Szolnok Megyei Néplap, 1965. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-27 / 98. szám

Világ proletárjai. egyes üljetek! SZOLNOK HEGYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANAC5 LAPJA XVI. évfolyam, 98. szám, Ára 50 fillér 1965. április 27-, kedd. Aziz és Aliz Zagyvarékason Erdei emberek Vonatfosztogatók A mindennapi tettek fedezete C ok helyen előfordul még, hogy a szép sza­vak, a jól hangzó magya­rázatok, a jövőt festegető színes tervek özönében el­vesznek az apró, hétközna­pi tettek. Ilyen helyeken szavakban minden szépnek, megnyugtatónál; látszik, a valóságban pedig gyakorta jelentkeznek a gondok, az elmulasztott tennivalók okozta hiányosságok. Egy termelőszövetkezeti tag fejtette ki igen meg­szívlelendőén, hogy az ő el­nökük mindent okosan, szí­nesen megmagyaráz. Az or­szág gondjairól, a szocialis­ta mezőgazdaság előtt álló feladatokról hatásosan tud beszélni, „valósággal egy miniszter fejével gondolko­dik”. Termelőszövetkezetük mindennapi életében mégis sok a fennakadás. Egyszer­egyszer a legegyszerűbb ten­nivalók megszervezése is akadályokba ütközik. Kés­nek a vetéssel, sürgős, vá­ratlan betakarítási, vagy szállítási munkák esetén tanácstalanul állnak: nincs aki gyorsan, határozottan intézkedjék. Ügy áll a do­log: a szocializmus, az épü­lő kommunizmus jövőjét il­letően nincsen bizonytalan­ság náluk, tudják mit hoz a távolabbi jövő, de hogy év végén meglesz-e a tervezett munkaegység-érték, elérik-e g kívánt terméseredménye­ket, csak a zárszámadáson derül ki. Év közben ugyan­is mindig közbejön valami csetlés-hotlás, ami a tervek teljesítését bizonytalanná teszi. Mindez természetesen nem jelenti azt, mintha nem volna szükség a jövő kép­zeletdús megtervezésére, hogy nincs szükség lelkesí­tő szavakra, hogy nem kell emelkedett hangon beszélni jelenről, jövendőről. Nagyon fontosak az ilyen szavak. Csakhogy az ilyen beszé­dekből nem maradhat ki az sem, mit kell tennünk ma, a magunk őrhelyén azért, hogy e sok szép terv valóra váljék. Volt olyan szövetkezet, ahol néhány éve még frá­zisnak tartották, ha a jövő ígéreteiről beszélt nekik va­laki. „Előbb bizonyítson a szocializmus”, — hangoztat­ták. Talán a mai napig va- lamiféle „csodát” várnának, ! ha időközben meg nem ma- | gyarázzák nekik: a szocia- I lizmus nem épülhet fel tő­lük függetlenül, csak azért, j hogy majd őket is magához emelje. — Mert a szocia­lizmus építése úgy történik, hogy mindenki nekifog és él az új társadalmi rend adta lehetőségekkel. Ha minden szövetkezet fejlő­dik, gyarapodik a többi községgel, várossal egye­temben, s ez a közös fel- emelkedés jelenti számukra is az épülő szocializmust. S valóban, azóta minden szö­vetkezetünk, községünk ne­kilátott. S együttes munká­ban megteremtették, fej­lesztették közös gazdaságu­kat. Ma már nem hat tehát frázisként, ha a fejlődésről, a gazdagodó, kitárulkozó jövőről beszél valaki, hi­szen az emberek a maguk életén mérik le, hová visz az út. S ez a fontos. Azt megér­teni, hogy a jó politika, a jó irányelvek és célkitűzé­sek csak a lehetőséget ad­ják meg. A célokat nem elég ismerni és hangoztatni, meg is kell valósítani őket. ötletek, a helyi viszonyok jó ismerete, kezdeményezés, ha­tározottság. felelősségtudat és bátorság kell hozzá, hogy ki-ki a maga területén élet­té formálja azt, amire az országos politika lehetősé­get és segítséget ad. Nem elég csupán Ismerni a lel­kesítő elgondolásokat, az a fontos, mindenki tudja, mi j az, amit neki mindennap tennie kell azért, hogy az elgondolások valósággá vál­janak. Hiába ismeri a ts-z- elnök a jó országos irány­elveket, ha a napi szántási vagy vetési tervet nem tud­ja teljesíteni. Ha az apró, részletfeladatok fegyelme­zett, gondos megvalósítása elmarad, zűrzavar és bi­zonytalanság támad, s ilyen esetekben nem csoda, ha frázisként hatnak a jövő, a boldogulás útját tapogató szavak. szavaknak csak akkor van hitelük, s csak akkor lelkesítenek, ha ott sűrűsödik mögöttük a min­dennapi tettek fedezete. K. Gy. Helyzetjelentés az árterületekről A Rába végig apad A Rába vasárnap délelőtt Árpásnál, hétfőn reggel pe­dig Győrnél tetőzött. A fel­ső szakaszon szombat óta Szentgotthárdnál már kere­ken másfél méterrel, Ár­pásnál pedig vasárnaptól hétfő reggelig 56 centimé­terrel csökkent a víz. így most már nemcsak a pata­kok és a Répce, hanem a Rába is végig apad. A fel­duzzadt folyó töltései több­helyen átáztak. Az árvédel­mi egységek azonban gyors munkával lokalizálják a szivárgást, hogy megelőzzék a nagyobb veszélyt, a gát­szakadást. A Lajta balparti csatomatöltése az osztrák területen átszakadt és a víz magyar területre is be­hatolt. Az árvédelmi szak­emberek véleménye szerint azonban lakóterületet nem veszélyeztet. A győri és a szombathelyi Vízügyi igazgatóságnak je- •ntés árvízvédelmi erőt küldött a szolnoki vízügyi igazgatóság. Mintegy 150 szolnoki szakember dolgozik a megáradt dunántúli fo­lyók mentén és az elöntött területeken. Többek között három, URH-rádióval fel­szerelt gépkocsit, nagy mű­helykocsit és 30 szivattyút vittek magukkal Szolnok­ról, vasárnap délután újabb i utánpótlást kaptak, mégpe­dig 5500 homokzsákot és egyéb fontos árvízvédelmi eszközt. Vas megyében hétfőn megkezdődött a károk fel­mérése. Az ár 55 községet érintett, rombadöntött mint­egy 100 házat és sokszázat megrongált. A MÁV pályafenntartási dolgozók vasárnap éjjelre helyreállították Sárvár kö- zelében a megrongálódott pályát, úgyhogy a Budapest —Szombathely közötti vo­nalon már sehol sincs fór galomkorlátoaáa, Véget ért a Béke Világtanács Elnökségének ülése Az állami építőipar bizonyított 112 százalékra teljesítette első negyedévi tervét Stockholm (MTI). A Béke Világtanács El­nökségének rendkívüli ülé­se vasárnap este két hatá­rozat elfogadásával véget ért. Az első egyhangúlag el­fogadott határozatban az elnökség kifejti a Béke Vi­lágtanács álláspontját a vietnami helyzetről és a vietnami nép elleni ameri­kai agresszióról. A második határozat a júliusban Helsinkiben tar­tandó Béke Világkongresz- szus előkészületeire vonat­kozik. A tanács elnöksége két­napos tanácskozásának le­zárásakor felhívással fordul minden országhoz, szervez­zék meg a vietnami néppel való szolidaritás hetét. | Nagyon régen volt az. amikor az az ÉM Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak mun­kájáról néma bíráló szán­dékkal írtunk. Azit is el kell ismerni azonban, hogy az építőipari vállalat legdics­telenebb napjaiban is vol­taik olyan munkahelyek, s ott olyan brigádok, akik mindig jól megálltálk a he­lyüket, bebizonyították, hogy kifogástalanul dolgoz­tak. Most viszont — hosz- szú idő után újra — nem­csak egyes brigádok vagy építésvezetőségek teljesítet­ték a feladataikat, hanem az állami vállalat egésze, s talán elvétve akad egy- egy építkezés, ahol lema­radás tapasztalható. Megszűnnek a ba<ok A tavalyi utolsó negyed­évben a vállalat vezetői felmérték az akkori hely­zetet, s tervet készítettek, hogyan szüntethetik meg az áldatlan állapotot, hogyan lábolhatnak ki a bajokból. A pártszervezet segítségé­vel sikerült is. Az első negyedévi eredmények bi­zonyítják ezt. A termelési terv 112 