok a katolikusok, akik „a kommunizmusnak kedvező mozgalmakhoz csatlakoznak — vagy bármiféleképpen szövetségre lépnek a kommunistákkal’’. Az ellentámadás azokban az országokban is érezhető, amelyeknek képviselői a zsinaton bátor szavakat emeltek! Az II Regno c. bolognai katolikus lap tájékoztat egy holland jezsuita támadásáról a holland katolikus egyház ellen. „A holland egyház — írja a jezsuita cikke — legsúlyosabb válságába került a reformáció óta. Vitatják egyes alapvető tanításait, pl. a cölibátusról, a házastársi életről, a liturgiáról, a gyónás szentségéről, sőt a „valóságos jelenlétről” szóló tanításokat. Megrendült az egyház tekintélye, keserűség és nyugtalanság hulláma csap Róma felé. A papi és egyházi elhivatottság minden jóslaton túlmenően csökken, és nagy a veszély, hogy megszakad a kapcsolat Róma és Hollandia között”. A holland katolikus egyház feje, Alfrink bíboros egészen másként vélekedik, mint a jezsuita cikkíró: feladatokat elleplezni. Határozottan meg lehet állapítani, hogy a kommunista métely megbontotta a józan, valamikor egységes parasztság tömbjét és a bomlasztó kommunista tanok belopóztak a falvakba...” A nyomozó osztályparancsnok nem azzal a céllal írta le ezeket a sorokat, hogy emléktáblát állítson a paraszti hősiességnek. — Azért írta le, hogy felettesei előtt megpróbálja megmagyarázni, miért nem sikerült mégsem a „felgöngyölítés”; miért csak 63 gyanúsítottat sikerült „produkálnia” és miért kellett azokból is — egy hónapi kínvallatás után — 14-et „bizonyítékok hiányában” szabadon bocsátania. Csak az utókor, amely tudja, mit jelentett ez az 1 hónap, hajtja meg mély megindulással az emlékezés zászlaját azok előtt az egyszerű, névtelen, hős parasztok előtt, akiken megtört a „magyar kir. csendőrség” ereje és vereségükben is győztesen álltak a vértől áztatott kínzókamrákban. B. Gy. folyamatos önművelés A FALUSI VEZETŐK MŰVELTSÉGÉRŐL — Végül is az iskolázottságom, vagy a műveltségem érdekli? — nézett rám pillantásában némi meglepettséggel a község tanácselnökhelyettese. Meg kellett értenem az elnökhelyettes zavarát. Ismerjük egymást vagy nyolc éve, nem egyszer írtam is már községükről. De kérdéseim mindig ilyenek voltak: mi van a vetéstervükkel?... halad-e a törpevízmű építése?... bíznak-e abban, hogy hamarosan lábraáll a tsz-ük?... És most rögtön a magánélete kellős közepébe kértem bepillantást. Ö is kért valamit az őszinteségemért: se az ö neve, se a községük neve ne szerepeljen az írásomban. Az iskolázottsága: annak idején csak öt elemit járhatott; a felszabadulás óta gimnáziumi érettségit tét1 és most járja a marxista egyetem második évfolyamát. Szeretne a három év után továbbtanulni. Számítása szerint negyvenkilenc esztendős korára megszerzi az egyetemi diplomát. Csak tisztelni lehet érte a hajdani ácslegényt, aki már megfordult a falusi közélet féltucat posztján. Volt bíró, DÉFOSZ-titkár, földművesszövetkezeti ügyvezető, a helyi sportegyesü.et vezetője, ideiglenes tsz-elnök és béke-titlcár is. „A munka szeret engem, mindig karonfogva járunk’’ — szokta tréfásan mondani. És nem is kérdi tőle: mikor szeretne úgy sétálni, hogy négy iskolás gyermekével disku- ráljon. Ami a művelődését illeti? — Olvasásra alig van időm — mondta. — Amit az újságok a Rozsdatemetőről meg a Húsz óráról írnak. az csak keserít: a fél ország beszél olyan könyvekről, amiket én még nem olvastam el. — Mozi? Nevetett: Dt*. Kildarc és a valóság A televízió évtizedeiben az Egyesült Államok tv- film exportja éppen úgy elárasztja a világot, mint Hollywood mozifilmjei. — Gondoljunk csak a nálunk is vetített dr. Kildare sorozatra. Tagadhatatlan: a sorozat idehaza is sok nézőnek tetszik. Ám szembesítsük a Kildare filmeket az amerikai orvosi viszonyokról szóló megalapozott tanulmányokkal, vagy akár a hazalátogató