Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-16 / 63. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. március 16. — A GYULAI Erkel Ferenc Múzeumban nagysikerű kiállítást rendeztek Táncos Frigyes karcagi gyökérfaragó népművész alkotásaiból. — KORSZERŰSÍTETTÉK a tiszaföldvári földműves- szövetkezet cukrászdáját, — melyet vasárnap délelőtt megnyitottak. A cukrászdában az fmsz-dolgozók többezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. — AZ ORSZÁG juhállománya jelenleg csaknem 3 és fél millió. Tavaly 1036 vagon gyapjút nyírtak le a birkákról, a tejhozam pedig 17 millió liter volt. — A FELSZABADULÁSI Kulturális Szemle keretében 25 ezer műkedvelő lép dobogóra A tánczenekarok június 11—13-án mutatkoznak be Szombathelyen, míg Szolnokon, Csorvásom és Sarkadon a falusi színjátszók szerepelnek május 7—9-én. — BERNÁT ANDRÄS Tiszaföldvár, Körösi Csorna u. 95. sz. alatti lakos motorkerékpárjával vezetői igazolvány nélkül közlekedett a járdán, 1200 forintra bírságolták. — Szabó Lajos Szolnok, Fertő u. 14 sz. alatti lakos vezetői igazolvány nélkül motorozott, büntetése 900 forint. — AZ ORSZÁGOS Szórakoztatózenei Központ Szolnok megyei Kirendeltsége értesíti a szórakoztató népi és tánczenészeket és énekeseket. hogy a felülvizsgálattal kapcsolatban vizsgára kötelezett és a magasabb kategóriába való besorolást kérő zenészek részére 1965. április 23-tól május 8-ig vizsgát tart. A vizsga helyéről és napjáról az érdekeltek személy szerinti értesítést kapnak. Jelentkezni csak kategória javításra lehet f. hó 20-ig az OSÉK megyei kirendeltségénél, — Szolnok. Ságvári u. 14—16. A vizsgákon kötelesek részt- venni azok a szórakoztatózenészek és énekesek, akiket a felülvizsgáló bizottság vizsgára kötelezett. Nem kötelesek részt venni a Szolnok város területén kívül lakó azon zenészek, akik 1965. december 31-ig 50-ik életévüket betöltik, (x) L Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a MÁV, a járási és községi tanács dolgozóinak, rokonoknak, barátoknak és mindazoknak a jó ismerősöknek, akik felejthetetlen drága jó férjem és édesapánk, KRUCZ ENDRE temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették- A gyászoló Kurucz család Szajol Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik szeretett nevelőanyám Kerekes Mária temetésén Ti3za- kürtön résztvettek és fájdalmamat részvétükkel enyhítették.' Gyászolja nevelt lánya Szabó Eszter Szolnok Szolnok megyei NÉPLAP A Masvar Szocialista Mun- káSDárt Szolnok meevei Bizottsága és a Meevei Tanács Innia Főszerkesztő- Varsa József Kiadla a Szolnok meevei Lapkiadó Vállalat íeazeatói Fülemen Latos Telefon Szerkeszfősée 20-93. 23-20. 20-60 Kiadóhivatal- 20—94 Szerkesztőse? és Kiadóhivatal- Szolnok. 1. sz IrodaházIndex-szám 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok meevei oos- 'ahivatalok é« flókn- «ták törlesztik- A lap előfizetési IPa név hóra t2 - Ff Előfizethető bármelv oosta hivatalnál és kézbesítőnél Szolnok meevei Wvomdainarí Vállalat Felelős vezető- Mássáros Sándor — A HAGYOMÁNYOS Ságvári Kulturális Szemle Szolnok városi bemutatóját március 28-án reggel 9 órától rendezi a KISZ, a tanács és a HNF a Ságvári művelődési házban. Ének, zene, tánc, szavalat, színjátszás, irodalmi színpad szerepel a műsoron, s a szereplők közül a legjobbak szigorú zsűrizés után kerülnek a megyei döntőbe. Hílld |M. . f A Nap kél: Március ? 5.56 h-kor. ÍR ■( nyugszik: 17.50 -j h-kor. A Hold Kedd kél: 16.34 hI Henriette kor. nyugszik: WMunuk 5.55 h-kor. IDŐ J A RAS JELENTÉS Várható időjárás: felhő- átvonulások, szórványosan előforduló esőkkel. Megélénkülő délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. HENRIETTE Ez a női név gyakrabban csak Franciaországban használatos és az Henri (magyarul Henrik) női megfelelője. Jelentése a mai német „Heim": otthon, és az ógermán „rich”: uralkodásszavak összetétele révén „a ház úrnője” lenne. — HÁROM heti munkabérnek megfelelő összeg jutott minden dolgozónak a mezőtúri Ruházati KTSZ mérlegzáró közgyűlésén kiosztott 70 ezer forintból. KARCAGI HÍREK Az fms2-vendéglátó egységeket a várható nagy fór. galomra való tekintettel felújították, új berendezésekkel látták el. — A városi munkásőr-zenekar meghívást kapott a Szolnokon májusban megrendezésre kerülő kulturális fesztiválra. — Tervbe vette a városi tanács a2 öregek és csökkent munkaképességű dolgozók számára alkalmas munkahelyek felmérését. — HÚSZ ÉVVEL ezelőtt, március 15-én kezdte meg munkáját az első földosztó bizottság a Csongrád megyei Pusztaszer községben. A falu h; írában a honfoglaló fejedelem monumentális emlékművénél ütötték le az újgazdák első mezsgyekaróit, amelyek egyben a magyar nép, a magyar parasztság második honfoglalását szimbolizálták a vérszerződés színhelyén. Tanácstagi fogadóórák Szolnokon Március 17, szerda: Németh István (105), Nyúl u. 7„ 16—18. Március 18, csütörtök: Köszler Ferenc (37), Szántó u. P/l, III/13., 17—19. Március 20. szombat: Ba- gi Pálné (107, Napsugár iu 2/1., 15—18. Március 22, hétfő: Császi Mátyásné (71), Vörösmarty u. 9/a., 16—18; Cseh Gyulá- né (92), Hullám u. 4., 17—18, TANULOVEZííXO — (L’ Europeo karikatúrája) rr R/stoiö’ • TV# MOZ I• S Z ÍN HÁ2 MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Az éjszaka világa. Tisza: Könnyű élet MÁV: Igen. JÁSZBERÉNY Lehel: Hamlet I—II- KARCAG Déryné: Vadul vagy engedékenyén. MEDOSZ: Féltékenység KISÚJSZÁLLÁS Ady: Álmodozások kora. KUNHEGYES Szabadság: Férjhez, menni tilosTISZAFÜRED Tisza: Monte Christo gófja I—II. TÖRÖKSZENTMIKLÖS Dózsa: A vádlott. TÜRKEVE Vörös Csillag: Kár a benzinért. MŰVELŐDÉSI HÁZ: Szolnok, MÁV: Háztartásunk gépei és a második műszak — nők akadémiája, 16 — A mozdonygépezt meghibásodásának okai és azok javítása — munkásakadémia, 16. TELEVtZlO: 805: Iskola-tv- Orosz nyelv az ált- iskola VL oszt. számára- A varjú és a rák. 9 00: Környezetismeret az ált- iskola III—IV. oszt- számára. A tanács és a párt munkája. — 1005: Tanulmányi kirándulás. Az ált- iskola VIII- oszt. számára — kémiához- Alumíniumgyártás. 1100: Orosz nyelv középiskolásoknak. — Grisa, Andrej, Mása és a kereskedelem. — 14 00: Orosz nyelv ált- isk. VI. oszt- (Ismétlés). 14-55: Környezetismeret (ism-) 15.50: Tanulmányi kirándulás (ism ) — 16.50: Orosz nyelv középiskolásoknak (ism.) 1718: Az Iskola- tv postája- Műsorkalauz — pedagógusoknak. 17-35: Hírek- 17.40: Kaland a világűrben NDK kisfilm. 18.00: A Magyar Hirdető műsora. 18-10: Falusi dolgokról. 1815: Ma este Berkesi András dedikál. 18.25: FTC—AS Róma. Vásárvárosok Kupája labdarúgómér kőzés közvetítése a Népstadionból. A közvetítés szünetében: Esti mese. 20.20: Tv- híradó. — 20.40: Napi jegyzetünk. 20.45: A vesztes nyer. Magyarul beszélő angol filmvígjáték (14 éven felülieknek)- 22-10: Tv-hlradó — 2. kiadás. 22-30; Műsorzárás. Foto-pályázat — NDK*bán készült felvételekkel Az NDK kulturális és tájékoztató irodája fotó- pályázatot hirdet, amelyen minden magyar állampolgár részt vehet az NDK-bam az idén készült, illetve készülő színes és fekete-fehér felvételeivel. A fényképek témája kötetlen, A legjobb felvételeket értékes díjakkal jutalmazzák; többek között berlini látogatással összekötött kéthetes és egyhetes üdülés, nyolcnapos körutazás, ötnapos lipcsei utazás szerepel a díjak között. Ezenkívül a legjobb felvételeket Magyarországon is több kiállításon bemutatják, albumban is kiadják és diafilm-sorozato- kat is készítenek belőlük. A pályázat beküldési határideje 1965. október 10. A pályaműveket a következő címre keli küldeni: NDK kulturális és tájékoztató irodája, Budapest, VI. Nép- köztársaság útja 21. Fel kell büntetni a pályázó nevét, lakcímét, életkorát, valamint azt, hogy mikor és hol készültek a felvételek. Egy Beatles-fiú Szolnokon Szombat este rendezték meg a Tisza Szállóban a hagyományos színész-bált. A műsorban fellépő művészek közül nagy közönség sikert aratott ifjú Tatár Endre Beatles- paródiája Tiz és fél centivel magasabbak a férfiak, mint a nők A közepesnél magasabb termetű Magyarország lakossága Az antropológusok, orvo. sok és a katonai sorozóbizottság adatai egyöntetűen tanúsítják, hogy Európa lakossága — köztük a magyar lakosság is — növekedésnek indult. A testmagasság gyarapodása a múlt század vége óta tart és a mai nemzedék* 3—4 centivel magaA KORONA MESTEREI Valamikor a felszabadulás előtt esténként mindig hangos volt ez i. ház. Alkoholtól lila arcú, morco- na alakok jártak ide a kocsmába, üres óráikat és egymást „agyonverni”. — Olykor még a szolnoki éjszaka csendjét is megzavarták. Azóta nagyot fordult az idő kereke. — Az épületet átalakították, kicsinosították. s a hajdani rosszhírű házba a fogtechnika mesterei költözködtek. A teremben hosszú asztalok. Kékes lánggal ég a gázlámpa, surrog a gipszcsiszoló, készülnek a pótolandó fogak, fogsorok. A Fogtechnikai Vállalat jelenéről Szűcs rajos telepvezető számol be: — Huszonhat dolgozónk közül húsz szakképzett technikus — mondja. — Igyekszünk tökéletes munkát végezni Jelenleg króm. nikkelből készítjük a fogakat, ennek tartóssága meghaladja a tíz évet is. Korábban divat volt az aranyfog. de készítésével különböző adminisztratív bonyodalmak jártak. Aranynan- i lót kellett vezetni, arról sabb, mint annakidején nagyszülejük vagy dédszü- leink. E fejlődés okát még nem sikerült teljes egészében tisztázni, az azonban bizonyos, hogy közrejátszik az iparosítással járó növekvő jólét, az emberre nehezedő terhek csökkenése. Persze, az öröklött tulajnem is beszélve, hogy a modem fogtechnikában újabban használatos anyagok később kopnak el, mint az arany. A technológiájuk tökéletes. — Tavaly kiegészítették berendezéseiket és új gépeket kaptak. Mégis elégedetlenek. Kevés a munka — panaszkodnak az adminisztrátorok, — nincs elég megrendelésünk. — Szerintünk az emberek félnek az orvostól. A telepvezető mást mond: — Nincs elég fogorvos a megyében, így naponta csak tíz javítást végzünk. Vállalunk azonban megyén kívül munkát is. Sőt egyszer egy Szolnokon átutazó ember ebéd közben eltört fogát javítottuk meg. A munka ambíció megvan. Tavaly több mint 15 ezer koronát készítettek. — Még ennél is többet dolgozhattunk volna, ha a betegek idejében mennének a fogászhoz — vélekedik Óvári Lászlóné. — Pedig a korábbi ezer forintok helyett, ma minimális összegekbe kerül a fogcsi- náttatás, — w — donságoknak továbbra is nagy jelentőségük van, s a magyar lakosság ilyen szem- ontbói nem áll rossz helyen. A világ férfi lakosságinak átlagos testmagasságát a tudósok 160- -162 centire becsülik, nálunk a legutóbbi adatok szerint, 169.5— 172.5 centiméterre nőlek meg a férfiak. A nők enné) 10.5 centivel alacsonyabbak. Ezek a számok természetesen átlagot fejeznek ki. mert termetre nézve ha- . ánk népessége is lényegesen megoszlik. Mind a férfiaknak, mind a nőknek körülbelül egyharmnda az átlag körül mozog, viszont a férfiaknak 31. a nőknek 29 százaléka túllépi, a többi pedig nem éri el az állagot. Világviszonylatban persze, sokkal nagyobbak a különbségek, mint nálunk. A legmagasabbak a nllotid négerek 180 centis átlagos testmagasságukkal, de nem ritka köztük a 2 méter feletti óriás. A legslacsonyan- bak az egyenlítőtől délre la kó, ugyancsak afrikai pigmeusok, akiknél a 140 centis ember már a közepesnél magasabbnak számít A tör pe és az óriás nálunk meglehetősen ritka. A harmincas években a férfi-lakosságnak csak 2.5 százaléka nőtte túl a 180 centit. A becslések szerint ma már a lakosság 5 százaléka éri ;,i a 180 centiméteres magasságot. s csupán 0.26 százalék maradt 1.5 méter ntati. Ritkaságszámba megy nálunk az a nö, aki 168 centinél magasabb vosv ix° centinél alacsonyabb.