Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-12 / 189. szám

1065. augusztus 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 NÖVŐ EMBEREK — FOGYÓ VILÁGBAN Fiatalok a karcagi tanyákon I. Fogy, fejlődik, változik egyszerre 103 nap Délantetikában Hat országban aratott sikert a Magyar Állami Népi Együttes — Oxigénpalackok a színpad mögött — Futball a Flamingón Ahogy megyünk a gép­kocsival, nehezen jutva előre a Lenin Tsz földút­jain, a Hattyúsi kertészet felé, látjuk a lebontott ta­nyák maradványait; ahogy motorozunk a Béke Tsz földjein, az egyik tanya- központban elmondják, hogy tavaly, a másikban, hogy idén történt meg a villamosítás. Már nem tá­maszkodhatunk a statiszti­ka felmért adataira s nem is tudjuk, hogyan érhet­nénk utói. Hogyan állapít­hatnánk meg, hogy hányán élnek a tanyán a fiatalok közül? Karsai Erzsébet szülei itt laknak, de ő be­költözött a sógorékhoz — Karcagra — és nem is kí­vánja elhagyni a várost. Öt általánost végzett. — Most, hogy ,,haza” ment, úgy tervezi, ősszel tovább tanul. Ha valaki itt azt mond­ja; hazamegyek, az úgy ér­tendő; Karcagra. Ez talán mindennél többet mond, egy szóban foglalva ö«*e a vágyakat. A „kétirányú fejlődés" A fiatalok szinte kivétel nélkül szeretnének a vá­rosba költözni, végleg „ha­za” menni, van aki na­gyobb városba, vagy éppen Budapestre vágyik. — Nem lehet azonban ezt úgy fel­fogni, hogy akkor ezt a tendenciát jól felhasznál­va mindenáron gyorsítható a tanyavilág „felszámolá­sa” és a város vezetői nem is így látják. Figye­lembe veszik például azt, hogy népgazdaságunknak szüksége van a magángaz­daságok, a „háztáji” fenn­tartására, elsősorban az állattenyésztésben. De ma­guk a tanyaiak sem úgy gondolják, hogy egykettőre elmenni innen. „Előbb egy kicsit megszedem maga­mat” — mondta az az állat- tenyésztő, aki Pestre vá­gyik. — Másrészt meggondo­landó, hogy különböző más okokból is (építkezések^ a tanyavilág még néhány évtizedig fennáll. Legalább addig, amíg a mai fiata­lok meglett emberek lesz­nek. S addig mi történjen velük? Éljenek a növő em­berek egy elhaló világ­ban? Tanuljanak és mű­velődjenek ott, ahova már s,nem érdemes befektetni” tehát minden csak fogy, felszámolódik? Hogyan le­het ezt az ellentétet ked­vezően megoldani? A megoldást a tények mutatják, ennek a megol­dásnak jó a tendenciája, csak növelni kellene rmo­dén tekintetben a fejlődés­nek azt az ütemét, ami eb­ben a fogyó világban tör­ténik. Nem egvmást kizá­ró ellentétek, hogy valami fogyjon és fejlődjön egy­szerre. Minden évben fej­lődik a villamos hálózat és szaporodnak a bekötőutak. Bővül a mozi és könyvtár- hálózat, egyre több a te­levízió. A Dimitrov Tsz mezőgazdasági technikum kihelyezett osztályát sze­retné megvalósítani. Mindez nem valami olvan befektetés, ami ké­sőbb ..elvész” még akkor sem, ha építkezésekkel páro­sul. Nem vész kárba, mert Lanri Volpi búcsúja Giacomo Lauri-Volpi, aki az elmúlt negyven évben a legsikeresebb olasz lírai te­noristák közé tartozott, a Róma környéki Ariccában búcsúhangversenyen lépett fel utoljára az olasz közön­ség előtt. A 72 éves énekes még néhány búcsúhangver­senyt ad európai fővárosok­ban és azután végleg nyu­galomba vonul. ami kint van a tanyán, nem olyan sok, hogy ké­sőbb „fölösleges” legyen. A villanyra meg néhány épü­letre mindig szükség