Szolnok Megyei Néplap, 1965. március (16. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-21 / 68. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ■jüűS. mÁreius 21. Köszönt] ük Illés Bélát HÚSZ ESZTENDŐ A Néplap felszabadulási pályázata G yáriulajdortos le ff ént 1947-ben, úgy a vége felé nem valami rózsás volt a helyzet falun. Ügy határoztam, hogy felmegyek Pestre dolgozni, fel is mentem, a Hirmann fém- árugyárba kerültem a Váci útra — Az öntödében dolgoztam, a formát hordtuk a szárítóba. Majd később a kokilla műhelybe kerültem. Volt az öntödében egy furcsa kis kövér ember, Pugi bácsinak hívták. Ö volt a párttitkár, sokat beszélt nekünk a szabadságról, a munkáshatalomról. Néha kinevettük, hol szemében, hol a háta- megett. Egyszer, úgy tavasz tájon már kezdett jó idő lenni, munkakezdés után fél 7 tájban a mi öreg Fu- gi bácsink rendkívül izgatottan rohant lefelé az öntödébe. Köréje gyülekeztünk, kérdeztük, hogy mi történt. Azt gondoltuk valami baleset, ö mondta, mondta, de nem értettük, hogy mit akar, mert mindig a végén kezdte. Any- nyit. azért megértettünk nagysokára, hogy átvesz- szük a gyárat. A végén azt is megtudtuk Fugi bácsitól. hogy azonnal menjünk fel az udvarra, munkásgyűlés lesz. Egy kicsit kételkedve ballagtunk fel, de odafenn az udvar már tele volt munkásokkal, a zűrzavar teljes volt. Mindenki mondott mindent, de senki nem értett semmit. Végül egy munkás felállt 1944, november 11-én délelőtt 10 órakor egy szovjet tank ki tudja hányadszor száguldott már el a templomtól az ipartestületig, amikor hirtelen csend lett. Nem tudtuk mi következik, de ösztönösen éreztük, hogy véget ért a sok-sok szenvedés, az átvonuló háborús front borzalma. A harci eseményektől remegve, de mégis bizakodóan egymást lökdös- ve bújtunk elő a pince sötétjéből. Élni! Élni! örülni az életnek, a békének — ez volt mindenki gondolata. Ahogy teltek a napok, — hetek úgy kezdett nyüzsögni falunk népe. — Az emberekben elfojtott vágy, indulat, élniakarás, az hogy saját maguk intézhetik sorsukat — egyszerre robbant ki. Mi fiatalok is szinte romokból hoztuk létre a megalakult MADISZ- szervezet székházát; Az ezután következő évek ifjúságom legszebb évei voltak. Elemi erővel tört fel bennünk a tudásszomj, a kultúra iránti vágy. Gomba módra hoztuk létre a kultúrcsoportokat. Nem sajnáltuk aZ időt, a fáradtságot. Fűtetlen helyiségben minden este ott szorongott a műkedvelőgárda az előadások próbáin. — Néhány hónap múlva a kommunisták, a munkások, a fiatalok lelkes áldozatkész munkája nyomán elkészült a színpad is, s ugyanabban a helyiségben, amelynek pincéjében reszketve vártuk a felszabadulás perceit — zsúfolt nézőtér előtt elkezdhettük az első műkedvelő előadást. Évekig működött ez a kultúrgárda. Bejártuk a Mntyező községeket. Jászegy nagy láda tetejére és csendre intette az embereket. Ö azután elmondta, hogy ettől a perctől kezdve a gyár nem a Hirmann Ferenc úré, hanem a munkásoké. Ezennel átvesszük a gyárat. Voltunk ott egy csoportban vagy négyen fiatalok, összenéztünk és elnevettük magunkat, hogy jó — jó átvesszük —, de mi lesz majd ha úgy 8 óra tájban jön a fekete autójában Hirmann úr. — Majd annak mit mondunk. Rábeszéltük egymást, hogy ha már úgyis a miénk a gyár, akkor nekünk biztosan nem parancsol senki, ne menjünk vissza a munkahelyünkre Lessük meg, hogy mi lesz, ha jön az „öreg”. Nem túl soká kellett várni, jött az ismert fekete autó a szokott időben, — benne ült a tulajdonos. — Három munkás fogadta a bezárt kapunál. Mi közelebb lopakodtunk, hogy meghalljuk mit beszélnek. A munkások közölték vele, hogy ma reggel 7 órakor a munkások a párt vezetésével átvették a gyárat. Az „öreg” nem lepődött meg, csupán azt kérte, hogy engedjék fel az irodájába. Az emberek azt válaszolták rá, mivel erre engedélyt nem kaptak, ők ezt nem tehetik meg. És kérték, hogy a szekrények kulcsát adja át nekik. Nem akartunk hinni a szemünknek. ugyanis az „öreg’' gondolkozás nélkül átadta kisér, Jászalsószentgyörgy, Tiszasüly, Besenyszög, Uj- szász dolgozói éppen olyan szeretettel fogadtak bennünket ős tapsoltak nekünk, mint szülőfalunk közönsége. Nem volt jól felszerelt színpad sehol. Nem volt rivaldafény, sokszor csak egy gázlámpa adta a világítást. A kultúirgárdét szerető és támogató emberek „saját erőből” mindig megvarrták a jelmezeket, megteremtették a szerepléshez szükséges feltételeket. Előfordult bizony sokszor, hogy a sárban elakadt stráfkocsit magunk toltuk. Amikor a tiszasülyi volt Szénásy uradalomban szerepeltünk. még színpad se volt. A teherautóból rögtönöztük a színfalat, s a volt uradalmi cselédek, a volt zsellérek nem párnás székből, hanem csak úgy az autó körül, ki állva, id a földön ülve hallgatták Petőfi, Ady, József Attila — Elvtárs — fordulok a katonához —, mi történt? — Ha elvtárs vagy, ne tátsd a szád, hanem eridj a dolgodra! — Mi történt? — Mi történt? Győztünk — ennyi az egész. — A Visegrádi utcába! — szólt n sofőrre és beszállt az autóba, a rémült cilinder es ár helyére. — Én is veled megyek. Válaszra sem várva, beülök a hatalmas sötétvörös autóba. — A Visegrádi utcába! Mehet! — A párttitkárságra nagyon nehéz bejutni. Ember ember hátán tolong az utcán. A lépcsőház is tömve civilekkel és katonákkal. Valaki az erkélyről beszél az utcán tolongó néphez. A sötét lépcsőházban többen is szónokolnak. — Éljen a proletárdiktatúra! Le a burzsoáziával! — A proletárállam nevében!... A katona — akivel jöttem az összes nála lévő kulcsokat. Beült a fekete kocsijába és elhajtatott. Még aznap volt egy nagygyűlés, de az már egy kicsit szervezettebb volt. Azon megválasztottuk az új vezetőséget, a- gyárigazgató az egyik művezető lett. A nevét nem tudom már, csak annyit róla,- hogy nagyon rendes embernek ismertük. — Az egyik társam megjegyezte, hogy ez elég könnyen ment, már régebben is megcsinálhattuk volna. A másik csak a fejét csóválta és azt mondta, de furcsa emberek ezek a kommunisták. Magam sem értettem egészen mindent. Kicsit furcsa volt, soha nem gondoltam arra, hogy egyszer még gyártulajdonos lesz belőlem. Azóta sokat változott az idő. Most 1965-öt írunk. Az egész falu 3000 lakosa és 5000 holdja, gondja, baja a mi nyakunkba szakadt. Az enyémbe tán egy kicsit még több is, mint a többiébe, én lettem a tsz elnöke. Ha gyermek koromban tudtam volna, hogy ennyi baj van ezzel a töméntelen sok földdel, meg emberrel egész biztos nem lettem volna olyan kiváncsi. Vagy talán mégis? Ki tudja? Hisz kommunista vagyok. Molnár Boldizsár tsz-elnök Tiszaőrs, Búzakalász Tsz szebbnél-szebb verseit, a magyar nótáikat. Nem kaptunk fizetést ezért a munkáért, de magas, jutalom volt számunkra a zsúfolt nézőtér, az embereknek okozott öröm. Az, hogy ez a kis közösség szebbé, boldogabbá tudta tenni az emberek életét. Mindig jóleső érzéssel gondolok vissza ezekre a felejthetetlen élményekre. Megváltozott életünk új távlatokat nyitott ifjúságunk előtt. Tanulná! Tanulni! Ez volt számomra is a feladat. A műkedvelő gárda volt tagjai szétszóródtunk ugyan az ország minden tájára, de az élet számtalan felelős posztján újra és újra igazoltuk megváltozott életünket és amikor találkozunk egymással boldogan idézziük fel emlékeinket. Paróczal Ernő tanár Kertváros MÁRCIUS 21. Részlet Illés Béla: Ég a Tisza című regényéből — hol szóval, hói ököllel verekszik az útért — én mindenütt a nyomában. Végre feljutunk. — Ottó! Ottó külsőleg nyugodt, kezet ad és már küld is tovább. — Újpestre kell menned, Pojtekhez. A városházán találod. Itt egy igazolvány. Siess! — Mi történt? — Siess. Ha lehet, rekvi- rálj egy autót. Revolvered van? Adjor, neki, Simon elvtárs, egy revolvert. A telefon cseng. — Simon elvtárs, hat Olvasóinak népes tábora köszönti a hetvenéves Illés Bélát. Köszöntik őt a munkások és értelmiségiek, parasztok és tisztviselők, magyarok és nem magyarok: köszöntik őt a világ minden tájáról a szocializmus és az irodalom hívei. És ezen a széles táboron belül is elsősorban azok, akik Illés Bélának személyes hívei lettek, még ha nem ismerkedtek is meg az íróval személyesen. Mert Illés Béla sajátos varázsa talán éppen abban van, hogv rendkívül gyorsan kerül ember-közelségbe olvasóival; előadói modora mintha jelenlévő hallgatósághoz, s nem távol lévő olvasókhoz idomulna. Ennek az előadói modornak első jellegzetessége egy mély és harcos humánum, amelyen szigorú helyzetek szorításában is ott csillog a derű; a nagy élet leszüremlett bölcsessége; az élet kedvesebb oldala iránt előzékney írói figyelem. A másik jellegzetesség az a szuggesztív személyiség, amely az író személyét — legtöbbször nevét rejtve — mindig odaállítja művei középpontjába, vagy a középpont közelébe. Illés Béla a Nyugat hasábjain indult el írói pályáján, Ady Endre biztatására. Hamarosan bekapcsolódott a munkásmozgalomba, s már 1918-ban a forradalmi katonatanács tagja. A Tanácsköztársaság idején Újpesten végez pártmunkát; a bukás után Becsbe emigrál, Kárpát-Ukrajná- ban dolgozik a mozgalomban, letartóztatják, kiszabadul, — a kommunista mozgalom hullámverése hajtja városról városra, országból országra. Közben íróvá érik, s amikor Ausztriából is kiutasítják, 1923- ban a Szovjetunióba megy. Tevékeny részt vesz a szovjet írók és a külföldi kommunista írók szervezeteinek munkájában: neve és munkássága elválaszthatatlan a proletárirodalomnak ettől a harcokban és sikerekben gazdag szakaszától. Illés Béla három nagyregénye a magyar szocialista irodalom három jelentős fegyverténye. Az Ég a Tisza (1929) a Magyar Tanácsköztársaság küzdelmeinek, belső harcainak, szép lendületének és az elkövetett hibáknak széles Ölelésű, átfogó igényű, expresszív erejű művészi képe. Olyan ez a regény, — mint az író, a mozgalom, a forradalom fiatalsága; hitében rendíthetetlen és szertelen, dinamikus és nyugtalan, friss tekintetű és lehetetlent nem ismerő. Még nem kiforrott írói munka, de már ott látjuk benne a jelentőssé növő író művészi formátumát. A csúcsot a Kárpáti rapszódia jelenti (1939); itt már felfénylik minden, ami Illés Béla írásművészetének erénye; az érdekes előadás, a fegyverest Tőzsdéhez. Stm- muelynél jelentkeznek — kiáltja Ottó. A kapu előtt Gottes- mannt látom. Gottesmann a nyakamba ugrik. — Győztünk! — ordítja. — Hogyan történt? Mi? — Majd útközben! Állj! Kiszállni! Az autót a proletárállam nevében lefoglalom!! Szállj be, Péter! Újpestre — érti. sofőr elvtárs? Újpestre a városházára! Az autó rohan a Váci úton Újpest felé. — A dolog úgy történt — magyarázza Gottesmann — úgy történt... Nem, nem tu. pártos népszeretet írói megszólaltatása, a széles eszmei alapon felvázolt kép részleteinek anekdótikus kedvességű és közelségű megjelenítése, a lebilincselő mesélőkedv, a valóság realista művészi megközelítésén belül a romantikus motívumok gazdagsága. De jelentős ez a regény az irodalomtörténet összefüggései között vizsgálva is. A magyar széppróza modern fejlődésének azt a vonalát képviseli, amely a Mikszáth-i előadásmód hagyományait tükrözi bele a szocialista világlátásba, a szocialista realizmusba — Évekkel a felszabadulás után adta ki Illés Béla harmadik jelentős regényét, a Honfoglalást (1954). Ebben a könyvében a felszabadító harcokban résztvevő író írja meg a szemtanú hitelességével és az élénk képzelőerejű művész emelkedettségével az a történelmi fordulatot, amely urak országából a dolgozó nép hazájává tette Magyarországot. A regény számos pontján zavaróan hatott a személyi kultusz nyomása, — megnehezítve a történelmi események minden vonatkozásának kimunkálásét. De a nehézségek, akadályok ellen«« is fontos és sikeres regény Illés Béláé: a horthysta magyar hadsereg vezetőinek maradandó értékű ábrázolása, az úri vezérkarral szembeállított hadifogoly-tömegek képe, a huszonöt éves elnyomás és butítás ájulásából ébredező emberek rajzai — mind ez nemcsak Illés Béla helyes és igaz látásmódját, hanem írói megjelenítő erejét ia dicséri; S a regények mellett ott tankálldk novelládnak, anekdok most beszélni! Győztünk! — ordítja ed magát teli torokkal. A sofőr rémülten fordul vissza. — Mit parancsol, elvtárs? — Győztünk! — ordítja Gottesmann. — Állj! Két katona megállítja az autót. — A proletárállam nevében! — ordít ránk az egyik katona. Megmutatom az igazolványom: tenyérnyi fehér pat~ pírdarab, a kommunista párt pecsétjével. — Mehet! Az eső eláll. A lámpák kigyulladnak. Az autó száguld. Gottesmann föláll az ülésre és beleordítja a nagyvilágba: — Győztünk! Győztünk! Újpest. A városháza előtt fegyveres őr. — Hová? — Pojtek elvtárshoz. — Milyen ügyben? Megmutatom az igazolványom. Az őr szalutál. dótáinak színes szőttese. Az Aranylibától a Történelmi leckéig, a Háztűznézőtől a Szásáig, a Sámson és Deli- látói a Válaszúton-ban szereplő elbeszélésekig: egy ötletekből, élményekből, mesélő kedvből soha ki nem fogyó író önti vonzó szellemi kincseit. S emellett az anekdoták, emlékezések, „találkozások” végeláthatatlan sora. Ne azt nézzük most, hogy ezek között a kis írások között akadnak halványabbak, — könnyebb tollal írottak is, ne azt kutassuk, hogy mi helyett született meg az anekdoták dús sora. Arra mutassunk rá, hogy ezek az írások a novellákkal, — sőt a regényekkel együtt is egy nagy emberi célt, — egy nemes írói szándékot szolgálnak és érvényesítenek: Illés Béla a legnehezebb években is arra t» rekedett, hogy felcsillantsd írásaiban a szocializmus emberi derűjét, hogy megmutassa a kizsákmányolás nélküli társadalom humanizmusát, igazát. S ha ezt az új humanizmust ideig- úráig beárnyékolták is a személyi kultusz felhőit, — Illés Béla szocializmusba vetett hite, humánus bizakodása igazolódott: — ast elmúlt időszak fel leg-oszlató volt. Az író hetven éves — A folyóiratok és hetilapok új és új írásait közük: nemcsak alkotóerejéről adnak hírt ezek az elbeszélések, hanem Illés Béla emberi erejéről is, amellyel 1 eltüzeli a betegséget.. Magunknak azt kívánjuk, hogy még sokáig olvashassuk Illés Béla új meg új írásait, az írónak pedig azt, hogy töretlen akarattal folytassa művészi munkáját. K. P. — Mehet. Első emelet 5. A szoba teli van munkásokkal és katonákkal. Füst. Lárma. Körülnézek, de Pojteket csak akkor látón meg, amikor már hozzám beszél. — Jó, hogy jössz, Péter! — Pojtek! Meg akarom ölelni, de Pojtek elhárítja az ölelést. — Nincs időnk, Péter, sietned kell. Lemész a kaszárnyába. Fellner — sz ordern párttitkár — elvtárs már ott van. Na indulj! — De mit csinálok otU> — Beszélsz a katonákkal. — Mit mondok? — Itt a kiáltványunk, olvasd el útközben. A többit rád bízom. Gottesmann, te a tűzoltókhoz mész. A lépcsőházban, egy gáz- lámpa alatt elolvasom « kiáltványt... „MINDENKIHEZ! Magyarország vroletársi- ga a mai nappal a maga kezébe vesz minden hatm^ mát...” Műkedvelők
