Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-08 / 186. szám

IMS. augusztus 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Első lépések a bűn útján Látogatás a rendőrség gyermekvédelmi osztályán Semmelweis Ignác — a legnagyobb magyar orvos Hatalmas vöröstéglás épület a fővárosban. Talán i».ncs öt éve sem, hogy felépült. Az utcafelöli oldalán sárga panellemezek takarják a járókelők kíváncsis­kodó tekintete elől az intézet belső életét. A bejárat fölött ováll alakú zománc tábla: „Fiatalkorú és Gyer­mekvédelmi Osztály”. Nagy a forgalom. Szülők, akik talán még nem későn, rádö bbentek mulasztásaikra, ké­zenfogva hozzák gyermekeiket, lobogtatva az idézést. Vannak, akiket hátuk mögött összekulcsolt kézzel rendőrök állítanak elő, „Kaland és bűn az életem“ T Júlia. Magas, jóalakú kislány. Szemében azon­ban valami fáradt, öreges kifejezés vert tanyát. Csak olvasni kell a karjáról, ahol csúnyán éktelenked­nek a tetoválások: 1949. Vili. 25. Ekkor született. Nemsokára lesz a tizenha­todik születésnapja. — Hányadszor vagy a rendőrségen? — Nem számoltam, de már nem vagyok újonc. Árva gyerek, csupán a nagynénje él. Nem ismer­te a szüleit. Az állam ne­velte eddig. Intézetek vál­takoztak mérföldkövekként az életében. Júlia rendsze­resén megszökött. Utcákon, pályaudvarokon éjszaká­zott. Egy éve kikérte az intézetből a nagynénje — cselédnek. — Az rosszabb volt min­den intézetnél. Tizenkét gyerekre dolgozni. Hát mi vagyok én? Inkább vigye­nek vissza. Cinikus. Nin­csenek céljai, nincsenek tervei. Talán még a vá­gyait is elfojtja. Szakmát tanul, varrónő. Fiatal, erős. Tudna dolgozni. Annyi szo­cialista asszonybrigádunk van. Érdemes lenne felfi­gyelni az ilyen leányokra. Hisz még alig tették meg az első lépéseket. Fogjuk meg a kezüket, hogy ne legyen igaz az a tragikus önvallomás, amit karjába tetovált egy átsírt, magá­Talán a mo«t következő be­szélgetés hasznos lesz nyos éjszaka után: „Ka­land és bűn az életem!” Csak háromnapi határidőt — Tessék elhinni. Amíg anyám nem ment férjhez, addig naponta dugdosta a zsebembe a pénzt, én meg kint voltam az utcán a ha­verokkal. Tudom nem hi­szik el, mert, hogy anya pedagógus. Ő biztosan ért a neveléshez. Mindig azt mondják nekem. Áz le­het: de mégis férjhez ment ahhoz az emberhez. Én meg ittmaradtam egyedül. P. Gábor. Már nem kis­gyerek. Idén betölti a 18. életévét, és kikerül a gyer­mekvédelmi hatóságok fel­ügyelete alól. Négyszer volt ügye a rendőrségen. Nem jogerősen, betöréses lopá­sért 6 hónapi börtönnel sújtotta az igazságszolgál­tatás. Hogy mit lopott? — Kamasztársaival egy ital­bolt pincéiébe tört be. ahol tíz üveg bort vittek el — kétszáz forint értékben. — Serkenő kamaszbajúszát zavartan, vagy látszólag zavartan simogatja. Haja. akár a Beatleseké. Bár, — ahogy mondja, — „éppen most nyiratkoztam”. Csa­varog. Hónapok óta. Utol­jára februárban dolgozott. Pendlizett Budapest és Kis- várda között, ahol az édes­apja dolgozott. Tőle oly­kor kapott pénzt is, aztán elküldte: „Eredj fiam isten hírével”. Utolsó lakhelye egy sátor volt a Dunaka­nyarban, haverokkal. Hi­báztatja az egész világot. Azt, aki hagyta, hogy ab­bahagyja az iskoláit. Fél év hiányzott a mestervizs­gáig, Hibáztatja azt, aki kiengedte az utcára, s azt, aki egyáltalán hagyta, hogy megszülessen. Csak utolsó sorban ébredező lelkiisme­rettel — hisz mint mond­tam, idén már 18 éves lesz — saját magát. — Csak három napi ha­táridőt tessenek adni. — Rögtön dolgozni fogok. Ko­molyan mondom. P. Gábor ezt már az idén negyedszer ígéri. De hát az első három ígéretnél ki ál­lott mellette? Hol voltak a szülők? A rendőrség mégsem foghatja minden eltévedt gyermek kezét! „Ne féltsenek minketl" Törékeny. Tiszta kék sze­me csillog. 16 éves kislány. Az ő története már más, talán már nem tipikus. — Legalábbis jó lenne, ha nem lenne tipikus. T. Er­zsiké szerelmes. Ez nem bűn. De ő egy cigányfiú­ba szerelmes. S ez a szülei szemében megbocsáthatat­lan. „Te magyar lány vagy, az meg — cigány!” Jóska, a vőlegénye, tiszta fehér Ingben búcsúztatta Erzsi­két. Havi keresete 2000 Ft körül mozog és szereti a kislányt. De Jóska „csák cigány”! Erzsiké 14 éves kora óta dolgozik édesany­jával egy üzemben. Fize­tésnapkor anyja apjával együtt leitla ínagat. „Csak úgy utána kiabáltak, hogy na, megint tütüzött a csa­lád!” Persze a Jóska akkor nem volt „csak cigány” amikor a nagy korsókat fizette anyáméknak?! „...Hogy fogunk megélni? Ne féltsenek minket. Ha kell, vályogot vetek, vizet hordok. Erős vagyok én. — Bírom a munkát. Csak en­gedjenek Jóskához. Kiskő­rösön befogadtak minket. Miért hoztak onnan el en­gem?” Az asztal „hatalmi oldalán’’ ülök. Egy pilla­natra azonban kisebbnek érzem magam, mint ez a törékeny gyerek, aki tudja mit akar és szerelmét akár az egész világ ellen meg­védi. Még eey kérdésre tar­tozunk válasszal. Azért hozta ide őt a gyermekvé­delem. mert a szülei — mint kiderült — körözésre kérték a rendőrséget. Száz éve, 1865. augusztus 13-án halt meg az „anyák megmentője”, a legnagyobb magyar orvos, Semmelweis Ignác. Életművének a je­lentőségét mi sem szemlél­teti jobban mint az, hogy az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének tudományos és kulturális intézménye, az UNESCO, az idei esztendőt Semmelweis-évnek minősí­tette. Ezekben a napokban világszerte megemlékeznek a nagy tudósról. 1818. július 1-én született Budán, a mai I. kér., Apród u. 1—3. sz. alatti copf stílusú émeletes házban, ahol ap­jának fűszerüzlete volt. (E házban rendezték be nem­régiben a Semmelweis Or­vostörténeti Múzeumot). A szülők a hat Semmelweis fiú közül (a hetedik gyer­mek lány volt) Ignácot ta­níttatták a legnagyobb gonddal. Elemi iskoláit és gimnáziumi tanulmányait Budán végezte, ez utóbbit a Várban, a Miklós-torony melletti (mai Hess András tér) gimnáziumban. Végbi­zonyítványa szerint hatvan osztálytársa közül a máso­dik legjobb, „de az elsővel vetélkedő”, A budai gimnáziumból 1835-ben került a pesti egyetem bölcsészeti tanfo­lyamára, majd apja kíván­ságára, aki hadbírót akart fiából nevelni, a bécsi egye­tem jogi karára iratkozott be. Orvostanhallgató barát­jával ellátogatott a boncta- ni előadásokra és ennek kö­vetkezményeképpen jogi ta­nulmányait abbahagyta és medikus lett. 1844-ben avat­ták doktorrá, és még ebben az évben megszerezte a szü­lészmesteri és sebészdoktori oklevelet is. Ebben az időben bontako­zott és virágzott ki Bécsben az orvosi iskola. Nagy tu­dású tanárok foglalkoztaka hallgatókkal, közülük külö­nösen. a belgyógyász Skoda, a kórboncnok Rokitansky és a bőrgyógyász Hebra. Ök nemcsak tanárai, hanem ba­rátai és támogatói is voltak Semmelweisnek. 1846-ban kinevezték a bé­csi szülészeti klinikára ta­nársegédnek. de közben folytatta bonctani tanulmá­nyait Rokitansky mellett. A szülészeti klinikához fűző­dik korszakalkotó felfede­zése is, a gyermekágyi láz kórokozójáról. A felfedezés előzményei ismertek. A kli­nika két osztálya közül az egyik osztályon katasztrofá­lis méreteket öltött a gyer­mekágyi láz miatti halálo­zás. míg a másik osztályon viszonylag alacsonyabb ma­radt. Hiába igyekeztek a két osztály között mutatko­zó különbség okát megfej­teni, nem sikerült. A beteg­séget ragályosnak tartották é9 járványként kezelték. Alig fordult elő viszont azoknál, akik otthon, vagy még rosszabb körülmények között, esetleg utcán hozták világra gyermeküket. Semmelweis életvidám fiatalemberként érkezett Becsbe. Érzékeny lelkületű­re, emberszeretetére nagyon rossz hatással volt a klini­kán pusztító halál. Napon­ta látta meghalni az anyá­kat, és segíteni nem tudott rajtuk. Ha tudta volna, hogv a vajúdó asszonyok halálát részben maga okoz­ta, amikor a boncteremből egyenesen a betegeihez sie­tett! Ekkoriban történt, hogy meghalt egy kórbonc­nok barátja, mert boncolás­kor az egyik tanítványa megsértette a kezét. A bon­colási jegyzőkönyv döbben­tette rá. hogy a „gennyvé- rűségben elhunyt orvosta­nár és a gyermekágyi láz­ban elhunyt anyák kórképe azonos. Ez a felfedezés vi­lágította meg Semmelweis előtt, hogy a halált előidé­ző okok mindkét esetben azonosak: „a hullarészek voltak, amelyek bekerültek a véredényrendszerbe” — mint írja. A közvetítők nem lehettek mások, mint az or­vosok és medikusok. A szappanos kézmosás nem volt elég a hullarészek el­távolítására, És mivel a medikusok a szülészeti kli­nika első osztályára jártak, ezen az osztályon volt oly magas a gyermekágyi láz­ban elhaltak száma. Elrendelte osztályán a klórmeszes kézmosást: az eredmény kiváló volt, a ha­lálozások száma a mini­mumra csökkent. Rádöb­bent azonban arra is, hogy élő szervezetekből szárma­zó „bomló szerves anyag” is okozhatja a bajt. A felfedezés nagy feltű­nést keltett. Voltak, akik a klóros kézmosást értelmet­len zaklatásnak vélték, má­sok ennek jelentőségét a himlőoltás felfedezéséhez hasonlították. 1849-ben tanársegédi meg­bízatása lejárt és nem sok­kal később hazatért Pestre. A Rókus (ma Semmelweis) kórház szülészeti osztályán lett főorvos, majd a .pesti egyetem szülészeti tanárává nevezték ki. Hihetetlen energiával harcolt továbbra is a gyermekágyi láz ellen, míg orvosok és bábák szá­zai hirdették tanításait. Utolsó évei haragos indu­latok és melankólia válto­zásaival teltek, majd 1865, júliusában magatartásában zavarok, elmebajra utaló tünetek jelentkeztek. Nem sokkal később meghalt. Ha­lálát valószínűleg ugyanaz a betegség okozta, mint aminek a legyőzésére életét szentelte. Operáció közben megsértette kezét, a seb megdagadt, elgennyesedett, A folyamat úrrá lett egész szervezetén, és a boncolás vérmérgezést állapított meg. Semmelweis felfedezése; életműve nemcsak a szülé­szetet és a nőgyógyászatot; hanem a sebészetet és az egyetemes orvostudományt is érintette. Végleges igaz­ságot azonban csak Pas­teur és Koch munkássága, a bakteriológia fejlődése szolgáltatott neki. Halálának 100. évforduló­ján a magyar orvostársada­lom és az illetékes szervek jelentős összejöveteleken adnak számot az életművé­hez kapcsolódó tudományos kérdésekről. Hamvait a Ke­repesi temetőből visszaszál­lították oda, ahonnan elin­dult Semmelweis életútja: a szülőházába, a Magyar Orvostörténeti Múzeumba. Az intézetben igyekeznek minden gyermeket a helyes irányba terelni. De valaki nem egyik pillanat­ról a másikra lesz bűnöző. Ez hosszabb folyamat. És itt a vádlottak padja- kerül a közömbös! Aki szó nélkül hagyja továbbmenni a gyermeket lefelé a lejtőn! Igaz, segít a tanács, a KISZ, az űttörőszervezet. Ez azonban mind kevés, ha a családon belül nem fejlődik a felelősségérzet. Kép és szöveg: Regős István Kisújszállási történetek pám ojjan vót: nagygazda nem vót, de szerette róna mutatni, hogy ű azér valamicsodás ember. Nagy­gazda nem vót, hát tizenöt köblös födje vót csak öt családra, de szükséget azér nem láttunk, ennünk vót mit, rendesen jártunk, édesapám meg még mutatta is az urat. Mikor a kovács hozta ki a ko­vácskontót, hát harmincöt korona lett vóna, apám negyvenet adott. — Ne keres­sed a visszajárót — aszongya Olá kovács­nak — így kerek az! Kűdött engemet a köszörüshö, fenes- sem ki a beretváját. De az árának, amit mond a köszörűs, a dupláját fizessem érte. Ha hármat mond (koronát, korona vót még), hatot. Mutatom oszt a köszö­rűsnek a beretvát, kérdem, mennyibe ke­rül. — Hát. nem rossz pofájú — aszongya — két korona. — Adom én meg a négyet. — Mondd meg jányom Albert gazdának, tiszteltetem! — aszongya a köszörűs. Hát így lett az én apám gazda a tizenöt köb­lös főddel; így tisztelték. D e nem gyütt ki azér ez rosszul. Gyün át Gergely Mihály bátyám, a mostaninak az apja, sokat tanyázott az minálunk — ászt nízi, nízi, hogyan berei- válkozik idesapám. — Te Albert — aszon­gya —, hogy a jóistenbe, hát a te beret- vád úgy szalad, akár a hajó a vízen, az enyim meg csak nyúzza a pofámrul a búrt! — Ja — aszongya édesapám —. ez meg van fizetve. — De hiszen megfize­tem én is, amit kér! — Ne annyit fizess, te bunkó paraszt, amennyit kér, hanem kétszer annyit! — avval csak beretvália édesapám nagy peckesen tovább magat. kömyűl a bajuszát. Szíp, erős gazda- bajussza vót édesapámnak... E zt a házat András bátyámék épí­tették, még kislyány vótam, tiz éves tán, még a tizennégyes háború előtt. Aztán hát vót ez még akkor, hogy féltek belemenni az új házba, inért be­szélték így a népek, hogy ha az új házba belemennek, meghal valaki akkor. Aki először alszik el benne — vagy tudomis- én már hogyan beszéltették. így oszt And­rás bátyám benne hálatta a tehenet. A csikót akarta elébb, de mondták neki ^ a szomszédok: — A tehenet inkább, András,- az a legjobb jószág, jobban ragaszkodik a gazdájáho, mint a lú. — No jó van, szó­val benne hált első éjjel a tehén, az új házba. De csak nem vótak megnyugodva fülle, utána se, féltek az új háztul And­rás bátyámék.' No oszt vót nekünk egy bátyánk, az édesanyámnak meg az András bátyámnak egy testvérje, a Gábor bácsi. Legkisebb gyerek vót oszt ilyen születési hibás, gyenge gondolkodású. Szóval — nem vót egész tökéletes. Dolgozott azér, dolgozni tudott, csak hát megházasítani nem akarta nagyanyánk. Ügy lakott az aután fel­váltva, hon egyikünknél, hoy másikunk­nál. Amikor András bátyám eztet a há­zat építette, minálunk vót éppen. A Zso­dorván vót házunk. Kinn az istállóba vót neki ágy. No gyün oszt Annus néném, András bátyánk felesége. — Róza — aszongya anyámnak —, te, küldjétek már Gábort estére — aszongya —, háljon már minálunk. Kimennék a• tanyára, holnap gyüvünk csak vissza. Ment oszt estére Gábor bátyám. Oszt hált az új házba. Nem halt meg, csak sokkal aután. Csak mondta másnap anyámnak: — Róza, jaj — aszongya —, de rossz vót hálni egyedül abba a nagy üres házba! — Csak nem féltél, te? — kérdezi édesanyám. — De — aszongya. — féltem... D e nem halt meg, csak sokkal aután, oda vót az uram a tizennégyes háborúba, akkor halt meg Gábor bátyám, ahogy megrágta a lú. így lett ez a ház. Lejegyezte: U>. * Itt van idő, hogy ki-ki elgondolkozzék rövidke életén Vajon mikor leszek ismét p. rácsokon kívül?!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom