Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
1965. Július 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 „Evek — nyeregben" Szovjet tábornok könyve a magyar internacionalistákról Legendák és valóság Iván Kuc Bugyonnij híres lovashadseregének veteránja, részt vett a polgárháború, majd a Nagy Honvédő Háború harcaiban. Neve Magyarországon sem ismeretlen: Kuc tábornok a Debrecen és még százötven magyar település felszabadításáért vívott harcok hőse. Könyve fiatalkori élményeinek leírásával kezdődik: Iván Kuc ifjú korában Szamarkandban géplakatosként dolgozott. A városban akkoriban sok hadifogoly élt, így barátkozott össze a későbbi tábornok több magyarral is. A vörösgárdisták soraiban szintén vállvetve harcolt sok magyarral: Tankusics Sándor fegyverkováccsal, egy Gábris nevezetű huszárral, valamint Farkas Béla, Tóth József, Kovács János közlegényekkel, akik annyi hadifogoly társukkal együtt beálltak a Vörös Hadsereg éppen szerveződő egységeibe. Nehéz idők voltak azok; a polgárháború évei. Szovjet-Turkesztánt gyűrűbe fogta az ellenség, s elvágta Moszkvától. Élelmiszerhiány lépett fel, s kevés volt a tüzelő, a ruhanemű, kevés a fegyver. Ilyen körülmények között bizony nem volt egyszerű dolog a Vörös Hadsereg egységeinek felállítása és kiképzése. A katonák kiválogatásában és kiképzésében igen nagy szerepük volt a kommunista internacionalistáknak. Székely József, Magyar Béla, Bócz Károly és a többiek áldozatos munkát végeztek. A könyv szerzője maga is részese és szemtanúja volt az eseményeknek, — amelyekről szenvedélyesen tudósít. Különösen meleg szavakkal elmékezik meg arról, miként viselték magyar barátaik az oroszokkal, üzbégekkel, tadzsikok- kal, tatárokkal együtt az igen-igen kegyetlen harcok megpróbáltatásait. Hősi napok történetei peregnek előttünk: a vörösgárdisták győztes harcai a fehérek ellen a Fergánai völgyben, a Zeravsan hegyeiben, Bu- hara sivatagos vidékén. 1920 telén Iván Kuc osztaga azt a feladatot kapta, hogy számolja fel Szaid Ahmed-Hodzsa — baszmacs-bandáját, amely a zeravsani szorosba vette be magát. „Minél feljebb igyekeztünk a kanyargós hegyi ösvényeken, annál mostohábban bánt velünk a természet. Az esőzéseket hamarosan hófúvás váltotta fel. Lábunk alatt: sikos jégpáncél, amelyen minden lépésünk az utolsó lehetett volna. És akkor egy sebesfolyású hegyi folyón kellett átkelnünk, de se híd, se gázló!” így kezdődik annak az ütközetnek a leírása, — amelyben különösen kitüntette magát Tankusics Sándor szakasza. Iván Kuc lovaskatonái 1920 végén a Dél-ukrajnai frontra érkeztek. A magyar internacionalisták itt résztvettek Mahno bandáinak szétverésében. Kuc tábornok könyvén dolgozva, sok érdekes adatot gyűjtött magyar barátairól, akik közül sokan életüket áldozták a polgár- háború ütközeteiben. Mások túlélték a harcokat, de hazatértük után Magyar- országon börtönbe vetették őket. Az egykori fegyvertársakból ma már csak kevesen vannak életben. Ök igen nagy segítséget, adtak a szerzőnek a polgárháború turkesztáni eseményeinek felelevenítésében. Hogyan alakult az „Évek — nyeregben?” hőseinek sorsa? Bócz Károly a polgár- háború után hazatért Magyarországra. Újpesten lakott, — mondja Kuc tábornok. — Lecsukták, egy évet töltött börtönben, de sikerült megszöknie, átjött a Szovjetunióba. Sok éven át felelős beosztásban dolgozott, jelenleg nyugdíjas. Magyar Béla szintén a Szovjetunióban maradt. — Katonai akadémiát végzett és hosszú ideig szolgált a Vörös Hadseregben. Béres János leszerelése után hadtörténetet tanított. Jelenleg ő is nyugdíjas. Iván Kuc tábornok továbbra is tartja a kapcsolatot magyar bajtársaival. — Tavaly Magyarországon járt, találkozott Debrecen és más városok, falvak lakosaival: olyan helyeken, ahol annak idején lovas katonái a hitleristák mögöttes területein harcoltak az ellenség ellen. Kuc tábornok aktív tagja a Szovjet-Magyar Baráti Társaságnak, amelynek vezetőségébe is beválasztották. — örülnék neki, ha a magyar internacionalistákról szóló könyvemet a magyar fiatalok ugyancsak olvashatnák — mondja a tábornok. — Hadd tudják meg, hogyan harcoltak apáik és nagyapáik a szovjet emberekkel vállvetve a forradalom győzelméért. Hadd tudják meg, milyen mélységesen hittek az én magyar barátaim hazájuk szebb, örömtelibb jövőjében. V. Gorbacsov A z elmúlt hónapokban egyidőben több író is jelentkezett olyan művel, amelynek hőse hitéhagyott, korrupttá, gerinctelenné vált kommunista. Olyan emberek elzülléséről, tragédiájáról szóltak ezek az írások, akiknek a sorsa, különösen csokorba szedve őket és sorozatban tálalva — ahogyan ezt folyóirataink tették — azt a gondolatot keltette: jogos a szocializmus féltése a frizsidertől, a személyautótól, általában a jóléttől, mert ez szüli a rangkórságot, a rangkórság a visszaéléseket, a korrupciót, a bűncselekményeket. E hősök közül a legbecsületesebb is legfeljebb addig jutott, hogy megtorpanva ezen az úton egy pisztolylövéssel oldotta fel életének konfliktusát. Az ilyen irodalmi művek, egy társadalmi jelenség torz, hibás visszatükrözései. De — miközben élesen tiltakozunk a mi társadalmi valóságunk torz, hamis ábrázolása ellen — nem tagadhatjuk, hogy léteznek olyan jelenségek, amelyek alapul szolgáltak a fenti hibás következtetések levonásához. Ezúttal egy kicsit többről van sző, mint amikor azt mondjuk, minden legendának van valami igaz magva. Bátrabban, sűrűbben — vagyis mindig ott és akkor, ahol és amikor találkozunk velük — magunknak kell szembenézni ezekkel a jelenségekkel azért, hogy az igaz magból ne legendák keljenek, hanem nagyobb hibákat, vagy éppen tragikus bukásokat megelőzve, mindannyiunk számára hasznos tanulságok. Érthetetlen, de úgy tűnik, néha félünk az ilyen feladatoktól. A Központi Bizottság irányelvei, amelyek az MSZMP néhány időszerű ideológiai feladatáról szólnak, tartalmazzák ezt a tömör megállapítást: „A kapitalizmus eszmei öröksége mai viszonyaink között főként a kispolgári ideológia mélyen gyökerező és széleskörben fertőző hatásában él tovább”. A „széles körben fertőző” meghatározás utal arra a régi igazságra, hogy a párttagság nem él társadalmunkban áthatolhatatlan fallal körülvéve, ellenkezőleg, nap mint nap ki van téve a legkülönbözőbb ideológiai, világnézeti hatásoknak, közötte a kispolgári- ság fertőző vírusainak. E gy vitára utalok. A szemináriumon az osztályharcrőL szóló témánál, néhány elvtárs szívósan védte azt az álláspontját, miszerint nincs már nálunk kispolgári osztály, ezért tehát a kispolgári magatartás sem létezik. — Amit mi ennek nevezünk, az valami új dolog — mondták. Űj társadalmi jelenség, amely a szocialista fejlődés mai szakaszán, _ annak bizonyos hibás vonásaiból (túlzott liberalizmus, túl nagy demokrácia, az anyagi érdekeltség túlzott ki'hangsúlyozása, a munkáshatalom pozícióinak^ bizonyos mértékű feladása — és hasonlókat értettek alatta) származik* H asonlít ez a felfogás ahhoz, amit az idézett irodalmi művekben is találunk, amikor az írók velejéig kispolgár hősüket funkcionáriusként, kommunista vezetőként ábrázolják mintegy illusztrálva: ide jutnak a forradalmárok, bizonyos mai — szerintük társadalmunkra ma általában jellemző — körülmények között. Ezeknek a tévedéseknek az oka, a társadalmi tudat és a társadalmi lét viszonyának túlságosan leegyszerűsített értelmezése. Az a szellemi szegénység, amely a marxizmusból néhány axiómaszerű alapigazságot ismer, de kissé bonyolultabb kérdésfeltevés esetén már nem képes eligazodni. Ez esetben azt nem értik meg ezek a vul- gármaterialista szociológusok, írók, botcsinálta filozófusok, hogy a kispolgári magatartás — vagy annak térhódítása — nemcsak a