Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-25 / 71. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP láőő március 26 Stewart Gheorghiu-Dej temetése KÉT ÉVTIZED New York-ban Iparunk új arculata New York (AP, AFP) Michael Stewart angol külügyminiszter washingto- Oi tárgyalásait befejezve kedden este repülőgépen New Yorkba utazott és fel­kereste U Thant ENSZ-fő- titkárt. Később elhangzott szavai szerint az ENSZ pénzügyi vonatkozásban fennálló nehézségeiről, va­lamint a vietnami válság­ról folytatott vele meg­beszélést. Elsősorban a vietnami problémáról tettek fel kér­déseket Stewartnak kedden este New York-i sajtóérte­kezletén. Stewart azt a hamis amerikai érvelést tet­te magáévá, hogy az „Egye­sült Államok politikájának egyedüli célja az északi agresszió megállítása”. Egy másak kérdés arról szólt, vajon felvetette-e Btewart washingtoni tár­gyalásain az amerikai na­palm- és gáz-támadások kérdését. A külügyminiszter igennel válaszolt. Közölte, az amerikai vezető körök tudatták vele, hogy kivizs­gálják a történeteket, s vizsgálódásaik eredményétől teszik függővé a további akciókat. Ily módon tehát amerikai részről nem tet­tek ígéretet a genfi egyez­mények által tiltott fegy­verek bevetésének meg­szüntetésére. Chivu Stoicá a Román Államtanács elnöke Szerdán este rövid ülés­szakot tartott a román nagy nemzetgyűlés. Nicolae Ceausescu ismer­tette a Román Munkáspárt Központi Bizottsága már­cius 2-i plénumának hatá­rozatát, amely Chivu Stoica jelölése mellett foglalt ál­lást. A bejelentést a kép­viselők nagy tapssal fogad­ták, majd titkos szavazással egyhangúlag megválasztot­ták Chivu Stoicá-t az ál­lamtanács elnökévé Bukurest (TASZSZ) Szerdán délelőtt kísérték utolsó útjára a román fő­városban Gheorghe Gheor- ghiu-Dej-t, a Román Nép- köztársaság, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom kiemelkedő személyi­ségét. Gheorghiu-Dej koporsóját a köztársasági palota előtti téren helyezték el, egy nagy emelvény előtt. Az emelvé­Moszkva (TASZSZ) Szerdán a Kremlben meg­nyílt a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának plénuma. A mezőgazdaság további fejlesztését célzó halasztha­tatlan intézkedésekről Leo- nyid Brezsnyev, az SZKF Központi Bizottságának el­ső titkára tartott beszámo­lót. A plénum napirendjén szerepel Mihail Szuszlov beszámolója a kommunista és munkáspártok képvise­lőinek moszkvai konzulta­tíz találkozójának eredmé­nyeiről. nyen a Román Munkáspárt Politikai Bizottságának tag­jai, az államtanács és a mi­nisztertanács tagjai, a köz­élet képviselői, a szocialista országok párt- és kormány- küldöttségei, a testvéri kom­munista és munkáspártok küldöttei és számos ország képviselői foglaltak helvet. Helyi idő szerint 11 óra­kor kezdődött meg a gyász- ünnepség. Az SZKP Központi Bi­zottságának nevében Leo- nyid Brezsnyev rövid fel­szólalásában emlékezett Gheorghu-Dej-ről. Méltatta Gheorghiu-Dej, a Román Népköztársaság, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kima­gasló személyiségének, a Szovjetunió barátjának em­lékét. Ezután az SZKP Közpon­ti Bizottsága plénumának résztvevői egyperces hall­gatással adóztak az el­hunyt emlékének. A te­metés idejére a plénum megszakította munkáját (II.) Könnyűiparunk évti­zedes hagyományokra te­kinthet vissza, de néhány ága a legutolsó másfél év­tizedben vált nagyiparrá. Minden ágában korszerűsö­dött a gyártmányok össze­tétele, új eljárások és a mű­anyagok fokozottabb fel- használása révén ma köny- nyűiparunk ízléses, tartós, divatos, itthon és külföldön egyaránt keresett cikkeket gyárt. Különösen sokat fejlődött a bútoripar, az átlagosnál gyorsabban a ruházati és textilipar, ugrásszerűen nö­velte termelését a papíripar. Élelmiszeriparunk termelése ma több, mint négyszerese az 1949. évinek. Jellemző a választék gazdagodása, az iparág belső arányainak el­tolódása az értékesebb, táp­lálóbb cikkek irányába. A gyümölcs- és húskonzervek, a csabai kolbász, a télisza­lámi, a pálinkaféleségek, palackozott fajborok a ma­gyar élelmiszeriparnak öt világrészen szívesen vásá­rolt termékei. Nagy ütem­ben növekedett a konzer­vek és mirelit-készítmények gyártása, s ugyancsak gyom volt a cukor- és söripar fej­lődése. Az igényekhez ké­pest nem kielégítően emel­kedett a tej- és húsipar ter­melése. Nagy feladatokat oldott meg a felszabadulás óta a magyar építőipar, melynek volumene 1964-ben a más­fél évtized előttinek csak­nem négyszerese volt. Ma háromszázezren dolgoznak a gépesített nagyiparrá fej­lődött építőiparban. A nagy­arányú építkezések az épí­tőanyagipar gyors fejlesz­tését igényelték, 1963-ban például 1 milliárd 666 mil­lió téglát gyártottunk. Az ország elmaradott vidékei­nek iparosítása eredménye­ként új iparvidékeket hoz­tunk létre, jelentősen nőtt a termelés koncentráltsága. Az ipari termelés növe­kedése egyaránt köszönhető az iparban foglalkoztatottak száma növekedésének, és a munka termelékenysége emelkedésének. Iparunk fej­lődési üteme a következő években mindenekelőtt ez utóbbi ütemétől függ. A Hallstein-doktrina csődje TASZSZ-jelentés a VDK ellen végrehajtott légitámadásról Megnyílt 02 SZKP Központi Bizottságának plénuma „A nyugat-német diplo­mácia példátlan csődjével állunk szemben — írta a párizsi Combat, — Bonn külpolitikájának alapja, az NDK létének el nem isme­rése, elkorhadt.” A francia lap ezzel elsősorban arra céloz, hogy a Hallstein- doktrina teljes kudarca most már minden józanul gondolkodó ember előtt ®t- lágossá vált. Bonn változat­lanul ragaszkodik az „egyet­len német állam” fikcióhoz és ez olyan mértékben bé­nítja a nyugat-német kül­politikát, hogy hovatovább mozdulni sem tud. Az évekkel ezelőtt kiagyalt vo­nalvezetés, hogy az NDK „nem létezik", sőt, ezt to­vábbfejlesztve tulajdonkép­pen azok az államok „sem léteznek”, amelyek ezt a té­telt nem fogadják el — eleitől kezdve tarthatatlan­nak mutatkozott. Bonnban — ha a felelős politikusok­ban maradt volna még va­lamilyen reálig érzék —, ép­pen most kellett volna meg­ragadni az alkalmat: a kö­zel-keleti relációk alakulása alapján hozzá lehetett vol­na látni a Hallstein-elv fe­lülvizsgálásához. Ehhez nem is kellene más, mint a lé­nyek tudomásulvétele. Mert mit tud Bonn szembeállíta­ni az NDK érvelésével, amely a többi között ki­mondja: Az európai, ázsiai, afrikai ég amerikai államok kapcsalatainak normalizá­lása a két német állammal — hozzájárul az európai biztonsághoz és a németek közötti megértéshez, Üjabban a két német ál­lam a világpolitika egyik kényes pontján, az arab vi­lágban került egymással szembe. Walter Ulbricht kairói látogatása újabb bi­zonyítéka annak, mennyire ábrándkép az „egyetlen né­met állam elve”. Ez az el­képzelés ugyanis már rég­óta összeomlott. Bonn kö­vetkező sakkhúzása ugyan­csak rendkívül szerencsét­lennek bizonyult. Fenyege­tőzéseivel nemcsak az Egye­sült Arab Köztársaság kor­mányköreit és közvélemé­nyét háborította fel, de azt joggal vették kihívásnak a többi arab államok is. Jellemző, hogy a Hatl- stein-doktrina Nyugat-Né- metorsz&gban szintén sok bírálatot kapott, A Frank­furter Rundschau „Keserű gyümölcs” című vezércikke elég élesen boncolgatta * Hallstein-doktrina haté­konyságát”. A cikkíró töb­bek között megállapítja: Hallstein annak idején „Wokkirozta” a nyugat-né­met politika irányítását. mert az egyik legfőbb tör­vény ellen vétett, amikor a külpolitikától önként el­rabolta a létszükségletet je­lentő cselekvési szabadsa­got Ismeretes, hogy a gaz­dasági zsarolásról szóló ha­tározat létrejötte előtt Bonnban még a kormánycél belül is nagy volt a hatá­rozatlanság. Schröder kül­ügyminiszter sem támogatta induláskor Erhard politiká­ját, a kancellár azonban nyilván sokkal inkább tart a szélsőjobboldaltól, az élen Adenauerral és Straussalés azért hajszolta keresztül tűzzel-vassal a két-bal kezes döntéseket. Az sem érdek­telen, hogy a merev vonal ellen különböző gazdasági érdekeltségek szintén fel­léptek. Nemcsak a nyugat­német nagyipar aggódik a fontos közelkeleti piac el­vesztése miatt, hanem a szakítás ellen érveltek a nagy nemzetközi olajérde­keltségek is. Ez viszont any- nyit jelent, hogy a bonni kormány a Közel-Keleten mind politikai, mind gazda­sági síkon csatát vesztett. Bonn elszigetelődését mu­tatja, hogy a kormány igye­kezett NATO partnereit is mozgósítani a Hallstein- doktrina jegyében. Jellem­ző, hogy ehhez csak Franco konkrét segítségét kapta meg, egy madridi diploma­ta közvetítésével próbálták elérni: Walter Ulbrichtot szerény protokolláris kere­tek között fogadják. Nasz- szer ismeretes válasza újabb hideg zuhanyként hatott az NSZK-ra: „ilyen meghívá­sokat n«m lehet diplomá­ciai alkudozások tárgyává tenni”. Bár Bonn próbál­kozik a gazdasági retorziók­kal, de a vesztes ezen a sí­kon is csak az NSZK lehet. A Spiegel már egy esetle­ges pán-arab bojkott sú­lyos következményeire fi­gyelmeztet, Megállapítja: 1964-ben a 13 arab állam kb. másfélmilliárd márka értékű árut vásárolt az NSZK-ban, Az exporton kí­vül veszélybe kerülhet Szí­riában az Eufrátesz duz­zasztógát felépítésére vo­natkozó 1,3 milliárd márka értékű megbízás és a bizer- tai kikötő bővítésére szóló megrendelés, amelyet a Krupp-cég végezne el. Walter Ulbricht joggal állapította meg: „a bonni politika, a Hallstein-doktri­na megmerevedett és elme- szesedett”. Bizonyossá vált, hogy az NSZK közelkeleti politikájában újabb problé­mák merültek feL Végső fokon Erhard kudarca ez. Sümegi Endre Jelentés a Ranger-9-ről Pasadena (MTI) A Ranger—9 elnevezésű amerikai holdrakéta szer­dán .magyar idő szerint 15.07 órakor becsapódott a Hold felszínére. 15 perccel a becsapódás előtt, magyar idő szerint 14.52 órakor kezdte meg a televíziós fel­vételek közvetlen sugárzá­sát a pasadenai kísérleti állomásra. A laboratóriumból a fel­vételeket egyenes adásban vették át a televíziós állo­mások. Ilymódon a televízió-né­zők azonnal láthatták a Hold felé zuhanó, 362 ki­logramm súlyú holdrakéta televíziós kamerái által su­gárzott első felvételeket, amelyeknek minősége jó volt és a kutatók szerint tudományos jelentőségük igen nagy. Részletesen mu­tatták a Holdfelszín három egymásmelletti kráterét. — Ezek közül a baloldali az Alfonz-kráter, a Ranger—9 becsapódásának kiszemelt színhelye volt. Az első képek azonban nem voltak élesebbek an­nál, mintha a Földről nagyméretű távcsővel fi­gyelték volna a Hold fel­színét. Hanoi (TASZSZ), Az amerikai légierő re­pülőgépei szerdán bombáz­ták és fedélzeti fegyvereik­kel lőtték a 17. szélességi körtől északra fekvő Quarag Binzih tartomány nyugati részét és Vinh Lánh körzetét. Az első jelentések szerint a vietnami néphadsereg lég­védelmi ütegeinek zárótü- zébe került repülőgépek közül három lezuhant. Az utóbbi négy napban az amerikai légikalózok kilenc repülőgépet vesztettek. Az amerikai légierők eddigi összes vesztesége 63 repülő­gép. Johnson meghívta a két amerikai űrhajóst Cape Kennedy (Reuter) A Molly Brown amerikai űrhajó két utasa, Grissom és Young az Intrepid nevű amerikai hajó fedélzetén tartózkodik. A két űrhajóst gondos orvosi megfigyelés alatt tartják. Johnson elnök a Fehér Házból telefonon felhívta a két űrhajóst, miután „ki­pihenték magukat” pénte­ken tegyenek náHa látoga­tást a Fehér Házban Aki kilépett a világűrbe A Voszhod—2. sikerének, a szovjet tudomány és technika, áj nagyszerű diadalának aa egész világ adózik. A kozmosz új hőseiről, Pavel I. Beljajevről és Alekszej A. Leonovról már sok beszámoló látott napvilágot. Képeink más oldalról mutatják be Alekszej Leonovot, akinek sétáját a világűrben a televí­zió-közvetítés jóvoltából szerte a világon láthatták. Együtt a esalád kirándulás és virágszedés közben. Feleségével, Szvetlánával és a négyéves kislányával, Viktóriával Leonov nemcsak kiváló repülő, nagyszerű sportoló, ha­nem tehetséges festő is. öt év óta szerkesztője és rajzolója az űrhajósok kedvelt szatirikus faliújságjá­nak, a Neptunnak Ez is a testedzéshez, a felkészüléshez tartozott. Pavel Beljajev társaságában vízi kerékpárral a Fekete-ten­geren

Next

/
Oldalképek
Tartalom