Szolnok Megyei Néplap, 1965. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-19 / 143. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. június 19. Négy üdülőközpontja lesz a Bakonynak Az Építésügyi Miniszté­rium városépítési tervező vállalat megkezdte a re­gionális felmérést és terv­tanulmányt készít a bako­nyi hegyvidék üdülőköz­pontjainak kialakítására. A jövőbeni beruházások ter­vezésére az idén pályázatot hirdetnek. — A Bakony a hamadik ötéves tervben már jelentősebb beruházáso­kat is kap. A többi között 17 millió forintot költenek az elsőosztályú üdülőhelyek fejlesztésére, míg a má­sodrendű területekre 9.8 millió forint költséget irá­nyoznak elő. A tervek szerint a Ba­konyban négy üdülőhelyet jelölnek ki. A vidék szívé­ben, Bakonybélen rendezik be az üdülőterületi köz­pontot, míg Bakonyszent- 1 ászlót, Farkasgvepüt és Zircet üdülő alközponttá fejlesztik. Helikopter magassági világrekord MOSZKVA: A szovjet repülőgépipar nagyszerű alko­tásával, a MI—10 helikopterrel több világrekordot ér­tek el. A legújabb csúcs: 25105 kilogramm felemelé­se 2800 méter magasságba. Képünkön az MI—10 he­likopter. — (MTI Külföldi Képszolgálat) MIKROSZKÓP ALATT AZ IDŐ Fesztiválok és filmek Ha a kutató az anyag finomszerkezetét, néhány mm-nél kisebb részleteit kívánja vizsgálni, a mik­roszkópokat hívja segítsé­gül. Az elektronmikroszkó­pokkal többszázezerszeres nagyítás is elérhető. — A kutatók azonban igen gyak­ran kerülnek olyan fel­adatok elé, hogy különböző mozgásfolyamatoknak rend­kívül rövid időtartamon be­lüli részleteit kell tüzelé­sen megfigyelniük. így ta­nulmányozzák például a biológusok az állatok moz­gásait, az orvosok az élő szövetek jelenségeit^ a bal­lisztikusok a repülő löve­RendkívüH lottó tárgy-nyeremény sorsolás a júliusi szelvényekre A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a júliusi lottó- szelvények között a rendes havi tárgynyeremény húzá­son felül „Szerencsés hajó­zás” címmel rendkívüli juta­lomsorsolást is rendez. A „pót-sorsoláson” ezer nye­reménytárgy jut a szeren­csés lottózóiknak. Főnyere­ményként kétszobás örök­lakást és Moszkvics sze­mélygépkocsit sorsolnak ki. Ezenkívül 64 kétszemélyes és 70 egyszemélyes földközi tengeri luxushaj ó-utazást, 100 Global japán zsebrádió és 764 kétezer forintos — az ország bármelyik állami áruházábna beváltható — vásárlási utalvány nyerhető az augusztusban sorra ke­rülő húzáson. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Debrecenben, a nagyerdei szabadtéri szín­padon megtartott lottó-sor­soláson a 25. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 19, 61, 62, 74, 82 dékek útját, a körülöttük keletkező lökéshullámokat, a mérnökök a szikrakisülé­sek lezajlását, a robbanás- szerű égési folyamatokat, a robbantások hatására be­következő törési, szaka­dási folyamatokat, — a forgácsoló és sajtolószerszá­mok működését, a folyadé­kokban fellépő áramlási je­lenségeket és így tovább. Szemünk előtt azonban összeolvadnak a gyors egy­másutánban következő ké­pek, s a részletek megfi­gyelésére képtelenek va­gyunk. Ez szemünk tehetet­lenségének következménye. Az a határ, amit még „fel­old”, csupán egyötöd má­sodperc, az ennél gyorsab­ban következő változások már összefolynak előttünk. A mozi. éppen ezt használ­ja fel, ezért látjuk az álló­képek sorozatát ott moz­gónak. De a tudománynak, olyan eszközökre yan szük­sége, amelyek az igen rö­vid időtartamok történé­seit elnyújtják, felnagyít­ják, mintha mikroszkóp alá tennék az időt. A moziban mindenki lá­tott már lassított felvételt. A film ilyenkor néhány má­sodpercen belül lezajló gyors mozgás részleteit te­szi láthatóvá A szokásos­nál ugyanis sokkal több részletet vesznek fel és azt a megszokott sebességgel vetítik le. így ha egy má­sodperc alatt 40 ezer kép­kockát vesznek fel és azt a szokásos 24 képkockás másodpercenkénti sebesség­gel vetítik, akkor az egy másodpercen belül lezajló mozgásfolyamatok már fél­órára nagyítódtak. A tudományos kutatás és a rendkívül érzékeny mű­szerek, ma mór lehetővé tették, hogy a másodperc billiomod részeit szintén mérjék, különbséget tudnak tenni azok között az ato­mi részecskék között, ame­lyek élettartama ebbe a nagyságrendbe esik. — De nemcsak az ilyen rendkí­vül rövid időtartamok rög­zítését oldották meg. Meg- figvelhetővé tették a má­sodperc milliomod része alatt bekövetkező mozgáso­kat is. A szovjet kutatók olyan filmfelvevő készülé­ket szerkesztettek, amely' másodpercenként ötszáz­millió felvételt készít. Ez az egy másodpercen belüli mozgást már több hónapra nagyítja fel. D. L, 50 ORSZÁG VESZ RÉSZT A MOSZKVAI FILMFESZTIVÁLON ötven ország, valamint az ENSZ, a Nemzetközi Gyermekalap és az UNES­CO közölte, hogy részt óhajt venni a július 5 és 20 között Moszkvában sorra kerülő nemzetközi film- fesztiválon. — A fesztivál napjaiban a szovjet mozi­vásznakon 5 világrész mu­tatja be filmművészetét. 17 díjjal jutalmazzák a leg­jobb alkotásokat, ezenkívül a szovjet művészeti szövet­ségek és más társadalmi szervezetek is tűztek ki tiszteletdíjakat. ÖTNAPOS ZENESZERZŐ­KONGRESSZUS PÁRIZSBAN A Párizsban megnyíjt nemzetközi — zeneszerző­kongresszuson 24 ország komponistáinak műveit mutatják be hangszalagról. A bemutatókon több ország rádióállomásainak képvise­lői is résztvesznek, akik vállalták, hogy rádiójük- ban évente legalább hatot bemutatnak a „leforgatott” művek közül. BÚRT LANCASTER 40-IK FILMJE Búrt Lancaster, a nép­szerű amerikai filmszínész a „40 vagon Nyugat felé” (The Hallelujah Trail) cí­mű szélesvásznas filmben játssza 40-ik főszerepét. Ez tulajdonképpen paródia­film: visszájára mutatja be a vadnyugati filmek meg­szokott jeleneteit. „FEHÉR ÉJSZAKÁK” FESZTIVÁL A világ 30 országából 7000 turista jelentette be, hogy részt vesz a „Fehér éjszakák” művészeti fesz­tiválon, amelynek műso­rain az idén Szergej Pro- kofjev művei szerepelnek. A fesztivál június 20-án kezdődik Leningrádban. Az első napon a filharmónia hangversenytermében Pro- koffjev szimfóniái csen­dülnek fel, a Kirov Színházban pedig a nézők a „Kővirág” című balett­ben gyönyörködhetnek. A külföldi vendégek számára változatos és gazdag prog­ramot dolgoztak ki. FILM A SPANYOL FORRADALOMRÓL Giuseppe de Santis olasz filmrendező a spanyol pol­gárháborúról készít filmet, — A „TISZTA ISKOLA, EGÉSZSÉGES IFJÚSÁG” versenymozgalmat értékelte a karcagi Vöröskereszt tisz­tasági bizottsága. Az első­séget a kiskulcsosd, a má­sodikat a berekfürdői, a harmadikat pedig a Kálván u. 2. sz. iskola szerezte meg. — A SZOVJET BÉLYE­GEK iránti nemzetközi ér­deklődés növekedését bizo­nyltja, hogy Franciaország­ban tanulmánykötet jelent meg, mely részletesen fel­dolgozza a szovjet posta első bélyegkiadásainak tör­ténetét. — A NÉPSZERŰ Integrál együttes játszik mától kezd­ve minden szombaton este a szolnoki Járműjavító kul­túrtermében, jó idő esetén pedig a kerthelyiségben szórakoztatja majd a tánc- rakész fiatalságot. — ELHALASZTOTTÁK jövő péntekre Csákó Dénes diavetítéssel egybekötött franciaországi élménybe­számolóját a szolnoki Mű­vész Klubban. — NEMES DEZSŐ elv­társnak A nemzetközi hely­zet és a kommunista világ­mozgalom címmel az MSZMP Központi Bizott­sága Politikai Akadémiáján megtartott előadása füzet alakban is megjelent a Kossuth Könyvkiadónál. VÁROSRÉSZ FŰTÉSE ATOMENERGIÁVAL Az Aagesta-i atomerőmű Stockholmtól délre fekszik, tőle nem messze található Farsta-városrész, 30 000 la­kossal. A 12 000 modern la­kás fűtését olajfűtéses rendszer látta el. — Most a fűtést az Aagesta-i erő­mű biztosítja, amelynek építése hat évig tartott és több mint 12 000 000 angol fontba került Az állami Atomenergia Társaság és számos svéd magántársaság közös vállalkozásaként jött létre. SZOLNOK Vörös Csillag: Max Linder társaságában. Tisza: Nyári intermezzo. MÁV: Egy éjszaka szerel­me. Kert: Az aranyember. JÁSZBERÉNY Lehel: Álmodozások kora. Kert: Robin Hood új ka­landjai- KARCAG Déryné: Riói kaland- MEDOSZ: Égbolt a sivatag felett. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Kár a benzinért. KUNHEGYES Szabadság: Egy nyáron át táncolt. KUNSZENTMARTON Körös; A tizedes, meg a 'obbiek. MEZŐTÚR Béke: Láng az utcákon. Dózsa: Doni elbeszélés Szabadság: Riói kaland. TISZAFÜRED Tisza; Féltékenység. penKS/rNTMIKI OS Dózsa; Ki volt dr Sorge? — MEGKEZDTÉK a va­dak mentését a Tisza árte­rületéről a Tisza-menti va­dásztársaságok, s arra tö­rekednek, hogy a vadállo­mány minnél kevesebb kárt szenvedjen. A Nap kél: 3.46 h-kor, nyugszik: 19.45 h-kor. A Hold kél: 23.28 li­kőr, nyugszik: 8.28 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: keleten is felszakadozó felhőzet, leg­feljebb néhány helyen eső. Fokozatosan mérséklődő északi, északnyugati szél. A nappali felmelegedés dél­keleten fokozódik, máshol alig változik. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 18—22 fok között, GYÁRFÁS Ez a furcsa név nyelvünk­ben ma már csak család­névként szerepel. Jelentése az ónémet Gervasius révén: „lándzsahordó”. — A MAGYAR Újság­írók Országos Szövetsége június 19—20-án tartja tisztújító küldöttközgyűlését a budapesti Építőik Rózsa Ferenc Kultúrházában. — MEZŐTÚRI FAZEKAK BUDAPESTEN. A mező­túri Fazekas Népművészeti HSz 16 alkotójának mun­káiból 210 fajta egyedi da­rabot állítanak ki június 26-tól Budapesten, az V. Régiposta utca 12 szám alatti népművészeti kiállí­tási teremben. Kert: Gábor diák. TÜRKEVE Vörös Csillag: Az aranyfej. A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon 18 00-19.00 óráig Hétvége — hírekben. — Csárdások. — Mikroszkóp alatt. — Vidám, zenés hét­vége- — Görbe mikrofon. — Tánczenei coctail­TELEVÍZIÓ: 1728: Hírek. 17.35: Újdon­ságok, érdekességek a mező- gadaságban. Nagyüzemi al- matelepftési rendszerek. — 17-45: Bemutatjuk a versen­gő városokat. Kisfilmek. 1- Szerződéskötés. 2. Viszontlá­tásra kisváros (Pápa). 3. Nagykanizsa- 18-30: Alkotó­műhely. A nagyító segítsé­gével. 18-40: A tv jelenti... 19-20. Esti mese. 19-30: Tv- híradó. 19-50: Suppé: Boccac­cio. Operett 3 felvonásban- (14 éven felülieknek). A Fő­városi Operettszínház elő­adása képfelvételről- — Rb 22-50: Tv-híradó 2 kiadás. — ÖTVENKÉT SZK—4 típusú új szovjet kombájnt kapott Szolnok megye. Eb­ből 40 jut a gépállomások­nak, a többin a termelő­szövetkezetek osztoznak. — Néhány közös gazdaság már el is szállította a kombáj­nokat. KÉT ÉS FÉLMILLIÓ ÁPOLÓNŐ Az Egészségügyi Világ- szervezet kimutatása sze­rint két és félmillió fölött van a világon a szakkép­zett ápolónők száma. — Európában (a Szovjetunió nélkül) 780 000, a Szovjet­unióban 600 000, Észak- és Dél-Ameri kában 750 000, Afrikában. Ázsiában (a Szovjetunió nélkül) és Óceániában 400 000 szak­képzett ápolónő működik. TITÁN a repülőgépgyártásban A korszerű repülőgépek gyártásában mindezideig az alumínium játszotta a fő­szerepet. Még az angolok és franciák által kifejlesz­tett. hangsebességen felüli 2300 km óra sebességű „Concordia” gép fő alap­anyaga is alumínium. En­né) nagyobb sebességnél ez a fém már nem felel meg a követelményeknek. — A légsúrlódás miatti 350—400 C°-os felületi felhevüiés rontja és károsan befolyá­solja a szilárdságot. Éppen ezért az újabb, — 3200 km/ óra sebességet elérő — re­pülőgépeket a drága titán fémből, vagy annak ötvö­zetéből építik. Szerelés csupasz kézzel nagy feszültség alatt Az epoxi-tívegből készült létrával könnyű és biztos módszert alakítottak ki a feszültség alatt álló veze­tékek szerelésére és javí­tására. A jól szigetelő lét­ráról akár 11 ezer Volt fe­szültségű vezeték is javít­ható csupasz kézzel (akár esőben is), feltéve, hogy az un. szivárgó áram — me­lyet időnként mérni kell —, nem haladja túl az 1 milliampert. Virágzó szőlo­és gyümölcstermesztő terület A bolgár tengerpart, — amely egyre nagyobb nem­zetközi üdülőközponttá vá­lik. virágzó szőlő- és gyü­mölcstermesztő terület lesz. Az elkövetkezendő tíz év­ben a tengerpart mentén 25 kilométer mélységben húzódó szőlőtermelő vidék 7.300 hektárról 16 000 hek­tárra növekszik. 1070-ig csaknem 6000 hektár új gyümölcsöst létesítenek. A vidék kiválóan alkal­mas a szőlő- és gyümölcs- termesztés fejlesztésére. A tengeri éghajlat, a hosszú meleg ősz, a termékeny talaj magas cukor- és vi­tamintartalmú szőlő és gyű. mölcs termesztését teszi lehetővé, viszonylag ala­csony önköltséggel. Űj szennyvíztisztító eljárás Harkovban a szakembe­rek néhány ipari üzem szennyvízderítőjébe Chlo­rella nevű egysejtű nö­vényt telepítettek. — A növény rendkívüli gyors szaporodásnak indult, s magábavette a szénsavat és egyéb káros anyagokat, — ugyanekkor oxigént ter­melt. Az eredmény: rövi­desen olyan tiszta ''izet nyertek, melyben halat is sikerült tenyészteniük. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69 Kiadóhivatal: 20—94 Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok I. sz. Irodaház. Index-szám; 25 068 A lapot előfizetésben es árusí­tásban a Szolnok megyei posta- I hivatalok és fiókposták terjesz- Uk. A lap előfizethető bármely ! postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdainan Vállalat Felelős vezető: Mészáros Sándor — Tudod mit: inkább edd meg az almát! — (Quick karikatúrája) RA'DIÖ• TV#MÖ7-1# S7ÍMHA'Z MOZI: Június 19 Szombat Gyárfás

Next

/
Oldalképek
Tartalom