Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-28 / 202. szám

1W5. augusztus 28,

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Iskolakezdés

|y| inden új iskolaév a

* ' gondok és reményeik váltakozásával kezdődik. A legtöbb gond és várakozás azonban az első iskolaévet előzi meg, — a szülőnél és és a gyermeknél egyaránt. Noha — az iskolareform jóvoltából — szinte észrevétlenül válik a gyermek óvodásból iskolássá.

A második, harmadik, negyedik osztályba, majd a felső tagozatba lépők valójában csak egy-egy lépcsővel jutnak közelebb a tudás ormaihoz. A „felsőbe” lépés, az általános iskolából a középiskolába, vagy az ipari tanuló iskolába kerülés! — már izgalmasabb. Nagyobb feladatok elé állítja a fiúkat, a leányokat, de a szülőket is.

Amikor negyedik általánosból ötödikbe lép a gyermek, a szakosított oktatás következtében a legtöbb helyen már minden tárgyhoz egy-egy új nevelői egyéniség kapcsolódik! A vidám, vagy szigorú tanító- néni helyett, most minden órára más és más tanár érkezik. Az egyik szigorú, szúróstekintetű. A másik harsány és vidám! A harmadik a kettő keveréke! A negyedik? Ismét más. És ezit a sokféle embert kell megszokni 10—11 éves korban elérkezett az idő, hogy a gyerek különböző tempe- ramentumú nevelői egyéniséggel ismerkedjék meg! A szakosított oktatás azért fontos, hogy a gyermekek az egyes tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, földrajz, számtan, stb.) „specialistáitól”, szaktanáraitól tanulhassanak.

Aa új arcokat hamar megszokja az gyermek. Pár hét múlva már élvezi is, hogy minden ólán más és más tanár jön az osztályba; Ezután a szülőnek jelent gondot, hogy a sok '•tanárral megismerkedjék, tapasztalja követelményeiket, módszereiket, hogy ezáltal eredményesebben segíthessen gyermekének. Nagyon hasznos, ha a szülőik már az év elején megkeresik az osztályfőnököt, s elmondják véleményüket gyermekükről. Az esetleges fogyatékosságra »„(balkezes, nagyot hall, stb.) súlyosabb gyermek-betegségekre, a gyermek nem mindennapi jó, illetve rossz tulajdonságaira, szokásaira is felhíva a figyelmet. Nagy segítséget jelent a pedagógusnak

— s ez aztán a gyermek számara kamatozik — ha elmondjuk, például:

— Az én fiam nagyon rendes, szófogadó gyerek, segít otthon, talán még jobban is mint a nővére, de ha kisüt a nap, nem lehet vele bimi, ott hagy csapot-papot, s csak akkor látom, ha éhes!

Az osztályfőnök ily módon mór jóelőre tudja: tavasszal a gyermeket keményebben kell fogni, hogy mérsékelni lehessen „napimádatát”. Igyekezzünk tehát közvetlen, jó kapcsolatot kialakítani az osztályfőnökkel, aki ha szükségét látja, majd segítségünkre lesz abban, hogy az egyes szaktanárokkal is jó kapcsolat létesüljön.

„Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!”

— erre tanítottak bennünket az öregek! De mennyire igazuk volt. A felső tagozatba lépő gyermekkel lényegesen többet kell a szülőknek törődnie, és szoro- sabbra kell fűznie az iskola és a szülői ház közötti kapcsolatot.

Ez vonatkozik az általános iskolából a középiskolába, illetve iparitanuló intézetbe lépő gyermekekre is. A szülő törődése nem szűnhet meg a gyermek 14. születésnapján! Sőt! A nagyobbacska gyermekem- bemek nemcsak több cipő, ruha, hanem lényegesen több gondosság, szeretet is kell.

F

ogadalmak, elhatározások ideje az új tanév. És ez rendjén való. De ne felejtsük el: minden fogadalom és elhatározás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle...

Kolozsvári Gyula

OROSZ MIHÁLY:

D HL

« in

A KISZ-klubból indultak el, a folyosón át a labor ajtajához értek. Kopogtattak, és bentről hallatszott a hang:

— Bújj be!

Elhelyezkedtek az asztal mellett, Faragót most az orvos helyettesítette

Minden úgy zajlott le, mint előző nap. Pikó valamit súgott a hadnagynak, aki a fotózó katonák mögé lépett.

A százados a villanykapcsoló mellé állt.

A katonák számoltak:

— ...öt...hat...hét ...most!

Az orvos visszakattintotta a piros fénymérőt. — Ebben a pillanatban erős ütést érzett a bal lapockája alatt. A szívéhez kapott és feljajdult.

Pikó százados felgyújtotta a villanyt.

A katonák ijedten bámultak az elszürkült, reszkető orvosra. Pikó mosolygott.

— Vezesse az embereket az irodába — utasította a hadnagyot, majd amikor egyedül maradtak, barátságosan engesztelte az orvost.

— Ne haragudjon. A hadnagy bökte hátba egy

bottal. Kiváncsi voltam valamire.

Az orvos prüszkölt.

— Bolond ötlet. Már szentül hittem, hogy engem is...

— Na jó, ne dühöngjön már, — békítette a nyomozó, majd hirtelen hozzá fordult. — Mondja csak, helytálló lehet az a feltevésem, hogy az előbb úgy viselkedett — kereste a szavakat — ...szóval, az idegrendszere épp úgy reagált, mintha szíven szúrták volna?

— Nagyon is helytálló! Előfordulhatott volna, hogy szívbénulást kapok, — hű- ledezett még mindig az orvos.

Pikó megborzongott.

— Nos, ha tudni akarja, én is megfigyeltem valamit. Amikor magát „hátba szúrták”, nem kapaszkodott bele az asztalba, hanem inkább a szíve körül markolászta a ruháját;

Az orvos értetlenül bámult rá, majd vállat vonva, utána ballagott.

Pikó az irodába érve mindenkit kiküldött a helyiségből. Valter Vincét hívatta és néhány percet beszélgetett vele.

Miért fontos az alvás ?

Egy rövidre szabott alvás után nézzünk a tükörbe. Sápadt, fáradt arc tekint vissza ránk. Bőrünk petyhüdt, szemünk fénytelen, fáradt tekintetű. Napközben figyelmetlenek vagyunk, a munkánk sem megy úgy, mint máskor. A fáradt, álmatlanságtól vö- rösszemű nő különösen rossz látvány, bármennyire csinosan öltözött is. S, valljuk be, előbb-utóbb rájövünk: a nyugodt, egészséges alvás legalább any- nyira szépít, üdít, mint egy hosszabb kozmetikai kezelés.

Az alvásnak az ember számára felbecsülhetetlen jelentősége van, s mindennapi életszükségleteink között a legfotosabbak közé soroljuk. Ezért lehetőleg biztosítsuk magunk és családunk tagjai számára az egészséges, nyugodt alvás körülményeit.

Az üdítő alvás legfontosabb feltétele a jó levegő. Sokan lefekvés előtt még elszívnak egy cigaret. tát; A terjengő füst nem tesz jót alvó szervezetünknek, ezért erről lehetőleg szokjunk le. A szervezet pihenését segíti a beáramló friss levegő, éppen ezért lehetőleg nyitott ablaknál aludjunk, vagy lefekvés előtt alaposan szellőztessünk.

Ágyunk legyen megfelelő hosszú és kényelmes. — Sokan három fej párnát is használnak. Ez nem egészséges, mert ülni nappal is lehet. Márpedig fel tornyozott fejjel a szervezet ne«

pihen megfelelően, mert az izmok pihenése nem biztosított. Alvás közben a fej csak kissé legyen magasabban, mint a test többi része.

Nem véletlen, hogy ott, ahol a család valamelyik tagja alszik, csendre intik a gyerekeket, felnőtteket, ugyanis minden zajra érzékenyen reagál az ideg- rendszer, s a zavart alvás, vagy az álomból történt felriadás kárt okoz. — Jót tesz, ha lefekvés előtt minden esetben tetőtől- talpig lezuhanyozunk, és nem közvetlenül a vacsora után térünk nyugovóra.

Az alvás tartama a húsz. harmincéveseknél 7—8 óra. Ennyi szükséges ahhoz, hogy a szervezet, az ideg- rendszer az alvás alatt regenerálódjék; Gyermekeknél az alvási idő lehetőleg 10 óra legyen. Az alvás mélysége az elalvás után másfél órával éri ei a maximumot. Három óra múltán „éberség” jelentkezik, majd ismét mély, hajnal felé pedig kevésbé mély az alvásunk.

Az egész heti fokozott munka közepette az alvásból elcsent időt nem pótolja a vasárnapi tízórás alvás és lustálkodás. Lehetőleg okosan osszuk be Időnket, mert a rendszeres éjszakai virrasztás, szórakozás az idegrendszert megviseli, s előbb-utóbb káros következményekhez vezethet.

Dr. WJndermawt Ml

— Ä beszélgetést ezzel a mondattal zárta le:

— Valter elvtárs! Én semmi akadályát nem látom, hogy ön szabadságra menjen. A gyilkos személyének kiléte minden kétséget kizáróan igazolódott; Sajnálom a kellemetlenséget — és fanyar mosollyal kezet nyújtott a katonának.

Valter távoztával sorra hívta be egymás után Ákost, Joóst és végül Lábast. Az előző kettővel csak néhány szót váltott.

Lábas ökölbe szorított kezekkel állt előtte. A szavak, mint éles kések hasogatták dobhártyáját:

— Lábas honvéd! önt a Magyar Népköztársaság törvényei nevében, hirtelen felindultságból elkövetett emberölés és esküszegés miatt, letartóztatom!

Lábas körül megindultak a bútorok és a falak. Nagyon nehezen vett erőt magán.

— Százados elvtárs... — mondta alig hallhatóan. — Engedje meg, hogy még valamit mondjak... azt, hogy én meg tudtam volna ölni Faragót. Olyan ellenszenvesen viselkedett, hogy bizonyára meg tudtam volna ölni. de csak a K1SZ- klubban. A laborban már nem. Akkor már észnél voltam... Nem én öltem meg Faragót;

10.

Reggel szétfutott a hír, a tisztek és a katonák meg- hökkenve hallgatták a ki- hallgatottak izgatott beszámolóját. A laktanyára komor hangulat nehezedett. A szokottnál rövidebb ideig tartott a reggeli torna, és lassabban sorakoztak fel a reggeli szemlére.

Nagy Andris zubbonyban állt a sor végén, repedezett, piszkos kezefeje a hidegtől lilán virított;

Rajparancsnoka, mokány kis szakaszvezető, szétvetett lábakkal állt előtte. — Csak annyi időre húzta ki jobbkezét a zsebéből, amíg sapkáját a homlokára pöccintette.

— Idefigyeljen Nagy! — kezdte furcsa orrhangján.

— Maga mit bohóckodik?

— Nem bohóckodom én

— felelte gyorsa és hang- súlytalanul a kérdezett;

— Ne vitatkozzon! — intette le fenyegetően és teljesen indokolatlanul a szakaszvezető. — Hová a fenébe tüntette a köpenyét? Meg a kesztyűjét? Mi?

— Valaki trombitának nézte! — felelte hangosan, mert azt gondolta, hogy ezen nevetni fognak. De senki sem nevetett.

— Egyetlen köpeny se maradt a hálóban? — kérdezte éles hangon a raj- parancsnok. Andris gondolkozott, vagv úgy tett, mintha gondolkodott volna.

— Egy maradt, de az nem az enyém, — felelte kisvártatva.

— Hozza elő azt a köpenyt, $— utasította a szakaszvezető.

A katonák elégedetlenkedtek. Már nagyon átfújta őket a szél.

Andris elkacsázott és szerencsére nemsokára visszatért. Két ujjal fogta a köpenyt.

— Tehát ez nem a magáé? — tárta szét a szakaszvezető a köpenyt, — mint a vásáron;

— Ez nem — állította Andris. — Erre ráöntötték a bácskai rizseshúst — tette hozzá komolyan és őszintén.

(Folytatjuk)

TASNÁM VARGA ÉVA:

Szól a csengő...

Szól a csengő tiszta hangon: — Gyertek, gyertek

gyerekek! vár a pad és vár a tábla, táskát tartson (kezetek;

Szép a táska, bőre sárga, Benne a sok könyv, füzet, sarokban a cserépkályha, télen ad majd jó tüzet.

Szól a csengő: — Indulj gyorsan,

osztályajtód nyitva már, pirosbetűs olvasókönyv színes képe téged vár.

Szói a csengő: — Gyertek, gyertek,

jöjjetek kicsik, nagyok! s iskolánknak kapujából még egy nagyot kongatok!

A KÖNNYEL TELT

KÚT

Magas sziklatetőre épült várában élt nagyon régen egy gazdag, büszke várúr. Uralta az egész környéket. A szildavámak erős bástyái, szép termei voltak, tágas raktáraiban pedig bőséges élelem. Csak éppen a kát hiányzott. Forrás nem fakadt a kövekből, ezért a vár népe azt a vizet itta, ami esőzések idején gyűlt össze a várudvaron kőbe vájt öblös medencékben. És mert azon a felhőbe nyúló magas hegyen gyakorta esett az cső, nem szűkölködtek vízben.

Történt azonban, hogy a várúr egy hűvös éjszakán különösnyomasztó álmot látott. Azt álmodta: kerek

három évig nem volt eső. A vízgyűjtő medencék fenékig kiapadtak, egy csepp sem maradt bennük. Szomjazott, pusztult a várban ember, átlát.

Reggelre kelve tüstént hívatta a vár ezermesterét, s megparancsolta neki, hogy azonnal fogjon munkához, és ásson egy olyan mély kutat, amelyből felbuggyan a víz.

Hiába próbált ellenvetést tenni a mesterember, mit volt mit tennie, hozzá kellett fognia a munkához. Segít* séget, szerszámot kapott hozzá eleget.

Bizony hetekig tartó, fáradtságos, nehéz munka volt a lcútásás. Már hét öl mélységig eljutottak, de viz akkor sem mutatkozott.

A várúr felbőszült a sikertelenség miatt, és kiadta a parancsot a poroszlóknak: vessék tömlöcbe az ezermestert. Be is zárták a várpince legsötétebb odújába. Ott raboskodott vasra verten; száraz kenyér és víz volt minden tápláléka, s még azt is szűkösen mérték néki.

Az ezermesternek két árva kisgyermeke volt. egy kisfiú, meg egy kislányka. Ök gondozó nélkül maradtak. De a jólelkű vámép ellátta őket, nehogy szűkölködjenek valamiben.

Ahogy telteméit az idő, így szólt a kisfiú a láákúgához:

— Azt mondanám én néked, húgocskám. menjünk fel az úrhoz, kérjük meg, engedje ki édesapánkat a rabságból. Nem tett ő semmi rosszat!

Elment hát a két testvér a várúrhoz és kérlelték gt, bocsássa ki a tömlőéből édesapjukat.

De az úr hajthatatlan volt.

— Addig nem látja meg apátok a napvilágot, amíg víz nem lesz a kútban — mondotta.

Elszomorodva távozott a két gyerek. Nem mentek haza, hanem ráborultak a száraz, hét-öles kút kávájára, s keserves zokogásba kezdtek. Patakzott a könny a szemükből.

Egész nap, egész éjszaka ott sirt-rítt a kisfiú, meg a kislány, úgy talált rájuk az egyik cselédasszony.

— Ne rijjatok már annyira, leikecskéim — próbálta vigasztalni a gyermekeket a jólelkű asszony, s amikor hirtelen a kútba esett a pillantása, nagyot bámult:

— Hiszen ez a kút színültig van vízzel! — kiáltott fel.

Akkorára már mások is odagyűltek. Lett bezzeg nagy álmélkodás. Jött a vár ura is. Csöbör került elő, az úr megmerte vízzel és megízlelte, de ki is köpte: — Hiszen ez sós! — csodálkozott. — Kóstolja meg kegyelmed is — fordult a háziorvosához.

A doktor is megízlelte a vizet:

— Nem víz ez, uram. Könny ez, emberi könny.

... Hát így történt a dolog.

A két kicsi gyermek telesírta könnyével a hét ölnyi mély kutat.

A várúr ezt látva, azonnal elrendelte, hogy hozzák elé a rabságba vetett mesterembert.

— Eredj, ahová akarsz, gyermekeid szeretete megmentett.

A könnyel telt kút a tűző nap hevétől hamar kiszáradt, de a vár népe még sokáig emlegette.

Heves Feraer