Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-04 / 80. szám
1965. április 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Mátyás király fája alatt Mátyás király fája fölött felragyogott a hajnali nap. És a faóriás birtokosa, Tiszaigar népe, talpon termett egyszerre. Sütő Józsi bácsi leült az őrbódé ajtajába, cigarettára gyújtott és a király fájának irányába fújta a füstöt. — Nem akart gondolni semmire, mégis eszébe jutott a tegnap este. Az ünnepély. Tizenketten igariak. tizen- ketten a párt 1945 óta szolgáló katonái megkapták az emléklapot. Már húsz éve lenne? Hiszen ezen a robosztus növényen észre se venni, hogy megint eltelt rajta húsz esztendő. A nép azt tartja róla —, hogy amikor még az egész Tisza-sziget, a Hortobágy- széli Kócspusztáig védett királyi vadászterület volt, Mátyás király kötötte hozzá a lovát, s ő pihent alatta. Kedves, szép a monda, mint testvéréé, a balaton- akarattyai Rákóczi fáé. — Csakhát kiderítették a fáról, hogy „mindössze” 300 esztendős múlt, s így az igazságos király nem tudhatott róla. Háromszáz év irdatlan nagy idő, egy falu életében. Egész történelmi szakasz. Benne Perczel Mór honvédtábornok, Kossuth Lajos segítségére siető, Tiszafüredre . menetelő katonáinak igari szállásolása. Aztán Vásárhelyi Pál ceruzavonása, a mell vél a faluszéli református templom alól nyolc kilométerrel arrébb teszi a Tiszát. — És benne a füredi hídfőt sok vér árán védő vörös katonák harca. Csengeri Antal tanító, vörös katona hősi halála, temetése az igari pihentető „földbe. Mindezeknek . jóformán csak fakirály fája már az élő tanúja. De annak a harcnak, amiért az emléklapokat osztották Sütő Józsi bácsi nemcsak tanúja volt, 'hanem cselekvője, formálója, alkotója is. — Micsoda húsz esztendő volt ez! A falu igazán említés- reméltó történelme. Kezdődött azzal, hogy 1944. október 8-án a hajdani Só út mentén feltűntek a szovjet katonák. — Fodor Imre volt szovjet- oroszországi vörös katona, a község megbízásából elé- bük ment és orosz nyelven tolmácsolta: jöjjenek, az uradalmi cselédség nagyon várja már őket. Mert a nagybirtok vidéke volt ez. Széki Széky Péter. Borsos Sámuel és a Bánó család mondhatta magáénak .az igari határt Emléküket a Sétaerdő növény ritkaságai őrzik még. Igaz, mostanra köztulajdonban. — Csakúgy mint a falu minden holdnyi barázdája a közé. És ebben része volt neki, Sütő Józsefnek is. Részt vállalt ebből a harcból. Alighogy a szovjet katonák feltörték az uradalmi raktárakat és a gabonát onnan Karcagra vitték megőrölni, hogy lisztként hozzák vissza és osszák szét a nép között. Lendvai Vilmossal járta a falut. — Emberek. alakítsuk meg a kommunista pártot Jóvér János feleségestől, lendvai Vilmos családostól, Rapcsuk István és ők. Sütő Józsi bácsiék voltak az elsők Tiszaigaron, akiknek kiállították a pirosfe- delü tagsági könyvet. Az első időkben kevesen követték őket De aztán az eredmények, a földosztás felrázták az embereket. Kétszázhatvankét család osztozott meg az urasági birtokokon. Aztán sokan lettek a kommunisták. A körtvélyesi tanyák népe csoportosan lépett a oártba. És megnőtt az ere- iük. Lendvai Vilmosék már keresztül tudták húzni a kisgazdák indítványát: — Tiszaigaron nem szedték szét az urasági épületeket Azokra alapozva is alakult meg az állami gazdaság 1949-ben. Első igazgatója Lada Lajos, mostanra a Borsod megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője. A gazdaságSütő Józsi bácsi húsz éve tagja pártunknak gal egyidőben szervezte Császár Lajos és Sánta Katalin a szövetkezetét. — Petőfi néven alakult meg ugyancsak 1949-ben. Első elnökké Tolnai Sándort választották, az első juhokat Vidróczki János vitte a szövetkezetbe. Első, első, első... Az első könyvtári óra Tiszaigaron. Az első óvodai foglalkozás. Az első új tanterem