Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. július 25. ANDREJ V OZN Y ESZEN SZKIJ 1934-ben született. Az ötvenes évek derekán feltűnt új szovjet költőnemzedék, Jevtusenko és társai — az idősebbek legjobbjainak hallgatólagos és tevőleges támogatásával — új irodai- mi helyzet kikristályosodási pontjává váltak a szovjet irodalomban; ■ A XX. és XXII. kongresszus korszakalkotó politikai felismeréseit és gyakorlati intézkedéseit a szellemi életben ők segítették uralomra.r Rövid idő alatt példátlan feltűnést és mozgalmat keltettek hazájuk irodalmi és nemcsak szorosan irodalmi közvéleményében, és harmincadik életévük körül világhírre tették szert. Közöttük a legfiatalabb, S legizgalmasabb tehetség az építészmérnökből költővé vált Voznyeszenszkij. Társaival egybehangzóan, de azoknál ig sokoldalúbban a szovjet költészet kezdetének forradalmi hagyományaihoz, Majakovszkijhoz, Biokhoz, Paszternákhoz nyúl vissza, s egyben az európai költészet legújabb eredményeit olvasztja bele abba a sokoldalú hatás-ötvözetbe, amelyben — saját véleménye szerint — még a költőknél is nagyobb értékkel, szinte „fizikai hatással’- a képzőművészek szerepelnek, Miro, Pjcasso, Le Corbusier és az orosz íkonműVészet. Az értetlen kritikáktól — amelyben neki is, társainak is nem kis részük volt — M is érdemelte a lekicsinylő „szintetikus költő” jelzőt. Holott, mint az igazán újítók általában, ő sem a mindenáron újítók közül való. Űj az. ami igazán tehetséges — vallja. De egyben hajthatatlan, abban, hogy a költészet mindig forradalom, s hogy a szovjet költészet számára ma ez a forradalom elsősorban azt jelenti, hogy „magába nézzen, az ember belsejébe”. Voznyeszenszkij motorikus ritmusváltásai, váratlan szinkópákkal rácsapó sorközi rímei, kihagyásokkal, parabolákkal, lírai azonosításokkal, zenei visszatéréSf sekkel gazdagon élő versépítése egy nagy költészet ígéretével teljes. A „világjáró nemzedék” tagjaként egyik legjelentősebb és legvitatottabb műve, a Háromszögletű körte ciklusa, amely amerikai utazásának élményeit dolgozza fel, korántsem a verses útirajzok könnyű és járt útját választva. Nagy szellemi kalandnak szánta e költeményt, hogy fölfedezze „Amerikában — Amerikát, és önmagában önmagát”. Magyarul először Jevtusenko, Vinokurov és Rozs- gyesztvesznkij verseivel együtt a Mai orosz líra című kötetben szerepelt, önálló magyar nyelvű válogatás Fémszirén címen jelent meg. A Sztriptíz című vers a . Háromszögletű körte című ciklusból való. Az Este az építkezésen egy kicsit költői önvallomásnak is tekinthető. A Fémszirén című kötetben jelent még. (Somlyó György a Kritika című folyóiratban megjelent esszéje nyomán.) Földes Mihály: Veszélyes élet A Tanácsköztársaság bukása után a vöröskatonák nem is kis számban — ha más eszközökkel is — tovább folytatták a harcot a munkásság forradalmáért. A kitűnő József Attila-dí- jas író ennek a harcnak néhány hősét mutatja be megkapó drámai erővel, élményszerű érzékletességgel. A regény egy darab történelem: néhány jellegzetes színfolt arról a szégyenletes időről, amikor Peidl rövid- életű „szakszervezeti kormányát” előbb Friedrich önkényuralma, majd Horthy „rendcsinálása” váltotta fel, és különítményes tisztek, rendőrpribékek, valamint különféle terroristák „avatott” közreműködésével dúlt az ellenforradalom. De hiába vetette börtönbe, internálta, kínozta es gyilkolta a munkásság legjobbjait a törvényesített fehérterror, a „veszélyes élet” nem rettentette meg azokat, akik életük kockáztatásával terjesztették az ellenállásra biztató röpirato- kat, és külföldi összeköttetéseik útján tájékoztatták a világ közvéleményét az itt művelt gyalázatosságokról. Annak a kis csoportnak tagjai közül, akikről Földes Mihály megemlékezik, csak kevesen élték túl az ellenük intézményesített embertelenségeket. Akik már- tíriumot szenvedtek, a forradalom jövőjébe vetett tántoríthatatlan hittel mentek a halálba; Akik pedig életben maradtak, azok most már miattuk és helyettük is folytatták a harcot, s ez a harc a könyv utolsó lapjain még nem ér véget A „Veszélyes élet” nemcsak hiteles krónikája névtelen hősök dicsőségének, hanem ízig-vérig írói eszközökkel megírt, Izgalmas mű, méltán számíthat az olvasók széles rétegeinek érdeklődésére. A szöveghű illusztrációkat. Simonyi Emőke készítette. (Kossuth Könvv- kiadó, 1965.) K. E>. SZTRIPTÍZ Revű A táncosnő vetkeződik szertelen. Keserű a szívem. Sírok, vagy fényszórótól könnyezem? Oldja gyöngyét, bontja-dobja ruháját, mint ahogy a narancs héját lehántják. 'A szemében madár-bánat csüggedez. A tánc neve: sztriptíz. Bombaüzlet ezl Szörnyű tánc. A bárban füttyszó, tar fejek. Szemek híznák. mint piócák, telisnek. Vörös fickói szeplős, mint a fürjtojás, fújtat, mint a pneumatikus kalapács. Az a másik — vérrel teli poloska. Szaxofon — a világvégét zokogja. Átkozom, Mindenség, szörnyű méreted- hídjaidon a Mars-béli fényeket- átkozlákcsódáivá téged, szeretve, Záporgyöngy-nő táncol a fad ütemre. „Kegyed Amerika?” — kérdem dadogva. Mellém ül, a cigarettát eloltja. ..De muris a kiejtése, fiacskám! Rendeljen már egy abszintot, ihatnám>” (Bab Zsuzsa fordj Este az építkezésen A vád fejemre: formalizmus. Az élet be messze dobog önöktől, tisztes, formalin-dús és tömjénszagú tudorok. „Szűzföld” talán van még önökben — igazgyöngynek írmagja sincsen. A művészetnek szikra kell, láng. nem isten — ember lángja kell, hogy lássa mind, ki most a tajgák járatlan földjét szántja fel. Mit bírtak el, mit éltek ők át! S hogy mindenkor helytálljanak, kérgesek lettek, mint fenyőfák és borostásak, mint a Naphogy e csuvas lány, letörölve kék könnyei maszat-nyomát, törölve, mint buja felhője szitakötőként száll odább- tapsoljon s ringassa csípőjét. Félvállról vermem ő segít a tajtékzó jelzők özönjét s vádlóim döfködéseit. (Ford.: Garai Gábor) PALI CZ JÓZSEF: KÖNYV ILLUSZTRÁCIÓ „A kacagás története“ A fenti címmel jelent meg a Larousse, könyvkiadónál Jean Nohain mulatságos könyve, amelynek bevezetőjében a szerző kijelenti: „Óvakodjunk a szomorú emberektől, mert az ilyenek nem komolyak”. Jean Nohain könyvében ragyogóan alátámasztja ezt a tételét, vagy talán pontosabban annak „reciprot értékét”. Többek között francia és külföldi írók aranymondásait idézi; ezekből közlünk néhányat. fi Henry Duvemois egyik színpadi alakja mondja: „A feleségem olyan, mint áltálában a nagy francia találmányok. Én fedeztem fel és másoknak van hasznuk belőle”. fi Tristan Bemard: „Egy alkalommal Cannesben sikerült egy régi 20 frankos segítségével 50 000 frankhoz jutnom. — Hogyan? — Telefonáltam Párizsba, hogy küldjék utánam”. fi Táíleyrand: „Tanulja meg, uram: ha valahol üresedést hirdetnek, a hely már be van töltve”. fi Mark Twain: Az öregúr olyan szórakozott volt, hogy egy este a nadrágját terítette az ágyára, s maga ráfeküdt a szék támlájára és ott fagyoskodott egész éjszaka. fi Jules Renard: A botanika olyan tudomány, amely fogálmazványpapír közé rakja száradni, aztán görögül és latinul szidalmazza a növényeket. fi Egy párduc-vadászatról hazatérő brazíliai meséli kalandjait egyik barátjának: „Egyszerre csak szembe találtam magamat egy párduccal. Célba vettem, de a puskám csütörtököt mondott... — És mi történt? Megevett? — Álljunk meg egy pillanatra: az én barátom vagy- vagy a párducé? fi A spanyol kacaj-enciklopédiából: „A lelkiismeret az a hang, amely figyelmeztet arra, hogy nem szabad megtenni valamit, amit már megtettünk.” fi A legrégibb idézett tréfás történt az időszámításunk előtti 350-ik évből származik: Diogenész, amikor távozott egy igen piszkos fürdőből, megkérdezte: =s Hova mehetne az ember innen megmosakodni? lősz fino RÉSZLET SÁNTA FERENC REGÉNYÉBŐL JD°C000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000003< Sánta Ferenc Húsz óra című regényét már ismertettük olvasóinkkal. Röviddel megjelenése után részletet is közöltünk belőle. Amikor — Fábri Zoltán rendezésében — film is készült belőle, örömmel üdvözöltük, mint az elmúlt két évtized egyik kiemelkedő alkotásét. Mint az a sajtóból már ismert, a IV. moszkvai nemzetközi film- fesztiválon a film — és ezzel a magyar filmművészet — kimagasló sikert aratott. A fesztivál nagydíját nyerte, megosztva a Háború és béke című szovjet filmmel. Ritka dolog, hogy egy fesztiválon egy film két első díjat nyerjen. A Húsz óra elnyerte a nagydíj mellé a Filmkritikusak Nemzetközi Szövetsége díját is, megosztva a szovjet művészek alkotta Ketten című filmmel. Annak idején már idehaza is nagy sikere volt a filmnek. Ezért volt elgondolkoztató, hogy Szolnok megyében igen kevesen tekintették meg. A filmfesztivál nagydíja után megerősödik bennünk a kérdés: volt-e a nagy művészi alkotásnak megfelelő propagandája megyénkben? És mindjárt a javaslat: Tűzzék műsorra megyénk mozijai újból, hadd lássák mindazok, akiknek annakidején nem volt módja. y00000000000000000000000000000000000000000000000cxxxx)000000000cx3000000000000cxxxxx»000c0i A gazdaságnak ez a majorja kissé távolabb esett az országúitól. Gyümölcsösön mentem keresztül először; aztán egy kis dombocskán szőlő között s végül egy vegyszeres kukoricatáblán, talán harminc holdon. Megizzadtam, mire útvergődtem rajta, de az oldalánál ott volt mindjárt az út. A motor ott állt, nem messze attól a helytől, ahol kibukkantam, egy nagy eperfa árnyékában. Kettet} álltak mellette. A magasabbik embernek a kabátja a kormányra volt dobva, az inge felgyűrve egészen a könyökéig, a keze tele olajjal, a sapkája feltolva a homlokából. A másik ott állt mellette, és fújta a füstöt, valamivel alacsonyabb volt, elől kopasz, s már eresztett némi pocakot. Ez nyújtott kezet először: ■— Éppen ebben a pillanatban mondtam. hogy nem a porlasztóval van a hiba, hanem e miatt az átkozott és elvtelen proletárliberalizmus miatt romlott el a motor! Most mondja meg őszintén: úgy jó néhány évvel ezelőtt történhetett volna ilyesmi ? A másik leguggolt a motorhoz. a könyökével csúsztatta feljebb a nadrágot a térdén. Csak a csuklóját nyújtotta, és fel sem pillantva megkérdezte: — A barátja felutazott már neonfényes fővárosunkba datolyát zabálni? A másik elővette a zsebkendőjét, és megtörölte a tarkóját: — Ha nincs ez a Kádárféle proletárliberalizmus, már régen messze járnánk1 Arról nem is beszélve, hogy diktatúránk hősi korszakában soha nem vette volna magának a bátorságot a pártbi^ottsági motor, hogy elromolni merészeljen... — Honnan jöttek? — kérdeztem. — A Vörös Hajnalból — mondta a motoros. — Sö- tétebb a legsötésebb éjszakánál. Volt már náluk? — Voltam, — Ismeri áz elnöküket? — Igen. — Akkor vágná el mindnyájunk torkát, amikor azt büntetlenül megtehetné, vagy legalábbis amikor úgy gondolhatná, hogy nem jönnek rá, hogy ki tette! — Ez még hagyjári!... — mondta a másik, miközben cigarettával kínált. — Ez még hagyján, de kilenc mázsa dinamit ja van otthon, hogy megfelelő időben felrobbantsa a népköztársaságot. Kennedytől kapta borítékban születése napjára, íme a liberalizmus gyümölcse! A motoros nem törődött vele, a szerszámait emelte ki a vászonból: — Szívből utál minden kommunistát, s úgy kell neki a szövetkezet, mint hátára a púp... — A falu meg megválasztotta elnöknek — fújta ki a füstöt a másik. — Egyébként valóban ért a mezőgazdasághoz, és mindent megtesz, hogy menjenek valamire! — Annyit hazudik, ahányat lép. Bevitte a fél családját a vezetésbe, az egyik ilyen bizottsági elnök, a másik amolyan, s még volt pofája elém állni, hogy a lányát vigyük el tanfolyamra. őt akarná könyvelőnek. Lesül a képemről a bőr, hogy egyáltalán szóba állok vele, — „Elnök elvtárs...” — és nem szakad a fejemre az ég! — Hová süllyedt a proletárdiktatúra! — sóhajtott a másik. — Egyébként egyetlen szövetkezet a járásban, amelyiknek nincs adóssága semmi, csak valami elenyésző kölcsöne és harminchárom forintot fizetnek majd az ősszel egy munkaegységre... — Amíg rá nem jövünkf hogyan csinálják! — mondta a motoros. — Még a megyéből is kikergetném a gazembert! Visszautazott már a barátja neonfényes fővárosunkba? — Már tegnap reggel... — Mondja meg neki, ha majd utána megy, hogy ne feledjen banánt is zabálni — o keserves úristenit! Én meg nem tudom, hogy hova adassak hamarább traktort, hová osszam azt a néhányat, ami van, s ami nincs éppen bedögölve... A Várat kikoz- metilcálták már? Ha nem lehetne tízezer traktort venni az árából, akkor egyet sem! De így aztán lesz kék termünk, lila termünk, pepita előcsarnokunk, meg kupolánk, hogy a franc essen belé, meg zöld vécénk. Én meg tegnap lejártam a lábamat, hogy kétezer forintot kerítsek a banktól, hogy legyen mit szétosztani harminc ember között, akik három hónapja nem láttak egy fillért sem, mert nem dolgozik rajtuk kívül senki az égvilágon, csak a hasukat süttetik... Nesze nekeds új vonal. liberalizmus... A kövcös rám vágott <* szemével;
