Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-29 / 203. szám
/ MINT AFÉRT PÉLDÁZAT — Drága Editkóm, a nyaraláshoz vettem neked •zt a pongyolát és lasztex- nadrágot. — Oh Jenő! — Kívánságod szerint a Balatonhoz kértem a beutalót, pedig nem rajongok érte, mert víziszonyom van! — Oh Jenő! — És tudd meg, semmiképpen nem megyek nélküled szabadságra! — Oh Jenő! — És befizettem a mamádat is, hogy ő is velünk jöjjön családtagként! — Oh Jenő! — Jenő, Jenő, te holdkóros. Ébredj fel. Félórája álmodban beszélsz! A szolnoki fotó szakkör képeiből keveset látunk, de sokáig IST. río — Mondod-e még, hogy egy közönséges giliszta vagy ok? „KINÉZÉSES” kereskedelem A kereskedelem klasszikusai azt tanították, hogy a jó elárusító a vevő zsebébe lát. Azaz: már eleve olyan árut kínál, amit az illető egyáltalán ki tud fizetni s osztálya igényei szerint valók. Nos, ha ez így van. akkor az utóbbi időben kifejezetten nadrágféken csúszom lefelé a társadalmi piramison. Több tapasztalati tünet is igazolja ezt. E pillanatban nem tudnám ugyan megmondani, hogy a WC- öblítő szekrény mely társadalmi réteg szükségleteire tipikus, de tény az, hogy a vegyes vasboltban ennél is lejebb soroltak eggyel. Történt ugyanis a napokban, hogy ilyen irányú igényt terjesztettem az egyik elárusító elé — miután közölte, hogy külön harangszelep nincs. Előbb végigmért tetőtől talpig, aztán feltekintett a legfelső polcra, ahol a szó- banforgó fehér zománcozott szekrénykék sorakoztak. Némi gondolkodás után aztán egyetlen lesújtó mondatba tömörítette a rólam valamint a WC szekrényből levont konzekvenciáját: — Az kérem 147 forintba került. Megigazítottam a nyakkendőmet, gondosan végig- nyálaztam a nadrágom élét és félprofilba álltam, mert ig.v állíté’^« előnyösebb a külsr-í • hanyag elől-o,!,? * Szóval nem sikerült kijátszanom éberségét, szaktudását. Nem mászott fel az áruért, nem töltötte velem az időt, mert nem nézte ki belőlem a másfél százast... Csakúgy mellesleg neki volt igaza. Az az aljas szándék vezérel ugyanis ellene. hogy megdolgoztatom, eljátszadozom a WC öblítő szekrénnyel és majd 2-án fizetés után visszajövök érte. Persze nem eshetek abba a hibába, hogy általánosítsak egy kiragadott esetbőL Derék kereskedőink, azonban napról napra gondoskodnak arról, hogy állandóan tudatában legyek egyre csökkenő ázsiómnak. A Bőripari Ktsz bőrdíszművese például nekem már nem azt mondja, hogy meg tudja-e javítani az aktatáskámat vagy nem. hanem azt mondja: „36 forint, itthagyja?” A vendéglőben így biztat a pincér: „van kérem 7 decis Csopaki m, 18-ért. Hozzam?” A ruházati boltban: „Van kartárs. kám egy príma leértékelt öltönyöm 560-ért, jó lesz az magának!” Még csak az a jó, hogy egyéni elkeseredésemért kárpótol a nagy tudat: kereskedőink egyre inkább a tudományos vásárlópszichológia alapján állnak; Ä klasszikus kapitalizmus tanítása szerint, mielőtt szó- baállnának a vevővel, meg- sacc’ják. mi van a zsebé* r ' ' hogy a feleségen Vá's !. A frontátvonulást pedig nem programoztam! ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooqo G Á C Sí MIH ÁLY RAJZAI oooooooooooooo>ooooooooooooo(Ktoooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooocxxxx)oooooooooooc — Mintha ütnék és szúrnák • koponyámat egyszerre! _ oc: g . TBJWunrpui I