szá­zalékos teljesítéséhez a megállapított létseámnál csak 6 százalékkal foglal­koztattak többet, A terme­lékenységi mutató 107.4 százalék. Mindezek mellett a nagyon fontos lakását­adási tervet is teljesítették. Brigádok a ielszabadu’ási versenyben A vártnál jobb eredmé­nyekhez a felszabadulási munkaversenyben dolgozó brigádok segítették a vál­lalatot, amelyek a gazda­sági és műszaki vezetés ál­Áz eső arra késztet, hogy a lófogatok -is dolgozzanak a határban A megyei főagronómns nyilatkozata tál kidolgozott intézkedése­ket végrehajtották. Nagyrészt Bolák László brigádjának köszönhető, hogy Hevesen határidőre átadták a 12 lakásos lakó­házat, a szolnoki MÁV kórházhoz tartozó 11 lakás átadásáért a Hamarák fes­tő brigád tett sokat. Ugyancsak a MÁV kór­ház építésénél volt nagy szerepe a 10 százalékos terv- túlteljesítésben Markoth Imre vegyes kőműves, Si­mon Mihály kubikos és Kovács Sándor ács brigád­jának. Kiemelkedő munkál végzett itt Fazekas János vízvezetékszerelő szociálist« brigádja is, mely a szereié brigádok versenyében az el­ső negyedévben a második helyen végzett. A szolnoki Vöröscsillag úti lakóiházépítkezésen Dé- kány István, Hanuszka Ist­ván és Zsemle Mihály bri­gádjai április 4-re tett fel­ajánlásaik teljesítésével biztosították, hogy két 53 lakásos házba a határidő előtt egy hónappal előbb költözhetnek be a lakók. Itt dolgozik Csabai Ferenc vízvezetókszerelő brigádja, a szerelő brigádok verse­nyének első helyezettje is, A termelőszövetkezeti is­tállók építésének megkez­dését nagyon hátráltatta az egészségügyé zárlat, de az építési anyagok helyszínre szállításával olyan feltétele­ket biztosítottak, hogy a tervezett nyolc hónapon be­lül mind a tíz istálló el­készül. Az utóbbi napokban — sőt hetekben — csapadé­kos időjárás köszöntött megyénkre. Nem annyira az eső mennyisége, inkább a csapadékos napok száma haladja meg a többéves átlagot. Ez sok helyen meg­bénította az időszerű mezőgazdasági munkákat. Ved- rödy Gusztáv megyei főagronómustól érdeklődtünk: — Mit tanácsol a jelen­legi helyzetben a közös gaz­daságok vezetőinek és szak­embereinek? — A legnagyobb gondot a kukorica és a rizs elve­tése, valamint a gabona vegyszeres gyomirtása okoz­za. A tanácsi szektorban 140 ezer hold kukoricát, illetve silókukoricát kell elvetni, s ebből mindössze 26 eizer holdmyi került a földbe. Az a baj, hogy sok még a szárítatlan terület is. A tapasztalatom szerint jelentős mennyiségű olyan talaj van a megyében, me­lyet már korábban felszán­tottak. még sem vetettek bele. Ezeket a földeket mi­előbb kultivátorozni kelle­ne és utána el lehetne vetni. Gyakoriak a földeken a vízfoltok. Nyilvánvaló, hogy ezekre egyelőre nem lehet géppel rámermi. Fo­gatokkal azonban megfele­lő munkát tudnánk az ilyen talajokon is végezni. A me­gyében 3700 lófogat van. Ezekkel naponta 16—16 ezer holdat lehet elvetni. A földjeink nagyrésze mélyen beázott, s ezeken egyelőre még nem szánt­hatunk. A szakemberek is tudják, csak olyan körül­mények között szabad szán­tanunk, amikor omlik a föld az eke alatt. Akadnak azonban olyan szántatlan talajaink is. me­lyeknek a felülete 12—15 centiméter mélyen felszik­kadt. Esetenként helyes, ha ezeket diksztülerrel ké­szítjük elő a vetésre. Ezt természetesen a talaj álla­potától függően, a helyszí­nen kell eldönteni. Egyes gazdaságokban ta­karékoskodni akarnak a ve­tőmaggal és holdanként csak 10 kilogramm kuko­ricát akarnak elvetni. Ez nagyon helytelen, mert a hűvös idő miatt számítani kell arra is, hogy a vető­mag egyrésze elpusztul. Ez pedig azzal jár, hogy nem lesz meg a szükséges nö­vényállomány. Azt javas­lom, hogy holdanként 15— 16 kilogramm vetőmagot használjanak fel gazdasá­gainkban. A kukorica vetése sürget. Kapkodni azonban még sem szabad, arra kell törekedni, hogy az adottságokhoz ké­pest megfelelő magágyat készítsünk elő. A fogatok — és a lehetőségek szerint a gépek — összpontosításá­val arra törekedjünk, hogy a kukorica mielőbb a földbe kerüljön. A rizs vetési ideje is elérkezett. A tervezet sze­rint az idén 9000 hold rizst termelünk a megyében. A területek jelentős része mélyfekvésű és sok helyen áll a víz. Ezért helyes, ha gazd as ág vezető i nk gondos­kodnak arról, hogy a vizet mielőbb levezessék a föl­dekről, hogy az gyorsab­ban szikkadjon, és a szán­tást ne akadályozza. Az idén 160 ezer hold Kenyérgabona vegyszeres gyomirtását terveztük. Az említett terület felén egy­idejűleg karbamldos levél- tráigyüzást akarunk végezni. A termelőszövetkezetek kel­lő időben felkészültek a vegyszeres gyomirtásra. A munkálatokat azonban az esős időjárás megakadd­lyozta. Most ínár a korán elvetett búza annyira fej­lett, hogy nem lehet vegy- szerezni. A későbbi vetése­ken és a tavaszi kalászoso­kon azonban feltétlenül fontos a gyomirtás. Eddig 15 ezer holdat vegyszereztek, 8 ezer holdat pedig levél trágy áztak. A vegyszeres gyomirtást nem befolyásolja a jelenlegi hő­mérséklet és a kisebb har­mat. Ha a talajra rá le­het menni, sürgetni kell a munkálatokat. A gépek 15—16 órán át üzemelhet­nek, s a rendelkezésre álló kapacitással naponta 20 ezer holdat tudunk vegyszerezni illetve levél trágyázni. Az előrejelzés szerint májusban is csapadékos időjárásra számíthatunk, így előrelátható, hogy a kukoricák a szokásosnál gyomosabbak lesznek. Mivel először az egyéb kapásokat szokták ápolni, félő, hogy a kukoricát ellepi a gyom. Ezért javasolom, hogy a közös gazdaságok minél na­gyobb területet dikonirtoz- zanak. — E gyomírtószer mindössze 25—30 forintba kerül holdanként. Alkalma­zása ott is érdemes, ahol részes művelést terveztek. Közeleg a széna kaszálási ideje is. Mivel a különböző kártevők miatt az idén 30—40 százalékkal kevesebb pillangós takarmányra szá­míthatunk. sokkal nagyobb gondot kell fordítani a széna betakarítására. Ja­vaslom, hogy a tsz-ekben vizsgálják felül a hideg le­vegős széna-szárító beren­dezéseket, javítsák ki a gé­peket. hogy a betakarítás zavartalan legyen — fejezte be nyilatkozatát a megyei főagronómus. Jól szerepelt ez előregyártó I üzem I Az építőipar ipari üzem ! jellegének további fokozá- I «ára és a folyamatos építés- szervezés első lépcsőiéként tavaly üzembehelyezett be­tonelőregyártó üzem maga­san túlteljesítette tervét és az első negyedévben 4600 köbméter betont adott a szolnoki építkezésekhez. A vashajlító telep 419 tonna gömbvasat munkált meg az első három hónapban, szintén példásan teljesítet­te tervét. Az általános jó eredmé­nyek mellett azért sajnos most is akadt gyengébb teljesítmény. A karcagi kórház építésén dolgozók — bár a munkaterület biz­tosítva volt számukra — nem érték él a 100 szá­zalékos tervtefjesítést. Jó- zsa István kőműves brigád­ja, de a többi brigádok is jó szakmunkásokból állnak, s reméljük a második ne­gyedév végéig megszüntetik a lemaradást. Élfizem lett a Szolnok megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat A gépjavító vállalat 1964- j ben elért jó termelési ered- i menyeiért élüzem kitünte- I lés-ben részesül. Az élüzem- 1 avató ünnepélyre, az ok­levél átadására április 29- 1 én. 13.30-kor a vállalat | kultúrtermében kerül sori

Next

/
Oldalképek
Tartalom