kisárutermelés viszonyai között, a jelenleg is, vagy a közelmúltban kisáruter- melést folytató emberekre jellemzően található meg. Még pontosabban: a kispolgári magatartást esetenként azoknak a körében is felfedezhetjük, akik osztályhelyzetüknél fogva nem tartoznak, nem is tartoztak soha a kispolgársághoz, akiktől társadalmi helyzetüknél fogva joggal várhatnánk a munkásosztályra jellemző szocialista gondolkodást, magatartást, A fenti jelenségeknek talán az is az oka, hogy mostanában kevesebbet beszélünk arról, tulajdonképpen milyen is a kispolgár. Pedig tudjuk róla: történelmileg kialakult szerepe szerint gazdaságilag és társadalmilag egyaránt a lehető Pozitív hősnek nevezzük azt a figurát, aki drámáinkban, filmjeinkben a szocializmusért harcol, minket képvisel A pozitív hős pompás fickó természetesen és íróink esztétáink jóvoltából egyre tökéletesebb lesz. Eszközben bizonyos változásokon is átmegy, mert aki fejlődik, az változik is. A pozitív hőssel eleinte az volt a helyzet, hogy túl jól sikerült. Olyannyira eszményi lett, hogy a néző nem. tudott magára ismerni benne. Illetve önmagát még csak felismerte hőseiben, de a szomszédját már semmiképpen sem. Nem jó, ha n pozitív hős ennyire pozitív hős — aggályoskodtak az okos szakemberek, és a hősből elhagyták a hősiességet, színpadjainkon akkoriban a harmadik felvonásban ez a kötelező párbeszéd hangzott el: — És nem féltél? — kérdezték a hőstől, miután tettét véghezvitte. — De igen! — felelt büszkén, s még a térdét is re. zegtette, hadd lássa mindenki, nem azért hős ő. mert hős, hanem mert nagyon fél. így született meg drámáinkban a pozitív gyáva alakja, akinek gyávasága lelkes csodálatot keltett. Csak egy baj van vele. Túlságosan jelentős volt a tetteiben is meg az egyéniségében. Nem jó, hogy aki minket rendkívüli dolgokra serkent, ennyire rendkívüli legyen — aggályoskodtak az okos szakemberek, s aggályaikat tett követte. így született meg a pozitív hős újabb változata, a pozitív szürke, aki annyira jellegtelen volt és jelentek- telen, hogy amikor bejött a színpadra, azt hittük, kiment. Nagyon jó figura volt ez a pozitív szürke, csak egy baj volt vele. Szürke, szürke, de sajnos, van esze! — aggályoskodtak az okos szakemberek, s mégse jó, hogy aki a pozitív tudatot képviseli, ennyire tudatos legyen, így született meg a pozitív hős újabb változata, a pozitív balga, akinek mindenkinél kevesebb esze volt, és mindenkinél több hite. Csak hitt, csak hitt a maga szent naivitásában amiközben környezete bölcsen kételkedett. Nagyon jó figura volt ez a pozitív balga, ha csak kinyitotta száját, máris mosolyogni kellett. Ám a hibák nála is kiütköztek. Túlságosan erős volt a politikai érdeklődése Nosza, elvették a politikumát, és maradt egy biliárddákó a kezében. Két felvonáson át csak kontrafalsot csinált mandinerrel, de amikor a harmadik felvonásban jöttek szólni, hogy fúrják a szocializmust, letette a dákót és elmondta a nagy monológot. olyan nyelven, hogy a néző azt hitte. Fülig Jimmyt látja viszont a P. Howardtól. Nagyon kedélyes figura volt a pozitív dumás, csak egy baj volt vele. Duma ide, dákó oda, túlságosan erős az osztály ösztöne! — aggályoskodtak az okos szakemberek, és nem jó az, ha egy osztályt olyan ember védelmez, aki ezzel az osztállyal kapcsolatot érez. Elmaradt tehát az osztályösztön, megmaradt a nemi ösztön. Hősünket most már csak az izgatta, hova feküdhetne. mert abban az ágyban, ahová akart, spéciéi már ketten feküdtek. Ez a figura már cseppet sem volt pozitív, hiszen mindent lefaragtak belőle, Unnál pozitívabb volt az író, aki negatív művéhez pozitív nyilatkozatot tett. így álltak a dolgok a legutóbbi időkig, amikor kiderült, hogy nem kell búsulni, pozitív hős nem vész el, csak átalakul. Színpadon is, moziban is találkozhatunk már vele, az új változattal, amely nem restell ismét rokonszenves, sőt vonzó lenni, és eszméit nyíltan meghirdetni, és nem vívódik, mert nagyon is következetes, és nem együgyű, sőt nagyon is eszes, és nem bukdácsol, mert minden sikerül neki. Mi tagadás, túlságosan is eszményi figura ez Mert megjelent nálunk a pozitív maszek. Eddig ugyan úgy tudtuk, hogy mi vezetjük őt a szocializmusba és nem 6 minket. és csak a nyakkendőnket vesszük tőle, az eszményeinket nem, de íróipk. esztétáink folyvást kísérleteznek, és a pozitív hős fejlődése — be kell látni — nem állhat meg. Nem is áll meg a fejlődés. De megáll az ember esze. ....................mm...m.m. .......... ........ ............ K omlós János: Pozitív hős nrmmmn ............................................. ie glabilisabb réteg. Felfelé kacsingat folyton, de tendenciáját tekintve mégis állandóan lefelé csúszik. — Helyzete bizonytalan, s ez magatartásában a félelem, a gerincteienség, a felelősség alól kibúvás, a tömegben való névtelen feloldódás vágyaként jelentkezik. Eszményképe, hogy egy gépezet egyszerű csavarja legyen, s ha a gépezet rosz- szul működik, azokra háríthassa a felelősséget, akik megkonstruálták, beindították. Vagy ha éppen a gépezet jól működik, nagyzo- lással, önteltséggel verhesse a mellét mondván: pont ő az a fogaskerék, amely nélkül leállna az egész gépezet. T ermészetes dolog, hogy változott körülmények között — amikor már szinte teljesen felszámolódott a gazdasági alapja — más formában jelentkeznek a kispolgáriság fenti, általában jellemző vonásai. De annyira nem változhat meg, hogy fel ne ismerjük: az apolitikusság, a közügyektől való elzárkózás, a magánélet bástyád mögé való visszavonulás, az irtózás mindentől, ami újat, a megszokottól eltérőt jelent, tehát kizökkent a kényelmesen berendezett gépezet fogaskerék-rendszeréből — mind megannyi mai jele a kispolgári gondolkodásnak. Mindezek alapmotívuma ma sem más, mint a kispolgár örök vágya az elért pozíció stabilizálására, mintegy biztosítékrendszert kiépítendő a lecsúszás veszélye ellen. Kispolgáriság ez akkor is, ha — uram bocsá’ — egy munkásból lett vezető, vagy funkcionárius szemléletében, életfelfogásában tapasztaljuk a nyomait. És hová tegyük a bürokratizmust, a döntés felelősségétől való félelmet, a kollektív vezetés jelszava alatt, az értekezletek labirintusába való menekvést, a „ne szólj szám”, vagy „én is elnézem, nekem is elnézik” elméleteket, a sokszor már tűrhetetlenül bosz- szantó liberalizmust? Bizony mindezek eredője a kispolgári gondolkodásmódban kereshető. Mintahogyan az individualizmus is az, amelynek gyökere nem más, mint az egyén és társadalom viszonyának kispolgári felfogása. És a szerzés- vágy is, amely bizonyos fokozatokon keresztül hará- csolássá, arra alkalmas pozícióban pedig a hatalommal való visszaéléssé, jogtalan anyagi előnyök kiügyeskedésévé, nem egy esetben bűncselekmények elkövetésévé fajulhat. Nyilvánvaló dolog, hogy a kispolgári életszemlélet talaja, gyökere, a kisárutermelés megszűnőben van, bár nem lebecsülendő maradványai még megvannak. De maga a kispolgáriság létezik, s polipkarokkal ragasztódig, kötődik hozzá jelenlegi életünkhöz. U tánpótlása bőven van még a kispolgári gondolkodásnak. Nem utolsó sorban a nyugati életforma, életszemlélet beáramlásának megnövekedett lehetőségére gondolok itt, amely óhatatlanul velejár az egyébként helyes és a békés egymás mellett élést szolgáló külpolitikánkkal. Ezek a gondolatok, amelyek inkább csak a kérdések megfogalmazását tartalmazzák, azok részletes kifejtése. megválaszolása nélkül, azt célozzák, hogy szükség szerint, s az adott helyen, következetesebben lépjünk fel a kispolgáriság ellen. Csak így előzhető meg az is. hogy később legendák szülessenek. Mert a legendák ellen fellépni már nehezebb. Varga József Bokros László: Halász
