Szolnok Megyei Néplap, 1965. július (16. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-20 / 169. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. július 20. a bajnokság negyedik helyén végeztek Kedden Kuba válogatottja ellen játszanak Szolnokon Kikapott a Ferencváros Szolnoki Dózsa OSC 3:2 (1:1, 1:0, 0:0, 1:1). Szolnok, 300 néző: — vezette: Dombi. — Dózsa: Selmcczy — Pintér I., Pintér II. — Kuczora — Kanizsa, Urbán, Kádár. OSC: Szatmári — Csikós, Petik — Oláh — Bánhidi, Gaál, Bodnár I. Ügy indult az utolsó hazai bajnoki mérkőzés, hogy a Dózsa könnyen nyer. — Nyomban kezdés után Kanizsa csavart szépen, ezt Szatmári védte. Továbbra is olimpiai bajnokunk bizonyult a támadások motorjának. Sokat kezdeményezett, Kuczora pedig a kapu elé ékelődve igyekezett helyzetbe hozni magát. Egy ellentámadás során mégis Oláh emelt Sel- meczy kapujába. Nehezen sikerült az egyenlítés, Kuczora iveit labdája megállt a gólvonalon, Kanizsa benyomta. A második negyedben Kádár hatalmas helyzetet hagyott ki, Kuczora gólja viszont vezetéshez juttatta a Dózsát. A harmadik negyedben tovább romlott a játék. A szolnokiak képtelenek voltak kihasználni emberelőnyüket, bosszantó átadási hibákat vétettek, nem lőttek kapura, hosszú vergődés után Kuczora kihasználta a lehetőséget. Ezután Bodnár 4 méteresből szépített, majd befejezés előtt tizenkét másodperccel újra emberelőnyhöz jutottunk* de a kínálkozó gólszerzési alkalmat elszalasztottuk* — pataki — Egri Dózsa—Szolnoki Dózsa 4:3 (1:0, 1:1, 0:1, 2:1) Eger, 1800 néző, vezette: dr. Boér. Eger: Denk — Ringelhann, Pócsik — Frank — Bolya, Utassy, Szölgyémi. Szolnok: Szegedi — Pintér I., Pintér II. Kuczora — Kanizsa, Urbán, Kádár. Nagyiramú, gyors játék volt, • sok helyzettel, ötletes gólokkal. A színvonalas játékot nagy tetszéssel figyelte az egri közönség) Utassy 2:0-ás egri vezetésnél — emberhátrányból — kihagyott egy négyméterest. Góllövő: Szölgyémi, Utassi, Pócsik (2* egyet 4 méteresből), illetve: Kuczora (2), Pintér II; Jó: Denk, Szölgyémi, Pócsik, illetve: Kuczora, Pintér I., Kanizsa. A bajnokság végeredménye 1. FTC 18 12 6 0 69:45 30 2- Ü. Dózsa 18 11 4 3 84:56 26 3- Bp. Hon. 18 7 9 2 72:54 23 4. Szolnok 18 8 4 6 61:53 20 5. Cs- Autó 18 7 6 5 59:59 20 6. BVSC 18 3 11 4 43:48 47 7- Eger 18 5 6 7 70:74 16 8- V. Izzó 18 4 311 44:57 11 9. OSC 18 1 7 10 52:66 9 10-Bp. Sp. 18 2 4 12 47:69 8 * A kubai válogatott ellen száll vízbe ma délután 17.15 órakor a Szolnoki Dózsa vízilabda csapata a Damjanich uszodában. Kajakosaink Szegeden Győztek atlétáink három számot nyertek r/ a beke kupában A hét végén rendezték meg Szeged város kajakkenu bajnokságát, melyen a Szolnoki VÍZIG SK hét, a Szolnoki MTE pedig egy fővel képviseltette magát, A verseny változékony, szeles időben, hullámos vizen került megrendezésre. Eredmények: PC—1 serdülő fiú 600 m: 1. Czeglédi Lajos (VÍZIG SK, Gépipari Techn.) K—1 férfi ifjúsági 500 m: 1 Szekeres István (VÍZIG SK), K—1 férfi ifjúsági 5000 m: 1. Rigó Sándor (VÍZIG SK, Verseghy Gimn.) Ezenkívül a többi számokban Farkas, Cserkész, Papp, Vincze, Lánczi számos jó helyezést szereztek. A kétnapos verseny összesített eredményében a VÍZIG SK 138 ponttal a negyedik helyen végzett. V. G. RÖVIDEN Az országos megyei sakk csapatbajnokok területi döntői az NB II-be jutásért befejeződtek. A Szolnoki MTE sakkozói 4 ponttal a harmadik helyen végeztek csoportjukban, és így nem jutottak magasabb osztályba. * A női műugró Európa Bajnokságon Salzburgban a szovjet Natalija Kuznyecova szerezte meg a győzelmet 299.78 ponttal- A magyar ugrónők helyezetlenül végeztek* Atlétáink Nürnbergben hat győzelmet arattak- Mecser 5000 méteren (14:00-2), Nagy súlylökésben (18-11), női nyolcszázon Nagy Zsuzsa (2:06-8) és Szentelekl (2:08-8), női diszkoszban pedig Stug- ner (55-16) kitűnő eredményt ért el• Női kézilabda válogatottunk 6:4 arányú vereséget szenvedett az NDK-tól világ- bajnoki selejtező mérkőzésen, igy sorsolásra került sor, mely a magyaroknak kedvezett. • A budapesti összetett atlétikai bajnokságok során a csepeli Bakai 7341 pontra javította az országos tízpróba- csúcsot. — Részeredményei: 11-2, 684, 13-79, 186, 52, 16-6, 47.22, 410, 61:02, 4:42.9. Temesváron rendezték meg a román—csehszlovák—magyar férfi és női utánpótlás tomaversenyt. A férfiaknál egyéniben Kovács Gyula, — csapatban Magyarország lett az első. Női tornászainknak gyengén ment, harmadikok lettek. • A férfi műugró Európa- bajnokságot is szovjet versenyző, Szafonov nyerte 477-70 ponttal. • Az országos vitorlázórepülő-bajnokságon a szolnoki Emel József vezet- * Néhány szép helyezést értek el úszóink a hét végén Budapesten az országos ifjúsági bajnokságon- A száz méteres mellúszásban Po- mázi (MÁV) l:18-2-vel ötödik, a 4x200-as és a 4x100-as gyors váltóban a Szolnoki Dózsa 9:26-5, illetve 4:20-1 másodperccel ugyancsak ötödik lett. Kitűnően szerepelt Perényi, aki 200 pillangón negyedikként ütött célba (2:36), 100 pillangón pedig 1:08-1-gyei bronzérmes lett! Vasárnap délután a MÁV-pályán az atlétikai Béke Kupa első fordulójában szoros küzdelem alakult ki Szolnok és Békés megye között Császá Katalin sérülése, Nagy Gábor és Pógyor távolmaradása gyengítette csapatunkat Annak ellenére, hogy a megrendezett számokból kilencben Békés és csak hétben Szolnok megyei versenyző szerezte meg a győzelmet, az első helyezettek jobb eredményével és a második emberek teljesítményével sikerült valamennyi pontversenyt megnyernünk; A férfiak közt Katona József tovább tartja jó formáját, míg a nőknél Császá Gizella nagy versenykedve érdemel dicséretet. A győztesek: FÉRFIAK: 100 m: Csák (B) 11,3. 400 m: Kárpáti (Szó.) 51.6. 1500 m: Pecze (B) 4:12.4. 5000 m: Krasznai (B) 16:24. 110 m gát: Medovárszky (B), 15.6. 4x100 m váltó: Békés 45.6, Szolnok 45.6. hármas: Blazsek (Szó.) 14.05. Rúd: Rékassi (Szó.) 3,40. Súly: Katona (Szó.) 15,50. Gerely: Takács (Szó.) 55,06. NŐK: 100 m: Birgmann (B) 12.8. 400 tn: Zsilák (B) 61.4. 80 m gát: Császi G. (Szó.) 12.3. 4x200 m váltó: Békés megy 1:49.2. Távol: Császi G. 532. Diszkosz: Nagy (B) 35.18. Pontverseny. Férfiak: Szolnok—Békés 13723:13697. Nők: Szolnok—Békés 10 399:10 209. összesítve: Szolnok—Békés 24122:23906. Sz. J. A New Yarit-í nemzefcközfi labdarúgó torna vasárnapi fordulójában ismét pályára lépett a Ferencváros csapata. Ellenfele a lengyel Polonia Bytom volt, amelytől eléggé balszerencsés körülmények között 2:1 arányú vereséget szenvedett s így csoportjában a második helyre esett vissza. Polonia Bytom—Ferencváros 2:1 (0:1). Vezette: Mcinityre, góllövők: Albert (32. perc), Liberda (63. p.) és Schmidt (85. p.). A Ferencváros ebben az összeállításban kezdett: Gé- czi — Novák, Mátrai, Dalnoki — Juhász, Orosz — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. A zöld-fehér együttes szánté az egész első félidőt végigtámadta. A nagy fölényt a 32. percben Albert parádés gólja zárta, mert ettől az időszaktól kissé feljött a lengyel csapat is. A ferencvárosi középcsatár az egész védelmet kicselezte — a kapussal együtt — s aztán hagy nyugalommai gurította a labdát a hálóba (0:1). A 44. percben cserélt a magyar csapat: Karába kiállt, s Németh jött be A Ferencváros az 55. percben 10 főre csökkent, mivel a játékvezető egy összecsapás után Oroszt kiállította — véleménye szerint talpalás miatt. A játékvezető hibáját nem sokkal később azzal tetézte, hogy megengedte a lengyel csapatnak a cserét, holott a kiírás szerint erre csak az első félidő 44. percéig van lehetőség. A Ferencváros megzavarodott, s ezt a 63. percben Liberda kihasználta. a magyar kapuba kotorta a labdát (1:1). Már- már döntetlennek látszott a mérkőzés, amikor a 85. percben a lengyelek csere- játékosa, a friss és lendületes Schmidt lesgyanús helyzetiből elfutott, és 9 hálóba lőtt (2:1). A játék képe alapján a döntetlen eredmény sokkal igazságosabb lett volna, hiszen a mérkőzés nagyrészében a Ferencváros irányította a játékot. csatárai azonban sok helyzetet kihagytak. — A mérkőzés eredményét azonban nagyban befolyásolta a játékvezető igen gyenge — s általában a Ferencvárosi sújtó — működése. A Ferencváros legközelebbi mérkőzését szerdán a West Brom wich Albionnal játssza. Hétszázan nézték meg válogatott ökölvívóinkat Mezőtúron Szombaton délután nagy érdeklődés mellett rendezték meg az árvízkárosultak javára a magyar válogatott keret tagjaiból összeállított együttes és Szolnok megye csapata közötti mérkőzést. Nem egy találkozó szoros küzdelmet hozott, eredményt nem hirdettek Az alábbi párok léptek kötelek közé (elől a válogatott kerettagok): Juhghaus —Adamcsik, Suta—Mátyás, Somlai—Szamosfalvi, Gúla —Zsíros, Kajdi—Németh, Nagv L.—Patkós, Kutson— Borzi, Sin—Bevíz, Hetz- mann—Vígh. Az előmérisőzésen a West Bromwich Albion 2:0 arányban legyőzte a Kil- marnockot, s így pillanatnyilag a Polonia Bytom áll a csoport élén 5 ponttal, utána a Ferencváros és a West Bromwich Albion következük 4—4 ponttal. Szabolcs Kapa Löyészverscny A Szabolcs-Szatmár megyei sportlövő szövetség szombaton és vasárnao Szabolcs Kupa. megyék közötti válogatott sportlövőversenyt rendez, melyre meghívták Borsod, Hajdú, Heves és Szolnok megye, valamint a Budapest XIII. kér. válogatottját A versenyt kispuska, kisöbű sportpuska. sportpisztoly és gyakorló sportpisztoly számokra írták ki. Megyénk céllövői lelkiismeretesen készülnek a találkozóra, már összeállították a válogatottat, melynek tagjai a következők: Muhari Gy„ Muhari L., Szilvási, Gotthár. Gotthár- né, Dénes, Bedekovich. Kalocsai Margit, Gaál Mária (MHS Szolnok megyei Lövészklub), Mátyus, Kárász, Bodnár, Kekk, Kelemen, Márki (Szabó Lajos HSE), Polgár, Kovács, Barna (MHS Járműjavító), és Győri (MHS Cukorgyár). /Vem csendes a „csendes nap‘ éve Mint ismeretes, a Nemzetközi Geofizikai Év egybeesett a naptevékenység maximumával, vagyis egy olyan — 11 évenként megismétlődő — időszakkal amelyben a napfoltok és napkitörések száma eléri a maximális értéket. Az asztro- és geofizikusok ezt követően meghirdették a Csendes Nap Évét, amelynek során a minimálisra csökkent a naptevékeny- séggel kapcsolatos jelenség geket vizsgálják. A csillagászok megfigyelései szerint azonban a Nap egyáltalán nem „csendes”. Az előző hasonló periódusoktól eltérően, ha lanyhult is a naptevékenység, de még nagyon távol áll attól, amit „csendesnek” nevezhetnénk. A Nap felületén állandóan láthatók napfoltok és ezek száma még egyetlen esetben sem csökkent a felső határnak tartott 5 alá. A Csendes Nap Évében észlelt naptevékenység ezek szerint meglepően megközelíti az eddigi periódusok maximumát. Vajon, ennek a körülménynek tulajdonítható-e az igazi rendellenes időjárás is? 130000 bélyeggyűjtő M agyarországon Négyes úszótalálkozót nyert Jászberény Á Szolnoki Gépállomás könyvjóváírással vas öltöző- szekrényeket átvesz. sz olnoki gépállomás Besenyszögi út Az elmúlt héten Hevesen bonyolították le a hagyományos négyes úszótalálkozó első fordulóját. Ezen Heves, Jászapáti, Tárnáméra és Jászberény úszói vettek részt. Az egyes számok győztesei: 33 1/3 m. Űjonc fiú mell: Nagy (H) 31.0. Gyermek fiú gyors: Bagi (Jb) 27.0. Űjonc fiú gyors: Susztár (J) 25.6. Űjonc fiú hát: Miklós (H) 30.2. Űjonc leánv mellúszás: Borbás (J) 32.5. 66 2/3 m. Serdülő fiú mell: Mizsei 48.4. Serd. fiú hát: Zaják (Jb) 58.2. Serd. leány mellúszás: Kalmár (J) 1:07.6. Serd. fiú gyorsváltó: Jászberény 3:14. Heves 3:40, Jászapáti 3:59. 100 m férfi gyors: Czakó (Jb) 1:11.3. Férfi mell: Hagyó (Jb) 1:33.2. Pontverseny: 1. Jászberényi Lehel 101,2. Jászapáti ETSZ 81, 3. Hevesi VM 75, 4. Tamaméra 21. Az úszóverseny után vízilabda-mérkőzésre került sor. melynek során a Jb. Lehel 9:2 (1:0, 3:1, 1:1, 4:0) arányban legyőzte a jászapátiakat Ritkán tapasztalható nagy érdeklődés nyilvánul meg hazánkban a bélyeggyűjtés iránt, ami nyilván, valóan összefügg a magyar postabélyegek tetszetős kivitelével, a változatos témájú, szépraj zú kiadásokkal. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének az alakulás évében, 1952- ben még csak 8000 tagja volt, ma taglétszáma meghaladja a 130 ezret. Ebből körülbelül 100 000 a felnőtt és 30 000 az ifjúsági gyűjtő. A szövetség kereken 1800 felnőtt és ifjúsági bélyeggyűjtő kört irányít. A nagy „hobby” minden korosztály körében és a társadalom minden rétegében hódit. A filatelisták között ott találjuk a tudósokat, színészeket, írókat, zeneszerzőket. pedagógusokat csak úgy, mint az ipari munkásokat, diákokat, szövetkezeti parasztokat. A bélyeggyűjtők soraiban olyan kiválóságok tevékenykednek, mint dr. Já- nossy Lajos és dr. Soó Rezső világhírű tudósok, dr. Ortutay Gyula, a TIT elnöke, Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas színész és mások. A magyar bélyeggyűjtők minden jelentősebb nemzetközi kiállításra meghívást kapnak és azokon szép sikerrel szerepelnek. Legutóbb az eddigi legnagyobb szabású világkiállításon, a júniusban zárult bécsi Wl- PA 1965-ön állították ki gyűjteményeiket. A nemzetközi zsűri értékelése alapján Szepes Aladár klasszikus magyar gyűjteményét tiszteleti aranyéremmel jutalmazták, ezenkívül öt magyar filateliste kapott nagyezüst, kilenc bronz-dí.iat. négy gyűjtőt pedig diplomával tüntettek ki. [ APRÓttIRDE TÉsTÍT AZ EM- 44. sz. Ed(- ŰJ ház kétszoba ÁLLÁS tolnán Vállalat - mellékhelviséseel azonnal telvesz — 600 nésvszösöi szőbudapesti munka- tővel eladó. EsettoUv'r N'SZER-a h ej vekre — térti es les két család ré- lukli es »esed- női sesédmunkáso- szére is mesoszt- munkasokat azon- kát. valamint ku- ható* — Tiszaienő. nah belenessei fel- 01 kosokat. - Mun- Arany J. u. 48. veszünk- Jelentke- kasszállást és naoi - ■ ' n.iBiimrriTmn, zes 8—16 óráig az kétszeri étkezest rtp.,D.,n Országos Villamos- biztosit. — Tanars- távvezeték V- szol- teazolás és munkanoki Uzemegyse- ruha szükséee» le- 250-es Csepel mo- ?en: .Szolnok. Re- lentkezés: Buda- torkerékoár ió álkasi ut. _____oest V. Kossuth laootban eladó. — L atos tér 13-15 Csonm-ád. Sugár út 38 szám. TISZAK.ÜRT és Vi- > Aid szint- deke Körzeti Fmsz -hjuiilljjh Isazsatósáaa a Ti- ...... „r , .. szakürt 2 sz. ve- ADAS-VETfcl svesboltiába (Bo- saras szőlő) férfi JULIRA tíousú adó. Na»vkörü. FelJÖ állapotban lévő fekete Pannónia elveeves-szakos seséd kombinált szekrény S7-iMs„hb „ 49 — munkakör betol- eladó- Mestekint- tésére Dálvázatot hető délelőtt 9-12 , ,,, hirdet- Jelentkezés óra között és tél- írásban vasv sze- után 6 órától- — “'■auiii'»*— mélvesen az fmsz Naevoál Szolnok Elcserélném szómig- elnökénél. Úti- Vöröseslila? u- XI. bathelvi modern, költséget felvétel én- 1. léDCSŐház- másfélszoba kom- eseten térit. ---------------------------- foltos, gázos H álószobabútor el_____ erl «'Ó] VP5 lslíágOfŰlt V ERTCSIPKE ké- adó. Szolnok. Vosz- hasonló vaev na- szito es horsolo be- tok u. 4* III. lén- «vobb szolnoViez*. dolgoz«, szolnoki es csőház. II- e- 3 Szolnok meevei lakosokat - azonnal OJ állapotban léfelvesz a Szolnoki vő elfekvő 10 Kw- IláziiDari Termelő- os 1445 fordulatszövetkezet. Szol- czámú villanvmotor nők. Magvar utca eladó. Weetekimés- 14 szám alatt. a Szabadsás \Te. Tsz knznonti irodáCím a szerkesztősedbenpnyEB SZENTTAMÁS! Al- iánál Kétnó. lami Gazdasás — ■ ■■ m min ■ 1 n (KétDÓ) felvételre Ivr , r, , „ keres traktoroso- kát és mezőeazda- ^ 1 “ sasi séoszerelőket. AZONNAL Munkásszállást és tűzhető kétszobás A törökszentmiklósi ..Dózsa Tsz Tö- rökszentmiklós F” szövesse! ielzetl körbél veező elve- szett- — Használattal!- tát érvénvtelenltüzemi étkezést biz- ház eladó- Szolnok. h- Dózsa Terme- tosít- Száva u- 2. lőszövetkezet-