amerikai-magyarok személyes élménybeszámolóival. S akkor még e tv film-sorozat legodaadóbb rajongóinak is el kell ismerniük, hogy az USÁ-nak sem általában a társadalmi, sem pedig különösen — Gyakran olyasmitől félnek, ami egyáltalán nem ad okot aggodalomra. A fejlődés és a mozgás dinamikus dolog. Az egyház életerejének nélkülözhetetlen jelei, hiszen az egyház úgy is túl gyakran kelt statikus benyomást. A mozgás és a fejlődés örömre adhatna okot, nem aggodalomra. Az utolsó üléészak kezdetén tehát sötét felhők borítják a vatikáni zsinat egét. A zsinat sokat veszített újító lendületéből. Félő, hogy sorsát most már végleg eldöntötte az 1964. novemberi „fekete hét” fordulata és a római kúria ellentámadása a két ülésszak közötti időben. Az esetleges kudarc következményeit nem könnyű értékelni, de máris nyilvánvaló. hogy nemcsak a katolikus világban, főleg annak haladóbb szektoraiban érezhető csalódás, hanem a protestánsok is egyre jobban elzárkóznak, az ortodox egyház legbefolyásosabb pátriárkái pedig a formális tiszteletadások ellenére egyre hűvösebbek. Kétségtelen, hogy ami az elkövetkező hetekben a Vatikánban történik, nem hagyhatja közönyösen azokat az egyéneket, közösségeket és intézményeket, amelyek a jánosi időszakban és azután bizalommal párbeszédre készültek, kinyújtották kezüket. Most úgy látszik, hogy erre a kéznyújtásra nem kapnak választ. (A Rinascita nyoa kórházi-orvosi viszonyai nem úgy festenek, ahogyan azt a rózsaszínűre lakkozott, sematikus Kildare- filmek ábrázolják. Van már biztosítás — de drága Vegyük elő például a New Statesman című szín. vonalas angol értelmiségi hetilapot, amely közli Nóra Sayre eredeti amerikai tudósítását erről a kérdésről. Leírja, a többi között egy — különben jómódú — detroiti orvos panaszát. — Két beteg — nővérek, hatvanon felüliek, mindketten skizofrémásak, s az idősebbik ráadásul még Parkinson kórban is szenved — mindössze havonta egyszer jöhet be a kórházba, vizitre. Biztosítási formájuk csupán ennyit engedélyez számukra. Jöhetnének, persze bármikor, ha — külön megfizetnék. Mert van már társadalombiztosítás az USÁ-ban, csak eléggé drága és ezért kevesen veszik igénybe, amellett jogszabályai, feltételei rendkívül bonyolultak és államonként váltakoznak. Mindenütt más és más havi összeget kell befizetni és ezért más és másfajta gyógykezelésre vagy gyógyszerre jogosul- tafc a biztosítottak —, akik [ a legtöbb esetben csak fizetnek. de alig ismerik szigorúan körülhatárolt lehetőségeiket. A különféle biztosítási módokhan pél- ; dául: ilyen különbségek ■ vannak: az egvik inavenps valkbélműtétre jogosít, de méhenkívüli terhesség esetén már nem vehető térítés nélkül Igénybe. — A másik csak belevógyászati kezelésre ad módot, de sebészetire már nem — és így tovább. Hitel a ha'doklónak sincs Még néhány jellemző példa az orvos-egészségügyi helyzetre. Egy 30 éves. tüdőtumorban szenvedő asz- szony a kórháznak arra az osztályára került, ahol csupa biztosított beteg feküdt —, őt kivéve. Természetesen kézbesítették neki a számlát — még a gyógyulása előtt! —, amely nem kevesebb, mint négyezer dollárt tett ki. — A beteg átmenetileg munka- nélküli volt, csak ezer dollárt tudott kifizetni. — Egészségi állapotára való tekintet nélkül, azonnal kitették a kórházból. A nagytőkés körökhöz közelálló U. S. News and World Report című hetilap legutóbb hosszú cikket közölt az USA egészségügyi helyzetéről. Lényegében az úgynevezett Medicare-t támadta. Az amerikai kongresszus előtt hosszú ideje fekvő, még Kennedy által benyújtott javaslat, amely korlátozott társadalombiztosítási kedvezményt kíván nyújtani a 190 milliós lakosság egyik rétegének: a nyugdíjasoknak. A Medicare sem hoz döntő változást A New Statesman leszögezi: amennyiben a Medicare életbe lép, az sem fogja lényegében megváltoztatni az USA egészségügyi helyzetét! A betegség — a Medicare után is — olyan költséges „luxus” lesz az amerikaiak többségének életében, amelyért hatalmas anyagi áldozatokat kell hoznia. A kórházi kezelés, a gyógyszer, a gondos ápolás —. mindezek olyan tételeik, amelyek miatt az átlag jenki polgár eladósodhat, lemondhat gyermekei iskoláztatásáról, szülei segélyezéséről, új lakásról, vagy autóról, sok mindenről. A tények tehát nem rajzolnak olyan képet az amerikai kórházi és gyógykezelési viszonyokról, mint a Dr. Kildare sorozat. B. T. I Ténagy Sándort Sétahajózás a Héván A szőke-szürke víz hajit sétáltatott, szelíd volt, játékos és hatalmasan szerény; kétoldalt: történelem, kövekbe rakott; s csak ringott lassan két parány: a hajó meg én. '— Az családfői kötelességem. Minden vasárnap délután el kell vinnem a gyerekeket. Anélkül a következő héten otthon se rend, se tanulás nem volna. — Színházat mikor látott? Legyintett: — Régen... A sógorom esküvője idején Pesten. Újságot bőven járat: a Népszabadságot, a megyei lapot, a Tanácsok lapját, a Képes Újságot, a folyóiratok közül pedig a Társadalmi Szemlét. Hogy mennyit és hogyan olvas ebből? Naponta egy cigaretta- szívásnyi ideje jut a Nép- szabadságra. a többit főleg átfutja. A rádiót ritkán nyitja ki. Ügy vélem, fölösleges tovább sorolnom ennek a derék, köztiszteletben álló falusi vezetőnek iskolázottsági és műveltségi jegyeit. Mint a sejt az egészet, azonmód tükrözi a falusi vezetők általános tanulási, művelődési állapotát. Azt a pozitívumot is, hogy a legtöbbjük tanul. Hogy egyetlen helység példájára vetítsük ki ezt: az egyik szigeti községben a tanácselnök érettségizett és most kezdte el az egy éves párt- iskolai tanulmányait; helyettesének technikumi végzettsége van s most fejezte be a marxista középiskolát, a titkár négy középiskolája mellé hamarosan tanácsakadémiai tanulmányokat folytat; a három tsz elnök közül egynek agráregyetemi végzettsége van, egy most jár marxista egyetemre, egy pedig mezőgazdasági technikumot végez. A tanultság azonban nem jár mindig karonfogva a folyamatos önműveléssel vagy éppen a műveltséggel, Mert miként vélekedjen annak a funkcionáriusnak a hozzáértéséről, aki — három esztendeje érettségizett jó eredménnyel — a könyvtár legfőbb gondviselője falujában, mégis ilyen mondatokkal lepett meg: — Nem érek rá eleget olvasni, de a Sárgult fűzfát elolvasnám mégegyszer. So- mogyvári írta... Nem tudná nekem Pesten megszerezni az elvtárs ? Az egyik tsz-vezető ké- pesztett el másfél esztendeje azzal a megjegyzéssel, hogy a beosztott agronómusa kispolgári életstílusú ember. Hogy miért? Hát azért, mert hegedülni taníttatja a gyermekeit... Természetesen durva túlzás volna általánosítani az ilyen megnyilatkozások alapján. Hiszen találkoztam én olyan tsz-elnökkel, aki „mellékesen” óraadó tanár is volt a helybeli gimnáziumban. Az egyik járási tanács titkára pedig a legműveltebb falusi népművelő, akivel valaha is beszéltem. Mégis azt mondhatjuk: a falusi vezetők jelentős részének — a politikai és mezőgazdasági szakismereteinek további gyarapítása mellett — igen-igen nagy szüksége volna arra, hogy rendszeresen olvasson szép- irodalmat, legalább a tv-n keresztül minél több színházi előadást lásson: időről időre, ha másutt nincs erre alkalma, hát a helyi könyvtárban, lapozza végig az ismeretterjesztő, művészeti és egyéb folyóiratokat. Legutóbb két falusi általános iskolás gyermek kérdezte van-e rokonság az irodalmi neorealizmus és a filmművészettel kapcsolatban emlegetett „új hullám” között. Az öröm és az ijedelem porolt bennem. Az öröm. hogy 14 éves paraszt- gyerekek már ilyesmin is vitatkoznak. És az ijedelem, hogy vajon a helyi vezetők jó választ adnának-e a kérdésre, ha hozzájuk fordultak volna kérdésükkel a gyerekek? B. N. S.
