Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-31 / 204. szám

1886. augusztus 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szolnok alatt dolgozik » Fóka t€ A folyamkotrási vállalat í,Fóka” 109-es szívó-nyomó kotróhajója a 327—329 fo- lyamkilométer között me­derkotrás! munkálatokat végez. A kikotort anyagot elő­ször a balpartra, majd a jobbpartra deponálják. A kotrási munka előrelátható­lag szeptember 30-ig tart. A karbantartó Is új lakásokat épít A szolnoki Épületkarban- tertó KTSZ, mint neve is mutatja elsősorban a csa­ládi házak külső és belső javításával foglalkozik. Az idén azonban 23 családi házat illetve lakást is épí­tenek. Ezek egy részét még az idén átadják. A Lakat és a Kulcs utcai 12 lakás átadása azonban — me­lyeket az OTP fog értéke- sa'tend — áthúzódik a jövő évre. Ez évben eddig 12 épü­letet tataroztak és a parket­tázó részleg 50 lakás par­kettjét készítette el. A ter­vek szerint az idén még 3 családi házat tataroznak. Az iskoláknak pedig 300 000 forint értékű munkát vé­Farkas Béla kéziszedő munkája is meg­könnyebbül a jászberényi nyomdában mivel szedőgépet kapnak a közel­jövőben El készültek a KGST-hajók tervei Magyarország gyártja az l.SOO tonnás tengerjárókat A KGST ajánlására Ma­gyarországon szakosították az 1500 tonnás és ennél ki­sebb tengerjáró áruszállító hajók gyártását. Az 1200— 1300 és 1450 tonnásokat már hosszabb ideje sorozat­ban bocsátják vízre az an­gyalföldi hajógyárban, leg­újabban pedig elkészültek az 1500 tonnás hajó tervei. Ez a tengerjáró az eddi­giek közül a legkorsze­rűbb, darabos és ömlesztett áruk, továbbá a faáruk szállítására egyaránt alkal­Mit gondol, asszonyom ? aM ég most is magam előtt látom, asszonyom, pe­dig csak futó pillanatra lát­tam. Ne értsen félre, nem női lénye igézett meg, hi­szen rám száz kilón felül nincsenek hatással a szép­nem bájai. Ahogy kiszállt a szolnoki Kossuth téren a tutaj mél­tóságával úszó kocsijából sötét ruhájában, rikító szal­makalapjával, hónalját esik- landó, hosszúszárú kesztyű­jével, általános feltűnést keltett. Az egyik kofa po­cakját simítva szólt a szom­szédjához: „Nézd csak ezt a maskarát Később tudtam meg, hogy a szerkesztőségbe is felné­zett, régi lapszámokból sze­retett volna megtudni vala­mit. Közben epésen meg­jegyezte a titkárságon: „Hogy tudnak ilyen környe­zetben élni? Nálunk, Nyu­gaton egészen más.” Kérdése környezettanul­mányra késztet, asszonyom. Nos, a titkársággal még ágy — ahogy meg vagyok elégedve. Most kaptak új szőnyeget — bár az öné bi­zonyára drágább és süppe- dőbb. Node a „trónszék” és a büfé környéke szerintem is lehetne tisztább. Sebaj, még egy évtized, s kifesti az I. K. V. — Talán. Node a környezet nem­csak. ebből áll — tartson velem, képzeletben, asszo­nyom, hiszen kocsiján ön is végigjárta a várost. Gye­rünk a Ságvári körútra. Iga­za van, a korszerű város- építészet nem ilyen. A mo­dern városrendezés fákat, virágokat követel, s nem ilyen bérkaszámya sort. — De hadd emlékeztessem ar­ra, asszonyom, hogy ezen a helyen homlokukat a föld- resüppesztő, nyomorúságos viskók sora állt, melyeknek faláról úgy omlott a tapasz- tás, olyan szenvtelenül és olyan megállíthatatlanul, mint az ön ajkáról a leki­csinylő szó. Látja, ott már a hídig nyújtja karját az út egyik oldala. A napokban bontot­ták le az utolsó régi házat. Olyan alacsony volt az ab­laka, hogy dülledt szemű békák pislogtak be rajta es­ténként. Gondoltam, egy­szer megírom azt a féke­vesztett örömöt, amit az ilyen helyről elköltözők éreznek, mikor fürdőszobás lakást kapnak. Ázám, a für. dőszoba! önnek bizonyára csak az okoz örömet, ha a „lány” valami fürdősó kü­lönlegességgel lepi meg. De tudja-e, milyen jó érzés munka után a nyugdíjazott lavór helyett kádban mosni le az izzadtság sóját? Túl a hídon új lakóte­* lep van. Az már kor­szerű. Ott a szellő, s a fény akadálytalanul szökell a há­zak között. „Csak az a fél­szoba lenne 50 centivel na­gyobb” — joggal mondja a lakók után ön is asszonyom. De nézze: tágas a lépcsőház ajtók előtti szöglete. Olyan nagy, mint a szabadkérné- nyes cselédlakások közös konyhája volt. melyből ugyanígy nyílt négy ajtó, négy család szobájába. Mit gondol, asszonyom: ha önök formálnák még most is a környezetet, milyen tí­pusú lakások épülnének, milyen mennyiségben, meny­nyi lenne a lakbér? De mit is faggatom, mi köze önnek örömeinkhez, gondjainkhoz, változó kör­nyezetünkhöz. Menjen, s nem mondjuk, hogy a vi­szontlátásra. S. B. más. Az eddig is gyártott 1200 tonnás hajók 1000 lóerős Láng-motorral működnek, az új tengerjárókhoz azon­ban külföldről hoznak be 1500 lóerős hajómotorokat. Az új tengerjáró belső tervét úgy alakították ki, hogy a hajó abban az eset­ben sem süllyed el, ha egy- egy szektor esetleg léket kapna, mert ezt a részt azonnal el lehet szigetelni. A tűz ellen automatikus vegyi oltóberendezéssel vé­dekezhetnek. A külkereskedelmi és a hajózási szakemberek kül­döttsége mosit tárgyal Moszkvában az új KGST- hajók szállításáról. E ta­nácskozáson dől el, hogy az 1500 tonnás tengerjáró gyártását mikor kezdik meg a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyár­egységében! Paragrafus, emberség, bánásmód A jászladányi brigádot Tiszasüly határában talál­tuk meg. Elsőnek Tarr Jó­zsef bemunkáló gépvezető­vel beszélgettünk. A fel­mondás feltételeiről érdek­lődött. — Nem keres talán ele­get? — Arra nincs panaszom. De aki így éli le az életét, az jobb, ha a gép elé fek­szik, most mindjárt. Én nem akarom a vállalatot indokolatlanul meghurcol- tatni. De második hete dolgozom itt egyedül a pusztán, azóta főtt ételt se láttam, s vasárnap mosa­kodtam utoljára. Sorolja tovább. A szállá­sa elhagyott, lakatlan ta­nya, ahol a patkányok mászkálnak tucatszámra. — Ezért még az utazó ruháját se merte otthagyni, hanem beakasztotta a gépiié, s itt rázatta, poroztatta egy hé­tig, azután hazavitte. Egye­dül van. Akármi történik is, ki segít rajta, ki veszi észre és mikorra? Ennél még Robinsonnak is jobb dolga volt — teszi hozzá keserűen. Ha legalább két ember dolgozna egy gépen. — Ha legalább egy lakókocsi jut­na nekik. Igaz, hogy meg­kapják a külszolgálati pót­lékot, megkapják a szállás- pénzt is, de nekik nem ez a pénz kellene, hanem az emberibb élet. S a talajja- vítós általában pusztasá­gokon dolgozik, hol szerez­zen ott szállást is, meg ebé­det is magának. Ilyen „előszó" után akad­tunk rá a jászladányi bri­gádra. Dolgoztak az embe­rek éppen. És mondják is, mennyi mindent. Elveszett két évvel ezelőtt az 5-ös számú karbantartási mun­kálatok teljesítménylapja. Pénzt ugyan kaptak érte, de fizetési szalag nélkül nem tudták! ellenőrizni, — annyi jár-e nekik, vagy sem. Felemlítik a hatezer köbméteres földmunka-vi­tát, amiből később három és félezer köbmétert el Is számolt a vállalat. És a bánásmód is. Kocsis And­rás, a bányamérési jegyző, könyvet kérte, mint mond­ják, s Udvari Antal tech­nikus oda vágta neki: — Mi köze magának eh­hez? Dehát azért ezek már ré­gebbi dolgok, úgy ahogy el is intéződtek. Nem is em­legetnék már fel, ha újabb, méltánytalanabb sérelem nem érte volna őket. Ez az a bizonyos három napos kényszerpihenő esete. Jász- ladányt azóta is foglalkoz­tatja a história, hiszen az a falubeliek szeme láttára és felháborodására játszó­dott le. Talán vegyük sorra. A ti­zenhat jászladányi férfit is tömörítő gépcsoport július 19-én kezdett munkához Ti­szasüly határában. Miskolc környékéről jöttek ide „ha­zai földeikre”. A jászladé' nyi brigád éveken át igen­csak ezen a környéken dol­gozott s éveken át az volt a szokás, hogy munkakez­dés előtt bement értük a jármű, munka végeztével pedig a faluba szállította a fáradt digózókat. Teljesen jogosan, hiszen tizenkét órás műszakot töltenek naponta a talajjavítósok. Igenám, de most az tör­tént. hogy egy bürokrata lelkületű ember kisütötte a vállalatnál az idénre, hogy a hazaszállítás nem járan­dósága a dolgozóknak. Leg­feljebb a munkahelytől eső legközelebbi faluba szállít­ják őket. Ez a legközelebbi település kétségtelenül Ti­szasüly, valami öt-hat kilo' méteres különbözettél Jász- ladány ellenében. De ha már mindenáron takarékos­kodni akartak a munkások terhére, akkor se számoltak jól. Az öt-hat kilométeres plusz távolságot ugyan meg­takarítják, de kifizetik így a személyenként járó 10 fo­rintos éjszakánkénti száilás- pénzt, körülbelül tizenkét emberre számítva. De tegyük fel, hogy a vállalatnak — minden em­beriességet mellőzve ugyan — joga van megvonni a la­kóhelyre szállítást dolgozói“ tói. Csakhogy akkor tarto­zik erről időben értesíteni munkásait. Márpedig a jász- ladányiak állítják, hogy ezt IMíjugűtíjha ment a tanító bácsi Negyvenhárom évet dol­gozott becsülettel. Tanítot­ta a kis nebulókat számo­lásra, írásra, történelemre abban az iskolában, ahová egykoron még ő is járt a betűvetés tudományának el sajátítására. Hány gyereket tanított ez alatt a négy év­tizednél is hosszabb idő alatt? Számolgat: „Tisza­fürednek 12 ezer lakója van, hát közülük legalább háromezret. Hiszen egy-egy régi tanítványomnak már az unokáját is feleltettem az öreg iskolában.” Most itt üldögél szolgá­lati lakásában és arról me­ditál, milyen gyorsan mú­lik az élet. Aztán arról, vajon hogyan szokja majd meg a tétlenséget, s vajon kiköltöztetik-e ebből a megszokott fészekből egy másik lakásba? Nehezen hagyná itt ezeket a szobá­kat. Itt élte le az életét fe­leségével, gyerekeivel. He­lyette új tanító jön az isko­lába, biztosan új tanító köl­tözik majd a szolgálati la­kásba is. — A lányom azt mondja, költözzünk Pestre. Dehát én itt születtem, itt éltem, itt éltek a szüleim s nagyapám is, aki még telkes-jobbágy veit, itt az uraság földjén. El tudja képzelni, hogy én elmenjek innen? Nem! Az öreg fát való­ban nem lehet új talajba ültetni. Elsorvadna. Őt ide­kötik az emlékek, melyek­ben naponta újra éled. Ho­gyan is volt? — Huszonegyben kezdtem a tanítóskodást. Egy évig ingyen tanítottam a jobb jövő reményében. A kö­vetkező esztendőben a ta­nonciskolában oktattam a gyerkőcöket. Infláció volt. Nem voltam kinevezett ta­nító. Egy fél évre 200 ezer koronát kaptam. Tudja, mennyit ért ez akkoriban? Annyit, hogy amikor be­mentem fizetés után egy vendéglőbe, egy levest meg egy főzeléket kaptam érte. Szeme láttára épült újjá 1928-ban ez a fiúiskola. Amikor a háború elszólítot­ta innét, a vérzivataros hó­napok. évek után ide tért vissza. A feleségéhez, a két gyerekéhez és a sok-sok gyerekéhez, a tanítványai­hoz, Családjának minden tagja pedagógus. Életepária 40 esztendőt tanított ugyan­csak ebben az iskolában. Gyerekei elvégezték ugyan a Pedagógiai Főiskolát, de fia katonatiszt lett, lánya pedig Teheránban él, mivel veje olt dolgozik a követ­ségen. Most várja őket ha­za. Gyerekei, unokái a bú­csúünnepélyen itt lesznek; A tantestület ugyanis egy kis ünnepséget rendez ma délután búcsúzó kollégájuk, Czövek Kálmán tanító tisz­teletére. Akkor mond bú­csút ő hivatalosan is az is­kolának, a gyerekeknek, a sok-sok kedves barátnak. De titkon arra gondol, nem lesz végleges ez a búcsúzás. Mert: — Ha szükség lesz rám. szívesen megyek segíteni. Bár már nem tudom úgy fe­gyelmezni a gyerekeket, mint fiatal koromban. Ak­kor egy szavam többet ért, mint most tíz. Dehát tudja, a szívem odahúz a padok közé. Nem mentem volna nyugdíjba még most sem. ha a szívem, meg a tüdőm nem rakoncátlankodik. Hiába. Tudomásul kell ven­nem, hogy elmúltam hat- vanöt éves. Megmutatja kitüntetését: Az oktatásügy kiváló dol­gozója 5. Amikor elköszö­nök tőle. ezt mondja: — Tudja, félek ettől az ünnepségtől. Biztosan na­gyon meg fogok hatódni... Talán még sírok is. Hát il­lik az egy öreg tanítóhoz? Varga Viktória Jelzést kaptunk arról, miszerint a talajjavító vállalatnál megengedhe­tetlenül bánnak az em­berekkel. S ennek ki­csúcsosodó példája az, ami a jászladányi, a 21-es gépcsoporttal tör­tént. Utána jártunk a bejelentésnek. velük előre nem közölték. A vállalat gödöllői központ­jának hozzánk küldött le­vele az ellenkezőjéről ta­núskodik. Megint harmadik változat a talajjavító válla­lat karcagi kirendeltsége ve­zetőinek álláspontja. Ugyan (a párttitkár kivételével) megközelíti a gödöllőiek véleményét, de nem olyan merev, nem olyan csak a paragrafust néző. s az em­bert nem tekintő. Ami ebben az esetben tény: az, hogy a jászladá­nyi gépvezetők a községi szobornál jelentek meg 20- án reggel és még az ezt kö­vető két napon. Ott vártas a járműre hiába. Harma­dik napon aztán Tánczos Antal községi párttitkár be­telefonált a szolnoki irodá­ra, a ladányi munkások ügyében. S akkor derült ki: már nem is a szolnoki, ha­nem a törökszentmiklósi irodához tartoznak. Csakhát arra nem méltatták őket; hogy ezt megismertessék velük; Nem akarjuk természete, sen a ladányi gépvezetőket is csak fehéren látni. Igaza van Tóth Péternek, a vál­lalati munkaügyi döntőbi­zottság elnökének. — Azért milyen munkás az, aki három napig felé se megy a munkahelyének. Bizony ebben jócskán hi­báztak a ladányi digózók. Hiszen legalább az első nap érdeklődniük kellett volna; s meneszteni valakit a munkahelyre. Csakhogy az is végképpen furcsa, hogy a vállalati felettesek úgy­szintén három napig nem néztek feléjük sem; Sőt; ahogy a ladányiak állítják; nagyon érdekesen nyugtat­ták meg magukat. — Majd kihajtja az éhség őket. Ez aztán végképp meg­sértette önérzetükben a la­dányi munkásokat. S az i9; hogy a Gödöllőről ügyüket megvizsgálni kijött Raczky nevű ember kijelentette: — Maguk szabotői-ökj magukat a rendőrségre kel­lene adni. Ez az ügy sokkal bonyo­lultabb annál, mintsem; hogy ilyen fennhéjázó és megalapozatlan sértő kije­lentést megengedhessen ma­gának valaki; Ennek az egész ügynek igazságát ki­bogozni nagyon nehéz. Mi sem tudnánk a cáfolhatat­lan döntőbíró szerepét vál­lalni. Viszont ami fontos és el­odázhatatlan a talajjavítók ügyében a megfelelő mun­kakörülmények mielőbbi megteremtése, a lehetősé­gek, valamint az emberies­ség alapján, nem is beszél­ve az igazságos bánásmód­ról, ami ha megvan, sok vitának elejét veheti. Borz ók Lajos telten A/éfUafibir

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom