Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-17 / 193. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. augusztus VI. w Újabb súlyos vereség azNB l-B-ben Diósgyőri VTK—Jászberényi Lehel 5:1 (3:0) Diósgyőr, 10 000 néző, ve­zette: Tófalvi. Diósgyőr: Ta­más — Homródi, Szigeti, Kiss — Gál, Nyíri — Vári, Szucsányi, Oláh, Deák, Siko- ra. Edző: Preiner Kálmán. Jászberény: Sándor — For­tuna, Páncsics, Nagy I. — Józsa, Sárközi — Bánhidi, Szántai, Nagymajdon, Papp, Fiilöp. Edző: Fodor Rezső. Már a 30. másodpercben Sikora 8 méterről — egy kis­sé kisodródva — a kapuba talált, 1:0. Ezután Vári erős lövését szépen védte Sándor, de a 14- percben elnézte Kiss 25 méteres lövését, amely a kapu bal sarkában kötött ki, 2:0. A vendégek nem adták fel a harcot, de szórványos támadásaikat biztosan sze­relték Szigetiék. A 38- perc­ben Oláh nehéz szögből a kapufára ívelte a labdát, amely Deák elé pattant és a balösszekötő nem hibázott, 3:0. Szántai jó helyzetben rosszul találta el a labdát, és Sándor két esetben is ügye­sen mentett­Szünet után biztos gólhely­zetben hibázott Szucsányi, illetve védett bravúrral Sán­dor. Papp és Sárközi helyet cserélt, az 50- percben Nagy­majdon lövése kerülte el a kaput- Lanyhult az iram. A 63. percben Sárközi, Fülöp, majd Bánhidi találta el rosz- szul a labdát a kápu torká­ban. A 65. percben Sikorát Fortuna szerelhette volna, de kivárt, a balszélső pedig az „ellopott” labdát a kapuba vágta, 4:0. A mérkőzés leg­szebb gólja a 67. percben esett. Oláh beadását Vári le­fejelte Deáknak, aki kapás­ból az alsó sarokba bombá­zott, 5:0. A 83-percben Szán­tai jól szöktette a baloldalon Fülöpöt, aki egy igazítás után az 5-ös sarkáról lőtt a hálóba, 5:1. A befejezés előtt egy perccel Nagymajdon a kifutó Tamásba rúgta a lab­dát. Nyílt sisakkal játszott mindkét csapat, így nem vált egyoldalúvá a játék, bár a hazaiak mindkét félidőben lényegesen többet támadtak. Az újjászervezett — kísérleti — diósgyőri csapat kitűnő na­pot fogott ki- Egymást kö­vették a kombinatfv és szel­lemes támadások, az újonc Sándornak nagyon sok véde- nivalója akadt. A nagy gól­arányú vereség ellenére is jobban játszott a herényi együttes, mint egy hete. A Lehelben Sándor a körülmé­nyekhez képest jól védett — (másfél éve nem játszott baj­nokit). Ismét Páncsics volt a legjobb hátvéd és Nagy I- a legrosszabb. Sárközi bemu­tatkozása kitűnően sikerült, az együttes legjobbja volt- A többiek is igyekeztek, külö­nösen Józsa és Nagymajdon. K- T. Az NB I/B további ered­ményei: HÍ- kér. TVE—Egyet­értés 3:0, Szombathelyi Ha­ladás-Budafoki ME 2:0, Du­naújvárosi Kohász-Miskolci VSC 1:1, Ganz-MAVAG- Oroszlányi Bányász 3:1, Nyíregyházi Spartacus—Szé­kesfehérvár 1:0, Debreceni VSC—Győri MÁV DAC 2:0. A labdarúgó 1. Szállítók 2. Dunaújv. 3. DVTK 4. MVSC 5. VM Egy. 6. Szív- V. 7- Szombath. 8- DVSC 9. Ganz-M. 10. Oroszl. B. 11. Győri MD 12- BVSC 13. Nyíregyh. 14- Budafok 15- Jb- Lehel 16. III. kér. NB I/B állása 18 8 7 3 28:15 23 18 8 7 3 22:14 23 18 9 4 5 20: 8 22 18 9 4 5 25:18 22 18 7 7 4 20:19 21 18 7 5 6 30:20 19 18 9 1 8 26:21 19 18 7 5 6 18:17 19 18 8 3 7 19:19 19 18 7 4 7 22:19 18 18 6 6 6 22:25 18 18 5 6 7 20:18 16 18 6 3 9 14:29 15 18 4 5 9 16:18 13 18 4 3 11 17:40 11 18 2 6 1016:35 10 Megérdemelten győztek NB H-eseink .Szolnoki MTE— Nagybátonyi B. 2:0 (0:0) Szolnok, 1200 néző, vezet­te: Honti. Szolnok: Nagy — Mátyus, Makai, Zalai — Kelemen, Papp — Csabai dr., Palla, Pallai, Ádámosi, Karakas. Edző: Szántó Jó­zsef. — Nagybátony: Bu- lyovszky — Szalai, Szántó, Kovács — Kupcsulik, Po- zsár — Huszár. Mátrai, Kozik, Horváth, Pintér. Ed­ző: Laczkó Sándor. Jóiramú, kemény, de a sportszerűség határát túl nem lépő küzdelem jelle­mezte a mérkőzést. Az első félidőben a vendégek kezd­tek jobban és veszélyeseb­bek voltak. A 4. percben Makai hibájából a balösz- szekötő Horváth nagy hely­zetben kapu mellé lőtt. A félidő további részében is többször veszélyeztettek a vendégek, Nagy azonban több esetben kitűnően vé­dett. A 25. percben Ádá- mosi térdsérülés miatt el­hagyta a pályát, majd Pappnak kiújult korábbi húzódása. A félidő befeje­zése előtt Kupcsulik sérült meg és szorult ápolásra. Szünet után kiegészültek a csapatok. Az MTE foko­zatosan játékba lendült és támadásaik mindinkább ve­szélyesebbek lettek. A 68. percben egy jobboldali be­adásból az előretörő Papp védhetetlenül lőtt a léc alá. 1:0. A gól után a vendégek nagy erőfeszítéssel küzdöt­tek a kiegyenlítésért, azon. bán a jól záró MTE-véde­lemmel nem boldogultak, sőt a 88. percben egy ügyes, korszerű támadás során Pal­lai újabb gólt szerzett. 2:0. Az MTE második félideji jobb és gólratöröbb játéka alapján feltétlen rászolgáh a győzelemre, a jól játszó nagybátonyiakkál szemben. A két csapat legjobbjai: Nagy, Zalai, Kelemen, Pal­la. illetve Szántó, Szalai és Kozik, T. S. Martfűi MSE— Debreceni Honvéd 1:0 (0:0) Martfű, 500 néző, vezette: Pásztor. Martfű: Tasnádi — Erdei, Seres, Molnár — Sü­tő, Horváth — Debreceni, Kiss, Szűcs, Mészáros, Me­zőteleki. Edző: Horváth Fe­renc. — Debrecen: Bu. lyovszky — Árva, Her­mann, Demeter — Nagy, Zsidákovics — Dóczé, Hu­ba, Halber, Haraszti, Zé- her. Edző: Elek Gyula. Az első félidőben már nagy fölénybe került a ha­zai csapat. Sokat lőtt kapu­ra és ezek közül Horváth egyszer a kapufát is elta­lálta. A 44. percben Szűcs 11-esét a debreceni kapus kivédte. Szünet után is a martfűi­ek játszottak fölényben. A 62. percben Mezőteleki lőt­te a mérkőzés egyetlen gól­ját, majd a 85. percben Kiss újabb kapufát lőtt. A közepes iramú és szín­vonalú mérkőzésen a ha­zaiak nem tudták megismé­telni egri formájukat, de így is végig irányították a játé­kot és helyzeteik alapján, megérdemelten győztek. V. A. Az NB II. további ered­ményei: Eger—Vasas Izzó 4:0, Borsodi Bányász—Pénz­ügyőrök 1:0, Békéscsaba— KISTEXT 2:0, Miskolc— Gyula 3:1, Kecskemét— Kisterenye 3:2. Keleti csoport 1. Eger 20 11 6 3 36:16 28 2. Kecském. 20 12 4 4 35:19 28 3- Bp. Sp. 2010 5 5 36:22 25 4- Szó- MÁV 20 11 3 6 30:21 25 5. Borsod 20 9 6 5 27:16 24 6. Szó. MTE 20 9 5 6 22:27 23 7. Bp. Előre 20 8 6 6 31:22 22 8. Pénzügy. 20 6 9 5 23:20 21 9-Debr- H. 20 7 6 7 21:24 20 10. Misk. B- 20 8 4 8 27:34 20 11. N-bátony 20 6 6 8 23:29 18 12. KISTEXT 20 6 6 8 21:27 18 13. Gyula 20 5 6 9 20:25 16 14. Vasas I- 20 5 6 9 16:26 16 15- SZVSE 20 4 6 10 29:32 14 16. Bcs Előre 20 5 4 11 21:32 14 17. Martfű 20 5 4 11 25:39 14 18-Kister. 20 4 61017:29 14 SPURI Ez történt az NB l-ben Ferencváros—Győr 6:2, Honvéd—MTK 7:1, Ózd— Pécs 2:1, Komló—Dorog 2:2, Vasas—Szeged 1:1, Sal­gótarján—Tatabánya 1:1. A labdarúgó NB I- állása 1. Vasas SC 16 9 5 2 28:14 23 2- Bp. Hon- 16 8 5 3 32:14 21 3. FTC 14 8 4 2 34:19 20 4. Pécsi D- 16 7 4 5 19:14 18 5- GyőriETO 16 7 3 6 24:19 17 6- 0. Dózsa 15 8 0 7 31:23 16 7- Csepel SC 15 6 4 5 23:18 16 8- MTK 16 5 6 5 21:25 16 8. Tatabánya 16 4 7 5 14:19 15 10- Ózdi K- 16 6 2 8 18:37 14 11. Komlói B. 16 4 4 8 17:26 12 12- Dorogi B. 16 3 6 7 13:23 12 13- Salgót-B. 16 1 9 6 11:22 11 14- SZEAC 16 2 5 9 12:24 9 Elmaradt mérkőzések: FTC-Újpesti Dózsa (X- 13 ), FTC -Csepel (X. 20-). 33. heti Kézilabda NB I. fredtnehgek! 1- MTK—Bp. Honvéd 2 1:7 2. Ferencváros—Győr 1 6:2 3- Szeged—Vasas X 1:1 4- Ózd—Pécs 1 2:1 5. Kolmó—Dorog X 2:2 6 Tatabánya—SBTC X 1:1 7- III. kér—Egyetértés 1 3:0 8. Dunaújv—MVSC X 1:1 9. Nyíregyh—Szív. 1 1:0 10. Izzó—Eger 2 0:4 11. Kister—Kecskemét 2 2:3 12- Martfű—Debr- H. 1 1:0 13- Kaposv. Kin—ZTE +1 2 1:2 14. Zal- Dó—Kap. Ho­X Oá) Botránnyal kezdődött... Testnevelési Főiskola— Martfű 21:21 (14:9) Budapest, 200 néző, vez.: Csető. A martfűiek a kö­vetkező összeállításiban sze­repeltek: Détár, Csabai, Sándor, Kés jár (2), Fabulya (4), Rácz (7), Gálik (7), csere: Bene (1), Kurilla, Boros, Csillag. Az őszi szezon első mér­kőzéséről igen elkeseredet­ten tért haza a martfűi együttes. Ennek oka első­sorban nem az eredmény­ben kresendő, hiszen a TF elleni döntetlen nem rossz eredmény. Az elkeseredés oka az volt, hogy a bal- szerencse mellett az erősen elfogult bíráskodás is súj­totta őket. Az első félidőben a fő­városiak játszottak jobban, a martfűi védelem az újonc kapussal együtt sokat bi­zonytalankodott. Szünet után a martfűiek szorosabb védelmet alakí­tottak ki kapujuk előteré­ben, jobban is játszottak és 19:19-re egyenlítettek. A befejezés előtt öt perccel már 21:19 volt a martfűiek javára, amikor a játékve­zető 7 méterest ítélt a TF javára. Rácz úgy érezte, hogy a büntető jogtalan ás megjegyzést tett. Ezért a játékvezető végleg kiállí­totta. A büntetőt értékesí­tették a fővárosiak, majd ezután Kesjár az egyre fe­szültebb légkörben leterí­tett egy TF játékost. Erre az egyik budapesti játékos azonnal törlesztett, ő Ku- rililát ütötte le. Leállt a játék, a közönség betódult a pályára és csak nehezen lehetett rendet teremteni: A játékvezető a két vét­kest kiállította, majd a be­fejezés előtti percben újabb büntetőt ítélt Martfű dien. Ennek értékesítésével sike­rült a fővárosiaknak ki­egyenlíteni. A mérkőzés után nem sikerült beszélnünk a szak­vezetőkkel, a játékosoktól pedig igen pesszimista nyi­latkozatokat kaptunk. Sze­rintük várható, hogy a kát kiállított martfűi játékos — Rácz és Kesjár — hosz- szabb ideig nem játszhat. Kétségtelen, hogy nem volt könnyű dolga a csapatnak és azt is elismerjük, hogy jogosan panaszkodtak a já­tékvezetőre, aki hét bünte­tőt ítélt a martfűiek ellen. Engedjenek meg azért egy kérdést: szabad-e nyári pi­henő után ilyen idegállapot­ban bajnoki rajtra kiállni és ilyen előzmények után milyen folytatást várha­tunk? Móra Júlia Több mint kétszáz induló a Szolnoki Dózsa országos úszőversenyén Zajos gyermeksereg vet­te birtokába vasárnap dél­előtt Szolnokon a Damja­nich uszodát, ahol a Szol­noki Dózsa országos úszó­versenyén közel kétszázöt­ven versenyző állt rajtkőre. Ott voltak az Orosházi Ki­nizsi, a Békéscsabai Kö­tött, a Budapesti Goldber­ger. a Szolnoki MÁV, va­lamint a rendező Dózsa úszói. A tizenöt számból álló versenyen főleg újonc és gyermek úszók indul­tak, s ezért a jó időered­mények nem voltak vár­hatók, tömegességben vi- szint annál nagyobb volt a siker. Fiúknál az 50 mé­Csak a Mezőtúr győzött az NB lll-ban Mezőtúri Honvéd—Kalocsai Honvéd 2:0 (0:0) Kalocsa, 1000 néző. Már az első félidőben is a mezőtú­riak játszottak fölényben, de helyzeteiket nem tudták ki­használni. Szünet után már jobban sikerült a befejezés és a mezőtúriak megérde­melten vágtak vissza a tava­szi vereségért. Góllövő: Fo­garasi (2). A mezőtúri csa­patból mindenki tudása leg­javát nyújtotta, a hazaiak közül Tajti és Kovács ját­szott átlagon felül. — sindel — Hódmezővásárhelyi MEDOSZ —Jászberényi Vasas 2:1 (0:0) Hódmezővásárhely, 1200 né­ző. Az első félidőben a ha­zaiak játszottak fölényben, majd később kiegyenlített lett a játék. Az első gólt is a Vasas szerezte, de a haj­rában a hazaiaknak sikerült megfordítaniuk a mérkőzést. Gólöl vő: Nagy, Feiter, ill-: Csizmadia- Jó: Holubán, Ba­kos, ill-: Helle, Bíró. B- J. Kisvárdai Vasas—Szolnoki Honvéd 5:2 (2:2) Kisvárda, 1000 néző. teres gyors és mellúszó újonc számokban öt, il­letve négy időfutam alap­ján alakult ki a helyezési Eredmények, zárójelben az indulók száma: 50 m újonc fiú mell —• (32): 1. Törőcsik (Dózsa) 46.2, 2. Kürti (D) 46.8, 3. Bánki (D) 48.8; 200 m Ilii gyors — (9): 1. Vezsenyi P. (D) 2:22.6, 2. Gyulai (O) 2:33.3, 3. Vági (O) 2:33.4; 100 m női pillangó — (7): 1. Kuti (D) 1.19, 2. Sinkó (Goldberger) 1:34.5, 3. Ho- lecska (Orosháza) 1:37; — 50 m gyermek leány mell — (27): 1. Sonkolyos (O) 47, 2 Lazányi (MÁV) 47.8, 3. Soltész (D) 50.5; 200 m újonc fiú vegyes — (14): 1. Pásztrai (D) 3:05. 3, 2, Kiss (O) 3:06.3, 3. Horin- ka (D) 3:13; 500 m újonc leány mell — (19); 1. Vass (O) 41.9, 2. Lendvai (MÁV) 43.6, 3. Baki (O) 44.7; — 50 m újonc fiú pillangó —1 (15): 1. Tóth (G) 35, 2. Rakonczai (G) 36.5, 3. Bárt- fai (MÁV) 40.4; 100 m ifj. ffl. pillangó — (6): Is Perényi A. (D) 1:08.8, 2.' Hegedűs (D) 1:12.3, 3. Gyu­lai (O) 1:19.2; 100 m ffl. Nőtt a Törökszentmiklósi Vasas előnye a megyei bajnokságban Tiszaföldvár—Kengyel 2:1 (1:1). — Tiszaföldvár, 500 néző, vezette: Mihályi. — Nagyiramú, időnként ke­mény mérkőzésen a sok­kal többet támadó hazai csapat csak nehezen tu­dott győzni. Góllövő: Pádár (2), ill.; Szarvák. Jó: Ga­zsó, Berta, Bóka, Pádár. ill.: Szántai II., U. Szabó. Tiszaföldvár ifi—Kengyel ifi 2:1. K. I. Kunhegyes! MEDOSZ— Kisújszállás 2:1 (2:1). — Kunhegyes, 300 néző, ve­zette: Bállá II. A hazaiak az első öt percben két gólt rúgtak és a végig jőiramú. sportszerű mérkőzésen megérdemelten győztek. — Góllövő: Jákó, Szabó II., ill.: Sotus Jó: Tóta. Sza­bó II.. Szabó VI., illetve: Szepeshelyi, Kecse. Kunhegyes ifi—Kisúj­szállás ifi 6:1, — barócsl — Űjszász—Karcag 3:2 (1:0). — Űjszász, 200 néző, vezet­te: Horváth L. Mindkét csapat sok gólhelyzetet ki­hagyott a közepes iramú mérkőzésen. Góllövő: Bakó. Farkas, Lévai II., ill.: S. Kovács, Antal. Jó: Lévai II. (a mezőny legjobbja), Dancsó, Merész, ill.: Szilá­gyi, Agócs, Kovács I. Újszász ifi—Karcag ifi 1:0. — varga — Kunszentmártoni VM— T.-miklósi Fáklya 8:0 (1:0). Kunszentmárton, 400 né­ző, vezette: Hegedűs. Az első félidő kiegyenlített já­téka után a nagy kedvvel játszó hazaiakat nem tud­ták tartani a Fáklya vé­dők Góllövő: Imrei. Sza­bó (3). Kovács K. (4). Jó; Szokolai. Bozsik. Tóth, Im­rei, ill.: Pintér, Majnár. Kunszentmárton ifi—T.- miklósi Fáklya ifi 2:2. — lázi — Mezőtúri Spartacus—Szó. Olajbányász 1:1 (0:0). — Mezőtúr, 250 néző, vezette: Járási. Kiegyenlített első félidő után Spartacus fö­lény alakult ki. A vendég­csapat a befejezés előtt 4 perccel tudott egyenlíteni. A játék alapján a hazaiak közelebb álltak a győze­lemhez. Góllövő: Rácz, ill.: Zsemberi. Jó: Csete, Máté. Kolbusz, Herczeg, ill. r Horváth-, Fehérvári, Bá­nyai. Mezőtúr ifi—Olajbányász ifi 4:0. — sindel — T.-miklósi Vasas—Jász- jákóhalma 2:1 (2:1). — Tö- rökszentmiklós, 600 néző, vezette: Ozsvár. A gyen­gén játszó hazaiak csak nehezen tudták legyőzni a védekező és időnként jól játszó vendégeket. Góllövő: Katona (2). ill.: Koncsik II. Jó: Porianda. Béna, Szabó, ill.: Koncsik II„ Lu­kács. T.-miklósi Vasas ifi— Jászjákóhalma ifi 3:1. —n. Jászárokszállás—Jászapá­ti 4:2 ^ (3:0). — JászapáH. 150 néző, vezette: Sándor. A vendégek ilyen arányban is megérdemelten győztek; Góllövő: Kóczián, Meleg­hegyi (2), Bagi, ill.: Bolyós (2). Jó: Kóczián, Meleghe­gyi, ill.: Bolyós. A Jászárokszállás—Jász­apáti ifjúsági mérkőzés eredményét nem kaptuk meg. — borbás — A Szó. Cukorgyár—Szol­noki Vegyiművek ifjúsági mérkőzés elmaradt, későb­bi időpontban rendezik. A bajnokság állása 1. Tm. Vas. 17 11 3 3 37:15 25 2. Szó- Olaj. 17 9 5 3 35:14 23 3. Szó- Cuk. 17 10 3 4 17: 9 23 4- Jároksz. 17 9 5 3 34:19 23 5. T-földvár 17 9 3 5 35:22 21 6- Sz Vegyi. 17 10 1 6 20:18 21 7. Űjszász 17 9 2 7 24:19 20 8. K-szállás 17 8 3 6 24:17 19 9. Km. VM 17 7 3 7 33:28 17 10- Mezőtúr 17 7 3 7 24:21 17 11. Jászapáti 17 2 8 7 23:27 12 12- Jákóhalm. 17 5 2 10 20:25 12 13- K-hegyes 17 5 210 16:36 12 14. Kengyel 17 4 211 32:44 10 15- Karcag 17 4 211 20:53 10 16. Tm. Fák. 17 2 312 11:38 7 Az ifjúsági 1 bajnokság állása 1- Tm. Vas. 1714 2 1 50:15 30 2. T-földvár 17 9 4 4 24:13 22 3- Jároksz. 16 9 3 4 33:16 21 4. Űjszász 1710 0 7 27:16 20 5. Mezőtúr 17 7 6 4 33:21 20 6. Szó- Olaj. 17 9 1 7 25:21 19 7- Jákóhalm. 17 9 0 8 36:38 18 8- Karcag 17 7 4 6 26:30 18 9. Sz. Vegyi­16 7 3 6 21:15 17 10. Khegyes 17 7 3 7 26:31 17 11. Tm- Fák. 17 6 3 8 25:21 15 12. Kengyel 17 4 5 8 19:25 13 13- Jászapáti 16 6 1 9 15:39 13 14. K-szállás 17 3 3 11 12:38 9 15. Szó. Cuk­16 2 419 11:30 8 16. Kmárton 17 1 511 7:34 T mell — (8): 1, Pomázi (MÁV) 1:19.8, 2. Katona (D) 1:20.2. 3. Szabó (O) 1:22.7; 200 m felnőtt ffl. hát — (3): 1. Halász (D) 2:42.9, 2. Nagy (O) 2:45.2, 3. Szalai (MÁV) 2:45.5; 50 m gyermek fiú gyors — (19): 1. Törőcsik (D) 36, 2. Varga (D) 40.9, 3. Bánki (D) 41.3; 100 m ifj. fiú hát — (3): 1. Szita (O) 1:15.6, 2. Futaki (B.-csaba) 1:19.6, 3. Sin (O) 1:22.5; 50 m újonc fiú gyors — (36): 1. Rakonczai (D) 30.2, 2. Tóth (G) *31, 3. Horinka 32.2; 100 m serdülő fiú gyors — (11): 1. Drienszki (B) 1:10.7, 2. Kertész (B) 1:12.1, 3. Nagy (D) 1:12.6; 50 m újonc leány hát — (14): 1. Vass 44.2, 2. Bódi (D) 45, 3. Czikó (D) 48.7; 4x100 m ifj. fiú ve- gyesváltó — (5): 1. Dózsa I. 4:53.9, 2. Orosházi Kini­zsi 5:04.8, 3. Szó. MÁV I. 5:04.9; 1500 m férfi gyors — (5): 1. Szedlák (D) 19:59.4, 2. Vajand (D) 22:20.8, 3. Halász II, (D) 23:20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom