Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-04 / 80. szám
/ Pályaudvaron — Nem tudja, mikor érkezik a New York-i vonat? — Nem tudom, de ott a: éra, azon majd megnézheti, * Ki az abszolút bizalmatlan Aiki valahányszor kezet fogott valakivel, utána megszámolja az ujjait. Doboz nélkül Takarékossági aljegyzőt összefutottam egy rokonommal. Vagyishogy egy rokonom futott le hozzám. Finnországi kolléga látogatott meg, tehát nekem is és minden magyar embernek rokona. Eddig ugyan csak a nyelvrokonságot tartotta« velük, de mostaritól kibővítettük az ősnép-apára visz- szamenő vérségi kapcsolatunkat a nemzeti vonások egyeztetésével is. Nevezetesen, hogy északi barátainkat eddig is a szigorú takarékosság jellemezte, de most már mi is beszálltunk ebbe a buliba. Errefel jött le a finn kolléga hozzánk. És érdeklődött tüzetesen. Azt kérte, mondjak egy olyan példát, amiben kézzelfogható a takarékoskodás. — Cipő — mondtam. — Hogy-hogy cipő? — kérdezte. — Mj ebben a kézzelfogható? — Pontosan az — magyaráztam a láthatóan nehéz felfogású finnek. — A cipő most már a kézzelfogható. Mivel láttam, úgysem érti, hát bővebb lére eresztetnémelyik. Az pedig már se több, se kevesebb, mint két- három cipős doboz. Ennyi megy teljesen veszendőbe a nemzeti vagyonból. Azazhogy ment eddig. De mostantól már nem mehet. Nem, mert ahogy megvetted a cipőt, kedves vevő, fizetsz a pénztárnál, viszed a blokkot a csomagolóba, már bontják is ki a dobozból a cipellődet. A doboz visszamarad, a cipőt viszont kézbekapod némi kis papírral. spárgával felszerelve. Dobozt nem adnak. Még dobozbetétre se. Hát most tessék csak annak utánaszámolni, hogy mennyi dobozt mentünk így meg esztendőnként. — Marhaság — ezt a finn mondta, nem én. Meg azt is ő jelentette ki, hogy civilizált országokban a civilizált kereskedelem oda se adná gusztusos csomagolás nélkül a vásárló kezébe az árut. — Ez eléggé kapitalistá- san van nézve — ezt meg én mondtam neki magyarul. Hosszan vitatkoztunk. Én Vita után Kedves Anyuka! Elhoztam Eajoskát és a Medicina legújabb sorozatát a tiatal mamák kézikönyvét! tem. Ugyanis még a pazarló időkben nálunk, amikor a nemzeti vagyon csak úgy csákiszalmájára pocsékolódhatott, akkor volt, hogy a cipőt dobozzal együtt árusították. Bement a kedves vevő, kiválasztotta a cipőt, fizetett és vihette dobozban, dobozostól. Na, de ennek az alávaló időszaknak egyszer s mindenkorra vége. Erre felfigyeltek, és jogosan. Mert ágyé, a kedves vevő évente átlagosan megvásárol — még nem is mondok sokat — két-három pár cipőt is is védtem a magunk igazát, ő is az ő kapitalistás tévelygéseit. Végül odáig mérgesedett a szóváltás, hogy kivágta: — Ez a dobozhistória biztosan a kormány helyes takarékossági programjának, valami bürokrata, ostoba elferdítése. Erre már nem szóltam semmit. De gondolni, gondoltam magamban. Azt, hogy mi is jói kivagyunk a rokonainkkal. Még felfogni sem képesek a mi nagy- nagy dolgainkat. — borzák — — Szégyellje magát. Egy magányos nő is megnézi, ki akar vele kikezdeni! 3 e Skót trió A szolnoki Tisza parkban — Eátod azt a légla- darabot Attila? Te is tehetnél valamit az energiatakarékosság érdekében! (Fariton István rajza)
