Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-10 / 34. szám
ÍS8&. február 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL .........-.................................................O lvasóink írják Úttörő levelekből A nyáron Tatára megyünk táborozni, ezért az iskolában egy pályázat indult „Ki tud többet Tatáról?” — címmel. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot egy tatai festőművész édesapjával, aki válaszlevelében részletes és érdekes tájékoztatást adott szeretett városáról, s ennek nagy hasznát vehetjük. Műteremlátogatást is terveztünk a fiánál, ő azonban Pesten él. Viszont a bácsi megadta két másik festőművész címét, akik Tatán alkotnak. Már írtunk nekik, várjuk válaszukat. Gyöngyvirág Örs, Jászberény * Az elmúlt pénteken nagy izgalom volt néhány Örsünknél. Ugyanis még a tanév kezdetén KRESZ-tan- folyamra jártunk és ekkor vizsgáztunk a tanult anyagból. A 6 őrsből kereken 60 fiú és leány vizsgázott a megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendészeti osztályának két kiküldöttje előtt. A közelmúltban szokásos bevásárlásomat végeztem a szolnoki 82. sz. önkiszolgáló boltban, és fizetés közben kirántottam zsebemből egy 50 forintost. Csak később vettem észre, és visszament tem a boltba. De mielőtt megszólalhattam volna, a örömmel tudatom, hogy Törökszentmiklóson, — az Aradi vértanúk úti házakban február 1-ével bekapcsolták a villanyt. Köszöne- temet szeretném kifejezni a Néplap szerkesztőségének, Ruttkai Aladár, Szolnok, Madách u. 39. szám alatti lakos személyesen panaszolta, hogy felesége a Patyolatnál mosatott hálós A törökszentmiklósi Szabó R. és Kazinczy utcában a talajvíz már évek óta ösz- szedőléssel fenyegeti házainkat. A víz egyre jobban terjed, de a baj elháritáA jó idő beálltával szolgálatba is lépünk. A „kis- rendőrök’’ vigyáznak majd arra, hogy a pajtások helyesen közlekedjenek, és igyekezzenek megakadályozni a baleseteket is. Minden közlekedési őrsnek egy úttörő- és egy kisdobos-őrsnél kell előadást tartania a helyes közlekedésről és ismertetni a legfontosabb szabályokat. A vizsga után filmvetítés volt, majd a rendőr elvtársak igazolták a sikeres vizsgát az úttörő igazolványban és a próbakönyvben. Drávái Mária, Tószeg • Csapatunk a hagyományokhoz híven ebben az évben is megtartja a farsangi karnevált. Örsünk is lelkesen készülődik erre a napra. Azt tervezzük, hogy különböző népviseletbe öltözünk, előttünk pedig egy úttörő fehér galambot fog vinni. CSERÉP! TERÉZ, Jászberény, Jóbarátság-őrs pénztárosnő örömmel újságolta, hogy megvan az ötvenes. E helyütt szeretnék még egvszer köszönetét mondani Erdős Antalné üzletvezetőnek és Szabó Lász- lóné pénztárosnak. Buzássy Ferenc Szolnok, Damjanich u. 1» hogy eme nagy problémánkkal foglalkozott, és hozzásegített bennünket a fényhez. Ifj. KARDOS JÄNOSNE Törökszentmiklős, Aradi vértanúk útja 5. ruhát. — Egy alkalommal, — mikor otthon ki akarta teregetni, a ruha piszkos volt. Be is hozta megmutatni a szerkesztőségbe. sára még nem történt intézkedés. Özv. Veres Mihály né, Törökszentmiklős, Kazinczy u. 14, és még tizenhárom aláíró A „humánus“ buszvezető Január 30-án az abádsza- Ióki állomáson a Tiszabura felé közlekedő autóbusz az áruraktár mellett állt meg, ahol bokáig érő sár van. A tulajdonképpeni megálló — egyébként az állomás épülete előtt található, ahol az útviszonyok megfelelőek. — Szombati nap lévén, sokan akartak utazni, összetaposták egymást, közben a vezető pedig gorombán kiabált. A másik eset 3Í-én, vasárnap történt. A feltételes megállónál mintegy húszán szerettek volna felszállni a Szolnokról jövő buszra, mely nem állt meg, csak a piacnál. A várakozók erre lóhalálban futottak a busz után, de az nem várta meg őket. Hasonló eset nem egyszer előfordult már. No,gyon bosszantja a lemaradókat, hogy nem messze a feltételes megállótól ott áll a K/isújszállásra hétfőn reggel induló busz, amely kivihetné az utasok egyrészét az abádszalóki állomásra. Barta Sas Béla Tiszabura, Felszabadulás út 540 Szabad-e nevetni egy fűm- vígjátékon ? A csépai keskenyfilm- színház vetítéseihez szeretnék megjegyzést fűzni. A faluban csak ez a lehetőség van a szórakozásra, hetente kétszer járhatunk moziba. De szinte minden alkalommal öt-hatszor elszakad a filmszalag. így például az Alfona foglyai -c. kitűnő film is szinte élvezhetetlen volt. Miért nem kapunk a pénzünkért rendes előadást? Ha pedig vígjáték megv, a jegyszedőnő börtönőrként járkál a sorok között, és rákiabál arra, aki nevet B.-né, Csépa Helytelen árukapcsolás A vezsenyi fmsz vendéglőben csak úgy szolgálnak fel egy pohár sört, ha ebédel vagy vacsorázik is az ember. Étel nélkül italt nem adnak, azt mondják, kell a vendégnek. Ügy látszik, a munkásember nem számít vendégnek náluk. Komondi József, Vezseny, Széchenyi út 18. Cikkünk nyomán Villany sver elő ügyben „Hová tűnt a villanyszerelő” című cikkünkre a TI- TASZ Szolnoki Üzletigazgatósága a következőket válaszolta: BesenyszögSn a korábban oda beosztott pénzbeszedői és fogyasztói szolgálatok ellátására az ott lakó szerelőt bíztuk meg. — Ugyanis tgy eredményesebb és gazdasá- gosabb a iétszámkibasználás. Ez a meggondolás tette szükségessé a körzetszerelőségek összevonását, melynek célszerűségét az eddigi tapasztalatok igazolják* Ehhez járul az is, hogy az MSZ- 15S5- szab- 8 Továbbra is kevés less a petróleumlámpa Hol kapható gázlámpa-üveg ? A falu szélén lakunk, nálunk még nincs bevezetve a villany. Négy gyerekem iskolába jár, este tanulnak, és mi is nagyon szeretünk olvasni. A kis petróleumlámpa nagyon rontja a szemet. Már hónapok óta próbálunk a gázlámpához üveget és egyéb alkatrészeket szerezni, de nincsen, sőt Szolnokon sem lehet kapni. Érdeklődnék, hogy gyártanak-e egyáltalán ilyet, s ha igen, miért nem lehet vásárolni? Göncző Ferencné Kun csorba, Felszabadulás u, 95, Becsület dolga Már nem „vértanúk“ Panaszok, intézkedések Megkerültek a Néplapok Bartus Pál előfizetőnk panaszára — rendszertelenül kapta meg a Néplapot — a Debreceni Postaigazgatóság vezetője közölte, hogy novemberben új dolgozókat vettek fel. Ezek a betétes hírlapkézbesítők gyakorlatlanságuk miatt keverték össze a lakásokat, mivel a panaszos háza 17 A, 17IB és 17/C számozással van megjelölve. A jászberényi 1. postahivatal kézbesítési területén december elsejétől kezdve a hirlapkézbesi- tétben fennakadás nincsen, panasz azóta sem érkezett. Nem patyolat fehéren dolgozik a Potyolot A romboló vív A panaszosok igazát mi is tanúsítjuk. A petróleumlámpák gyártása ügyében több alkalommal tettünk észrevételt az illetékeseknek, sajnos, e téren javulásra nem számíthatunk. Ugyanis 1964 második félévére az Üveg- és Forcelán Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki ieraKata 7500 viharlámpát és 13 500 falilámpát rendelt a megye részére. Ebből azonban a Bács- Kiskun megyei Fémtömegcikkipari Vál'alat (Kalocsa) mindössze 919-et, illetve 2040-ot szállított. Ezért hiánycikk a lámpaáru. Hiánycikk volt az 5-ös viharcső, melyből 8000 darabot rendeltek. A salgótarjáni üveggyár csak 1800-at igazolt vissza, és bár ezt a mennyiséget határidőre szólította, az igényekhez mérten kevésnek bizonyult. Szigeti Károly kereskedelmi főosztályvezető — FMSZ-ek Szolnok megyei Szövetkezeti Központja vány sok olyan munkát nem tesz tehetővé, amit egy főnek volna szabad elvégezni. Besenyszög ezen átszervezéssel hátrányosabb helyzetbe nem került mert a jász- tadányi szerelők betonként két alkalommal rendszeres községlátogatást végeznek, és abban is megállapodtak, hogy rendkívüli esetben a szolnoki ügyelet is intézkedik, hogy az energiaszolgáltatás zavartalan legyen. Farsangi előkészület A szolnoki Vörös Csillag Ruházati Ktsz 9-es részlegében — Molnár Margit kisestélyi ruhát csináltat farsangra. A hagyatéki feltár rőt A hagyatékot a leltárelőadó (községekben rendszerint a vb-titkár) a haláleset után 15 napon belül leltározza. Az ingatlanok és az ingóságok leltározására különböző szabályok érvényesek. Az ingatlant minden esetben leltározni kell. Az ingóságot csak akkor kell leltározni, ha a hagyatékban szülői felügyelet alatt nem álló kiskorú, továbbá cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló, vagy ismeretlen helyen távollevő személy is érdekelve van, vagy pedig nincs ismert örökös, — végül, ha az örökösök között devizakülföldi személy is van. (Devizakülföldi: állampolgárságra való tekintet nélkül az, aki külföldön lakik, vagy 6 hónáénál hosszabb ideje külföldön tartózkodik). Az ingóságot a felsorolt eseteken kívül csak akkor kell leltározni, ha azt az örökös, a végrendeleti végrehajtó, a hagyatéki hitelező vagy a gyámhatóság kéri. A leltárt gondosan összegyűjtött adatok és az érdekeltek meghallgatása alapján, a vb hivatalos helyiségében kell elkészíteni. Ingó hagyaték esetén, ha a kiskorú érdekei veszélyeztetve vannak, nincs ismert örökös vagy a gyámhatóság kívánja, a leltárt a helyszínen kell felvenni. A leltár felvételéhez az érdekeieteket meg kell idézni. Fel kell hívni őket, hogy az örökhagyó esetleges végrendeletét, az ingatlanra vonatkozó vagy egyéb okiratokat (hagyatéki teher igazolás stb.) hozzák magukkal, továbbá, hogy távolmaradásuk a leltározást nem akadályozza. A helyszíni leltározáshoz lehetőleg tanút is meg kell hívni. A tanú részére díjazás és költségtérítés nem jár. Az ingatlanokat a telekkönyvi belét- és helyrajzi szám, valamint a tényleges művelési ág feltüntetésével kell leltározni, feltüntetve az örökhagyó tulajdoni illetőségét is (például 1/1 i 2/5). — Előfordul, hogy az örökhagyó tulajdonjogát csak szerződéssel tudják igazolni, mert a telekkönyvi átírást az örökhagyó a szerződéskor elmulasztotta, Természetesen az Ilyen ingatlant is leltározni kell, a szükséges megjegyzésekkel. Ha az örökhagyó tsz-tag volt, a leltárnyomtatványon a közös gazdaságba vitt, valamint a be nem vitt ingatlanokat külön-külön kell felsorolni. A közös használatú ingatlanok kataszteri adatait egyeztetni kell a földrendezési, illetőleg a földkönyvi adatokkal, s ha a földrendezés telekköny- vezve van, az ingatlant az új telekkönyvi állapot szerint kel! leltározni. Az ingatlan értékét belsőség (telek, lakóház és egyéb létesítmények) esetén a tényleges forgalmi áron, lehetőleg az örökösökkel való megegyezéssel kell felvenni. Ha megegyezés nincs, a forgalmi értéket a leltár- előadó állapítja meg. Ha az ingóságok leltározása kötelező, a leltárban az örökhagyó tulajdonában volt összes hagyatéki Ingóságokat részletesen fel kell sorolni, s a forgalmi értéket megbecsülni. Ha pedig az ingóságok leltározása kérelemre történik, csak a felek által kívánt vagyontárgyakat kell leltározni. A leltárt a felek esetleges nyilatkozatával (a becsértéket nem fogadta el, az aláírást megtagadta stb) a jelenlévők aláírásával, — az esetleges okiratokkal egvütt 5 napon belül az illetékes közjegyzőnek két példányban (ha kiskorú is érdekelve van, a gyámhatóságnak egy példányban) meg kell küldeni, egy példányt pedig az irattárban megőrizni. Az örökös vagy a végrendeleti végrehajtó a leltározót biztosítási intézkedések megtételére kérheti. Ennek célja: biztosítani és védeni a hagyaték állagát a rongálás, pusztulás vagy jogtalan elidegenítéssel szemben. Indokolt esetben hivatalból is lehet tenni biztosítási intézkedéseket. Az intézkedés formál: pénz bírói letétbe helyezése, ingók zár alá vétele, pusztulásnak kite* dolgok értékesítése stfe KÖNYVESPOLC iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiimiiiiiiiiiiimiimimiMiiiiiiiiiiii Oláh Sándor: A családi ház kertje Milyen jóleső érzéssel lépünk be a házat körülvevő, szépen ápolt, ízléses kertbe. Kellemesen pihen itt a ház lakója, örömmel tölti idejét a vendég. Az utcán sétáló árnulva les be a kerítésen át, kissé talán irigykedve is a tulajdonos „gazdagsága” láttán. Ha valaki egy napsugaras tavaszi napon végigsétál a városok kertes övezetében, vagy épülő falvaink- ban, mind több és több helyen látja a kertjüket formáló, szépítő embereket. A szép kert ma már nem luxus. A kert építésére minden kertkedvelő vállalkozhat, ha ismeri a kertépítés szempontjait. Legelső teendő a terep rendezése, mert a kertterv fontosabb vonalának kitűzése lehetetlen az egyenetlen területen. A kerítés, az utak, a lépcsők és támfalak építése, földmunkáinak elvégzése, anyagainak megválasztása szintén hozzáértést kíván. A kert még hangulatosabbá tehető egy madáritató vagy díszkút építésével, esetleg formás szobrok elhelyezésével. De hiába, a gyönyörű építmények, ha a kert legfontosabb alkotóeleme, a növényzet, nem odaillő. Csak kellő szakismeret birtokában építhető valóban szép és hangulatos kert Erre akar megtanítani a szerző könyvével, ötlet es rajzokkal szemlélteti az építés munkáit, a kerti bútorok elkészítését, melyek még kényelmesebbé, otthonosabbá teszik a kertet A mellékelt kerti ervek közül ki-ki kiválaszthatja telkéhez a legjobban illőt. Végül megtanítja a könyv a kert kedvelőt a nagy fáradsággal és gonddal megépített kert ápolására és karbantartására«