Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-25 / 199. szám

IMS. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kilátástalan „panoráma" A panoráma elnevezés ezúttal nem látképet, hanem egy könyvkiadó vállalatot takar. A Pano­ráma Kiadó mindennemű városismertető Útikalauz, képeskönyv, leporelló és egyéb, az idegenforga­lom szolgálatában álló kiadvány „bábája”, véd- angyala és egyedüli gaz­dája; És ez a Panoráma egy­szersmind kilátástalan is, nem mintha jövője nem volna, de az egyébként helyes ellenőrzői jog helytelen gyakorlásával sok egészséges kezdemé­nyezés, jószándékú törek­vés megnyomorítója. — Ezeknek a kezdeményezé­seknek a helyzete lesz — a hivatalos út útvesztő­jébe kerülve — kilátás­talan. Nagyon jól tudjuk, hogy a Panoráma meny­nyire megterhelt kiadó vállalat, milyen sok a munkája, milyen sok kö­vetelménynek kell eleget tennie. Ezt bizonyítja az is, hogy idestova már másfél éve készül egy Szolnok megyét ismerte­tő képes útikalauz és csak a jövő év elejére van rá remény, hogy el is készül. Éppen ezért kicsit kü­lönösnek találjuk azt a kálváriát, amelyet a jász­berényieknek kellett és még kell ma is megjár­niuk. Ké évvel ezelőtti vető­dött fel a herényiekben a gondolat, városuk ne­vezetességeit egy erre méltó kis kiadványban kellene megismertetni a városba látogató idege­nekkel, hiszen ma már Jászberényben is szép számban megfordulnak átutazók vagy éppen a város látnivalói iránt ér­deklődők; A városi ta­nács anyagilag kész volt támogatni az ötletet és Tóth János múzeumigaz­gató vezetésével hamaro­san egy lelkes kis kollektí­va hozzá is látott a kiad­vány szerkesztéséhez. El­készültek a klisék és nyomdailag is pontos ti­pográfiai tervvel ellátva a herényiek fel is vitték a Panoráma Kiadóhoz a megszerkesztett Útika­lauzt, hogy megnyerjék lektori véleményét. A kiadó kész volt véd­nökséget vállalni a kiad­vány fölött és szóban úgy nyilatkozott, nincs sem­mi akadálya változatlan kiadásának, egyszóval jóváhagyta a jászberé­nyiek kezdeményezését. Ezért az engedélyért a Panoráma Kiadót termé­szetesen bizonyos jutalék illette meg. Hamarosan azonban meggondolták a dolgot, és levélben arról értesítet­ték a herényieket, hogy módosításra szorul elkép­zelésük és az útikalauz szerkesztésében néhány lé­nyegtelen változtatást esz. közöltek, új térképet ké­szítettek — saját grafi­kusukkal — és megvál­toztatták a tördelési ter­vet is. Ekkor kezdődött az útikalauz „kálváriá­ja’’. A kiadó és a városi főmérnök között megle­hetősen sértő hangú le­vélváltásra került sor, az eredetileg elmúlt évre „kialkudott” nyomdai ka­pacitás kihasználatlanul maradt, a városismerte­tő csak ez év tavaszán került öszvér, felemás ál­lapotban nyomdába és a jászberényieknek — ért­hetően — már az egész­től elment a kedvük. Kérdésünk csupán csak az, vajon miért nem tar­totta magát első vélemé­nyéhez a kiadó vállalat, miért nem támogatta a városban élő szakembe­rek lelkes munkáját, — miért ítélte kilátástalan- ságra helyes kezdemé­nyezésüket? — rideg — A vízügyiek segítenek Tiszapüspökiben A legjoMtak kiválasztása A tiszapüspöki Rákóczi Termelőszövetkezet 220 hold kukoricát öntözött meg az idén. Az öntözés­sel egyidőben azonban még igen sok munka összetor­lódott a közös gazdaság­ban. így az öntözéshez alig jutott ember. A Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság sietett a szövetkezet segítségére. A közös gazdaság kérésére fizetésnélküli szabadságot engedélyezett egy tucatnyi dolgozójának, s ezek a szö­vetkezetben elvégezték — természetesen térítés elle­nében — az öntözést. Mérlegház épül a cukorrépa földön A nagykörű—kőtelki út­elágazásánál kis épület ké­szült el a napokban a cu­korrépa föld végében. A szolnoki cukorgyár épített ide mérlegházat. A gyár itt a helyszínen veszi át a nagykörűi Haladás Terme­lőszövetkezet cukorrépa termését és ugyanide hoz­zák répájukat a csataszö­gi, valamint a kőtelki kö­zös gazdaságok is. A mérlegház körzetében mintegy ezer vagon cukor­répát szándékoznak felvá­sárolni az idén. Az idős emberek kenyere A tiszaföldvári Szabad Nép Tsz-ben megbecsülik a munkában elfáradt idős szövetkezeti gazdákat. En­nek jele többek között az is, hogy elsőként az ő szá­mukra mértek gabonát. A föld járadék címén kiosz­tott 1047 mázsa búzát 375 mázsával a szociális alap­ból egészítették ki, hogy minden idős embernek biz­tosíthassák évi kenyérnek- valójátj TAVIKAT OSTROVBA Hétfőn, a cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Termelőszövetkezet tagsága táviratban üdvözölte ost- rovi Román—Magyar test- vértszövetkezetét. A távi­ratot a Román Szocialista Népköztársaság felszaba­dulásának 21. évfordulója alkalmából adták fel, és további sikerekben gazdag esztendőket kívántak a közös gazdaságnak. Jugoszláviába utazik a néphadsereg művészegyüttese Szeptember 5-től—20-ig a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaságban ven­dégszerepei ; ezúttal először; a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrend­del kitüntetett Művész- együttese. — Katonaművé­szeinknek az idén — az NDK és a Szovjetunió után — ez már a harma­dik külföldi turnéja. Belg- rádon kívül az együttest láthatja majd Szabadka, Újvidék, Zágráb, valamint a jugoszláv tengerpart több városának közönsé­ge is. A magyar katonaművé­szek Jugoszláviában 11 előadást tartanak. Á ltalános tapasztalat, hogy a legjobb eset­ben is tévedésnek mi­nősítik a döntést, akik nem kerültek be a kívánt felső- oktatási intézménybe — el­lenben a lehető legjobbnak, a legigazságosabbnak tart­ják mindazok, akik beju­tottak. Ez emberileg ért­hető, de a tapasztalatok el­lenzőit mégis arra inti, hogy vigyázzanak, mert a felvételi vizsgák megítélé­sében nagyon sok a szub­jektív elem. Bírálni való azonban így is éppen elég akad mind a pályaválasz­tásban és a középiskolák munkájában, mind pedig a felvételi rendszerben. És a következtetéseket minde­nekelőtt a tényekre, nem pedig a benyomásokra kell alapozni. Az idén a felsőoktatási intézmények nappali tago­zatának 13 300 férőhelyére 33 400 fiatal pályázott — négyezerrel több, mint ta­valy. így a felvételi lehe­tőségekhez mérten 251,3 százalékos volt a jelentke­zők aránya — ez pedig azt jelenti, hogy országos átlag­ban öt pályázóból ketten juthattak be. Ám az egyes intézmények között igen nagy volt az eltérés. Arány­talanul sokan kérték felvé­telüket a bölcsészettudomá­nyi és a jogi karokra, a művészeti és a tanárképző­főiskolákra. valamint egyes orvostudományi karokra, viszont más intézmények — elsősorban néhány felsőfo­kú technikum — pótfelvé­telit kényszerült hirdetni, mert az első nekifutásban nem sikerült betölteniük a férőhelyeket. Mindez a pályaválasztási propaganda fogyatékossá­gaira utal, hogy nem tudtak megszerettetni kellően né­hány felsőoktatási intéz­ményt s nem tudták megér­tetni a fiatalokkal, hogy más egyetemeken pedig teljesen hiábavaló a próbálkozás gyengébb, esetleg még jó rendű felkészültséggel is. Fokozza a pályaválasztási irányítás, tanácsadás hibáit, hogy a propaganda hatá­sára elért eredmények sem mindig „ültek” a legjobb helyen. Néhány felsőokta­tási intézmény ugyanis a fizikai munkások gyermekei közül viszonylag keveset tudott felvenni — mégpe­dig nem azért, mintha ál­Az egyetemi és főiskolai felvételek tapasztalatairól tálában gyengébben szere­peltek volna a vizsgán, ha­nem azért, mert eleve ke­vesebben jelentkeztek, ke­vesebben voltak „verseny­ben”. Ilyen helyzet adódott például a tudományegyete­meken, a művészeti főisko­lákon és az orvosi egyete­men. A „tanácsadás” tehát éppen azok között nem fo­gant meg a legjobban, akikre — ha egyébként jóí felkészültek — a legna­gyobb szükség lett volna. E bben az „eredmény­ben” persze közre­játszott az is, hogy egyes középiskolák színvo­nala gyakran nem volt ki­elégítő. Mert mivel lehetne magyarázni, hogy az idei felvételek alkalmával púi­dul a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen 100 pályázó közül 45 nem felelt meg? Az egyik mű­szaki egyetemi karon pedig 350 matematikai írásbeli dolgozat közül 110 volt 0 osztályzatú, s ugyanennyi a kettes. Ezért lehet üd­vözölni, hogy egy új kísér­lettel, a többi között azt is figyelemmel kísérik a jövő­ben, hogy miként alakul _ a középiskolai oktatás szín­vonala. Az idén először ugyanis minden vizsgázóról kérdőívet töltöttek ki a bi­zottságok, s ezt lyukkártyás módszerrel feldolgozzák. — Arra számítanak az okta­tásügy vezetői, hogy e kí­sérlet segítségével néhány év múlva azt is ki tudják mutatni, melyik iskolából, sőt melyik tanár osztályá­ból kerülnek ki rendszere­sen a meg nem felelők. Ez pedig hozzásegíti a tanügyi szerveket a középiskolai oktatás javításához, a ki­rívó színvonalbeli különb­ségek felszámolásához. Gyakran emlegetett do­log, hogy hiba van a fel­vételi rendszerben is. Min­den vizsga tulajdonképpen válogatás, a fő kérdés tehát az, hogy milyen alapon tör­ténik. A jelenlegi rendszer­ben, fele-fele arányban jön számításba a középiskolai eredmény és a felvételi vizsgán mutatott tudás. És a tehetség? — kérdezik sokan. Ez csak annyiban, amennyiben a kettőben je­len van. És ezt még sok vizsgáztató is hibának tart­ja. Bizonyítékként ilyenkor elsősorban a nevelői és az orvosi pályára szoktak hi­vatkozni, mert — s ebben igazuk is van — egyiknél sem elegendő a tárgyi tu­dás vizsgálata, mindegyik pályánál szükség lenne a rátermettség, a hivatástu­dat, a tehetség elemzésé­re is. E bírálat, s egyben ja­vaslat gyengéje ab­ban rejlik, hogy szinte senki sem tud meg­nyugtató választ adni, mi­ként lehet sok-sok felvételi bizottságban egységesen mérni, elbírálni a tehetsé­get és a rátermettséget. Ta­lán a tesztek, vagy a hosz- szabb, esetleg néhány na­pos beszélgetések, felvételi vizsgák segítségével? — A teszt-rendszer sok mindenre választ ad, de legalább ugyanannyi vonatkozásban homályban felejt egyéb ösz- szefüggéseket. Ami pedig a hosszabb ideig tartó, alapo­sabb vizsgákat illeti; lehet­séges, hogy a tehetséget, a rátermettséget jobban meg lehet így ismerni, de két jelentős ellenvetés még így is megmarad. Egyrészt, hogy ez nagyobb lehetősé­get kínál a szubjektív meg­ítélésre, _ másrészt pedig egyáltalán nem csökkente­né a panaszok számát, hi­szen ekkor nyilvánvalóan azok elégedetlenkednének, — s nem is teljesen alap­talanul — akik jó iskolai bizonyítvánnyal, kielégítő tárgyi tudással rendelkez­nek, de a tehetség-ráter­mettség vizsgálatában alul maradtak. Éppen az idei vizsgák mutatták meg, hogy a fel­vételi rendszer további fi­nomításra szorul. A buda­pesti bölcsészeti karon pél­dául, egyik-másik szakra csak a maximális 20 pon­tosok juthattak be, s már a 19 és fél pontosok kima­radtak. Fél pont differencia pedig — főleg ha 20, vala­mint 19 és félről van szó, — igazán nem dönthet em­berek sorsáról, hiszen a fél pont különbség a vizs­gán előforduló pillanatnyi „rövidzárlatból” is adódhat. • • Ö sszegezve: a jelenle­gi felvételi rendszer általában a legjob­bak kiválogatására törekszik, s ha van is hibája, erre nem hivatkozhat minden fel nem vett pályázó. T. Á. NEHEZEN INDÍT A KÉT BOGÁR Fegyverneket a Tisza vá­lasztja csak el Nagykörű­től. Vagy inkább összeköti. Újabban ugyanis mind gyakoribb Nagykörűben a németes hangzású, fegyver- neki származású családnév. Plutzer István Fegyver- neken született, ahová va­lamikor Mária Terézia Al- föld-népesítésekor kerültek ősei. Viszont már itt nőtt fel Plutzer Nagykörűben Igaz, hogy el is tűnt innen iskolahagyott korában azon­nal és csak ünnepnapokon látta viszont a falu, még meg igen díszes bányász egyenruhában. Plutzer Ist­vánból vájár lett Orosz­lányban és nem is dolgo­zott akárhogyan. — Kétszer is — mesél- gette —, kétszer is virág- csokros úttörő kislányok vártak fenn az akna szájá­ban. Érthető volt hát a tava- i szón a nagykörűi Haladás | Termelőszövetkezet elnöké- í nek elképedése, — amikor I Plutzer István azzal állí- l tott be hozzá: — Ha azt a két feketét megkaphatnám, már nem is mennék vissza. Az indok nagyon logiku­san hangzott: a bánya na­gyon messzire esik a csa­ládtól. De miért éppen a két feketét? — ütközött meg az elnök. Azt a két lovat már felírták az el- adandók listájára, s megy a vágóhídra, ha nem veszi meg senki. Úgy mondják a lovászok, nehezen indíta­nak, lusta két jószág, s rá­adásul, mivelhogy mind­kettő fekete, mindkettő a Bogár névre is hallgat. — Úgy a jő. Legalább egyszer kell bíztatni őket és érti mind a kettő. Plutzer hát megkapta a fogatot. Csakhogy jöttek ám a meleg napok. Szó szerint is felmelegedett a hőmérséklet, s ilyenkor még a jó ló is elkutyul egv kis­sé. Hát még a két Bogár. A Makk Ferenc vezette fo- gatos csapat közderültségé­re. Mert dehogy is segítet­tek. Minden szakmának megvan a maga tanuló is­kolája. hát éppen csak a lóhajtás lenne olyasmi, — hogy egyik napról a má­sikra megtanulhatja a bá­nyász is? S ha igen, úgy a saját bőrén, a saját kárán legyen fogatossá. Hát Plutzerből így lett. Az első olyan eset, amiről majd az egész falu érte­sült, a kerékráfok lehullá­sa volt. Nagy rakományt vonszoltatott Plutzer Ist­ván, amikor a bal első ke­rékről leesett a ráf. De abban a pillanatban így járt a hátsó is. Még maga az elnök is bosszankodott rajta. — Testvér, neked aztán kijut. Én is cselédesked- tem, fogatoskodtam sokáig, de így sohase jártam. Nem is. Tapasztalt foga- tos észreveszi már ha csu­pán meglazul a ráf. A két ráf históriája ilyenformán nem használt a váiár-foga- tos tekintélvének. De úgv látszott, nem is lesz rá szüksége sokáig. Vevő je­lentkezett. Fgv szolnoki fu­varos megvette a két fe­ketét. Azt mondják, Plutzer csak éppen meg nem si­ratta őket. Pedig érthető, a szövetkezetnek pénz kell és nem egy pár alig hasz­nálható ló. De Plutzer más­ként ítélte meg ezt. A két ló elszállítása után egé­szen mogorvává lett. Mind­addig, amíg... Amíg a fu­varos újfent be nem állí­tott Nagykörűbe. — Itt vannak a lovak, vissza a pénzt. Nem lehet ezekkel semmire menni. A vájár nagyon meg­örült. Rossznyelvek szerint ő bújtatta fel a fuvarost. De a két fekete — a két oktalan jószág — nem okult a borotvaélen tánco­lásból. Sőt, nagy szégyen­ben hagyla gazdáját. Az első aznap reggeli fuvar­ral, gabonarakománnyal vonult a fogatos brigád a Sárszögből. Hajtottak egy­más után, korareggeli vi­dámsággal, ahogy ez foga- tosokhoz illik, le a Tisza- gát alatt. Árvíz járta föld ez itt különben, s habár a tete­jét, a talajfelszínt szépen elmunkálták a traktorok, alatta süppedős sár, ve- szélv vária a gyanútlan ló- hajtót. Egy fogat el is akadt. Kiment a többiek taposta nyomról és elült mind a négy kereke. Az elébe fogott két ló pedig meg se mozdította A Plutzer István fogata volt. A fogatos-csapat haho- tázva hajtott el mellette. Hiszen még csak a minap volt, hogy félredűlt a ra­kománya. Most meg... Hát ez már sok. Plutzer István ott maradt magára. Azt hitte, visszafordulnak érte. De nem így történt. Majd csak dél felé robogott Flóri, a fiatal fogatos a rakomány mellé és átrakta a gabonát a saját szekerére. Ha pedig ilyesmi ér egy fogatost, bi­zony nem válik díszére. Fogatost? De érdemes-e így kínlódni tovább? Plutzemak bőven volt ideje az elsüllyedt rako­mány mellett végiggondol­nia mindent. Tűzött a nap, izzasztó meleg volt, s a tehetetlenség csak növelte elkeseredését. Megadta ma­gát. Elkeseredve állított be az elnökhöz. — Köszönöm. Nem csi­nálom tovább. Ezután történt, hogy a párttitkár kibiciklizett a fogatos-csapathoz. Hogy mi mindenről esett ott szó. azt. nem tudja a nyilvánosság. A fogatosok zárkózott em­berek, nem fecsegnek se az érzéseikről, se az elha­tározásaikról. Valaminek azért mégis csak történnie kellett A minap ugyanis azt mesélte a paradicsom­átvevő. — A Pista gyerek, a Plutzer Pista nem adná a két feketét semmiért. De azt mondta ma reggel, ő se cserélne a világgal. Borzák Lak»

Next

/
Oldalképek
Tartalom