építése. így telt el a húsz eszPóka János, a termelőszövetkezet elnöke tendő. És mostanra egészen más lett a falu. Mások az emberek, mások a gondok. Gazdag János raktárnok- ból lett tanácselnök azon töpreng: honnan teremtse még elő a hiányzó pénzt az új művelődési otthon építéséhez. Művelődési otthon épül ugyanis hamarosan a mindössze másfélezres lé-1 Gazdag János tanácselnök lekszámú kis Tiszaigaron. Póka János, a Petőfi Termelőszövetkezet elnöke ugyancsak nagy dolgot mivel. A faluról elpártolt fiatalok visszahódításán fáradozik. Nem eredménytelenül. Éppen az előbb kopogtatott be az irodára Po- tomai Erzsi és Pőnus Marika. Tagjai annak a leányA csarnokban — ahogyan a törökszentmiklósi gépgyárban mondják — a „barakkban” még javában dolgozott mindenki. Másfél óra volt hátra a műszak végét jelző dudaszóig. VÁNDORMADÁR? Megálltam a kukoricamorzsoló gépeket szerelő csoport mellett majd egy ,, .. , , , kékköppenyes, harminc év piobajaratos gépét figyelte, körüli férfihez fordultam. Valamit akartam mondani A satupadnak dőlt és a neki, de ő megelőzött. „Korszerű" gépek — Na mit szól hozzájuk? — Kikhez? — Nem kikhez, hanem mikhez — mondta türelmetlenül, mert nem találtam ki. hogy mire célzott. — Ezekhez a „korszerű” gépekhez — intett fejével a morzsolok felé. majd a válaszom meg sem várva folytatta: — Szégyen még mindig ilyet gyártani, higy- gye el. — Azért akad itt más is — mutattam a rendfelszedő gépekre, amelyeket csak nemrég kezdtek gyáriam Törökszentmiklóson. — Másnak más — hürn- mögött — de tavaly jól befürdettek vele bennünket — Ne mondja. Hogyan? — Ügy, hogy az alkatrészeket a nagyvállalattól kaptuk, mi csak összeszereltük azokat. Az alkatrészek nagyrésze azonban pontatlan volt, az istennek se pásszolt össze. Mit kínlódtunk vele?! Szidtuk is a BMG-sek kezét. Bemutatkoztunk egymásnak. Megtudtam, hogy MEO-s. Sokáig beszélgettünk. Egyre nagyobb rokon- szén vet éreztem iránta. Ügy találtam, hogy szókimondó, egyenes ember. — Mióta dolgozik a gépgyárban? — Inkább úgy kérdezze, hogy hányadszor vagyok itt — javította ki a kérdésemet. — Nem értem. — Ha a munkakönyvemet látná, mindjárt megértené. Ugyanis én vándormadár vagyok — nézett a szemembe. — Micsoda? — Mit csodálkozik. Ván- dor-ma-dár szótagolta. Most dolgozom itt harmadszor. Többször voltaim már a gépállomáson, meg a Íriszben is. Miért vándormadár ? — Azt mondja meg, hogy miért? — Mindig- oda mentem, ajiol több pénzt tudtam keresni. Nekem van egy elvem. — Csak nem az, hogy egyik helyen sem akar megmelegedn i ? — Dehogy. Amikor felszabadultam, elhatároztam, hogy ezerhatszáznál nem kereshetek kevesebbet. Persze munkával, nem ám lógással. Első szakmunkás keresetem kétezerhatszáz volt. Mikor a ktsz-nél felszabadultam, egy brigádba se akartak bevenni. Dolgoztam egyedül. Hajtottam, mint egy igásló. A második hónapban már a legjobb brigádba hívtak. — Aztán? — Ha nem volt meg a pénz, vagy úgy éreztem, hogy innen menni kell, hát tovább álil'tam. Mindenütt örömmel fogadtak, mert ismertek. Közben a gépipari technikumot is kijártam. — Remélem nincs szándékában innen is tovább menni? — Nem lehet tudni. Hivatták a MEO irodába. Mondtam neki, majd legközelebb folytatjuk az eszmecserét. Mivel a délelőtti műszakból már tíz perc sem volt hátra, kifelé indultam a gyárból. A kapun kívül aztán olyan gondolatom támadt, hogy megvárom ezt a „vándormadarat”. Nem sokáig kellett várakoznom. mert műbőr lem- berdzsekben, hóna alatt egy kopott tízórais táskával kilépett a kapun az én nemrégen szerzett ismerősöm. Nyomába szegődtem, s hamarosan beértem. — Hazafelé? — kérdeztem. — Igen — és maga? Mikor megy a vonatja? — Két óra múlva. — Tudja mit? Ha nem veszi rossz néven, meghívom, igyon meg nálunk egy pohár bort. — Saját termésű? — Jó is lenne. Tévé antenna felszereléséért kaptam egy-két liter jó cserkeszöliőit. Útközben elmesélte, hogy házat vett ötvenezerért. — Nem modem épület, de egyelőre megteszi. Minden vágya egy kétszoha összkomfortos családi ház. Családi A felesége — nagyon csinos, magas asszonyka — már otthon volt és a négy- eszíendős nagy bamaszemű kislányával a konyhában tetí-vett. Beültünk a szobába és a bort ízlelgettük. A kislány jó negyedóra múlva vett csak annyi bátorságot, hogy besomfordáljon és ae apjához bújjon. — Ezek a hízelgő lányok — csókolgatta. Néhány pohár bor után megoldódott a nyelve. — Tudja nagyon szeretem ón a gépgyárat, az embereket. Engemet is szeretnek és valahogyan nagy bizalommal vannak hozzám a munkások, de főleg a fiatalok. Később elmondta, hogy szocialista brigádvezető. — Baj van velünk. — Hogyhogy? — Úgy értettem, hogy a brigádunkkal — Miért? — A fülembe jutott, hogy nem akarják a brigádunk munkáját értékelni, — Miért nem? — Azt mondják, hogy előnyben vagyunk a többiekkel szemben. _ — Mert nem jó a brikörben gád összetétele. Két fizikai és négy műszaki dolgozóból all. — Ez a baj? — Ügy látszik. Amikor megalakult a brigád, akkor nem volt baj az összetétellel. Hét fizikai és egy műszaki volt. Azóta csupán annyi változás történt, hogy háromsizor nyertük el a szocialista brigád címet meg esy kicsit tanultunk. Mérges. Tölt, iszik, de a poharat a szokottnál erősebben teszi az asztalra. — Apucika, azt üzeni anyucika, hogy vacsorázunk — szalad be a kislány. Hej. milyen napfény tud lenni egy ilyen kis csitri. Pillanatok alatt elűzi a gond felhőit az apja homlokáról. S már jön is az asszonyka a gyorsan készített vacsorával, a hatalmas adag kolbászos tojásrántottá val. — Jaj de finom — «fieserem. — Ízlik? — mosolyog. — Erre jobban csúszik — mutat az üvegre a férje. A kislánnyal evési versenybe kezdtem, mert mindketten panaszkodtak, milyen rossz evő a gyerek. Tetszik neki a játék, persze, hogy a végén ő leri a győztes. Kevés, vagy sok ?-M'l ■ . — Tavaly négyszáz normaóra megtakarítást vállaltunk — tér vissza a brigád dolgaira — és ezer- hatszázat teljesítettünk. — Azt mondtuk, beadunk öt újítást. Beadtunk vagy tizenötöt, ebből ötöt elfogadtak. Az idén, mikor meghallottam, hogy milyen kifogások vannak ellenünk, sokkal óvatosabbak voltunk a felajánlásokkal. Magának mi a véleménye? — Nekem? Nekem az. hogy ha ezek nem a legszebb eredmények, akkor mik? Ez valaki szerint nem értékelhető? Jó néhányam elvégezték a technikumot Ez semmi? Ez a valami. Bognár János brigá«inak, amely az idén először órabérre dolgozik a termelőszövetkezetben. — Jó munkaerők, kapkodják a fejüket utánuk az emberek — mondja az elnök és meséli, ki honnan jött haza a faluba. A nyolc tagú leánybrigádból heten máshol dolgoztak idáig. Az egyik Soroksáron, a másik Pesten a Telefongyárban, a harmadik megint máshol. Erre a szövetkezetben „ki- ötlötték”, órabért fizetnek a fiataloknak. Tódulnak haza. Az emberek nem féltik a pénzt tőlük. Kinn a határban mindenfelé nyözsög a nép. — Egyedül Bartáék portáján, meg Kovácséknál nagy a sörgés-forgás. Lakodalomra készülnek. Kovács Sándor és Barta Erzsiké kötik meg a tavasz első házasságát. A fél falu ki sári őket az igent-mondásra és igen népes fúvószenekar. amit Kunhegyesről hozattak a násznagyok Az esküvőre délután kerül sor, ott vonul el a násznép hosszú sorban, — víg kedéllyel kurjongatva. Kőszegi János tanár lakása mellett. Kőszegiék tíz éve kerültek a faluba. — „csak egy évre” — jelszóval. Aztán ittragadtak. — Megszerették a kis település népét, érdekli őket Tiszaigar. Olyannyira, hogy Kőszegi János feldolgozta a község történelmét, monográfiáját. Sütő Józsi bácsi eregeti a cigarettafüstöt. Ki tudja hányadik szivarka ez mára. Hiszen már este van Eltelt a huszadik szabad esztendő egy napja újfent Borzák Lajos
