Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-14 / 62. szám

1 Viliíg proletárjai, egyesüljetek! I ^ I \\ tg *1 SZOLNOK MEEYEI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANAC5 LARIA XVI. évfolyam, 63. szám. Ara 80 fillér 1965. március 14., vasárnap. A MUNKA EMLÉKKÖNYVE ✓ Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Emlékszem valamikor milyen nagy „kultusza” volt az emlékkönyvnek. A hosszú téli estéken a lá­nyok kezében gyakran ott volt ez a kék, piros vagy más színű kis könyvecske. Az udvarló vagy a vendég abba írt egy-egy szép ver­set, rögtönzött strófát, — vagy rajzot pingált bele. — így tette a szépet. A múlté már ez a szokás. Lassan már el is felejtjük. Illetve napjainkban ismét tapasztalható ez az emlék­könyv iránti érdeklődés, — csakhogy egészen más tar­talommal és formában. Ha egy községben műve­lődési otthont vagy új or­vosi rendelőt avatnak, az ünnepélyes átadáskor a legtöbbször ott Van az em­lékkönyv. S az első lapon mindjárt megtalálhatjuk az emléksorokat is: „a mű­velődési otthon építéséhez a lakosság ennyi és ennyi társadalmi munkával já­rult hozzá”. A legkiválób­bak: Kiss János, Kovács Ferenc, Tóth Éva és sokan mások Voltak. Azok hevét olvashatjuk, akik szabad­idejükben önzetlenül, a faluért valami szépet, hasz­nosat, jót tettek. Sok ilyen önzetlen tár­sadalmi munkás van me­gyénkben. Bordás János jászárokszállási kőműves. Borsos Menyhért rákóczi- falvai kisiparos. Némethi Kálmán kisújszállási nyug­díjas, Tóth Lászlóné jász- iványi tanítónő, Horváth Mátyásné nagyiváni tsz- tag és mások, több mint hetvenezren. Nincs egyet­len város, község, ahol ne találkoznánk velük, akik a közérdeket személyes ügy­nek tekintve azon fáradoz­tak, hogy városuk, közsé- gük, az utca, ahol élnek szebb legyen. Csodálatra méltóak azok az eredmé­nyek, melyek munkájuk nyomán születtek. Társadalmi munkások se­gítettek Karcagon a tanyai kollégium építésében. — A napokban olvashattuk, hogy új hangárt építenek Szolnokon az MHS repülő­klub tagjai. Mintegy két­ezer óra társadalmi mun­kát vállaltak. Törökszent- miklóson például segítkez- tek a fürdő korszerűsítésé­ben, a fásításban, az utak rendbehozásában. Munká­juk értéke meghaladta az egymillió forintot. Hason­lóan kimagasló munkát vé­geztek Szolnok, Karcag. Jászberény városok, Ken­deres, Rákóczifálva, Tisza- jenő, s több község lakói. Évről évre többen vannak ők, s munkájuk ér­téke egyre hatván.vozódik. Míg 1961-ben kilenc és fél millió forintra becsülték a társadalmi munka értékét, tavaly ez már tizenhat és fél millió forint volt, az éves községfejlesztési alap­nak mintegy 23 százaléka. Négy év alatt pedig több mint öl millió forint érté­ket hozott létre az ön­kéntes társadalmi munka. Ezek az önzetlen, mindig segítőkész emberek megér­demlik, hogy nevük az em­lékkönyvekbe kerüljön, — hogy megörökítsék tettü­ket. Csak helyeselni lehet a megyei tanács kezdeménye­zését is, miszerint éven­ként „Társadalmi munká­ért” kitüntető jelvényt ado­mányoznak a legkiválób­baknak. Az idén másodszor adják át ezeket a kitün­tetéseket. A megbecsülés szép szimbóluma az arany, az ezüst és a bronzjelvény, melyet a megyei tanács és a Hazafias Népfront me­gyei elnöksége nevében adnak át, csaknem kétszáz társadalmi munkásnak. Az ebből az alkalomból ren­dezett kis ünnepségeken olyan emberek találkoznak, akik felismerték a közös­ségi érdekeket, akikben él a hajlandóság e közösségi érdekek szolgálatára. Ezt az értéket nem lehet fo­rinttal mérni Ez több a millióknál. Az új viszonyok között kifejlődött új jel­lemvonás ez, mely a tet­tekkel párosulva új színt ad a mának. Ezért a megbecsülés, a megemlékezés, a tár­sadalmi munkásokról. A kisiparosokról, a tsiz-tagról, a háziasszonyról és a ter­vezőről, mindazokról, akik jóban, rosszban egyaránt kivették részüket szülőhe­lyük, s összességében pedig az ország szebbé, gazda­gabbá tételéből. Őket kö­szöntjük hazánk felszaba­dulásának 20. évfordulójá­ra való készülődés közben. Az időpont megválasztása nem a véletlen műve. — A méltó tiszteletadás vezé­relte. Majnár József A Rákóczi úti iskola úttörői a felszabadulási ünnepségekre meghívták Szemjonovékat A szolnoki Rákóczi úti ál­talános iskola úttörőcsapata 1960. júniusában Szemjonov kapitány nevét vette fel, aki a Balaton környéki har­cokban sebesült meg és a szolnoki hadikórházba ke­rült. Itt vesztette el fiatal életét és most a város szov­jet hősi temetőjében pihen. A szülők 1961-ben már jár­taik Szolnokon és mély ba­rátságot kötöttek a pajtá­sokkal. Azóta is állandó a levélváltás, nemcsaka Szem- fanov családdal, hanem a kalinyini pionírokkal is. Az úttörők a felszabadu­lás jubileumi ünnepségeire ismét meghívó levelet küld­tek Kalinyinba és a szülők megígérték, hogy vagy ők, vagy szemjonov kapitány húga ismét ellátogatnak Szolnokra. Az úttörők azóta lázasan készülnek a kedves találkozóra. A tavasz első virágaiból kötött csokrot helyezitek a temetői szovjet emlékműre, melynek már- vámytábiájám a csapat név­adójának neve is szerepel. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága március 11—12— 13-án ülést tartott. — Az ülésen a Központi Bizott­ság tagjain és póttagjain kívül részt vettek: a Köz­ponti Revíziós Bizottság el­nöke, a Központi Ellenőrző bizottság titkára, a Köz­ponti Bizottság osztályve­zetői, a megyei pártbizott­ságok első titkárai, a Buda­pesti Pártbizottság titkárai és a kormány tagjai. Az ülés résztvevőit Ne­mes Dezső elvtárs, a Köz­ponti Bizottság titkára idő­szerű nemzetközi kérdések­ről tájékoztatta. Beszámolt a 19 testvérpárt március első napjaiban Moszkvában lezajlott értekezletéről a Magyar Szocialista Mun­káspártot képviselő elvtár­saknak az értekezleten folytatott munkájáról. A Központi Bizottság a be­számolót helyesléssel tudo­másul vette, jóváhagyta a moszkvai konzultatív érte­kezleten résztvett magyar küldöttség munkáját és a tanácskozásnak a nyilvá­nosságra hozott közlemé­nyében kifejezett álláspont­ját. Biszku Béla elvtárs, a Központi Bizottság titkára időszerű belpolitikai kér­désekről számolt be. — Szirmai István elvtárs, a Központi Bizottság tit­kára előterjesztette a Poli­tikai Bizottság javaslatait a párt időszerű ideológiai fealdatait összefoglaló irányelvekre. A Központi Bizottság az előterjeszté­seket egyhangúlag elfogad­ta. Cseterki Lajos elvtárs, a Központi Bizottság titkára jelentést adott az oktatási reform végrehajtásának főbb tapasztalatairól. — A jelentést a KB tudomásul vette. A Központi Bizottság ülése napirendjére tűzött kérdések vitájában 28-an vettek részt. Az előterjesz­tések felett, folyó vitákban felszólalt Kádár János elv- társ, a Központi Bizottság első titkára is. Kinyíló fi a tavasz„ benépesül a határ Kedden ismét felszállnak a gépek A Nagykunsági Állami Gazdaság gabonatáblái fölött március első nap­jaiban két repülőgép kö­rözött. Szórták a műtrágyát az őszi kalászosokra. 1306 hold fejtrágyázásával vé­geztek, amikor az enyhülés és az eső miatt a repülő­tér alkalmatlanná vált a landolásra. Az állami gazdaság veze­tői és a repülőgépes nö­vényvédők is úgy számítják — amennyiben az időjárás kedvező marad —, hogy kedden ismét felszállhat­nak a gépek. A munka na­gyobbik fele még hátra van. összesen ugyanis 5000 hold­ra s2ómak fejtrágyét, s a repülőgépekre vár 4500 hold kalászos vegyszeres gyomirtása is. Az erő. és munkagépek javítói a március 19-én tar­tandó gépszemlén vizsgáz­nak, hogy a javítás során miként tartották szem előd a minőségi munkát. Nem­csak a gépek állnak készen a tavaszi munkára, hanem a vetőmagvakat is biztosí­tották, s amint az idő lehe­tővé teszi, megkezdik a ko­rai növények, lucerna, vö­röshere, stb. vetését. Ezt követi a többi növény, hi­szen a gazdaságban a ta­vasz folyamán 4800 hold földbe juttatnak vetőma­got Nyílják a szőlőt, ápolják a gyümölcs'ákat A tiszasasi Rákóczi Tsz gazdái mintegy másfél hece megkezdték a szőlőnyitást. A 270 holdas területen köz­tesként gyümölcsfák is van­nak. Ezek tisztogatása és mészkénleveg permetezése is folyik. Mintegy száz gazdá­nak biztosít elfoglaltságot, munkát a koratavaszi teen­dők elvégzése. Kelemen Mihály irányí­tásával a 10 holdas kony- hakertészettoen is megkezdő­dött a melegágyak elkészí­tése. A korai káposzta, ka­ralábé és karfiol magja már ki is kelt. Az itt dol­gozók nap mint nap a pa­lántanevelő telepen szor­goskodnak. Előkészítik az elvetésre kerülő magvakat és ápolják a már kikelt növénykéket. Szorgos munka a törökszentmiklósi határban Az 1964. évi zárszámadás adatai szerint a város közös gazdaságainak vagyona meghaladja a 88 millió fo­rintot, s 14 millió forinttá- több. mint egy esztendővel ezelőtt, Tavaly sokat javult a termelőszövetkezetekben a vezetés színvonala, job­ban megszervezték a mun­kát. ésszerűbben gazdálkod­tak. Most sem tétlenkednek a szövetkezeti gazdák. Az Aranykalász Tsz kertészei például már februárban megkezdték gyümölcsösük­ben a koronaalakító met­széseket, s jelenleg is kése­delem nélkül végzik a2 idő­szerű munkát. A többi kö­zös gazdaságban az egyre javuló idő szintén sok em­bert csalt ki a szabadba. Eddig 120 holdon vetették el a mákot, 7500 holdon végezték el az ószi gabona fej trágyázását Már nem sok híja van a fejtrágyázásnak A rákóczifalvai Rákóczi Tsz-ben minden alkalmas időt felhasználtak arra. hogy őszi kalászosaikra ki­szórhassák a műtrágyát. Je­lenleg is három gép végei ezt a munkát. S már le­tudták — hetven hold hí­jával — az 1279 hold búza és 605 hold őszi árpa fej­trágyázását. A hatvan holdas faiskolá­ban naponta mintegy 40— 50 gazda dolgosak. Metsze­nek és tisztogatják az el­vermelt csemete gyökereit a tsz tagjai. Épülő hazánk Második ötéves tervünk első négy évében életünk minden területén nagy lép­tekkel haladtunk előre- — Négy év alatt 1286 új ipari létesítménnyel gazdagré­tünk. A kereskedelmet, köz­lekedést és a raktározást 756 új épület szolgálja. — Több mint félezer művelő­dési helyiséget, ugyanennyi mezőgazdasági épületet ad­tak át rendeltetésének. — Megépült 228 000 lakás. 271 új óvoda. 174 középiskola, 1415 általános iskolai tante­rem. Második ötéves ter­vünk első négy évében töb­bet építettünk, — mint a Horthy-rendszer 25 éve alatt. Képeink néhány, az el­múlt esztendőben befeje­zett, vagy befejezés előtt álló beruházásról számol­nak be, Megépült a földgázvezeték Hajdúszoboszlótól Budapes­tig. Az év második felében az új vezetéken megindul­hat a földgáz szállítása a fővárosba. A napi négymil­lió köbmétert szolgáltató hajdúsági földgázmező nem­csak a környező városok háztartásait és ipari üzemeit látja el fűtőanyaggal, hanem a feltörő gáz egy részé­ből a helyszínen fognak gazolint és propánbutángázt leválasztani. Képünk az épülő, teljesen automatikus berendezésű gazolinleválasztó tornyait ábrázolja. Üj szerelőszalagot helyeztek üzembe a Székesfehér­vári Villamossági, Televízió- és Rádiókészülékek gyárá­ban. Fiatalok dolgoznak a gyár új folyamatos mozgá­sú szalagján. Nyomtatott áramkörű tranzisztoros rádió­kat állítanak elő. Felépült a nyugdíjasok háza Szegeden. A korszerű, csupafény épület 54 összkomfortos lakásabp Mleg idős, magányos emberek költöztek be. Budapesten ülésezik a Vegyipari Nemzetközi Szövetség A Vegyipari Nemzetközi Szövetség március 15 és 16- án Pudapesten tartja vegy­ipari bizottsági, 17-én pedig elnökségi ülését. Az érte­kezleten megvitatják a nemzetközi szövetség Moszk­vában tartott IV. világkon­ferenciáján hozott határo­zatok végrehajtását és meg­jelölik a soron következő feladatokat t

Next

/
Oldalképek
Tartalom