Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-21 / 170. szám

8 SZOLNOK MEGVET NÉPLAP im wmm Mind meghagyják Akinek nincs építkezzen ! Mi legyen a gerendával ? — Bonyodalmak a számlázás körül — Együttműködés szükséges Nagy gond Mezőtúron ;s a lakásigények kielégítése. Az emberek megértették, hogy kormányunk állami keretből nem tudja ezt tel­jes egészében megoldani, ezért szívesen vesznek részt a kislakásépítési akcióban. Sajnos, azonban az építke­zéseknél több probléma je­lentkezik. A mezőtúri városi tanács vb megvizsgálta a kislakás- építési akciók helyzetét. Ha­tározatában kérte a szolno­ki TÜZÉP Vállalatot, az OTP Szolnok megyei fiók­ját és a KISZÖV-öt, nyújt­sanak az eddiginél hatha­tósabb segítséget. Az emlí­tett szervek, bár egyetértet­tek ezzel, mégsem tudtak hathatósabb támogatást ad­ni. Nézzük meg, mi akadá­lyozza a kislakásépítési ak­ciók sikeres lebonyolítását Mezőtúron? Városunkban a lakások nagyobb részét az építőipa­ri ktsiz. kisebb részét két, iparengedéllyel rendelkező kőműves kisiparos építi. A ktsz a jelentkező igényeket részben, anyag-, részben munkaerőhiány miatt nem tudja kielégíteni, még azok­nál a munkáknál sem, amelyeket szerződésben vál­lalt, Ugyanis a mezőtúri építőipari ktsz a szükséges anyagnak csupán 30 száza­lékát kapja kiutalás alap­ján a KISZÖV-ön keresztül. Vagyis a hiányzó 70 száza­lékot különböző helyekről, különböző módon kell be­szereznie, ha eleget akar ten­ni kötelezettségének; Saj­Jutaímaizák a közúti balesetek csökkentésében leojobb eredményt elérő járásokat és városokat Az elmúlt héten megje­lent a Közlekedési Baleset- elhárítási Tanács felhívása, melynek lényege, hogy augusztus—szeptember hó­napban ne legyen me­gyénkben halálos és gyer­mekbaleset. A megyei fő­kapitányság közlekedés- rendészeti osztályán el­mondották, hogyan kíván­ják mindezt megvalósítani, elősegíteni. A felhívást 50 ezer pél­Köszönetnyilvánítás Hálás köszönetemet ez­úton akarom kifejezés­re juttatni a szolnoki Tüdőkórház főorvosá­nak, dr. Kürty Sándor főorvos úrnak, a többi kedves orvosnak és ápo­lónővérnek, akik lelki- ismeretes gyógyításuk­kal felejthetetlen drága férjem szenvedésén eny­híteni akartak­özv- Steinberger Zoltánná dányban kinyomtatják majd és szétosztják a köz­lekedésben résztvevők kö­zött. A balesetmentes moz­galmat a benne tömörült szerveken kívül kiterjesz­tik a városokra és a járá­sokra is. Az értékelés alap­ja ebben a két hónapban a járművek száma, a meg­tett kilométer és az erre eső baleset. A járásokban és városokban pedig az utóbbi három év e két hó­napjában a balesetek átla­ga. Az első helyezettek 3—3000, a második helye­zettek pedig 2—2000 forint jutalmat kapnak. Ezt az összeget közlekedési úttö­rőőrsök felszerelésére for­dítják. Augusztusban és szep­temberben a legnagyobb feladat a nyári betakarí­tásból adódó növekvő for­galom balesetmentes lebo­nyolítása, ezt kell sikere­sen megoldani. nos, az építtetők keveset tudnak segíteni anyagbe­szerzésben a ktsz-nek. Többségük ugyanis OTP-hi- tellel építkezik. Igaz, a TÜZÉP a lakossági keret­ből az építtetőket bármikor kiszolgálja (amennyiben anyag van a telepen), de erre a vásárlásra az OTP már nem ad hitellevelet. A ktsz is megvásárolhat­ja a lakossági keretből a TÜZÉP-telepen a szükséges anyagot, de az OTP csak a ktsz kiutalásában meghatá­rozott kedvezményes árat hajlandó elszámolni. Pél­dául: a ktsz kiutalásra köb­méterenként 1700 forintért kap deszkát, 2210 forintért gerendát. Ez az átlagérték, van ennél olcsóbb és van drágább is. Ugyanakkor a lakosság ezeket az anyago­kat 2900, illetve 2800 forin­tért kapja. Tehát ahhoz, hogy a ktsz megvásárolhas­sa az építőanyagokat, az árkülönbözetet az építtető­nek be kell fizetnie az épí­tőipari ktsz pénztárába. Az építtetőknek azonban leg­többször nincs meg a szük­séges pénzük ehhez. Több bírósági tárgyalás volt már a határidők be nem tartásáért, mely rend­szerint az anyagbiztosítás­ból adódott. Kétségtelen, hogy a la­kosság igényeinek kielégíté­se csak állami lakásépítke­zésekből nem lehetséges. Éppen ezért a 15 éves la­kásfejlesztési program meg­valósításának ötödik évében ideje lenne összhangot te­remteni — ezt a lakosság és az építők is igénylik — az OTP, az építkezést vég­ző ktsz-ek és a TÜZÉP Vál­lalat között. -I jó együtt­működés biztosítaná a kis­lakásépítkezések zavartalan lebonyolítását. Kérésünk: amennyiben a ktsz lakossági keretből vá­sárol a kislakásépítkezéshez szükséges anyagot, azt az OTP a TÜZÉP számlája alapján számolja el. Kér­jük az OTP-t. a TÜZÉP Vállalatot, és a KISZÖV-öt, felettes szerveiknél tegye­nek javaslatot az előbb em­lítettek érdekében, hogy va­lóban segítséget nyújthas­sanak a kislakásépítési programok megvalósításá­hoz. Bíró István Mezőtúr, Városi Tanács — PÁLYÁZATOT hirdet a Természettudományi Közlöny képes beszámoló­ra. valamint tudományos ismeretterjesztő cikkek írá­sára. A beküldési határidő 1965. szeptember 15. A pá­lyázat részletes feltételeit a Természettudományi Köz­löny ez évi júliusi és au­gusztusi száma közűd. — MEGKEZDŐDÖTT a gabonaelőleg osztása a me­gye termelőszövetkezeteiben. A törökszentmiklósi Alkot­mányban munkaegységen­ként két kiló őszi árpát mértek ki a tagoknak köz­vetlenül a cséplőgép mellől. — 60 ÉVES és öt gyer­mek apja idős Cövek Ká­roly. aki 1928 óta gépkocsi­vezető. A 7. sz. szolnoki AKilV idős sofőrje két- millió kilométert vezetett baleset nélkül. 37 év alatt egyszer sem volt kihágása. E hónap közepén ment nyugdíjba. — A CIGÁNYBAL már ha­gyomány Jászladányban. A helyi földművesszöve+kezet KISZ-szervezete az idei bá­lát a napokban rendezte meg a község kisvendég­lőjében. A mulatságon hely­beli és vidéki amatőr éne­kesek léptek fel. — FOGADÓÓRÁT tart ma a Szolnok megyei Nő- tanács jogi bizottsága dél­után öt órakor Szolnokon, a Nyúl utcai általános is­kolában. — REKORDTERMÉST takarítottak be őszi árpá­ból a törökszentmiklósi Dózsa Termelőszövetkezet­ben. 70 holdról 28 mázsás átlagtermést arattak le. A Művelődésügyi Minisz­tériumban most készült el az idei középiskolai felvé­telek statisztikája. Az ada­tok szerint az új elsőosztá- lyosok száma országosan meghaladja a 64 000-ret. Mintegy 38 500-an a gim­náziumokban, csaknem 26 ezren pedig a különböző szakmai középiskolákban kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat. A fel nem vett jelentkezők fellebbezé­sét a megyei, városi taná­csok művelődésügyi osztá­lyain bírálják el. Változatlanul nagy volt az érdeklődés az általános iskolákból kikerült fiatalok Vörös Csillag; Szerelmesek vannak köztünk- Tisza: Jánosik I—II. rész. MÁV: Bátor emberek. Kert: Rákóczi hadnagya- JÁSZBERÉNY Lehel: Ártatlan varázslók. Kert: Előzés- KARCAG Déryné: Az öreg halász és a tenger. MEDOSZ: A Tenkes kapi­tánya I—II- rész. KISÜJSZALLAS Ady: Éjszakára hajnal. KUNHEGYES Szabadság: A mi világunk KUNSZENTMARTON Körös: Nem- MEZŐTÚR Béke: A kőszívű ember fiai 1—II- Dózsa; Körhinta. Szabadság: Huszárkisasz­szony­TISZAFÜRED Tisza: Mi olaszok és a nők. TÖRÖKSZENTMIKLOS Dózsa: Hamlet I—II. rész. Kert: Liliomfi. TÜRKEVE Vörös Csillag: Hajrá, fran­ciák! A Nap kél: 4.08 h-kor, nyugszik: 19.33 h-kor. A Hold kél: 23.10 li­kőr, nyugszik: 11.53 h-kor. IDŐJ A R AS J ELENTES Várható időjárás: felhő­átvonulások, egy-két helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt, a zivatarok idején megélén­külő szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. DÁNIEL Ősi héber név. melynek jelentése a „dán”, „bíró" révén és az „él” szó által, mellyel az isten fogalmát jelölték meg: „isten a bí­rom”. Az ősmagyaroknak volt „Dán” személyneve és ma már nem dönthető el, bogy a „Dani, Dankó” bece­nevek ennek, vagy a Dá­nielnek a származékai. Ber­zsenyi viselte ezt a nevet, mely régebben gyakoribb volt. Erre mutat. hogy sok családi nevünk képződött belőle, mint a Dánielfi, Dankó, vagy egyszerűen a Dániel. Az ókori Dánielt Nabukodonozor babilóniai király hurcoltatta el az ud­varába, ahol a király egyik álma megfejtése révén nagy tekintélyre tett szert. Dániel fennmaradt írásai hiteles­ségét babilóniai ásatások igazolták. körében a. szakmai közép­iskolák iránt. A gimnáziu­mokba a korábbi évekéhez hasonló arányban jelent­keztek. A középiskolák új első­osztályosai közül csaknem 27 000-ren részesülnek kü­lönféle diákszociális jutta­tásokban. Tanulószobai és menzai ellátást több mint 16 000 kollégiumi elhelye­zést csaknem 9000 diáknak biztosítottak. Mintegy más­félezer tanuló úgynevezett extemátusi ellátásban ré­szesül. vagyis magánházak­nál, családoknál lakik és diákotthonban étkezik, ked­vezményes áron. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon naponta 18.00—19-00 óráig A nők öperce- — Alföldi krónika- — Népdalok, csár­dások- — Aratási helyzetkép- — Nagy hegyek alján- — Operettalbum. TELEVÍZIÓ: 18X5: Hírek. 18-20: Palet­ta. 18-55: A Magyar Hirdető műsora. 19 05: Technokid fel­nőtteknek. Ipari kisfilm. — 19.20: Esti mese. 19-30: Tv- híradó- 1950: Napi jegyze­tünk. 19-55: Lányok, asszo­nyok- Könnyű-e együttélni veled?,.. 20-15: Változások a Visztula partján. Pálos Ta­más műsora a mai Lengyel- országról, II- 20-30: A jazz kedvelőinek- A pozsonyi Tra- ditional Club-együttes ját­szik, képfelvételről- — 2105: Mozart út 7. Magyarul be­szélő francia kis-játékfilm- — 21.30: A repülő orvos. Ma­gyarul beszélő angol kisjá­tékfilmsorozat, II. 21-55: Hű­sítő jégkockák. A magyarok. 22-25: Tv-híradó — 2. kiadás. — KORSZERŰ autóalkat­rész üzletet építenek Szé­kesfehérváron a balatoni műút mellen. Az üzletben a legkisebb alkatrészektől kezdve a javításokhoz szük­séges szerszámokig mindent megvásárolhatnak az autó- tulajdonosok, — FELBORULT a Tisza gát oldalában Tóth Sándor, az abádszalóki Lenin Ter­melőszövetkezet traktoristá­ja vontatójával együtt. A pótkocsiin utazók közül a 17 éves Lakatos Hona a helyszínen belehalt sérülé­sedbe. Tóthot előzetes le­tartóztatásba helyezték és ellene eljárás indult — A HÄLA jeléül virág­csokrot kaptak a véradók a meggyógyult betegektől. A bensőséges ünnepség a véradók tiszteletére július 15-én zajlott le a szolnoki Tiszamenti Vegyiművek­ben. Gépkocsi nyeremény- betétkönyvsorsoiás — tiszánlúli autós- találkozóval augusztns 20-án, Debrecenben Az Országos Takarék- Pénztár augusztus 20-án, Debrecenben rendezi meg a gépkocsi-nyereménybetét- könyvek 17. sorsolását. Ez alkalomra a Magyar Autó­klubbal karöltve nagysza­bású találkozót szervez, a tiszántúli megyék magán­autó-tulajdonosai körében. Külön érdekessége és vonzereje lesz e randevú­nak, hogy azok között az auótulajdonosok között, kik a megadott feltételek sze­rint részt vesznek a talál­kozón, 1 db ötezer forintos gépkocsi-nyereménybetét- könyvet sorsolnak ki a délutáni nagy sorsoláson; A találkozó résztvevői­nek szórakoztatására a sor­solás után nagyszabású ajándékműsort rendez az OTP; Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, akik szeretett testvérünk, Katona Borbála elhunyta alkalmából részvé­tüket nyilvánították, temeté­sén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak, ez­úton mond hálás köszönetét a gyászoló család­Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszö­netét a Szolnoki Járási Pártbizottságnak, a Ma­gyar Nők Országos Ta­nácsának, a megyei, já­rási, városi, községi nő­tanácsoknak, rokonok­nak, ismerősöknek, ba­rátoknak, és mindazok­nak, akik drága felesé­gem elhunyta alkalmá­ból részvétükkel fájdal­mamat enyhítették. Ali László Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—64 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok, I. sz. Irodaház. A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Előfizetési díj 1 hónapra: 12— Ft. Index-szám: 2S 068 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor Több mint 64 000 fiafalt vettek fel a középiskolák első osztályaiba Csaknem 27 000 á{ elsőosztályos részesül diák-szociális juttatásokban rr RtfDIÖ • T V • MÖ SZOLNOK MOZI:

Next

/
Oldalképek
Tartalom