Szolnok Megyei Néplap, 1965. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-01 / 180. szám

Világ proletárjai, egyesüljelek! SZOLNOK MEGYEI | A MEGYEI PÁRTBIZDTT5ÁB IS A HEGYEI TANÁCS IAPJA | XVI. évfolyam, 180. szám. Ára: 80 fillér 1965. augusztus 1., vasárnap A marxista- leninista párt vezető szere* péről RENDEZŐK, SZÍNÉSZEK Á műveltebb V alaki, aki évek óta a népművelésben dolgozik Szolnok megyében, arról panaszkodott, úgy érz;, gyakran eredménytelen a munkája, vagy leg­alábbis az eredmény nincs arányban a belefektetett energiával, lelkesedéssel. Szó esett a beszélgetésben gyér színházlátogatásról, üres hangverenyteremről, a Kép­csarnok Vállalat sokszor verejtékes munkájáról a kép­zőművészeti alkotások terjesztésében. A kép valóban elgondolkoztató, de csak úgy teljes, ha megnézzük az érem másik oldalát is. Azt, hogy a megyében az elmúlt négy évben ezer analfabéta tanult meg írni-olvasni, hogy négy és félezer TIT-előadás hang­zott el egy év alatt kétszázharmincezer ember előtt. Negyvenhét tárlatvezetés a szolnoki; múzeumban és nem utolsó sorban a sok tízezernyi tv-készülék előtt ülő em­berek, akik e leghatalmasabb ismeretterjesztő nevelő és szórakoztató apparátus hatására minden eddiginél roha­mosabb mértékben kapcsolódtak bele a kultúra áram­körébe. Nem élhetünk természetesen a számok bűvöletében. Vannak rossz vagy túlmagas színvonalú előadások, a tv egyes műsoraiban is akad kivetni való, az öntevékeny mozgalomnak is akadnak vadhajtásai. De egészében, mozgásában jóütemű kulturális fejlődés körvonalai bon­takoznak ki. A kulturális forradalom nem frázis, de nein is barikádharc vagy rohammunka! Lassú, szívós, lépés­ről lépésre való előrehaladás, néha bizony még varga­betűkkel. A következő népművelési évadnak nincsenek „va­donatúj” feladatai. A formákkal kísérletezünk, újat, érdekeset adunk, de a célkitűzések nem változtak, továbbra is a tartalmi munkán a hangsúly, az­az a materialista világnézet győzelmét kell elősegíteni. Természetesen minden évben vannak kiemelt fel­adatok. Idén különös súllyal az ifjúság politikai neve­lése, általános és szakmai műveltségének növelése sze­repel a napirenden. Ez nem véletlen. Nagy általánosságban éppen ezen a területen mutatkozott bizonyos lemaradás. Ennek jele volt például az, hogy éveken keresztül az esti és leve­lező tagozatokon éppen a fiatalok morzsolódtak le na­gyobb számban és közülük érték el a leggyengébb tanul­mányi eredményeket. Az ismeretterjesztő előadásokon a fiatalság jelenik meg a legkisebb számban. Talán a műkedvelő művészeti mozgalom az, ahol méltóan kép­viselteti magát — de itt sem mindenütt. Sokkal szoro­sabb összefogás szükséges tehát a helyi KISZ szerveze­tek és a művelődési intézmények között, mert ez egyál­talán nem törvényszerű állapot és a fiatalságban igenis megvan az a többlet, amely a fent vázolt hiányosságok megszüntetését elősegítheti. A most megjelent megyei irányelvekben néhány igen figyelemreméltó tervről olvashatunk az ifjúsággal kapcsolatban. Ezek közül a rétegen­ként végzendő folyamatos igényfelmérés azért érdekes, mert ez az első olyan megyei szintű próbálkozás, amely az igények megállapításából kíván majd következtetése­ket levonni és megtalálni a számukra legvonzóbb nép­művelési formákat. Úgy gondoljuk, ezen keresztül lehet majd jelentős előrehaladást elérni a politikai, világ­nézeti kérdések megtárgyalásában, a szocializmus ügyé­ben tájékozott, az ideológiai kérdésekben járatos és ezek iránt szenvedélyesen érdeklődő ifjúság nevelésében. Ez véleményünk szerint a kulcskérdés Mert az ilyen típusú fiatalnak nem kell a tanulás szeretetéről pr ’di- kálni és arról, hogy a több tudás egyben nagyobb ember­ség, társadalmi megbecsülés kérdése is. Akkor az irány­elveknek a fiatalok szakműveltségére, ízlésfejlesztésére vonatkozó tézisei lényegesen könnyebben valósíthatók meg. Van az irányelvekben egy figyelemreméltó mon­dat, amely azzal foglalkozik: az életkori sajátosságnak megfelelően kell nevelni a fiatalokat. Ezt nagyon nyo­matékosan szeretnénk aláhúzni: nagyképű, szólamszerű, unalmas, szájbarágós előadásokkal csak elriasztani lehet egy értelmes fiatalt. Mind az ifjúsági, mind a felnőtt népművelés egyik leghatásosabb területe a televízió. Talán még magunk sem tudjuk felmérni emberformáló hatását, pedig ez lenne a leglényegesebb. Merészebben kell ebben a nép­művelési évadban bekapcsolni mind á felnőttoktatásba, mind a világnézetalakító munkába az ízlésfejlesztésbe. Itt még nincsenek kikristályosodott módszerek, kezdeménye­zések is gyér számmal. Pedig tömeghatásában jelenleg a legnagyobb erő. Minden népművelő figyelmébe ajánl­juk: alig van olyan területe a népművelésnek és alig van olyan, az irányelvekben megjelölt feladat, amelyre ne tudnának választ kapni valamelyik tv-adásban. N em célunk sorravenni a feladatokat. A népmű­velők úgyis megkapják. De egyáltalán nem kö­zömbös, hogy most a tervezésbe mennyire aktí­van folynak be a tömegszervezetek, a kultúra iránt ér­deklődő egyes emberek. Az ideális az lenne, ha a nép­művelés aktív munkása és a nagy tömeg, akit szeret­nénk megnyerni a kultúra befogadására, együtt dol- «rtJUU Hernádi Tibor A különös kom báj n szérű Augusztus 10-re befejezik az aratást — cséplést Mezőtúron (Tudósítónktól) A napokban megbeszélést tartónak a mezőtúri ter­melőszövetkezetek elnökei. A tsz vezetők tanácskozá­sának napirendi pontja a nyári betakarítási munkák jelenlegi állása és a továb­bi tennivalók voltak. Az összesítés szerint a gabonabetakarítás 75 szá­zaléknál tart, s amennyi­ben az időjárás engedi, — augusztus 10 re befejezik az aratást és a cséplés*. Az elnöki megbeszélés ismé­telten bebizonyította, hogy közösen. együttműködve jobb eredményt tudnak el­érni. Közös feladatnak te­kintik az aratás mielőbbi befejezését s ennek érde­kében az egyik tsz-ben fel­szabadult gépeket átirá­nyítják a másikba. A Magyar—Mongol Ba­rátság Tsz elnöke beszá­molt egy jól bevált mód­szerről is. A tsz-ben ugyan­is egy eddig még nem al­kalmazott kombájnszérűvel oldják meg a magtisztítást. Egy 620 négyzetméter terü­letű, fedett szérűn három cséplőgéppel tisztítják a mágót. Az oda' behordott terményt szíva tóval emelik a 3 köbméteres tartályba, amiből három kivezető csö­vön ömlik a gabona a csép­lőgépekbe. A teli zsákok tárolására és szállítására 200 négyzetméter területet lepadlóztak, a szérű olda­lához vezető utat pedig le­süllyesztették, és kisalakoz- ták. Igv a megtisztított ga­bonát könnyűszerrel, kézi- targoncával szállítják a járművekre. Ezzel a mód­szerrel a 13 fős brigád egy műszak alatt 600 mázsa ga­bonát tisztít ki, de volt olyan nap, amikor 760 má­zsát szállítottak el a szérű­ből. Ezzel a módszerrel füg­getlenítették a cséplést az Időjárástól és emberi erőt, valamint időt takarítottak meg. Megkezdték a Ság vári körűt Zagyva hidi részének építését Jövőre kevesebb kis Lehel készül Máris keresett cikk az ivóvizhutd — Még az idén forgalomba kerül a tejforraló A jászberényi Hűtőgép­gyárban néhány gyártmány­nál mér ismertek a . jövő. évi tervszámok. 1966-ban áutószifonból a2 idei há­romszázezer helyett három­százötvenezer készül. A háztartási hűtőszekrény mennyisége nem változik, jövőre is százezer készül, csupán 6 kompresszoros és az abszorpciós aránya mó­dosul. Húszezerrel keve- sehb -70 literes abszorpciós hűtőgépet gyártanak, az idei hatvanezer helyett nyolcvanezer 120 literes kompresszoros gépet kap a kereskedelem. Még nem készült el az új üzemcsarnok, ahol a ke­reskedelmi hűtőbútorokat fogják gyártani, de egy ideiglenesen berendezett Falusi igény: a kárpitozott és fonott bútor Tavaly az első félévben korszerűsítették Jászapáti­ban a bútorboltot. A fel­újításra 170 ezer forintot fordítottak. A bolt mellé megfelelő raktárt is építet­tek csaknem negyedmillió forint kiadással. A korsze­rűsítés máris érezteti ha­tását A bolt féléves tervér 23 százalékkal túlteljesítet­te. Csak júliusban 280 ezer forint értékű bútort ad­tak el. A féléves forgalomra jel­lemző, hogy elsősorban a kárpitozott bútorok a ke­lendők. Az érdeklődők és a vásárlók pedig többsé­gükben termelőszövetkezeti tagok, de a környék közsé­geiből is átjárnak Jászapá­tiba vásárolni. Az fmsz éppen ezért minden évben más-más helységben árusítással egy­bekötött bútorkiállítást rendez. A jövő héten pél­dául Jászladányba több mint két vagon bútort szál­lítanak át. Jászapátiban augusztus, míg Jászárok- szálláson október második felében rendeznek kiállí­tást. Az utóbbi időben sokan keresik a kerti bútort is. Ezért az fmsz máris több kerti bútort készítő válla­lattal és ktsz-szel vette fel a kapcsolatot, hogv a la­kosság llven igényét is ki­elégíthesse. Augusztus 20—21 kétnapos munkaszünet A Minisztertanács általá­nos érvényű határozata ér­telmében a vasárnapi pi­henőnapot minden olyan esetben át kell helyezni, amikor a vasárnapot egy nap választja el egy másik munkaszüneti naptól. Esze­rint az idei alkotmány ün­nepét követő vasárnapi pi­henőnapot is szombatra hozzák előre, tehát augusz­tus 20-á és 21-e kettős munkaszüneti nap. Augusz­tus Í9-én. csütörtökön a szombati munkarend szerint kell. dolgozni,. . augusztus 22-e, vasárnap pedig rendes munkanap. Elkészült a Tisza—Zagyva közti új vasútvonal Sesenyszögi úti aluljárója régi üzemrészben máris so­rozatban készül a ZM 260- as mélyhűtőpult. Az új csarnok átadása után meg­kezdődik a 400 és 600 lite­res hűtőszekrények soro­zatgyártása — várhatóan csak 1966 elején. Ugyancsak a tervezettnél előbb kellett kezdeni az ivóvízhűtők gyártását is a rendkívül, nagy kereslet miatt. Az első tíz gép egy székesfehérvári üzembe ke­rül, ahol az ivóvíz meleg és a dolgozók állandóan nyitvatartják a csapokat, hogy üdítőbb vizet ihassa­nak. A vízhűtők felszere­lésével megszűnik a vízpa­zarlás és a dolgozók is hi­deg vízzel olthatják szom- jukat. Hosszú hosszú idő után végre megkapta a Hűtő­gépgyár az engedélyt a tej­forraló edények gyártásá­ra. Még az idén megindul a termelés és a tej leégé­sét, kifutását megakadá­lyozó 1,5, 2.5 és a 3.5 lite­res tejforraló edények nem sokára az üzletekbe kerül­nek. Az alumíniumedény — mennyiségben és választék­ban is több lesz jövőre, mint amennyi az idén ké- . szül. . „ . ' Ugyancsak ebben az esz- . tendőbemnyugat-német ren­delésre megindul a’ hűtő- : elemgyártás a -jászberényi üzemben. A körülbelül. 60 milHó forint értékű Hel- • ler—Forgó-féle légkonden­zációs berendezést 16 mé­teres tagokba szerelve szál- - lítja a gyár a megrendelő­nek. ■’ • Magyar tervek alapján „A magyar tervek-alapján Ulan-Batorban épülő ruha­gyár vezetői közül huszon­nyolcán hazánkban szerez­ték meg képesítésüket. A napokban fejezte be tanul- • mányait a második mongol csoport. amelynek egyik . tagja Orgi Sagdanszuren, a Mongol Népköztársaság első ruhatervezője. Vizsgamun- káit tanulmányai színhelyén a ruházati mintatervező vállalatnál szombaton kiál­lításon mutatták be a ma­gyar szakembereknek, az újságíróknak és a Mongol Népköztársaság budapesti nagykövetsége képviselői* nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom