Szolnok Megyei Néplap, 1965. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-06 / 105. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. május 6. Visszavágtak az angolok Anglia—Magyarország 1:0 (1:0) A londoni Wembley stadionban lejátszott válogatott nemzetközi labdarúgó mérkőzésen izgalmas és időnként színvonalas küzdelemben a vendéglátó angolok megérdemelt egy gólos győzelmet arattak. Az első félidőben mintegy 25 percen át a magyarok játszottak mezőnyfölényben, de a mérkőzést eldöntő gólt a 16. percben Greaves lövéséből az angolok szerezték. Fordulás után az angolok nemcsak technikai, hanem erőnléti fölénybe is kerültek. Több biztos gólhelyzetben hibáztak és ezekre a magyarok csak néhány erőtlen és körülményes támadással tudtak válaszolni. A magyar együttesből Géléi, Mátrai és Nagy játszott kitűnően. A csatárok közül Bene segítőtársak nélkül nem boldogult, helyzeteit is elhibázta. Varga a második félidőre kifáradt. A jobbszélső és balösszekötő posztján súlyos „szereposztási” tévedést követett el Baróti szövetségi kapitány. Végeredményben az angol válogatott visszavágott a közelmúltban a magyaroktól elszenvedett vereségekért. Sok tehetség a fiatal atléták seregszemléjén Járási szpartakiád-döntő Érdek ességek a vasárnapi fordulóból A jászberényi csapat már pénteken megérkezett a fővárosba, s megtekintette a Győr—Benfica mérkőzést. — Másnap a taktikai megbeszélésen Zsolnai János edző a portugálok sokmozgasos Játékáról beszélt a fiúknak. — Talán ő sem gondolta, mennyire jól tudják „utánozni” játékosai- Tény, hogy soha ilyen szellemesen nem futtatták a labdát és keresték egymást a csatárok, mint az Egyetértés ellen. Az egyik pillanatban hét-nyolc emberrel védekezett, rögtön utána pedig hat emberrel rohamozott a Lehel. Remélhetőleg tovább javul a csapatjáték, s ennek eredménye gólokban is megmutatkozik majd. * Az MTE—Gyula mérkőzésen a mezőny egyik legjobb Játékosának Sári bizonyult. A fedezet nagy területen játszott, gyorsasága révén mindig ott tűnt fel, ahol éppen a legnagyobb szükség volt rá- A mérkőzés elején rúgott váratlan gólja megnyugtatta a csatárokat, akik később helyzeteiket ügyesen ki is használták. Sári hibájául csupán az róható fel, hogy most is sokat reklamált* A Csongrád elleni meccsen a Jb- Vasas csatárai több biztos gólhelyzetet kihagytak. Végül a jobbhátvéd Rigó tört be a 16-oson belülre, s ő szerezte meg csapatának vezető gólját. * Egy mérkőzésen a csatárok eredménytelensége, — kapu előtti tehetetlensége unalmassá, egyhangúvá teszi a játékot- A góllövésről, erről az elsődleges követelményről feledkeztek meg a MÁV-csa- tárok Kisterenyén, ahol ezúttal nemcsak a gólok, hanem a lövések is elmaradtak- Nagy visszhangot váltott ki a súlyos vereség a népes kék-fehér táborban. Senki sem tudta megmagyarázni az okát, miért rúgott mindössze két gólt az utolsó öt mérkőzésen a csapat, holott az első négy meccs után gólarányuk 8:1 volt Ragyogó időben rendezte meg a megyei szövetség — idén első ízben — a fiatal atléták tehetségkutató versenyét. Tizenöt sportkör indította reményteljes fialt és lányait. A rendezőségnek sem volt könnyű feladat lebonyolítani a 39 versenyszámot. A sok új arc közül nem egy tehetséges atlétát fedeztek fel a szakértők, akik tán évek múltán Tóth Béla, Balassi és társaik utódai "lehetnek. 14 évesek (fiúk). 100 m: Ilonka (Jb Vasas) 13.2; magas: Nánási (K- hegyes) 145; távol: Nánási 507; súly: Nánási 11.13. — Lányok. 100 m: Szolnoki E. (Szó. MÁV) 13.9; magas: Szolnoki Á. (Koltói úti iskola) 130; távol: Vizi (Abo- nyi úti iskola) 428; kislab- da: Szolnoki Á. 42.77 m. 15 évesek (fiúk). 100 m: Warczeka (Szó. MÁY) 12.8; 600 m: Földvári (Tmiklós) 1:41.8; 2000 m: Warczeka 7:32.1; magas: Tompa (ITSK) 150; kislab- da: Mosó (Koltói) 57.80; — súly: Bállá (Tmiklós) 10.53. Lányok. 100 m: Zrinyi (Tiszafüred) 14.3; 300 m: Fejes (Jb. Vasas) 50.5; 600 m: Ádám (Tfüred) 1:54.5; magas: Fejes 140; súly: Stefa- nidesz 6.60 méter. SPORT RÖVIDEN Nagy Pál újabb sikere Az ökölvívó területi CSB küzdelmei során a Debreceni Golyóscsapágy gyár 12:3 arányú győzelmet aratott a Ceglédi VSE ellen. A találkozó forró légkörben, kényszerszünetekkel megszakítva alakult ki. * A megyei tanács kórházában. Szolnokon a sportkör természetjáró szakosztályt alakított, amelynek túravezetője Sturm Frigyes. A szakosztály tervei között szerepel egy májusi kirándulás a Dunakanyarba, Vi- segrádra, majd ParádfürcTő, Aggtelek, Jósvafő irányában kívánnak túrázni, s ellátogatnak a Bakonyba is. Tekintettel a nagy létszámra. külföldi túrát is terveznek. * Hiba csúszott tegnapi lapszámunkban a megyei ifjúsági labdarúgó bajnokság táblázatába. A helyes rangsorban a Vegyiművek — (6 4 1 1 11:5 9) a második helyet foglalja el, az előtte lévő csapatok pedig természetesen eggyel lejjebb kerülték. • A Szolnok városi labdarúgóbajnokság heti műsora a következőképpen alakul: Csütörtökön 17.20-kor Olajbányász II—Ságvári HSE, szombaton 15.30-kor Ságvári HSE—Zalka HSE, 16.00- kor TITÁSZ—Gépjavító, Fürst HSE—Olajbányász II, 16.30-kor MÁV III.—Cukorgyár II, végül 17.00- kor Vegyiművek II— Vasutas találkozó lesz. * A Szolnok megyei Állami Gazdaságok 1965. évi sportversenyei keretében a dolgozók labdarúgásban, férfi és női röplabdában és gránátdobásban, férfi súlylökésben, férfi 400 és női 100 méteres síkfutásban mérik össze erejüket. A legtöbb helyezést elért ÁG serleget és oklevelet kap. * A Szolnoki MTE evezős— kajak szakosztálya május 9-én idénynyitó versenyt rendez, „Ismerd meg a Ti- sza kanyart” mozgalom keséiében. A Magyar Vívó Szövetség a két napos ünnepen rendezte a párbajtőr Budapest bajnokságot, amely egyben tájékoztató, illetve válogató verseny is volt. Az első napon B. Nagy Pál 5:1. 5:4 arányban legyőzte Bárányt és így került a döntőbe. — Itt kitűnő vívással nyerte a versenyt öt győzelemmel. Tekintve, hogy ő volt az egyetlen vidéki versenyző, így a második helyezett Kausz dr. lett Budapest párbajtőr bajnoka. A következő napi versenyen B. Nagy Pákáit 5:2, 5:0 arányban győzte le, s így került a döntőbe, ahol Báránnyal és Nemerével holtversenybe került. — Az űjravívás ntán B. Nagy a harmadik helyet szerezte meg. A megyei II. o. bajnokság eredményei (Zárójelben az ifjúsági eredmények) Északi csoport: Karcagi Honvéd—Jászladány 2:0 (—), Bucsa—Tiszasüly 1:1 (4:0), Jb- Honvéd — Jászfény szaru 7:0 (0:0), Jászdózsa—Jászkisér 1:0 (0:0), Tiszaroff—Jászszent- andrás 4:2 (1:2), Kunmadaras —Tiszaőrs 5:1 (3:0), Tiszafüred—Tiszagyenda 2:0 (0:1). Déli csoport: Szó. Spartacus—'Túrkeve 2:1 (3:1), Homok —Tiszasas 3:2 (—), Szó. Helyiipar—Cibakháza 8:0 (—), Szajol—Öcsöd 2:1 (4:0), Tisza- tenyő—Kunszentmártoni Sp- 1:0 (1:0), Zagyvarékas—Szászberek 3:1 (0:1), Rákóczifalva —Kenderes 2:1 (0:1), Tószeg- Szó. Előre 3:3 (0:0). A bajnokság állása ÉSZAKI CSOPORT: 1. Tiszroff 5 3 2 0 12: 7 8 2. Jászladány 5 2 2 1 7: 3 6 3- Kmadaras 5 3 0 2 8: 4 6 4- Karcag 4 3 8 1 5: 3 6 5. T-füred 5 2 6- Jfényszaru 5 3 7. Jb- Honv. 5 2 8- Abádszal9- J-andrás 10- Jászdózsa 11- Bucsa Jászkisér 13. Tiszasüly 14- T-gyenda 15- Tiszaőrs 4 2 4 2 5 2 5 1 5 1 5 0 4 1 4 1 DÉLI CSOPORT: 1- R-falva 2- Szck Helyi. 3- Kenderes 4. Szászber. 5- T-tenyő 6. Túrkeve 7. Z-rékas 8- Szó- Előre 9. Tószeg 10. Szó. Sp. 11. Szajol 12. Km. Sp. 13. Homok 14. Öcsöd 15- Cibakh 16. Tiszasas 1 6: 4 2 7:10 2 14: 6 2 11: 9 2 7: 6 5: 9 7:14 1: 2 5: 7 4: 7 5:11 0 21 1 21 1 11 : 3 9 : 3 8 : 4 8 : 5 8 : 8 7 8 6 : 9 6 : 7 : 8 : 7 :13 :11 :18 :10 :25 18 0 Á megyei NB-s tartalék labdarúgó bajnokság eredményei (Zárójelben az ifjúsági csa5. Szó. MÁV 6 3 0 3 24: 8 6 patok eredményei) 6- Szó. MTE 6 114 5:13 3 Mezőtúri Honvéd—Jászbe7- Jb. Vasas 5 0 0 5 3:30 0 rényi Lehel 3:0 (4:2), Szó. Az ifjúsági csapatok állása MÁV — Jászberényi Vasas 1. Szó. Honv16:1 (8:0), Martfű—Szó. MTF ITSK 6 4 11 11: 4 9 2:0 (0:1) 2- Szó. MTE 6 3 3 0 10: 4 9 A bajnokság állása 3. Szo-MAV 6 4 0 2 15: 5 8 1. Mtúri H. 5 4 1 0 11: 3 9 4. Martfű 6 2 13 10: 7 5 2- Szó. Hon- 6 3 2 1 18:10 9 5- Mtúri H. 5 2 12 11: 8 5 3- Jb. Lehel 6 3 1 2 11: 9 7 6. Jb. Lehel 6 12 3 8: 9 4 4. Martfű 6 3 12 #; 6 7 í. Jb- Vasas 5 0 0 5 1:24 0 Utánpótlás (férfiak). 100 m: Czétényi (MÁV), Pál (Tfüred) 11.8; 200 m: Farkas (Jb. Vasas) 24.3; — 400 m: Berta (MÁV) 57.5; 800 m: Mile (ITSK) 2:24.0; 1500 m: Prókai (Tmiklós) 4:41.4; 3000 m: Prókai 10:21.8; 110 m gát: Pál 17.5; magas: Komlósi (MÁV) 183; távol: Berta 590; hármas: Komlósi 12.76; súly: Modla (MÁV) 12.28; diszkosz: Havasi (Tmiklós) 35.98; gerely: Varga (Kisújszállás) 42.05; kalapács: Nemes (ITSK) 32.30; — Nők. 100 m: Bartha (MÁV) 13.0; 200 m: Bartha 28.3; 80 m gát: Juhász (MÁV) 14.6; magas: Bugyi (Jb. Vasas) 150; távol: Réti (MÁV) 497; súly: Csőke (Tfüred) 9.20; diszkosz: Varga (Kisújszállás) 30.95; gerely: Balogh (Kisújszállás) 33.80. A 14—15 évesek közül sokan mennek majd a nyári megyei edzőtáborba, az utánpótlás legjobbjai pedig az országos seregszemlén vesznek részt Debrecenben. — porcsalmi — Kézilabda A megyei férfi bajnokság harmadik fordulója után már csak a Szolnoki MÁV áll pontveszteség nélkül. A legutóbbi fordulóban bőven akadt meglepetés, hiszen három veretlen csapat volt kénytelen vesztesként elhagyni a pályát. A Vegyiművek hétről hétre javuló játékot mutat. A bajnokságban a Szó. MÁV vezet hat ponttal az öt pontos Szolnoki Viziügy előtt. — Alattyánnak, a Jb. Lehelnek, a Szó Sárvárinak és a Mezőtúri Honvédnek egyaránt négy pontja van. A nők mezőnyében egyre jobban játékba lendülnek a csapatok. A két nagy rivális a Martfű és a Vízügy jó játékkal győzött. Meglepetés a jól rajtqló tisza- földváriak veresége. A bajnokságban a Szó. Vízügy vezet hat ponttal, az ugyancsak hat pontos Martfű előtt. Négy pontja három csapatnak — a Tisizaföld- vámak, a Tmiklósi Mg. Technikumnak és a Jb. Lehelnek van. A harmadik forduló eredményei. Férfiak: Mezőtúri HSE—Kunszentmárton 20:16, Szó. MÁV—Tiszapüs- pöki 37:20, Jb. Lehel—Szó. Ságvári 14:12, Tmiklósi Vasas— Alattyán 20:18, Tisza- földvár—Rákóczifalva 18:11, Szó. Vegyiművek—Szó. Vízügy 8:8. Nők: Tmiklósi Mg. Technikum—Alattyán 5:4, Rákóczifalva—Tiszaföldvár 2:1, Tmiklósi Fáklya—Fegyvernek 5:5, Martfű—Jb. Lehel 12:1. Szó. Vízügy—Cibakháza 12:2. Röplabda A Jászberényi Egészség- ügyi SE NB II-es női röp- lábdázói idegenben 3:0 arányú vereséget szenvedtek az NB I várományosától, a Nyíregyházától. A vereség ellenére is jó teljesítményt nyújtott Bozsik, Móri és Fraknói. A Szolnok városi Röplabda Szövetség az ünnepek alkalmával két fiú és két leány csapat részvételével villámtornát rendezett. — Eredmények: Szolnoki Dózsa II.—Gépipari Technikum I. 3:0 (fiú), Verseghy Gimnázium—Közgazd asági Technikum 3:0 (leány). Kosárlabda A megyei bajnokság legutóbbi fordulójában kél nagy meglepetés is akadt- a férfi és a női bajnokság esélyesei vereséget szenvedtek idegenben. Érdekesebb eredmények. Nők: Kunsztmártoni VM— Szó. MÁV 41:34. Férfiak: Karcagi Gimn.-Tisza-parti Gimn. 50:46, Jb. Lehel—Szó. Kilián 98:91, Karcagi Fáklya —Szó. Közgazd. Techn. 54:39. A május 2-án megrendezett Szolnok járási szparta- kiád-döntőn sakkban és asztaliteniszben közel 100 versenyző vett részt. EREDMÉNYEK Sakk. — Férfi egyéni: 1, Barhács (Rákóczifalva), 2. Hada (Zagyvarékos), 3. Fejes (Besenyszög). Csapat: 1. Besenyszög, 2. Rákóczifalva, 3. Tiszasüly. Asztalitenisz. — Férfiak. Egyéni: 1. Kovács (Zagyvarékas), 2. Kalla (Jászberény), 3. Gallai (Jászberény). Páros: 1. Kalla—Gallai, 2. Rékasi — Balogh (Martfű), 3. Kovács—Sándor (Zagyvarékas). Csapat: 1. Jászberény (Kalla, Vin- cze, Gallai), 2. Martfű (Rékasi, Forgó, Balogh) 3. Zagyvarékas (Kovács, Sándor, Bánhidai). — Nők. Egyéni: 1. Stanga (Martfű), 2. Gavaldikné (Jászberény), 3. Benyus (Besenyszög). — Páros: 1. Stanga—Szvetlik (Martfű), 2. Győr—Gavaldikné (Jászberény), 3. Benyus—Sallai (Besenyszög); Csapat: 1 Martfű (Stanga, Szvetlik), 2. Jászberény — (Győr, Gavaldikné), 3. Besenyszög (Benyus, Sallai). Vegyespáros: 1. Stanga— Rékasi, 2. Győr—Kalla, 3. Benyus—Pomázi. ÁLLÁS IDŐSEBB vidéki nőt háztartásba Keresek. Cím: Naev János. Szolnok. Rákóczi út 35PERFEKT evors- és eéoírónőt — azonnal felveszünk- Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központiában Martfűn. Útiköltséget felvé- tel esetén térítünk. TAKARÍTÁST vállalok — naoi több órában is- „Igenve- sek előnyben” iel- igére a szolnoki hirdetőbe- ______ Az É-M. 44- sz. Édí- tőioari Vállalat — azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre ács szakmunkásokat. vasbetonszerelőket. férfi segédmunkásokat és kubikosokat- Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosít- Tanácsigazolás és munkaruha szükséges. Jelentkezés: Budapest. V. Kossuth Laios tér 13—15 földszint. BEDOLGOZÓ, varrni iől tudó nőket azonnal felvesz a HÁZIIPARI TSZ Szolnok Masvar u 14 számÁCS. kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központiában Martfűn- Térítés ellenében szállást és étkezést biztosítunk. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. ADÁSVÉTEL Nyolchónapos süldők eladók. Szolnok. Rákóczi út 35. SZAJOLI Vörös Csepel Termelőszövetkezetben búza- törek és kukoricaszár eladó. Szaiol. központi tanvaLAKAS TSZ-eknek üzlethelyiséget Szolnok központiéban adok. „Tsz” ieligére a szolnoki hirdetőbeÁTVENNÉK szövetkezeti vaev főbérleti lakást költségtérítéssel. Naev Sándor. Szolnok. Kinizsi út La. LAKÁSCSERE Elcserélném esvszoba összkomfortos Szántó utcai szövetkezeti lakásomat. két vaev három szobásra, i — ..Készpénz 71193” ieligére a szolnoki hirdetőbe._________ ELCSERÉLNÉM - Ságvári körúti egv- szoba. konvhás. — mosdófülkés, soei- zos. gázos lakásomat belvárosi két- háromszobás bérházi lakásra- ..Költségtérítés” ieligére a szolnoki hirde- tőbe-__________ Elcserélném egvszeba. hallos, telefonnal rendelkező központi fekvésű földszintes. összkomfortos lakásomat hasonlóért. — vagv naevobbért. kocsi beállással. — .Belváros” ieligére a szolnoki hirdetőbe. INGATLAN ELADÓ eev 16 méteres épület lebontásra Besenvszöe Fokoru pusztán. — Érdeklődni a helyszínen. 159 tanva- szám. Palla JánosBeköltözhető két- szoba mellékhelvi- séees úi ház 658 négyszögöl szőlővel. sürgősen eladó. Ugyanott egv ió állapotban lévő kombinált szobabútor eladó. Tiszaie- nő Arany János u. 48. szám. ELADÓ ház nagy Kerttel — betegség miatt. Azonnal beköltözhető. Tisza- sülv. Lenin, út 75. FALUSZÉLEN lévő szepfekvésű tanva melléképületekkel, iövedelmező gyümölcsfákkal. ugyanott pergető viasz műlép eladó- Petites Ferdinándné. Öcsöd. III. kerület. K. 97. HÁROM db tálaira eghaitású. iókar- ban lévő. üzemképes kévekötő ara- tógép — iutánvos áron eladó. Megtekinthető Kossuth Tsz, Kuncsorba. ELADÓ 21 NB méh-kaotár 36 családdal. mérleg és pergető- — Karcag. Füredi út 11____ 5 0—60 kg-os süldő eladó. — Szolnok. Horgász u. 41SÖTÉT hálószoba bútor ágybetéttel együtt eladó- Szolnok. Vosztok út 2 ép. 111- lépcsőház. II. emelet 4VENNÉK Szolnok városban 70 000 Ft- ig beköltözhető eev- szoba-konvhás családi házat. Címet a kiadóba ..Sürgős 65” ieligére kérem leadni-____________ SZOLNOK. Mikes utca 10 szám alatt 2 szoba, előszoba, kamra, konvha és alsó helyiségekből álló azonnal beköltözhető családi ház eladó- Érdeklődni lehet: Szolnok. Móricz Zsig- mond utca 4 szám alatt. GÉPJÁRMŰ JŰKARBAN lévő 125-ös Danuvia — azonnal eladó. Tö- rókszentmiklós. Le- nin út 112. 350-es Junak motorkerékpár eladó, építkezés miatt. — Szolnok. Delta út 14 szám. _________ 5 00-as Trabant eladó. Érdeklődni: Tószeg. Gépállomás^______ 9 00-as Wartburg személygépkocsi eladó. Szolnok, Keskeny J. út 28/a. Érdeklődni délután 5 órától. — szombat délután és vasár- nap egész nap, PANNI robogó és ágybetét eladó. — Szolnok. Katona u- 9 szám. __________ HAZAS 9AQ Jőmeg.ielenésű magányos nvusdíias asszony 62—70 körüli férfi házastársat keres, lehetőleg lakással rendelkezőt. Fényképes levélre válaszol. ..Hűség” ieligére a kiadóhivatalba, EGYEB CSEREPES tanva- NÉMET fordítást épület eladó lebon- vállalok. — hegedű fásra- — Szolnok, eladó. Baditz. Mis- Ugar 70/3- Feke- kolc. Augusztus 20 téné. u 3 szám. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vés* fel 18 — 45 éves korig mélyszinti bányamunkára Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkülÚtiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges, munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakön'-<’ Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán