Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-07 / 32. szám
1! február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP n Alba Regia — mondták régente, Székesfehérvár — mondjuk századok óta, az avult német térképeken pedig Stuhlweissenburg néven szerepel. Egy bizonyos, ősi ez a város, soksok évszázad ezernyi jelentős emléke tapad hozzá, ’tt országolt egykoron István király s megfordult falai között Mátyás is, az igazságos. A viharos idők másmúltán csupa romhalmaz vigasztalan sivárság tárult a megdöbbent fehérváriak elé. Első képünk a József Attila utca akkori képét mutatja. Sokan azt mondták, évtizedek múltán sem lesz itt élet többé. Második képünk ugyanazt a József Attila utcát ábrázolja — 1964-ben. A két képről áradó ellentét oly beszédes, hogy feleslegessé mág szakaszában keresztek é9 török félholdak váltogatták egymást a tornyokon. A második világháború végén, húsz esztendővel ezelőtt kétszer cserélt gazdát ez a város. Akkor Budapestért folyt a küzdelem és — Székesfehérvár szörnyű napokat élt át. 1945 januárjában, az ádáz tankcsaták és légiharcok tesz minden szót. Lett újjászületés — hamarább es csodálatosabb, mint azt annak idején a legoptimistábbak hinni merték volna. De az új Fehérvár mellett megmaradt a régi is. Ezt — elbűvöl szépségével — gondosan őrzik. A belváros ódon utcái vonzzák a belföldi és külföldi turistákat. Harmadik képünk a ORSZÁGTÁRÁS A sokarc Fejér megye Szabadság tér egyik részletét mutatja be. Itt állott valamikor István király palotája. E helyen vívtak véres küzdelmet a törökökkel. Nevezetes tömeggyűlések zajlottak le ezen a téren 1919-ben és itt találkoztak a város lakói a felszabadító szovjet katonákkal. De nemcsak a megye a szorgalmas munka ír erről a nagy nemzeti létesítményünkről, amelyet a szocializmust építő ember varázsolt az egykori kukoricások helyére. Ott, ahol egykoron csak a szelek dúdolgattak a szeszélyes lösztalajon — most vasat olvasztanak, acélt öntenek, Negyedik képünk egy székhelye szépült, épült, fejlődött. Fejér megye a maga sokrétű gazdagságával sokféle eredménnyel dicsekedhetik. Megváltozott például, és állandóan változik a falvak képe. Modem faluközpontok alakulnak ki, s ezek már a kultúrált városiasság első fecskéi. És az építkezés, a csatornázás még mindig folyik. Lassanként örökre eltűnik a téli sár és a nyári por — a „város” és a ,.falu” közelebb kerül egymáshoz szolgáltatásokban. Dunaújváros vasműjéről már nem igen kell „tudósításokat” írni. Ú! fe)ezet°ket persze maga a rohanó élet, pillanatát örökíti meg a Dunai Vasmű életének. Fejér megye szelíd lankái, mosolygó tájai mindig elragadják a látogatót. A híres móri szőlők sem veszítették el jóhírüket. A Móri Ezerjó változatlanul épp oly kitűnő ital, mint amilyen eddig volt. Mindössze az a különbség, hogy ezt a nemes italt most már azok is megkóstolhatják, akik régente — csak a hírét hallották. Vajon, nem erre gondol-e a záró képünkön látható szüretelő kislány? Bármire gondol is — egy újfajta, szabad ifjúság derűjét lopja a szívünkbe- • B. K. (Kabáczy felvételei) Két évtized Húsz éves az ország első termelőszövetkezele Hatvanhat család, Széplaki, Tobai, Barta s a többiek, akik 20 évvel ezelőtt félve és reménykedve vágtak neki a közös életnek Sarkad-Feketeéren, most emlékeznek. Egymás szavába vágva mondanák a történet feje* zeteit. de végülis Tobai Sándoré a szó. Jó előadó és tollforgató ember, most öregségére felcsapott történetírónak. A közösséggel karöltve írja a húsz év történetét; Végiglapozni is sok időbe telne e vaskos, fordulatokban, örömökben és gondokban gazdag vázlatfüzetet, hiszen már az elején is sokat elidőzik az ember. Az első oldalak élménysora a legperzselőbb. 1944 szeptemberének vége. Ólmos szürkék voltak a napok. A távolból már ágyúszó hallatszott, de az élet kínos, vontatott ütemben haladt a maga útján. Az Almássy grófok birtokán, Feketeéren még robotoltak a cselédek, a summások. — Éhesek voltunk — mondja Tobai. — Nagyon éhesek — erősíti Barta Péter is — s az uraság nem osztotta ki a kommenciót. A német fasiszták ágyúállást, lövészárkot kezdtek építeni. Itt a háború, jajongott a cselédnép, de az intézők tekintetének kereszttüzében mégis tovább húzták az igát. S akkor Tobai Sándor, a summások csapatvezetője megállította a munkát: „Tovább nem dolgozunk. Menjetek haza”. A summások letelepedtek a szalmán a sás- fenéki színben, a cselédek pedig rozzant viskójukban gunnyasztottak és várták az osztást. Csúnyán rászedték őket az urak. A többszöri követelésre ugyan megígérték nekik, hogy kimérik a járandóságot, de amikor osztásra került volna sor, már nem voltak sehol. Éjszaka kereket oldottak, és megrakott szekereken magukkal vitték a temérdek vagyont, s elhajtották a jószág legjavát. Október 6-án megfordult az élet Feketeéren. A németek menekültek, otthagytak csapot-papot, az Ér partján pedig felbukkantak az első szovjet katonák. Ügy mondják, egy őrnagy ért elsőnek a majorságba. Végignézett az ijedt, sokat próbált embereken és megkérdezte tőlük: — Kik vagytok? — Feketeéri cselédek — válaszolták őfei Az őrnagy felnevetett. — Nem vagytok cselédek, ti vagytok a gazda. Azt már Barta Péter mondja, hogy az őrnagy egy szép napon benézett az ő házikójába is és meglátta aa anyja szoknyája mögé bújt öt vézna kislányt, — öt gyerek van? — Tíz volt — felelte Bartáné —, de a többi meghalt. — Miben haltak meg? — Nem volt tej és cukor, Elvitte őket az első betegség. Az őrnagy másnap összehívta a családosokat éu üszőt osztott mindnyájuknak. — A gyereknek tej kell, vigyétek haza; így lett Barta Péter majd 40 éves korában, életében először, tehene» gazda. De kenyér is kellett. S mivel vetés ideje volt, nem húzhatták sokáig az időt. Hogyan vessenek? Némi vetőmag ugyan akadt a magtárban, de ló, vetőgép alig. Jól tudták, hogy mire a kevés szerszámmal elvetnek, kitavaszodik. S akkor Tobaiék felvetették a gondolatot; — Mi történne, ha együtt kezdenénk el, közös erővel az új életet? 1944 október 10-én közös táblán kezdte meg a vetést a feketeéri hajdani cselédség, 1945 tavaszán pedig, amikor a földosztás kezdődött, egymás mellé kérték a parcelláikat, hogy közösen dolgozhassanak. Hivatalosan is megalakult a feketeéri őstermelő csoport. S Barta Péter már az első években annyi kenyérrevalót és annyi cukrot vitt haza, amennyiről korábban nem is álmodott. Az élet szépen indult, a környék ámult gyarapodásukon. A Lenin-soron új falurészt építettek a tsz-tagok; S akkor azt hitték, minden gondjuknak vége. 1951-ben mégis rájuk szakadtak az első gondok. Az erőszakos tagosítás ellenük fordította az egyéni gazdákat. Ellenségessé vált a hangulat, s ebben a légkörben nem tudtak tovább gyarapodni. 1952-ben, kivették kezükből az irányítást, mintha nem is övék lett volna a közös. 1953 nyarán a beadás terhelte őket, olyannyira, hogy péktől vették a kenyeret. Nem csoda, ha rossz hangulat támadt Feketeéren. Azután újra megjött a kedv. 1954—55 igen eredményes esztendő volt. És 1956-ban is nagyon reménykedtek. Jó termést takarítottak be, elégedett volt a szövetkezeti nép. Az év végén mégis szétosztotta az ország első szövetkezetét a felszámoló bizottság. Azaz csak osztotta volna, de Tobai, Barta Péter s még jónéhányan a helyükön maradtak. Januárban már újra együtt volt a régi közösség, hitben, akarásban megerősödve. S két gazdag, bőven termő esztendő köszöntött az akkor már 4200 holdas gazdaságra. Volt még baj azután is. Aszály sújtotta őket, a mostoha időjárás gyakran volt hozzájuk könyörtelen, de ha gondok, küzdelmek álltak is útjukba, végül mégis győztek. Húsz esztendő. Ma az öt akkoriban vézna kislány -f. asszony s az unokák is alig férnek el a nagy- szülök^ asztalánál. Barta Péter hírneves kanász, sok ki- tüntetéssel. Megbecsült ember. Az évi 30 ezer forintot ma rs megkeresd, pedig már nem fiatal s néhány éve beteges felesége sem jár a közösbe. Széplakiék tíz gyermeke Sarkadon maradt. Megszerették a közös életet, nem kívánkoztak el sehová. Minek rs, hiszen otthon is szépen boldogulnak. Tobai Sándor ma is magányos agglegény. Családja nincs, s talán eppen azért mindenki gondjával törődik. Volt elnök és parttitkár, s ma sem történik nélküle döntés Fekete- eren. A Lenin Tsz ma már nemcsak a legrégibb, de az egyik legerősebb és legnagyobb szövetkezetünk. Évente 3800 liter tejet ad egy-egy tehenük, húsz kilós súllyal választják el a malacokat, s a kukorica az idén is rekord-termést hozott. A húsz esztendő kötelez. A szép évfordulót még> gazdagabban szeretnék megünnepelni. Kékesdi Gyidf
