Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-07 / 56. szám
KW. tRárrtu* í. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í1Ö£ A szocialista realizmusról I A Társadalmi Szemle februári számában közölte az MSZMP KB mellett működő Kulturális Elméleti Munka- közösség tanulmányát a szocialista realizmus kérdéseiről. A bevezető megemlíti: a tanulmány az évek óla folytatott viták eddigi eredményeit rögzíti, s emellett további vitára kívánja ösztönözni az esztétákat. irodalmárokat, kul- turpolitikusokat és művészeket, hogy a kommunista művészetelméI let eme legfontosabb kategóriájának tisztá- zísára irányuló együttes erőfeszítésük elősegítse művészetünk ps kultúránk meg eredményesebb fejlődését. Az I alábbiakban röviden összefoglaljuk a terjedelmes írás főbb szempontjait. 4 932-ben a szovjet párt * feloszlatta a proletár irodalmi szervezeteket s a szektás, proletkultos gyengeségek elhárításával egyidejűleg a szovjet Irodalom fellendülésének új korszaka kezdődött. Ebben az időben fogalmazták meg először a szocialista realizmus fogalmát. E meghatározás szerint: ,,A szocialista reálizmus, mely alapvető módszere a szovjet szép- irodalomnak és irodalmi kritikának, a művésztől megköveteli, hogy a valóságot forradalmi fejlődésében, igaz. történelmileg konkrét módon ábrázolja. Emellett a valóság művészi ábrázolásának igaz voltát és tönténeti konkrétságát egybe kell kapcsolni a dolgozók szocialista szellemű eszmei átalakításának és nevelésének feladatával'’. A későbbiekben ezt a helyes és a művészetek fejlődését ösztönző elvet dogmatikus és revizionista torzítások befolyásolták. A dogmatiz- mus a valóság gazdag és művészi ábrázolása helyett a merev sémák szerinti illusztrálás felé szorította az irodalmat, a revizionizmus pedig kétségbevonta a párt- irányítás elvi jogosultságé*, nem ismerte el a pártosságot a művészetben, hanem az ösztönösséget hirdette. Bár a marxista esztétika Igen fontos vívmányai fűződnek Lukács György nevéhez, mégis munkásságának egyes elemei mind a dogmatikus, mind a revizionista torzításokhoz hozzájárultak s nem segítették ösztönzően az áj vívmányok között a szocialista irodalmat Lukács elméletének helyes alaptétele a lenini visszatükröződési elmélet alkalmazása a művészetben. Ennek lényege az, hogy a realista művészet a valóságot híven, a maga összetettségében, teljességében. „intenzív totalitásában” tükrözi. E művészet a valóságot érzékletes konkrétsággal fejezi ki az egyedi és az általános dialekti- ká iát önmagában egyesítő különös segítségével. t\ e ez az esztétikai felfo- gás a visszatükröződés filozófiai elvét túl közvetlenül vitte át a művészetbe, s hajlamos volt arra, hogy valamely meghatározott egyedül helyesnek vélt formát. stílusrendszert is egyedüliként érvényesnek nyilvánítson. Ez a stflusesz- ménv — számára — a gyakorlatban a múlt századi polgári regény volt s eh- ®hez képest egy-két alkoió kivételével a későbbi fejlődés — szerinte — hanyatlásnak dekadenciának minősült. Ez az esztétikai iskola elhanyagolta a világnézet fontos szerepét, a pártosság elvét, lényegében tehát a polgári ízlés és szemlélet húzódott meg mögötte, demokrátíafogalmának az irodalomban és művészetben a „nagyrealizmus” kategóriája felelt meg. így ez • felfogás alkalmatlanná vált arra, hogy vele a huszadik századi művészetnek a múlt századitól lényegesen eltérő szocialista és polgári jellegzetességeit megfelelően értelmezhessük. A mai vitákban a realizmust és a szocialista realizmust illetően különböző marxista, vagy marxista indíttatású nézetek alakultak ki. Roger Garaudy francia és Ernest Fischer osztrák esztéták hajlanak arra, uogy a világirodalom minden jelentős alkotóját besorolják a realizmus körébe. A korábbi dogmatikus felfogás sok jelentős, nemrealista művészt elhatárolt onnan, mivel a realizmus iogalmát azonossá tette a művészi értékkel, sőt etikai tartalommal is megtöltötte azt. A realizmus „parttalanná” válása azonban semmitmondóvá tenné a művészi realizmus fogai, mát. sok végletesen absztrakt és eszmeileg dekadens, pesszimista művet is bevonna ide, ezért végeredményben elfogadhatatlan. Mindazonáltal a „parttalan realizmus” képviselőinek érdemük, hogy — habár túlzottan is —, de hangsúlyt adtak az eddig némiképpen elhanyagolt sajátosság: a művészi aktivitás, az alkotói teremtőkészség gazdag tartalmainak. Egy másik jellegzetes álláspont a vitában az, amely Lukács nagy- realizmus-elméletének nyomában jár, azzal a lényeges különbséggel, hogy igyekszik magát elhatárolni, mindazoktól az elméleti torzításoktól, amelyek Lukácsnak a XIX századi irodalomra korlátozott szemléletéből fakadtak. Ez a felfogás kritikailag értékeli és elismeri a huszadik századi szocialista avantgarde legjobb vívmányait is. Egy harmadik felfogás, a realizmust nem módszerként, hanem stíluskategóriaként értékeli, felismervén, hogy egy-egy kor azonos stílusán belül különböző művészi felfogások, törekvések, helyezkedhetnek eL A Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmánya a továbbiakban, a történeti és elméleti kérdések áttekintése után a szocialista realizmus általános problematikáját tárgyalja. Megállapítja, hogy a szocialista művészet az első. amely tu- dományos világnézetre, a marxizmus—leninizmusra támaszkodva fejlődik, tuda- iossága abból ered, hogy szorosan összefonódik a forradalmi munkásmozgalom fejlődésével. Innen ered pártossága is, és humanizmusának újszerűsége, hiszen most vált első ízben igazán lehetségessé az ember teljes szabadsága, harmonikus kibontakozása. A tudományos világnézet alapján értelmezhető helyesen a pártosság, a munkás- osztály történetileg objektíve kifejeződő érdekeinek felismerése, ez egyben a . valóság helyes művészi visszatükröződésének, a realizmusnak is kulcsa. A szocialista művészet nem nélkülözheti a pártirányi- tást, amely elsősorban eszmei b efolvásólást jelent, amely nem egyéb, mint o nép, a társadalom s a szocialista építés művészi szükségleteinek megfogalmazása. közvetlen kifejezésre juttatása, valamint az eszmei-ideológiai bírálat kötelezettségének teljesítése. A tanulmány fellép a politikai és a művészi értékelés vulgáris összekeverése ellen. Míg a politika az ember sokoldalú létét a természeti és társadalmi mozgásformák legalapvetőbb törvényszerűségeinek összefüggéseiben fogja fél. addig a művészet sajátosságai ré. vén képes arra. hogy konkrétan, részletezően és személyes jelleggel egyidejűleg, egységben ragadjon meg tipikus jelenségeket s így érzékletese» térjen fel i lényeges összefüggéseket. Ez azt is jelenti, hogy a mü- 'vészet nem tölthet be társadalomirányító vezető szerepet, de ugyanakkor az irodalom nem alkalmas arra sem, hogy a napi politikai kérdéseket közvetlenül visz- szatükrözze, azokat illusztrálja. szocialista realizmus a szocialista társadalom fejlődő, alakuló valóságának művészi tükrözése, ebben rejlik optimizmusa, ezért idegen tőle a polgári irodalom szorongása, a pesszimista. dekadens hangulatok és a perspektívátlanság. Rámutat a negatív jelenségekre, megőrzi a korábbi realizmus kritikai jellegét is, de egyben meg is haladja azt, hiszen az objektív valóság mélyebb összefüggéseit, tartós törvényszerűségeit ragadja meg. Ugyanakkor szerepe nem korlátozódik kizárólag a szorosabb értelemben vett vissza tükrözésre, ellenben egyszerre érvényesül benne a megismerő és az írói szubjektumot kifejező funkció. Korunkban a szocialista realizmus fontos jellemzői: az adott életanyag mély és teljes ábrázolása, az intenzív totalitásra való törekvés, a konkrétság, az értelmetlenül túlhajtott absztrakciótól való tartózkodás, a változás, a fejlődés iránti különös érzékenység, a múlt visszahúzó erőinek a bírálata, az új társadalom új embere arculatának megrajzolása A szocialista realizmus nem kerüli meg az életben jelentkező konfliktusokat, mert társadalmilag, emberileg és művészetileg csak a kiküzdött megszenvedett távlatnak van hitele és csak a távlat összefüggéseiben válhat a harc, ha esetenként mégoly tragikus js, emberileg, művészileg értékessé. 4 tanulmány befejező részében a2 irodalom, a művészetek magasrendű nevelő hatásáról szól, a szocialista irodalom és a tömegek kapcsolatáról, a művészet demokratizmusáról, a gondolati és formai igényességről és ugyanakkor a formalizmus elkerülésének szükségességéről. Megjelöli a további kutatások távlatait is, így pl. a pozitív hős, a forradalmi romantika fogalmának történelmileg helyes értelmezését, a művészetek nemzeti és nemzetközi sajátosságainak figyelembevételét, az egyes művészeti ágak. sőt műfalok különleges problematikájú, nak kidolgozását szorgalmazza. Sürgetően szükséges az is. hogy az. elmúlt évtizedek. századunk művészi alkotásainak elemzése 30- rán az esztéták meghatározzák azokat a törvényszerűségeket, amelyek a szocializmus felépítése korszakának realizmusára jellemzőek. A következő tíz évben nem épül nj egyetem Angliában Anthony Crosland angol közoktatási és tudomány- ügyi miniszter az angol képviselőházban kijelentette, az elkövetkező mintegy tíz esztendőben nem építenek Angliában új egye temet, kivéve talán egy új műszáki főiskolát Anglia északkeleti részében. A főiskolai oktatás kérdését egy kormánybizottság, Lord Robbins elnökletével, három éven keresztül tanulmányozta és 1964- ben javaslatot tett további hat egyetem felépítésére a kővetkező tíz évben. A kormánynak ezzel szemben az az álláspontja, hogy a szükséges további egyetemi tanulási lehetőséget a meglévő egyetemek kapacitásának növelésével kell előte- teiBfeoi. íj magyar film Húsz óra Hosszú évekig folyt a vita arról, lehet-e jelentős, érdekes filmet csinálni napjaink eseményeiről, az ország — mélységében, kiterjedésében egyaránt páratlan — átalakulásáról, „Szürke, érdektelen és túlságosan esetleges anyag ez a művész számára, aki nem rendelkezhet a kellő távlattá!,” — hallhattuk, nem is ritkán. Akik ezt az álláspontot képviselték, feledni látszottak a tényeket, — azt, hogy az igazán jelentős regények, filmek és drámák többsége mindig is a „szürke, érdektelen, esetleges” valóságot emelte a lényegre sűrítő általánosítás erejével műalkotássá. Ehhez persze a felszín mögé kell hatolni, társadalom és lélek, történelem és jellem rejtőző igazságait kell feltárni. Ez a titka annak, hogy a művész akár a legmaibb mából is feszültséget, izgalmas szépséget tudjon csiholni. Sánta Ferenc Húsz óra című regénye, és a belőle készült film, Fábri Zoltán rendezői remeklése a példa, hogy tehetséggel, a nép céljaihoz húzó elkötelezettséggel állni lehet ezt a valóban nehéz próbát is. A Húsz óra filmváltozata egyszerre megrendítő és felemelő alkotás. Méltó az ünnepi alkalomhoz, hazánk felszabadulásának huszadik évfordulójához. Sánta és Fábri olyan témát s olyan formát talált, amelyben a magyar társadalom, a nemzet életének elmúlt húsz esztendejéről lehet vallani. Ez a két évtized magasba emelt, de nem volt mentes megpróbáltatásoktól, tragikus zökkenőktől sem. — A felszabadult ország történetének ellentmondásairól, s a buktatók felett is győzni tudó nép erejéről, hitéről szól az író és a méltó partnernak bizonyuló rendező. Mindketten a vallomások őszinteségével dolgoztak, úgy írták meg és vitték filmszalagra a történetet, hogy tanulsága mindenki számára hiteles tehát elfogadható lehessen. Semmit nem szépítenek és 6emmit nem rajzolnak sö- tétebbre a valóságnál. Ügy költik újjá a történelmet, 1945-öt, 1956-ot és a jelent, hogy minden tanulságuk emberi sorsok példájával biztat és figyelmeztet. A Húsz óra falusi környezetben, egykori cselédek, szegényparasztok, gazdák zárt világában idézi a jelenkori történelmet. Felszínes osztályozás paraszt-filmnek mondaná a szép és nagyhatású produkciót. A valóság azonban az, hogy a Húsz óra igényeiben és megvalósításában is átfogóbb, az egész nemzet megtett útjára emlékeztető. Minden nehézség nélkül behelyettesíthetők lennének a film helyzeteibe munkások, városi emberek. Azok az összeütközések, amelyeket Sánta Ferenc és Fábri Zoltán ábrázol: mindenhol jelentkeztek — olykor még ma is felmerülnek — Magyarországon. Ez is egyik oka a hatásnak, annak, hogy a Húsz óra nézői között nem igen akad majd olyan, aki valamelyik szereplőben, egyik-másik jelenetben ne ismerne Saját életének jellemzőire, személyes fordulataira. Közérdekűség és művészi erő ritka szerencsés találkozása teszi jelentőssé ezt az alkotást. Emberi arcélek gyémántmetszésű élessége, monológok balladás tisztasága, a film életgazdagsága, bátor őszintesége ragad magával A teljességgel való találkozás megnyugtató érzésével jövünk ki a moziból. Hosszú lenne sorolni a különböző szereplőket, a történet kitérőit és csomópontjait, bűn és bűnhődés, válságba merülés és fel- emelkedés mozzanatait: — 1956 és 1963 egymásba játszó, hol vitázó, hol egymást erősítő képeit. Szektások és ellenforradalmárok, megtévedt emberek és konok ellenségek, érdekeik ellen lázadó szegények, értelmiségiek, régi világból ittmaradtak és mai hősök vívódó-csatázó kavargásában fejezi ki az író és a rendező a mai életre, terveinkre, történelmi választásunkra kimondott, mesz- szehangzó igent. Mindez a filmen úgy lehet csak ennyire hatásos, hogy Fábri — annyi nagy nemzetközi sikert kivívó rendezőnk — ismét remekelni tudott. Az indító képek lassúbb iramlásától eltekintve a Húsz óra hibátlan mű. Szerkezete, ritmusa, a részletek drámai telítettsége, fokozódó feszültsége, a képek ereje és a színészi játék megannyi telitalálata Fábri legjobb filmjévé teszi. A rendezői erő hatékonyságát bizonyltja az Is, hogy a nagy együttes minden tagja képességei legjavát nyújtotta Sokáig emlékezetes marad Páger Antal igazgató-Jós- kája, amely külön tanulmányt érdemelne. Páger után e rövid ismertetésben is említeni kell Görbe János. Bihari József, Maklá ri János, György László, Öze Lajos. Siménfalvi Sán- ’dor, Molnár Tibor. Petur Ilka és Keres Emil kiváló alakítását. Az operatőr.; Illés György is minden elismerésre rászolgált. Dersl Tamás Beszélgetés a rendezővel és színésszel Hárman ülünk a Szigligeti Színház igazgatói irodájában. Berényi Gábor igazgatóval most, mint az Égy szerelem története című Arbuzov darab rendezőjével és Horváth Sándorral, Szergyuk, a darab egyik alakjának megszemélyesítőjével beszélgetek. Tartozom még annyival, hogy elmondjam: Horváth Sándor évekkel ezelőtt szerepelt a miskolci Arbuzov előadásban is, és így a két előadás rendezői felfogása között könnyen adódik az összehasonlítás lehetősége. — A miskolci előadás akkor nagyon jó volt — mondja Horváth Sándor — most mégis úgy érzem, hogy az csak félmegoldást jelentett. Valamiképp átmenet volt a Nemzeti Színház és a szolnoki színház előadása között. Már Miskolcon is sikerült sokat lefaragnunk a külsőségekből, de nem jutottunk túl a szokványos színpadi megoldásokon. Ott hiányzott egy biztos alap, amihez viszonyítani tudtunk volna, és amit itt Szolnokon sikerült megtalálnunk. Mi volt a szolnoki előadás rendezői elképzelésének alapja? — Ha a szokványos, évtizedek alatt kialakult színpadi megoldásokkal, — a színpadi hatásokat méricskélve játszottuk volna «1 a darabot, nem lett volna más, mint egy naív mese jó emberekről, akik alapjában véve nagyon szeretik egymást — magyarázza a rendező. — A történet valószerűsége kedvéért meg kellett keresnünk azokat a konkrét emberi viszonylatokat, az emberek közötti konfliktusok reális feltételeit, amelyek élettel töltötték meg a darabot, természetessé és valóban hatásossá tették. Ez volt az az alap. amelyet úgy érezzük, sikerült is megtalálnunk, és amely lehetővé tette a lírai érzelmek kifejezését anélkül, hogy az szentimentálissá vált volna Ügy érzem, hogy minden darabhoz találni kell egy kulcsot. A megtalált kulcs jóságát, vagy rosszaságát az előadások igazolják. Hamarosan kiderül, ha a kulcs nem megfelelő, ha erőszakot követtünk el a darabon. Ezt érzi a közönség és érzik a színészek is. Vállaltuk a líraiság minden veszélyét Űgv vélem, hogy az érzelmeket nem kell szégyellnünk ha igazak. Az előadásból talán az Is kiderült, hogy sikerült elkerülni a szentimentalizmust és a teátralitás veszélyeit. Valóban e kettő volt a darabból adódóan a legnagyobb veszély. A szolnoki előadón azonban sem a szentimentalizmusnak, sem a teátralitás nak nem esett áldozatul. Éppen a szituációk konkretizálása emelte az előadást általános érvényűvé. Érvényessé mai életünkre is. A darab rendezője egyszerű eszközökkel teremtette meg az előadás atmoszféráját. Konkrétizált anélkül, hogy a naturalizmusba ragadt volna. Ezt az elképzelést szolgálta a kitűnő színpadkép is. Ilyen modem színpadkép esetében lehetetlen, hogy a színészi játék a szokványos színpadi hatások elérésére törekedjen Az együttes alkalmazkodott ehhez a követelményhez. — Ha egy kocka jelzi a2 ágyat, vagy a szekrényt lehetetlen, hogy eljátszuk .a kispárnát” — mondja Berényi Gábor. Vagyis a színészi játék sem engedheti meg magának a naturalizmust. A 2 előadásban feltűnően kevés kellék játszott csak olyan, aminek dramaturgiai funkciója is volt. A rendező az emberi kapcsolatok törvényszerűségéből kiindulva úgy építette fel az előadást, hogy a* realitásában, életszerűségével hathatott. Rideg Qábar