lesz. Legfőképpen pedig azért nem hiábavaló, mert az ott élő embereknek még évti­zedekig személyes életszük­séglet. «Jobban az emberek közé menni.. Karcagon öt termelőszö­vetkezet van. A fiatalok legtöbbje a városban lakik, onnan jár ki naponta a föl­dekre. Álljon itt néhányuk nyilatkozata azok közül, akik kint laknak a tanyán; Pető Ferenc, a Lenin Tsz kertészetében dolgo­zik. Tanult kertész. Most gépkocsivezetői tanfolyam­ra jár — s ha végez? — Itt nincs annyi gép­kocsi, majd máshová me­gyek, dolgozni. A rádiót szoktam hallgatni, szóra­kozni a városba megyek. Mile János a Lenin Tsz- ben dolgozik, tizennyolc éves, nyolc általánost vég­zett, nem akar továbbta­nulni; — Bejárok a városba, moziba megyek, táncolni megyek. Ifjú Orbán Mihály puly­katenyésztő a Békében dolgozik. Most hányja a borsókáját a pulyka, hat­hetes korában, most kell vigyázni rá nagyon. — Ott beszélgettünk háromezer kispulyka között. — Rádiónk van, megve­szem minden héten a Ma­gyar Ifjúságot, meg a Nép­lapot, amikor hozzák, két­naponként, ide ki. Meg a Szabad Földet szoktam né­ha olvasni. A postánál voltam, de itt a tsz-ben többet keresek. Havonta egyszr bemegyek Kar­cagra. — Tetszik a tanyai élet? — Ezen csak úgy tudok segíteni, ha egy kis pénz­hez jutok s haza pakolok; A nagyvállalat üdülője ö hegyoldalban épült. — Üvegfalú, kiugró erkélyei a Balatonra néznek, s a fel­sőről rá is lehet látni a víz­re. Innen csupa fény, fcáp- rázat a világ. Ügy érzi ma­gát a pihenő, mintha vala­mi óriási ragyogás közepé­ben lebegne. Az alsóbb emeleten már „földközel­ben” van az ember. A táv­latot lerövidítik a közbülső dombok ősfái. Modern is. romantikus is a hangulatos villa. Az U- alakban kapcsolódó épület­frontok betonozott teraszt zárnak közre. Ide a szer- pentinútról több rövid lej­tőn át, s az őket összekötő negyvennégy lépcsőfokon lehet feljutni. Addig né­hány keskeny sétány, udva- rocska sorakozik egymás felett. Valamennyi kavi­csos, homokos és színes vi­rágszegélyekkel díszített. Egyiket dús bokrok, gyü­mölcsfák árnyékolják, a má­sikra akadálytalanul ontja tüzét a nap. a harmadikon liliputi campingházacskák guggolnak. Legalul van a nagy ho­mokos, füves, fás udvar — kis lubickoló medencével, hintákkal, röplabdahálóval. Itt játszanak legtöbbet a beutalt családok gyerekei. De az ő terepük a hegyol­dal, a szikla, de még a nem éppen veszélytelen terasz- párkány is. A kisebbek közelében mindig ott vannak a ma­mák is. Szemük akkor is a csemetéken, ha olvasnak o piros-fehér lécű padokon, a fűre fektetett gumimatra­con, vagy mikor fürdőruhá­ban sütkéreznek a nyug­ágyakon. (Mint már mondtuk, haza egyenlő Karcag). — Csak jobban el tud lenni az em­ber. Valami isik ólára sze­retnék menni. Valami me­zőgazdasági dolgot tanulni. Van jószágom, de nem akarom magamat annyira lekötni, hogy semmire se tudjak jutni. Tanulni aka­rok és szórakozni is, job­ban az emberek közé menni. Bányai Mihály tehenész a Béke Tsz-ben. — Soktól elesik itt az ember. A tanulás is prob­lémás, nehéz a bejárás, ne­kem még van motorom, de busszal, kerékpárral ne­héz... Erdei Sándor lóápoló a Béke Tsz-ben dolgozik. — Bemegyek Karcagra a Rózsába (Rózsabokor ven­déglő) vagy bárba kerék­páron. Népszabadság jár a brigádtanyára, meg a Nép­lap, Magyar Mezőgazda­ság. Megnézzük, ha rá­érünk. Itt nehéz tanulni is, meg dolgozni is. Ha minden jól megy, lehet azért, hogy én is tanulok. Kálmán János a No­vember 7 Tsz-ben dolgo­zik. — Nyolc átalános isko­lát végeztem, ősszel trak­torkezelő iskolára szeret­nék menni. Rádiónk van otthon, a tv-t itt nézem a tanyaközpontban. Karcagra bejárok kerékpáron bálba vagy moziba. Nekem jobb itt, mint a városban. Jó levegő van, pihenni is jobb a szabadban. Bánhegyesi Erzsébettel a silózásnál beszélgettünk a November 7-ben. — Nyolc általánost vé­geztem, ötvennyolc óta va­gyok tsz-tag. Kerékpárral járok be Karcagra. Otthon rádiót hallgatok. — Mi a kpdvenc mű­sora? — A tánczene. — A tv-ben mit látott? — A Csárdáskirálynőt megnéztem. Külön jelenség az anyák között Hontiné, a kissé dölyfös asszony. Naponta más-más. rikító bikiniben heverészik. Olajos-fényes arcát majd beborítja a di­vatos, kerek fekete nap­szemüveg. Világos bőre pi- rosságát még feltűnőbbre gyújtja fehér-szőke haja. Száján állandó sértődöttség ül. Szinte megbotránkozás azért, hogy mások is lus­tálkodnak a közelében, hogy az ő Palikáján kívül Péter. Sanyi, Laci. Gabi meg egyéb nevű gyerekek is ját­szadoznak. Senki nem tud­ja, mire vág fel. Többen ismerik hallgatag férjét, aki egyik előadó a sok között. Egyébként sikerült rövid idő alatt általános antipá- tiát kivívniok — maguk el­len. Ók mindig ellenkezőjét akarják annak, amit a töb­biek. Ha a társaság vacsora után inkább ultizni szeret­ne tv-nézés helyett, akkor ők leoltják a villanyt, és hárman, elkülönülten a mű­sort figyelik. A házaspár­ból árad ilyenkor az elége­dettség, hogy mégis az tör­ténik, ami nekik tetszik. Máskor meg, pazar adá­sok idején ők vonulnak be családi társasjátékokkal. Ez-khez még asztalokat is tolnak össze és — termé­szetesen — a villanyt is fel­gyújtják. Nem izgatják ma­gukat a mini borsosabb megjegyzések miatt. A Magyar Állami Népi Együttes április 19-én in­dult repülőgéppel Mexico Citybe és augusztus 1-én re­pülővel érkezett vissza. A száztagú együttes öt dél­amerikai országot járt be repülőgéppel (Mexikó, Fe- ru, Chile, Argentina, Brazí­lia), egyszer utaztak bu­szon kétezer kilométert. A százhárom nap alatt kilenc­venöt előadást tartottak. Mindenütt nagy sikert ér­tek el az Ecseri lakodalmas című műsorukkal. Üti élményeiről beszélge­tünk Sajti ^ Sándorral, a tánckar tagjával, aki Szol­nokról került az együttes tagjai közé és kilenc év alatt már bejárta a nagy­világot a híres művészcso­porttal. Most jól megérde­melt szabadságát tölti Szol­nokon. Igazán magyaros vendégszeretet... — Hogyan fejezte ki tet­szését a közönség az előadá­sokon? — Igazi délamerikai tem­peramentummal. Doboltak a lábukkal és ritmusokat tap­soltak ki. Kiabáltak is — legjobban mindig azt lehe­tett hallani, hogy „Hogy volt! Hogy volt!”, mert na­gyon sok, különböző idők­ben kivándorolt magyar jött el az előadásokra. Leg­többen megígérték, hogy ha­zalátogatnak. Csakhát ez nem könnyű — nagyon drá­ga az útiköltség, nem min­denki engedheti meg magá­nak. Egyébként volt, hogy százunkból csak tizenöten vacsoráztak a szállodánk­ban. Előadás után a szi- nészbejárónái vártak a ma­gyarok és meghívtak min­ket, igazi magyar vacsorá­ra. Argentínában az őslakók is kétszeres szívélyességgel kínáltak paprikával, „chili”- vel, mikor megtudták, hogy mi is nagy paprikatermelő ország vagyunk; — Mi volt az általános élmény az délamerikai or­szágokban? Ez a szembenállás a nagy többséggel a szalonnasütés­sel egybekötött kirándulás napján érte el tetőfokát. A legeslegöregebbeket kivéve, akiknek a lába a hegymá­szást nem bírja már. min­den épkézláb ember „be­szállt” enni-inniv álóval. Ilontiék előkelőén, magya­rázat helyett méla fintorral vonták ki magukat ebből is. Midőn sötét este vidám hangulatban hazatért a jó­nép, Hontiék a hatéves Pa­likával üzenték le, hogy „fel vannak háborodva”. A válasz az volt, hogy tüntetőén hangosabb lett a zsivaj és belenyúlt az éjsza­kába, jóllehet minednki fá­radtan érkezett... Ettől kezdve teljes bojkott alatt állnak Hontiék. Míg azonban a házaspár egyáltalán nem veszi tragi­kusan, hogy levegőnek né­zik őket az üdülőben, a kis­fiú annál inkább megszen­vedi szülei beképzeltségét. Nem hancúrozhat kedvére a többiekkel. Három hinta van, de ha Palika olyankor ül fel valamelyikre, mikor más gyerek is ezzel szóra­kozik, anyja affektálva hív­ja el. — Szállj le! Ezektől tiszta piszok a hinta. A gyerek csak sőváron lesheti, ha a többiek a fá­ra másznak meggyezni. Fáj­hat a szive, mikor pajtásai — Elég fárasztó volt az út, főleg azért, mert mí­nusz három foktól plusz hu­szonnyolcig különböző nő­mérsékletváltozásokat kel­lett kiállni, aszerint, hogy milyen messze voltunk az Egyenlítőtől, illetve hogy milyen magasra kerültünk a tenger színe fölé. Mexico Cityben, Mexikó fővárosá­ban kétezernégyszáz méter­re voltunk a tenger színe fölött. Itt amúgyis érzi az ember, hogy kevés az oxi­gén — hátha még táncolni kell! Ezért oxigénpalacko­kat állítottak fel a színpad mögött, s szünetekben ab­ból szippantottunk. — Minden államra jel­lemzők a gyakori tünteté­sek — hetenként egyszer vagy kétszer tüntetnek min­denütt az Egyesült Álla­mok ellen; Könyörgés kevesebb gyerekért és jobb bizonyítványért — Milyenek az indiánok? r— Mexico City külváro­sában, a repülőtérről jövet rengeteg nyomortelepet lát­tunk a külvárosokban. Itt laknak az indiánok, gyü­mölcsös ládákból és hul- lámpapírból összetákolt, aj- tótlan kunyhókban. Per­sze vannak díszes népvise­letbe öltözött, „idegenfor­galmi indiánok” is. — Ez nagy búcsújáró­hely? — Igen. Azt tartja a nép­hit, hogy egyszer itt egy öreg indián fehér ingén megjelent a Szűz Mária arcképe. A hatalmas temp­lom állandóan zsúfolt. Akik valamit kérnek, térden csúszva mennek az oltárig, de maga az udvar is oly nagy, hogy már a küszöbig elérve felvérzik a lábuk, noha a gyerekek felváltva rongyokat terítenek a tér­dük alá. Főleg kevesebb gyerekért könyörögnek, mert igen sok születik és nem bírják őket eltartani; — Máshol is látott ilyet? indiúnosdit játszanak, ro­hannak, ugranák teraszról teraszra. Mióta mamája ilyesmitől is eltiltotta, úgy száguldanak el mellette, nintha nem. is lenne a vi­lágon. Pedig a kisfiúk, kislányok nem olyan kegyetlenek, mint az apukák, anyukák, akik „vasfüggönyt” húztak ma­guk és Hontiék közé. Ami­kor csak lehet, igyekeznek maguk közé fogadni a csen­des, tejfelhajú, fehérbőrű Palikát. Most is éppen fut­ballcsapatukba választották. Hontiné izgatott. Idegesen fordul hol egyik, hol másik oldalára a nyugágyon, de jó ideig nem szól. Végül csak nem állja meg. — Palikám, vigyázz az ujjacskáidra! Tudod, hogy te zongorázni tanulsz. A fiúcska elbátortalano- dik, csak lábatlankodik az ügyesek között. Kis idő múlva megint odaszól az anyja, miközben a játékban levő labdával egyenlő nagy­ságú másik labdát dob oda. — Nesze, itt a te labdád, ezzel játsszatok! Ez pu­hább gumiból van, nem sújt annyira. Tudod, ezt „Csesz- kóból” hoztuk. A gyerekek unják a pri­mitív nagyzolást. Visszagu­rítják a „külföldi” labdát, sőt egyikük Palikát is ki­tessékeli a csapatból. — Menj anyukádhoz! Te csak zongorázzál! A kisfiú lába alig enge­delmeskedik. Dermedten áll meg anyja és a csapat kö­zött. Előbb halvány szája széle kezd keserűen ránga­tózni, aztán csak nagy könnyei hullanak. Nem mozdul semerre, csak két lecsüngő karja, ujjócskái — Igen. Sant Ja goban, Chilében a gimnazista lá­nyok mennek térden csúsz­va az oltárig és jó bizonyít­ványért könyörögneik; Macumba — a vallásos tánc, sok alkohollal — A Fekete Orfeusz című filmben láttunk érdekes ké­peket a délafrikai négerek életéről. Milyen a valóság­ban? — Nincs faji megkülön­böztetés a délamerikai ál­lamokban. Színes forgatag mindenütt, a legkülönbö­zőbb emberfajtákból. Ami a Fekete Orfeuszban is sze­repelt, a Macumbát láttam ©gy éjféli nyilvános össze­jövetelükön Sao Paulóban, Táncolnak és énekelnek, Jó táncosok is voltak köz­tük. Közben sok alkohol- tartalmú italt fogyasztanak. Flamingo és égő gyertya a tengerparton — És a tenger?... — Nagy élmény volt, hi- szent az Atlani-óceánt és a Csendes-óceánt is láthat­tuk. Rióban a Flamingó­strandon végig futballpá- lyák. Innen a híres csapat neve is. Különböző színű emberek halálra futballoz­zák magukat reggeltől estig. — Lehetett kagylót szed­ni? — Észak-Chilében, Arisá­ban sétáltam a tengerpar­ton; A parti mellvéd alatt a sziklákon egy Macumba- áldozatot láttam. Tálcán sörösüveg, kibontva, mellet­te égő gyertya és égő szi­var. Apály volt. A nedves sziklákon sokféle tengeri állat. Kígyók, rákok, csigák, tengeri csillagok. Ezek órá­kig maradnak így. kibír­ják, míg visszajön a da­gály; Persze több se kel­lett a tengeri állatokra éhes embereknek. — Szedtünk mindenfélét. L. L. moccannak az erőlködéstől, mellyel a hangos sírást visszafojtja. — Gyere ezektől a... ezek­től a huligánoktól! — kel fel a nyugágyról Hontiné. Pipiskedve, kényes szisszé- nésekkel lépeget fia fdé a fűben, Palika arca ekkor eltor­zul. Még a fogát is vicsor- gatja, dobbant jobblábával, hisztérikus dühhel siválkod- ni kezd. — Menj, menj innen! So­ha, soha nem nyúlok a zon­gorához, tudd meg! Tudd meg. igenis! Azért is össze­verem az ujjamat, nesze/ nesze! Hirtelen leveti magát a porba, üti-vágja két kis te­nyerével a földet. Rúg, ha­rap, mikor myja gügyögve felemelné. A gyerekek abbahagyják a focizást. Többen elsomfor­dáinak, fel a lépcsőkön. Mások téblábolva nézik, ahogy labdájuk aprókat pattogva gurul az ordítozó kisfiú felé. Mikor nekiütközik Palika vállának, az boldogan kap utána. Könnye s-maszatos képét elönti az öröm, amint feláll vele. Két vékony kar­jával úgy szorítja magához■, mint a kincset, és szipogva« mosolyogva megy vissza ve­le a fiúk közé. Anyja visszatartaná, de csak fél kanját emelgeti bi­zonytalanul, Aztán, hogy a kisfiú ficánkolva indul já­tékba pajtásaival — 6 csak áll, mint egy rakás szeren­csétlenség. & ff Lőrinc Lóránd — Folytatjuk — Lázadás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom