Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-22 / 171. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. július 22. AZ 5 KOZMOSZ hordozórakétája 550km |l90km: tymijő KOZMOSZ 71,72, 73, 74,75 ELSŐ FÖLDFORDULAT Amerikai kalóz- gépek újabb légitámadása Washington Az amerikai külügymi­nisztérium egyik tisztvise­lője kedden egy szenátusi bizottság előtt kijelentette, hogy Dél-Vietnam lakossá­gának egyhetede — körül­belül kétmillió ember — a háborús körülmények miatt nem tudja ellátni magát élelemmel. A becslés Herbert J. Waterstől, a nemzetközi fejlesztési hiva­tal egyik munkatársától származik. A szenátus me­nekültügyi bizottságában elhangzott beszámoló sze­rint jelen pillanatban 600 ezer dél-vietnami család, illetve egyén — összesen kétmillió ember — részesül élelmiszersegélyben. Közü­lük 450 000-ren elvesztették hajlékukat. Hanoi Az AFP jelentése szerint Kedden a késő esti órák­ban az Independence anya­hajóról felszálló amerikai gépek újabb támadásokat intéztek Észak-Vietnam el­len. Huszonöt kalózgép Hanoitól száz kilométernyi­re nyugatra. Bán Xom Lom körzetében húsz tonna bom­bát szórt le. Négy másik gép Hanoitól százhúsz ki­lométernyire délre dobta le bombaterhét. Egy másik támadás során huszonkét amerikai repülőgép szintén Hanoitól délre támadott közlekedési létesítményeket. (AP, Reuter, UPI (MTI) Bumedien nyilatkozata Algír (MÉN. AFP, Reu­ter). Bumedien ezredes, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke hivatalosan beiktat­ta az FLN öttagú titkársá­gát A titkárság kinevezése al­kalmából Bumedien hosszú nyilatkozatában meghatá­rozta a titkárság feladatát s általában az FLN szere­pét. A titkárság a Forradalmi Tanácsnak tartozik majd felelősséggel, az a feladata, hogy átszervezze és meg­erősítse a pártot. Mihelyt meg lesznek az objektív és szükséges feltételek — mondatta Bumedien — meg­tartják a pártkongresszust. Az FLN — hangsúlyozta Bumedien — a felszabadító harc alatt bebizonyította, hogy élenjáró párt, amely a nép érdekeit és reményeit juttatja kifejezésre. A párt megnyerte a nép bizalmát, mozgósította az ország erőit és kivívta a győzelmet Az FLN folytatni fogja a szocialista Algéria építését, küzdve az elmaradottság ellen, tovább emelve a dol­gozó rétegek életszínvona­lát. (MTI) A Novasz kormány sorsa augusztusban dől el Athén (AP, AFP, Reuter) A húsz tagúra kiegészült Athanassziadesz-Novasz kormány most már maga mögött tudhatja a parla­ment abszolult többségét kitevő 151 képviselői sza­vazatot, s így számíthat az augusztus elején sorra ke­rülő parlamenti beikta­tásra. A Reuter athéni tudósí­tója azonban úgy véli, hogy a harc augusztus első napjaiban fog vég­leg eldőlni. A tudósító által idézett athéni megfigyelők szerint Papandreu bizakodva vár­ja a parlamenti bizalmi szavazást. NEW-YORK-BELGRAD-LONDON VARSÓ Lengyelországban ország­szerte megkezdődtek a fel- szabadulás 21. évfordulója alkalmából rendezett ün­nepségek. DÜSSELDORF A nyugat-németországi Düsseldorfban megtartotta 5. plénumát a Német Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága. — A résztvevők meghallgatták Erich Glück- aufnak, a Politikai Bizott­ság tagjának beszámolóját és a párt választási fel­adatairól szóló beszámolót. Max Reimann, a Központi Bizottság első titkára zár­szavában ismertette a kö­zeljövőben megoldandó fel­adatokat. A Központi Bi­zottság felhívta az NSZK valamennyi haladó állam­polgárát, hogy támogassa a kommunista párt legalizá­lásáért vívott harcot. A plénum határozatban köve­telte a bonni hatóságoktól, hogy bocsássa szabadon a bebörtönzött kommunistá­kat és békeharcosokat SZÓFIA A napokban hivatalos lá­togatásra Bulgáriába érke­zett az indonéz pártkül­döttség. amely a BKP Köz­ponti Bizottsága meghívá­sának tett eleget, kedden megbeszélést folytatott a Bolgár Kommunista Párt küldöttségével. VARSÓ Július 27-én Varsóban .tart­ják a LEMP KB IV. ple­náris ülését. A tanácskozás napirendjén a népgazdaság 1066—1970-es évek terve­zési és vezetési módszeré­ben történő változások irányvonalainak megtár­gyalása szerepel. KOPPENHÁGA Otto Krag dán miniszter- elnök októberben a szovjet kormány meghívására _ a Szovjetunióba utazik, je­lentette be a dán külügy­minisztérium. KAIRÓ Az arab államfők képvi­selőinek értekezlete kedd este határozatot hozott, — amely szerint hozzájárul a Perzsa-öböl hercegségeit segítő fejlesztési alaphoz. A nyilatkozat felhívja az összes arab államot vállal­jon részt az alapból és uta­sítson vissza minden más fejlesztési akciót. BUENOS AIRES A Magyar Állami Népi Együttes július 19-én be­fejezte Buenos Aires-i sze­replését. Az együttes ar­gentínai tartózkodása alatt a nézőközönség nagy tet­széssel fogadta a színvona­las és hangulatos előadá­sokat. A búcsúelőadás telt ház előtt zajlott le. Július 20-án a Buenos Aires-i magyar követség vendégül látta az együttes tagjait. Július 21-én az együttes elutazott dél-ame­rikai turnéjának következő állomáshelyére, a brazíliai Sao Pauloba. Konstantin király az új miniszterek felesketése után visszautazott Korfu szigetére, ahol 18 éves fe­lesége és újszülött kislánya várta. Az eskütétel után Atha- nasziadesz-Novasz kijelen­tette, bizonyos abban, hogy kormánya elnyeri a parla­ment bizalmát. A Centrum Unió kormánya vagyunk, s készek vagyunk arra, hogy a pártban bárkivel tár­gyaljunk akár egy új kor­mány megalakításáról, akár a jelenlegi kabinet kibővítéséről, mondotta, s ebben a kijelentésben az AP annak jelét látja, hogy az új miniszterel­nök békülékeny gesztust tett Papandreu irányá­ban. Oeorgiosz Melasz, az új külügyminiszter — az AFP jelentése szerint — meg­hirdette kormánya külpoli­tikáját. Ez azonos az eddi­givel, Melasz a ciprusi kérdésben is az eddigi ál­láspontot erősítette meg, majd hangoztatta Görög­ország hűségét az ENSZ- hez. í Papandreu fia, Andreasz, aW apja kormányában gazdasági csúcsminiszter volt, az Unitá tudósítójá­nak nyilatkozatot adott — jelentik a hírügynökségek római tudósítói. Kijelentet­te, hogy a királynak nincs joga kormányfőket kreálni. Az alkotmányos monar­chiában a kormányt a mi­niszterelnöknek kell meg­alakítania, a királynak csak uralkodnia, nem pe­dig kormányoznia szabad — fűzte hozzá. A kiútról szólva Andre­asz Papandreu az új vá­lasztások kiírását sürgette. (MTI) Új szovjet űrkísérleti sorozat PROTON-1 12,2 tonna _ MÁSODIK F01DF0RDULAT 1965. július 16-án a Szov­jetunióban új, nagyteljesít­ményű hordozórakéta segít­ségéve] Föld körüli pályára juttatták a PROTON 1 el­nevezésű, mindeddiginél nagyobb súlyú tudományos űrállomást. A mérő-, ellen­őrző készülékek egész rend­szerét magában foglaló űr­állomás — a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül —, 12.2 tonna, (összehasonlítá­sul; 9 db Volga személy- gépkocsi súlya 12,2 tonna.) A PROTON 1 röppályá­j árnak föld távolsága 627 km., földközelsége pedig 190 km A Földet 92,45 perc alatt kerüli meg, pályájá­nak az Egyenlítőhöz viszo­nyított hajlásszöge 63° 30 perc. A világ hírügynökségeinek jelentései egyértelműen megegyeznek abban, hogy a 12,2 tonnás hasznos teher űrpályára juttatásával a Szovjetunió megőrizte a ve­zetést ezen a téren. Ugyan­csak július 16-án indítot­ták útjára egyetlen rakéta segítségével a KOZMOSZ 71, 72, 73. 74 és 75 elneve­zésű mesterséges holdakat. A csaknem körala'kú pályáin halahó holdak a Földtől va­ló legnagyobb távolsága 550 km. Keringési idejük 95.05 perc. pályájuk Egyenlítővel bezárt szöge 56° 6 perc. A PROTON 1 s a KOZ­MOSZ család legújabb tag­jai rendszeres rádiókapcso­latot tartanak a földi meg­figyelőállomásokkal, s segít­ségükkel folyamatosan gya­rapodnak a világűrről szer­zett ismereteink. Bejelentették az amerikai „Gemini" űrrepülést Washington (AFP) A NASA hivatalosan be­jelentette, hogy két ameri­kai űrhajós augusztus 19-én kezdi meg legközelebbi „Gemini” repülését. A re­pülés során 129 fordulatot tennének meg a Föld kö­rül. Előreláthatólag az űr­hajó két utasa Gordon Cooper és Charles Conrad. (MTI) Tanácskozik a Román Munkáspárt IX. kongresszusa (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) RADIO I MilSOH sasig ® /VéftUtfi--ot Biztonsági Tanács - Dominika New York (MTI). A Biz­tonsági Tanács — mint már jelentettük — Rubin Bra- che-nak, a Santo Domingó-i alkotmányos kormány kép­viselőjének felszólalásával folytatta a dominikai kér­dés vitáját Brache szenve­délyes szavakkal ostorozta az Egyesült Államok politi­káját és hangoztatta, hogy Washington bűntársi szere­pet vállalt Imbert Barreras , tábornok népirtással felérő gyalázatos tetteiben. Han­goztatta, hogy ÍN jobboldal’ katonai juntát az Egyesült Államok uralkodó körei hozták létre, ők támogatják fegyverrel és minden lehet­séges eszközzel. Végül is­mét erélyesen követelte az úgynevezett amerikaközi erők kivonását az ország­ból. Morozov szovjet delegá­tus — a TASZSZ tudósítása szerint — a dominikai probléma rendezésére az alábbi intézkedéseket aján­lotta a Biztonsági Tanács tagjainak figyelmébe. 1. Az amerikai és a többi intervenció® csapatok kivo­nása Dominika területéről; 2. a terror légkörének meg­szüntetése; 3. a dominikai ENSZ- megbízott tevékenységének biztosítása; 4. az ország szuverénitá- sának és nemzeti független­ségének szavatolása. Morozov e célból indít­ványozta, hogy a Biztonsági Tanács tartson ülést Santo Domingoban, az események, színhelyén. Az AÁSZ-erőkre és min­denekelőtt az amerikai ka tonai alakulatokra támasz­kodó Imbert-junta küldötte a jobboldali katonai csoport „jószándékainak” kinyilvá. nítása céljából szintén ket­te, hogy az amerikaközi erők egységei hagyják el az országot. Plimpton amerikai kül­dött azzal érvelt, hogy ez a teljességgel lehetetlen, az AÁSZ-erőknek mindaddig Dominikában keU állomá­soztok. amíg nem találnak valamiféle politikai megol­dást. Arról azonban szót sem ejtett, hogy a politikai rendezés legfőbb kerékkö­tője az Egyesült Államok, amely minden támogatást megad a népirtó nemzeti újjáépítés kormányának, az­az az Imbert-juntAnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom