Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-15 / 192. szám

1965. augusztus 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Tűt a mcqye határán A vezetőképzés borsodi tapasztalatai pOETA NON FIT séd nascitur (költővé nem válhatik senki, arra szü­letni kell) — tartja a régi latin szólás-mondás, és mintha hasonló felfogás él­ne a vezetőkről is. Annyi bizonyos, hogy egy üzem, vállalat, hivatal, kórház vagy laboratórium irányí­tásához, a gépeknél sokkal érzékenyebb emberek keze­léséhez bizonyos adottsá­gokra van szükség. Szer­vező és diplomáciai kész­ségre, vonzó, megnyerő em­beri egyéniségre, türelemre és még sok mindéin egyéb­re. Azért a vezetést tanulni is kell. Napjainkban, amikor gyorsul az élet ritmusa, hihetetlen ütemben fejlődik a technika, bonyolultabbá válnak a termelési folya­matok, a közgazdasági át­tekintés s az adott hely­zetek megítélése, — egyre inkább. Mi tehát a vezetés? Tu­domány? Művészet? Rutin? Ez is, az is. Sőt: termelő tevékenység is, ennélfogva színvonalá­nak javítása épp oly hatást gyakorol, mint a termelő- eszközök fejlesztése, és a közvetlen anyagi termelés­ben résztvevők munkája: növeli a munka társadalmi termelékenységét A veze­tői adottságoknak manap­ság gazdag szakmai isme­retekkel és speciális vezetői ismeretekkel kell párosul­niuk. Ezeknek a sajátos is­mereteknek a köre annyi­ra kitágult, hogy immár joggal beszélhetünk a ve­zetés tudományáról. fTNNEK A FELISME- RÉSNEK alapján a Magyar Szocialista Munkás­párt Borsod megyei Bizott­ságának ipari osztálya, és lapja, az Északmagyaror- szág szerkesztősége 1963- ban ankétsorozatot indított a legjelentősebb ipari vál­lalatok, gyárak igazgatói­nak, párttitkárainak, fő­mérnökeinek a vezetési is­meretek köréből. Milyen témák szerepeltek ezeken a kötetlen, de min­dig nagyon izgalmas beszél­getéseken? Például: a ve­zető személyisége, kiválasz­tása, ismeretei, képzése és továbbképzése; vagy a ve­zetés funkciói: észlelés, tervezés, szervezés, döntés, utasítás, összehangolás, át­tekintés, ellenőrzés, értéke­lés, minősítés; vagy kü­lönböző üzemszociológiai is­meretek (az elsődleges munkahelyi szervezetek, mint közösségek, — a szo­cialista brigádok szocioló­giai problémái, — az üze­mek információs rendszere, — az új munkások üzembe állításának szociológiai problémái stb.). Az ankét- sorozat befejeződött, és a tanulságok számbavételénél kitűnt, hogy a megkezdett munkát érdemes stabil szervezeti keretek között folytatni. Ezért a megyei pártbizottság az elmúlt év augusztusában határozatot hozott a borsodi vezető to­vábbképző tanfolyam meg­szervezésére, a szocialista vezetési ismeretek oktatá­sára, a vezetők továbbkép­zésére. A Jávorkút melletti üdülőházban — távol a munkahelytől és a napi gondoktól — találkoztak az ipari vezetők, hogy két hé­ten át csakis a vezetés tu­dományának. vagy ha úgy tetszik, művészetének elsa­játításával foglalkozzanak. Eddig 150-en fordultak meg a kurzusokon. Tantárgyaik: vezetéselmélet, szervezés­elmélet, munkalélektan, ügyvitel-technika, (e téma­körön belül a vállalatot, mint információs rendszert mutatják be, és a vezetés­hez szükséges gépesített in­formációk — időbeliség, tartalom, cél. pontosság, illetve valószínűség — hasz­nosítási módját ismertetik; lényegében tehát az auto­maitizáit irányítású vállalat- vezetés elméletéről van szó.) üzemszociológiai, a vezetés matematikája. (Ennek ke­retében a matematikai ap­parátusokkal megfogalmaz­ható vállalati döntéseket, és az ezektől várható ered­ményességet ismertetik. Ve­zetői aspektusból arra ad­nak választ, hogyan hasz­nosítható a matematika. P' RDEMES NÉHÁNY SZOT szólni a ki­alakult oktatási módszerek­ről. A szokványos előadás­sal (prelegálás és hozzá­szólásokkal nem sokra men­nénk. Ez a megoldás nem aktivizálná a vezetőket. Az ún. esettanulmány viszont a valóságos helyzetet, az éle­tet varázsolja a tanfolyam résztvevői elé. Mi az eset- tanulmány? Meghatározott üzemi problémára az elő­adó különböző megoldáso­kat készít elő. Ezek közül csakis egy felel meg a kö­vetelményeknek, s a hall­gatóknak erre kell rátalál- niok. A csoportdinamikai feladatoknál egy-egy gaz­dasági témáról, például va­lamilyen beruházás szüksé­gességéről, lehetőségéről, céljáról vitatkoznak. Ami korábban csak leírásokban szerepelt, most élő valóság­gá vált, és mozgásba hozta a vezetők fantáziáját, lele­ményességét, gyors ítélőké­pességét. A kéthetes tanfolyamot egy esztendős egyéni tanu­lás követi. A vezetők kon­ferenciákon adnak számot előrehaladásukról, és főleg arról, hogyan hasznosítot­ták friss ismereteiket. — Dr. Énekes Sándor, a Le­nin Kohászati Művek ve­zérigazgatója nemrégiben komplex vizsgálatot indított el a kovácsműhelyben. A figyelem kiterjedt a szer­vezési tényezőkre; tanul­mányozták a különböző munkafolyamatokat, a szo­ciális körülményekét, a bi­zonylatok mechanizmusát és a személyi rátermettséget. Az eredmények alapján olyan intézkedéseket foga­natosítottak, amelyek 7—3 millió forintos megtakarí­tást eredményeznek. Ugyan­csak, a Lenin Kohászati Művekben megvizsgálták a munkaerő-vándorlás okait, (az üzemszociológiai stúdiu­mok hasznosításával!) és lehetőség nyílt néhány ok megszüntetésére, ezzel a vándorlás csökkentésére. Az ongai Csavarárugyár . igazgatója arról számolt be, hogy a tanfolyam óta ők is bevezették a negyedévi értekezleteket; a napi je­lentések alapján reggel 8 órakor világosan látják az előző napi termelési ered­ményeket; csökkentették a zajhatásokat, és máris nö­vekedett az ott dolgozók teljesítménye. 1J OSSZASAN LEHET­NE még sorolni pél­dákat, amelyek arról ta­núskodnak, hogy a jávor­kúti üdülőházban nem teo­retikus. öncélú eszmecseré­ket folytatnak, hanem olyan ismeretekkel vértezik fel a népgazdaságunk fontos őr­helyein álló vezetőket, ame­lyeknek hasznosítása, alkal­mazása milliókban kamato­zik. A borsodi példa iránt hazánkban, sőt határainkon túl is élénk érdeklődés mu­tatkozik. Bisájev profesz- szor, a moszkvai Ordzso- nikidze egyetem professzora és mások nagy elismerés­sel szóltak róla. A példa terjed, több helyütt is fog­lalkoznak hasonló vezető­képző tanfolyam és iskola megszervezésének gondola­tával. Érdemes is foglal­kozni vele. A vezetők kép­zése, illetve időszakonkénti továbbképzése világszerte felismert igény. A mienké- nél sokkal gazdagabb or­szágok se engedhetik meg maguknak azt a fényűzést, hogy felkészületlen, rossz vezetőkre bízzák jelentős területek irányítását. Sárközi Andor, az Észak-Magyarország főszerkesztője OROSZ MIHÁLY: g un /. í. f zerkilencszázhatvanhá­rom, január huszonnyolca­dikén a hőmérő higany­szála mínusz húsz fok alá süllyedt. Az N-i speciális alakulat laktanyájának drótkerítése pengett a szélben. Estére járt. Az őr­kutyák dideregve fúrták magukat a hóba. Az egyik legénységi szobában levelet fogalmazott egy katona. A tollat a szokástól eltérően a mutató és középső ujja között fogta, a szavakat hevenyészve, kuszán vetet­te papírra, nem ügyelve arra, hogy a címzett nehe­zen tudja majd elolvasni. A szobában pirítóskenyér és naftalin szaga kevere­dett. Faragó honvéd, — köz­ismert álomszuszék — ak­kor ébredt fel szokásos ko­raesti álmából, és sandán elmosolyodott. Ezúttal is megúszta. Lustán nyújtóz­kodott, A szolgálatvezetőre gondolt. Ha történetesen benyit, hallgathattam vol­na a? ötös számú monoló­got: „Elvtársam, aranyos­kám, a szabadidő nem azt jelenti, hogy végigvá­gódunk az ágyon, mint egy hulla. A katona ilyenkor ugyanazt teszi, mint a tü­zérségi előkészítés alatt: lábat áztat, tyúkszemet vág, levelet ír, gombot varr a sliccére.” Körülpil- lantott. Rajta kívül még ketten tartózkodtak a szo­bában. Nagy Andris a kályhánál szöszmötölt, a levélíró pedig — háttal ült a heverészőnek — már a harmadik oldalon körmöl- te a sorokat egymás alá. Faragó úgy nézte Nagy Andrist, mint a kismajmot az állatkertben: kegyes megvetéssel, szánó figye­lemmel. — Ez aztán a karrier! Hat hét alatt őrmester! — gondolta. Majdnem felne­vetett. Amikor a szakácsok feltűzték a csillagot a kele­Egy jász-település Tolnában Az ötszázhatvan lel. két számláló Üjireg Dél- Dunántúl kellős közepén, egy szelíd dombháton épült fel. Egyenes, füves utcáit járva, a Szolnok megyei Jászivány községre emlé­keztet minden. A falu alatt fűzfák szegélyezik a liba­legelőt, több ház előtt lánc­ra kötve legel az anyakoca. Óriási szenzációnak számí­tott, amikor harmincnégy esztendővel ezelőtt a tamá­si vásárra láncon vezették az újiregiek a sertéseket. A jászsági tanyákon még ma is kipányvázzák a disznót. Ezen a Tolna megyei tájon Üjireg az egyetlen község, ahol így legelész az anya­koca. Ez az egyetlen dunántúli kubikos falu. A férfiak többsége most is az ország különböző építkezéseit jár­ja. A termelőszövetkezet­ben főként az idősebb em­berek és az asszonyok dol­goznak. Az apák kubikos mesterségéhez a fiúk is hűék maradtak. Üjireg egyébként új köség és mo­nográfiái érdekesség, meri jászok alapították. Har­mincöt esztendővel ezelőtt több mint száz család in­dult el Jászárokszállásról, hogy új hazát keresve, Ireg- szemcse határában végleg megtelepedjen. A kenyér- telenség és a nincstelenség kergette az embereket és az a remény, hogy ezen a gazdag vidéken kánaánra lelnek. Az éhség és a nyo­morúság útját járták meg. amíg a szülőfaluhoz nagyon messzi, egy világtól elzárt uradalomban tanyát vertek; A pusztát, a mai Űjireget, ősztől tavaszig akkoriban még szinte lehetetlen volt megiközelíteni. Valósággal elsüllyedt, elveszett a ke­rékaljig érő sárban, ám a jászsági kubikosok szívós, konok kitartással azon fá­radoztak, hogy gyökeret kótya újonc zubbonyára, mindenkinek kipottyantak a könnyei. A szakácsoknak a nevetéstől. Andrisnak a meghatottságtól. Valóban elhitte, hogy őrmester lett; Vigyázzba merevedett, amint fejébe nyomták az óriási fehér sityakot, és et­től kezdve fáradhatatlanul végezte a kényelmetlen konyhai munkát. Egy nap alatt kimeszelt és felsúrolt mindent, rendbe tette az örökké piszkos szakácsöltö­zőt, és hajnalig tisztította az alumínium edényeket. A botrány nem váratott ma­gára sokáig: másnap reggel szabályszerűen kitessékelte az ügyeletes tisztet a kony­háról. mert az sáros csiz­mával lépett a frissen mo­sóit kövezetre. Andris kör- meszakadtáig védte az őr­mesteri csillagokat és mi­közben a fogdába hurcol­ták, sírva kiabálta: — Nagy ember a Garai tizedes elv­társ! Ö léptetett elő!... Igv nem bánhatnak el egy konyhatörzsf önökkel- •.! A fogdából idegorvosi felülvizsgáló bizottság elé került, ahol szépen meg­mondták neki, hogy_ írjon haza a civil ruhájáért. Azonkívül, hogy a ruhát még nem küldték utána, egyetlen öröme maradt: a huncutságban kifogyhatat­lan katonák megmagyaráz­ták neki a leletet. — Itt van ni. olvasd! — veregették a vállát. — Az áll benne, hogy „specifikus funkcionális... stb.” Ez. öre­gem, majdnem azt jelenti, hogy speciális funkcioná­rius! Gratulálunk, Andris­kám! — szorongatták bú­eresszenek és maguknak új falut csináljanak. Sikerült. A felszaba­dulás után Üjireg önálló község lett, a házakban vil­lany ég, és a tágas, kertes családi otthonok kiegyen­súlyozott jómódról tanús­kodnak. Készül a bekötőút, amely Iregszerrícsével és rajta keresztül az egész or­szággal összeköti majd. Üj- ireget, az egyetlen dunán­túli jász-falut. Amikor ott jártam, a tanácsházán meg­mutatták a lakónyilvántar­tó könyvet. A helyi tűzoltó- parancsnok közreműködé­sével megszámoltam, hogy a község ötszázhatvan lakó­jából kettőszáztíz Jászár ok- szálláson született. Maga a tűzoltóparancsnok is. Ren­geteg az Emánuel. Ez a Jászságban közkedvelt név a Dunántúlon ritka. Üjire- gen viszont több az Ernán, mint Tolnában, Baranyá­ban és Somogybán együtt­véve. Czakó, Kasza, Tősér, Jászi, Kóczián. Jancsó, Szemző — ezek a leggyako­ribb családnevek. Az új község egykori ala­pítói már mind idős embe­rek. Közéjük tartozik Nagy József nyugdíjas tsz-tag, aki meghívott magához vendégségbe. Ütközben el­mesélte, idejövetelük hite­les történetét. Annak ide­jén a jászárokszállási Sza­bó Sándor vezetésével in­dultak el az új hazába. Ma­gukkal hozták a családot, a bútort, az állatokat, min­den megmozdíthatót; — 1930 október elsején értünk erre a helyre. Né­hány cselédlakás votl itt, más semmi. Azóta százhu- szonnégy ház épült íel. Én már másodszor építkezem; Először tanyát csináltam. A tsz megalakulásával a ta­nyát lebontottuk és a falu­ban építettünk új házat — mondja idős Nagy József és kuriózumként azt is elme­séli, hogy több család né­hány év után visszaköltö­sZan is a kezét. Andris meg csak félszegen, bátortalanul mosolygott. Most zsebrerakta a forró pirítóskenyeret, és kioldal- gott a szobából. Ketten ma­radtak, Faragó és a levél­író. Faragó álmos, lajhár mozdulattal emelte szeme elé bal csuklóját: három­negyed hét. Ma este foglal­kozás les.z a fotoszakkör- ben. A többiek már biztos fölmentek a laborba, csak ez körmöli még a levelet. „A mucuskájának” — gon­dolta. Már oda akarta kiáltani, hogy „— Hány kiló sódert nyomtál bele?” — vagy más effélét, de aztán meg­gondolta magát. Óvatosan felemelkedett az ágyról és felderítőt is megszégyenítő macskaléptekkel a levélíró mögé surrant. — Megnézem. mennyit képes összehazudni — gon­dolta kajánul, és lopva be­leolvasott az írásba. A pa­píron ez állt: tam, hogy azt a tür- kiszzöldet vennéd, az csak 237 forint, vagy a csatit, az meg kerek 300. Mindegy, hogy melyiket, mert mind­egyik van olyan jő, és még­sem 572. Különben a te dolgod, te tudod. Minden esetre menj el a Lovas ut­ca 69-be (IV. emelet 19.), tudod, a kicsihez, ő tarto­zik nekem 954 forinttal, és azt ígérte, hogy 17 hónapon belül megadja. Azt átvéte­ted helyettem, és legfeljebb , .ledolgozzuk”. Minden esetre vegyél egy svéd in­get nekem, ha jól tudom, az ára...’' zött JászároksZánásra, Sza­bó Sándor, a vándorútra kelt had vezetője, som tu­dott megszokni. Mindent el­adott és hazaköltözött. A többség azonban maradt; Akik 1930 óta születtek; azok közül sokan már csu­pán az öregek elbeszélésé­ből ismerik Árokszállást. A jászokról meg jószerivel semmit sem tudnak. Beszélgettem néhány fiatalemberrel, s érdeklőd­tem tőlük, hogy hallottak-e a Jászkun-kerületről, a jászkun redemptióról. Nem, illetőleg nagyon keveset. Meglátogattam több csa­ládot. Szívesen és szívélye­sen fogadtak. Szinte refrén- szerűen ismétlődött vala­mennyi házban, hogy an­nak idején, harmincöt esz­tendeje, a kenyér, a meg­élhetés miatt indultak el a hosszú útra. Jászárokszál- lás nem tudta eltartani őket. Kifogyhatatlan mesé­től a régi, sanyarú életmód­nak, a jászberényi nagygaz­dák neveit sorolják, akik­nél cselédeskedtek. Ezekre a nevekre még ma is emlé­keznek. Érdekes, azt vi­szont már nem tartja szá­mon senki, hogy ki voit ezen a jásztelepülésen az első újszülött és az első ha­tott; Ä régi jászárokszállási szomszédokat viszont úgy emlegetik, mintha nem harmincöt éve, hanem teg­nap költöztek volna onnét ide. Találkoztam több idős asszonnnyail, olyanokkal is, akik harmincöt év óta még egyszer sem látogattak ha­za, ám Jászárokszállást ha­zaként emlegetik; Egyik idős asszony a Lehel kürt­jéről mesélt, de elmondot­ta, hogy Jászberényben so­ha életében nem járt; Egyébként Üjiregen az idő­sebb emberek rátartian és büszkén vallják magúkat jásznak. Sz. P. faragó ékkor hangosan összecsapta a bokáját és fel­vihogott: — Honvéd elvtársnak je­lentem, százkilencvenhét forint! A levélíró úgy pattant fel; mintha áramot vezettek volna a testébe. A toll ki­esett kezéből, villámgyor­san hátrafordult; Tágra- nyitott szemmel, hangtala­nul, ugrásra feszülten me­redt Faragóra. Faragó hátrahőkölt; — Na, jó, hát nem kell azért arénázni: — De jól tudod az ára­kat! — morogta dühösen a másik. — Csak nem keres­kedő voltál valamikor? — Fenéket! Akkor is in­kább szőrmével keresked­tem volna, mint inggel, meg gatyával — lépett még közelebb Faragó. — Egyéb­ként, ha tudni akarod, ezt a százkilencvenkét forintot nem a kirakatból, hanem a harcászatból vettem. — Marháskodj, csak marháskodj — szólt közbe békülékenyen a levélíró» miközben társa arcmozdu­latait fürkészte. — ... mert, ha nem vet­ted volna észre — folytatta Faragó — ez a sorban kö­vetkező adata a speciális műszernek— (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom