Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-11 / 162. szám

f

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1965. július 11;

Sárközi György Dózsa-drámája a Gyulai Várszínházban

Az elfogott Dózsa György (Szirtes Ádám) és Szapolyai János (Szoboszlai Sándor).

A fasizmus nagy előretörésének időszakában, 1937-ben és 38-ban írta „Dózsa” című drámáját Sárközi György, akinek „angyalokkal társalkodó”, mindig tiszta hevületű, de kissé elvont költészetét éppen az egész magyar népet elpusztulással fenyegető, fasiszta veszély felismerése fordította a konkrét társadalmi érdeklődés, a mozgósító szenvedélyű és szerepű harcosság irányába. Sárközi — akit a fasizmus később el is pusztított, de akinek életműve túlélte az éjszakát, a halált — előbb csak a „magukért lázadó Dózsák” közé tartozott, azok közé, akik ott ü.lnek nagy, tüzes trónusokon, „szórván roskadt fejünkre átkot és szitkot”. A Dózsa-drá- mában azonban már a „hárommillió Koldus”, a Dó^sa-ivadékok nagy serege szólalt meg és az egész elnyomott, magyar nép. A dráma nem mentes bizonyos dramaturgiai fogyatékosságoktól és — elsősorban Dózsa és Szapolyai János nagy párbeszédében — a mű alkotójának belső vívódásai is hangot kapnak. Mindezzel együtt is bátor, nagy indulatéi, költői szépségekben bővelkedő drámai mű Sárközi darabja, amelyet már régen elő kellett volna adni.

Jó alkalom volt éppen a tavaly indult Gyulai Várszínházban műsorra tűzni. A szép környezetet és az elmúlt a „Her- nani”-t sikerrel rendező Miszlay István rokonszenves ügyszeretete jó emelőket adtak Sárközi György alkotása alá. A nézők — akik ma már nem igen érthették meg a szerzőnek a harmincas évekhez kapcsolódó célzásait, utalásait — önmagában is élvezhették a keresztesek kapitányából, az Ulászló király iránt illúziókat tápláló, törökverő vitézből, az urak ellen fellázadó parasztok vezérévé lett Dózsa tragikus voltában is fölemelő, a vereségen túlmutató történetét. És elismeréssel kell szólni a színész-gárdáról — köztük a Dózsát megszemélyesítő Szirtes Ádámról, a Dózsa Gergely érdekes alakját játszó Szabó Gyuláiról, az Ulászló királyt árnyalatosán elénk hozó F. Nagy Imréről, Szoboszlai Sándorról, Stefanik Irénről, Tyll Attiláról, Iványi Józsefről — és a többiekről isu

A békéscsabai színház rendezőjének a lelkes csabai színészekre, de más, köztük budapesti színházak művészeire alapozott kezdeményezése sikert aratott. Nem hisz- szük. hogy gondot okoz majd jövőre, s azután is darabokat kiválasztani a magyar és külföldi drámairodalom kincses- házából. Érdemes volna azonban élő magyar íróval drámát íratni a Gyulai Várszínház számára. Ügy véljük, hogy maga a Vár története is kínálkozó téma.

(- 1 - r)

Úo SZEREP

Hazamentem. A tanya körül zöldeltek az akácok, akárcsak emlékeimben. Az udvaron libák szálltak. Jól esett nekik a feketére mázolt vályog-ól után föl- emelkedniök a szabad levegőbe. Anyám megmutatta a pókhálós ereszek alatt a fecske fészkeket is. — Ügy játszott arcán az öröm, mint mikor gyermekkoromban a piacról hazajött, s mutatta apámnak, hogy milyen olcsón vett magának kendőt.

Aztán azt mondta:

— Készülődtem elmenni.

— Hurcolkodnak. Mondták, hogy menjek el nekik segíteni.

Béláék tavaly építették az új házat. Nagyon szorgalmas asszony Béla felesége. Míg a férje dolgozni járt el, a vasúthoz, addig ő vályogot vert az udvar hátsó, szilvafás részében. Az ég alatt szállt a gyönyörű vadlibacsapat — nyár. Egyetlen fehér kom- binéra vetkőzött és úgy taposta a töreket a sárba.

Nem szégyellte, hogy az avas léckerítéseken át meglátják. Csak akkor kapott magára valamit, mikor estefelé a csorda-rétekről hazaballagó tehén nagyot bőgött a kapuban, meleg-sza- gú fejét felemelte az akácfák alá. Az asszony ment, hogy bekösse as istállóba.

Ősszel láttam is a tető alá húzott épületet. Nem szóltam róla. de én legszívesebben rá se néztem volna. Majom ösztönnel lemásolták, mint gyerekek a falusi konyhák falvédőfiguráit, ki tudja hol ellesett, leleménytelenül üres, régi városok polgár-villáit.

Utálatos utánérzésnek tartottam. A faluban nem találtam másik olyan épületet akkor, de tudtam, egy év múlva tízesével csinálnak ugyanolyat.

Igazam lett. Ebben az évben szüleim is elhatározták; otthagyják a tanyát. Házhelyet is vettek.

Ügy számolták, hogy ami pénzük van, azon felépítik, ősztől tavasz kezdetéig ott laknak, de azért nyárra visszamennek. A faluban úgyse lehet annyi baromfit tartani. A teheneket a dűlőkön legeltetik majd, s a haszonból megélnek valahogy. Láttam az yj háztervet. Valamelyik falusi maszekkal készítették, panaszolták, hogy majdnem kétezer forintot kért érte. örültek, hogy az ő házuk is olyan lesz, mint a Bé- láéké. S fölmérték gondolatban az erőt: hogy azoknak gyerek nincs, idősebbek is, s valamikor nagyon jól ment nekik, mert tíz hold földet örököltek.

Jókor érkeztünk anyámmal. Béla sógorommal az utcán találkoztunk össze. A szomszédba indult; hogy hazajött, fogják be a lovakat, aztán kezdjük a hur- colícodást.

Estig rámoltunk az új házban. A szőnyegeket is leteregettük. Dicsekedett Béla felesége, hogy menynyi pénzbe került a falak kifestése. Mindegyik falrész más színű volt.

En hümmögtem, mert nem akartam megbántani őket. Egy életen át gürcöltek azért, hogy öregségükre rendes körülmények közt éljenek. Hát magamba fojtottam a rikítóan papa- gály színű giccses színekről a véleményem.

— Azt mondtam; Itt most már meglesznek.

— A, nem tesszük tönkre a lakást —, mondta Béla felesége, ki tudja milyen mosoly volt az arcán.

Nem értettem mit akart ezzel mondani, de Béla kimentett a helyzetből.

— Belefagynánk ebbe télen —, mondta. — Nyáron meg csirkét nevel az asz- szony, csak nem hozzuk ide! Csináltunk mi magunknak egy kiskonyhát. Abba kemence is van. El lehet ott lakni. A régi bútort hová tettük volna? — Nem adnának azért semmit. Kihasználjuk még.

Mit használnak ki? Fiatal házas koruk óta nem volt elég? A kemencefűtések porától, a füsttől, a fában kúszó, pusztító időtől megöregedtek azok. — Hány évig szolgáltak a meggémberedett gerendák alatt? Ki mondja meg? — Elválaszthatatlanok már életüktől.

Az új ház, a reszkettető fagyokban összekuporga- tott pénzen vett bútorok annyit tesznek életükben, hogy ha rokonok jönnek, szomszédok, bevezessék őket a virágos szőnyegekre, akár a múzeumba, s meghallgassák a szertartásos dicsérő szavakat. Csak í

annyit, hogy letették fejükről a legnagyobb gondot és megelégedettek.

Megváltozott-e így a sorsuk? Elveznek-e valamit is abból, amire ráment az életük? Miféle szent és sérthetetlen várat alkottak, amelyek lépcsőjén ők csak a kapuőr megalázó szerepét vállalják?

A magántulajdon zsákmányolni éhes vágyát köny- nyen kihirdethetném fölöttük. De csak erről lenne szó? Nem feledkeztünk-e meg másról, aminek érdekében tennünk kellett volna valamit, történetesen az, hogy a jóízlést, a szépérzéket is fölébreszteni tudatukban?

Serfőző Simon

SZILVÁSI LAIOS:

i HU HEH

A férfi, aki szemben üti velem a vasúti kocsi fülkéjében, kellemetlen volt Bőrét arcának jobb felén, homloka tetejétől a nyakáig,, s gondolom, azon túl is. ahol mór az ing takarta — forradások torzították el.

Mintha leforrázták volna, s a forrázás okozta sebeken a többszöri plasztikai műtét se volt képes segíteni.

Nem akartam megismerkedni vele, s annak is örültem, hogy csak a legritkábban pillant rám, és eltorzult jobb arcát nem mutatja Hogy mégis megismerkedtünk, annak a kalauz volt az oka. Kérte a jegyet, — s megkérdezte, hová utazom. Megmondtam a falu nevét, ahová tartottam — a község bányászairól akartam riportot írni —

9 ekkor észrevettem, hogy a falunév hallatára úti társam is felfigyel.

— Jobban tette volna — szólalt meg rekedtes hangon —, ha a gyorssal utazik.«

Megjelent a Művészeti Lexikon I. kötete

A Művészeti Lexikon címe betűnként egy-egy kis művészeti tárgyú képből világít ki. A nemes, klasz- szikus vonalú fehér betűk kellemes elegánciával tűnnek elő a színes háttérből. A kötés fekete vászon arany nyomással. Megörvendeztet már első „nézésre”, hogy az illusztrációk változatosak, s nagyon sok az ismeretlen kép. A nagy mesterek remekeiből feltétlen van dokumentáció a cikk mellett, de ezeken a „kötelező” képeken kívül jut a kisebb mestereknek is bőven a képanyagból.

Különösen tetszetősek az afrikai művészet illusztrációi, egy remek ajtókopogtató, Angers, Ausztria művészetének képanyaga, a bizánci művészet gazdag illusztrációs anyaga, Bologna, a Borobudur, Bulgária művészetének képei, egy ceyloni sziklafreskó, Chartres, Chenonceaux, Chorsa- bad kapuőrző emberfejű bikája, a Corvinák, Csehszlovákia művészetének képanyagából a prágai képek és a Vyssi Brodi madonna, a nálunk úgyszólván ismeretlen dániai művészet anyaga, a gazdag egyiptomi képanyag, az elámi művészet illusztrációja, a szép erdélyi szőnyegek, az eszkimó művészet érdekes képei, Esztergom, az etruszk művészet és az expresszionizmus érdekes illusztrációs anyaga. Már ez a szemelvényes felsorolás megérteti, hogy végül is számolni kezdtem a képeket, de ezernél abbahagytam. Ekkor még hátra volt a kötet 628 oldalából vagy ötven oldal.

Közben szemünkbe ötlik a magyar anyag. Üjra végig kell lapoznunk a kötetet: Aersten, Altderfer,

Amerling, Baidung, Grien, Bellini, Bol, Boltraffino, Böcklin, Brueghel, Cam- biaso, Campi, Carriére. Cézanne, Cipper, Claude Ler- raine, Constable, Coques, Corregio, Costa, Coubert, Cranach, Crespi, Crivelli, Cuyp, Daubigny, Daumier, David, Decker, Delacroix, Denis, Dürer, Eybl, Jan van Eyck egy-egy közölt képe Szépművészeti Múzeumunk tulajdonában van. A 35 kép — Baidung Grien tői kettő — már önmagában is érték a magyar olvasónak. Hozzájuk csatlakoznak azok a képek, amelyek idegen művészek magyarországi munkáit mutatják be. így például Attavante pompás Corvinája, Bergl freskója az Egyetemi templomban, Canevale váci diadalíve,

Joseph Engel váli temploma.

A magyar műemlékek — most nem beszélve a nagyobb városcikkek illusztrációiról — különös öröm Bélapátfalva, Csákvár, Csa- roda, Csempeszkovács és Egregy képe.

A XVII—XX. századi magyar festők között Do- nát János egy portréja és Beller Jakab freskói szerepelnek. Ebből az időszakból még tíz magyar festő, három rézmetsző — Czet- ter Sámuel képpel, — 11 szobrász — Dunaiszky Lőrinc és Engel József képpel — két építőmester, hat kőfaragó, tizenegy bútorműves, asztalos és ács — Baumgartner Bernát, Dohányosi József és Éder József képpel — egy pesti kártyafestő, két harangöntő, egy-egy kőnyomdász, pecsétmetsző, fazekas és kályhás, rézműves és órás szerepelnek cikkekkel.

De a múlt mellett a modem anyag is jelentős helyet kapott. Nemcsak olyan nagy nevek szerepelnek; mint Aba Novák, Berény, Bernáth Aurél, Csók, Csont- váry, Derkovics, Dési Huber, Domanovszky, Ék Sándor, Egry, hanem minden számításba jövő fiatal művész is.

Somogyi István

Bihari Sándor:

KENYÉR

Kenyér az asztalomon. Félkiló.

Már ismerem ízeit, akkor is, ha a boltból való,

s ki tudja, honnan a liszt, —

otthoni szerint szeretem, akén* ahogy anyám, nagyanyám- szitálta és dagasztotta még a lisztjét s fűtött alá,

sütötte a kemencében, s aként ahogy apám, nagyapám elvetette s learatta még a búzát s Lator alá,

a vízmalomba vitte őrleni; — aként szeretem, eszem, ahogy a futkosás rétjei éhséget adtak nekem;

pedig anyám, nagyanyám, hol van a dagasztó kéz? Föld alatt.

És, apám, nagyapám, hol van a kaszáló kéz? Föld alatt.

De a fiatok ittmaradt. Eszi most a bolti kenyeret, mit hat napon át meg rímei révén maga keresett;

s miről csak egy címke mondhatja meg, hogy ki — melyik névtelen üzem és brigád sütötte meg mindennapi kenyerem.

s hogy ki vetette el, aratta le s őrölte meg — névszerint, személy szerint nem tudom sose, — egy tudott ország kering

köröttem földjével, gépeivel s karjaival, hogy ide, mint kit családtagnak fogad el, a kenyerem letegye,

s én vágyamig érzem is őt, kenyér íze, ereje teremt országot bennem s föld tenyerén egy emberi végtelent.

Valahogy így elegyedtünk beszédbe. Megtudtam tőle. hogy ugyanabba a faluba tart, ahová én megyek. Ott is lakik. Ö az Igazgató az általános iskolában...

*

A faluban — amikor az emberekkel beszélgettem — egyszer önkéntelenül szóvá tettem, hogy együtt utaztam a vonaton az iskolájuk igazgatójával. S akkor hallottam a történetet...

A dolog úgy kezdődött, hogy a falu öreg iskolája 1941-ben már nagyon rozoga állapotban volt. Űj iskola kellett volna, de nem volt rá pénz. A falu emberei akarták az új iskolát, s amikor látták, hogy senki más nem segíthet szükségükön, csak ők maguk, az elöljáróság úgy cselekedett, ahogy cselekedhetett. Ami kevés pénzt az adóból félre tudtak rakni 3.7 iskolaépítésre, „forgatni” kezdték A bíró értett az üzleteléshez s ha már — tőke híján —

a maga javára nem űzhette, az elöljárók jóváhagyásával tette a, falu javára. Az. tán fát vásároltak az érdéin, felvágták, beszállították a városba. Amit nyertek rajta kölcsönadták a kocsmárosnak aki új vendéglőt akart építeni s ml tagadás — jó kamatot kértek. így gyarapodott lassacskán az összeg. Idővel összejött az épületfa, az alapozáshoz a kő, a malterhoz a homok... De teltek az évek, s 1943-ra még mindig csak az alapozási munkálatokkal készültek el. Pedig a tanító maga is együtt dolgozott — cipekedett. kubl- kolt. döngölt — a többi önkéntessel. Akarták az iskolát, s legerősebben maga a tanító akarta: nem saját

magának — a gyerekeknek, akik egymás hegyén-hátán szorongtak a nyirkos, vén iskola két szűk helyiségében.

Az öreg iskolaházban lakott a feleségével, s az űj iskola az öreg ház mellett

épült. És egyre keservesebben épült, mert a faluban hónapról hónapra fogyott a ^rfiember. Vitték őket a frontra, katonának; 6 odahaza jobbára csak a2 öregek maradtak 1943-ax írtak akkor.

Sokan elvesztették már a türelmüket, de a tanító nem; Azt mondogatta az embereknek: húsz éve dü- ledezik már az öreg iskola, hát ennyi idő után máx igazán nem számít, hogy egy évvel korábban, vagy későbben épülnek fel a falak, s kerül tető a házra. Ég bár csigalassúsággal; mégis felnőttek a kőből téglából rakott falak. Ekkor vitték el a frontra a falu ácsát. Ács nélkül pedig... Hiszen, ha pénzük lett volna! De nem volt már egy pengőjük se arra. hogy ácsot fogadjanak a városból, vagy máshonnan a környékről.

Ettől fogva az emberek nem törődtek a felhúzott falakkal, amelyekben vakon ásítoztak az ablakok és az ajtók nyílásai. Ott járt el a falu naponta — a mezőre menet* meg a munkából jövet — a leendő iskola előtt, de mindenki csak bosszúsággal tudott ránézni a félbemaradt alkotmányra.

Jött a tél és a tanító ócska deszkákkal fedte be a falak tetejét, nehogy kárt