Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-02 / 27. szám

1985. február 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A római írnok sírja Páratlan tudományos értékű régészeti letet Jeflentetiték be újságok, hogy Dunaújváros mellett, az egykori Intercisa nevű római katonai táborban a régészek megtalálták egy római írnok sírját, a fog­lalkozását jelképező tárgyi leletekkel. A hír nagy ér­deklődést váltott ki nem­csak az olvasóközönség kö­rében, hanem a tudomá­nyos világban is, hiszen az évszázadok óta Európa kü­lönböző vidékein végzett ásatások során római író- szerszámmal még nem ta­lálkoztak a régészek. — (Amint időközben megtud­tuk, már több külföldi tu­dományos intézet is érdek­lődik a ritka s felbecsülhe­tetlen kultúrtörténeti érté­kű lelet iránt.) Dr. Maikikay János ré­gésszel, a dunaújvárosi ása­tások egyik vezetőjével be­szélgettünk az érdekes fel­fedezésről, — Intercisa rendkívül gazdag rómaikori lelőhely — mondotta Makkay Já­nos —, mert Róma virág- ki -ában, a II. és a 17. század között állt itt a katonai tábor. Intercisa (amelynek emlékeiből egyébként a közelmúltban készült tintatartó, beszáradt tinta nyomaival. Az egész leletegység háromszorosan körül volt tekerve papi­russzal, amelyen írásjeleket fedeztek fel. A régészek rendkívül óvatosan tiszto­gatták meg az eddig még nem ismert formájú tár­gyat s legnagyobb megle­volna. Az írószerszám anyagáról, alakjáról, ki­képzéséről azonban fogal­munk sem volt. Még a leggazdagabb lelőhelyeken sem találtak eddig ilyet. Hirbet-Qumramban példáid, ahol 1949-ben felfedezték a híres Holt-tengeri teker­petésükre bukkant elő a tollszár és a tolltartó. (Természetesen nem vala­miféle manapság használa­tos iskolai tolltartóra kell gondolni; amint az első képünkön is látható, kis fatálcácska, tollszárnak ki­vájt félhenger-alakú üreg­gel.) A dunaújvárosi lelet a kiállítás is nyüt a duna­újvárosi múzeumban) Pan­nónia legkeletibb szélének római „végvára” volt, az ide vezényelt egységek — cohorsok, légiók — vigyáz­tak a birodalom biztonsá­gára. Megszoktuk tehát, hogy a gazdag katonai te­lepülés a legkülönfélébb tárgyi emlékeket rejti sír­jaiban. Találtunk már dí­szes kivitelű szarkofágokat, ékszerek egész garmadát, négy értékű szobrokat, fres­kó töredékeket, sőt felfedez­tük egy bazilika romjait is. Irótollat, tolltartót azon­ban még nem látott ré­gész, — nemcsak Inter- cisában, de tudomásunk szerint sehol a világon. Azért van különös jelen­tősége ennek a leletnek. A halott mellett feküdt a sírban a nádból kikép­zett tollszár a tollheggyel, a tolltartó és egy bronzból régészetnek régi feltétele­zését igazolja — folytatta Makkay dr. — Korábban is tudtuk, hogy a rómaiak a maihoz hasonló írószer­számmal írtak, hiszen a Pa_ pírusztekercsekre másként nem ás nagyon lehetett csekeit, amelyek az idő­számítás előtti I. és II. századból származtak, meg­találták a római írnokok Irószobáit. a másolópadokat, amelyekben írtak, az írás­hoz szükséges vonalzókat és a — feltehetőleg bogyók levéből sajtolt — tintát, íróeszköznek azonban nyo­ma sem volt. Angol régé­szek 1964-ben tárták fel a görögországi Thébában a mondabeli Kadmos király palotájának egyik szobáját, éppen az írnokok helyisé­gét, de íróeszközt itt sem találtak. Ezért van kivéte­les jelentősége a dunaúj­városi leletnek, mert a vi­lágon ma ez az egyetlen rendelkezésünkre álló ókori írószerszám. Hogy ki volt a férfi, (csontváza a második ké­pünkön), aki mellett meg­találták? E tekintetben egészen pontos választ nem lehet adni. Majdnem biz­tos, hogy katonai írnok volt a foglalkozása, hiszen a római temetkezési szo­kás szerint mindig a halott mellé temették foglalkozá­sának néhány eszközét. A paplrusztekercseket je­lenleg a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Ókortörténeti tanszékének tudósai vizsgálják; néhány hónap múlva feltehetőleg megfejtik a rajta levő írás­jeleket. Népesebb s fényesebb oskolát... Fakuló levelek vallanak a kunhegyesei gimnázium őséről Mi lesz az arckrémből 1800 év alatt Olyan feladatot kellett megoldania mostanában egy magyar kémikusnak, amely párját ritkítja a tu­domány-történetében. 1890 éve készített, régi római kozmetikai szert kellett ele­meznie, amely sértetlen üvegflakonban került elő a FÉLMILLIÓ VARJÚ HIÁNYZIK Különösen a kemény nagy teleken gyakori a „varjúin­vázió”: a több százas vagy ezres portya-bandák beme­részkednek a lakott helyek­re, néha a majorokba, ud­varokba, szérűskertekbe is. Nyáron erdőkben fészkel­nek, lármás varjúvárosok­ban nevelik a fiókákat, té­len messze elkóborolnak. Nem irányítják vezér-hí­mek, vagy törzsfők a por- tyázókat, csak a kollektív ösztön: téli ínségben, ha bőségesebb eleségre talál­nak. szinte percek alatt „hí­re fut” köztük, s messziről seregbe gyűlnek. Szüntelen figyelik egymást árgus szemmel, éles füllel. Az elégedetten trécselő vagy irigyen civakodó hadban élég egy rekedt vészkiáltás, s máris menekülésre ké­szen rebbennekj Idén a varjak — nyilván a szokatlanul tartós enyhe­ség miatt — „szemérmeseb­bek”. A kóborló csapatok pedig, mintha meggyérültek volna, csupán a Tisza-men­ti füzesekben, a tiszántúli erdőkben találhatók ezres­tízezres kolóniák. A varjú­fajok kiveszéséről azonban egyelőre szó sincs, inkább a nemkívánatos túlnépesedés­től kell tartanunk. A ná­lunk költő varjak a kóbor­lások ellenére megmarad­nak a Kárpát-medencében, s csak ritkán látogatnak le a Balkánra. A jelenlegi „törzsállomány” — a szak­emberek becslése szerint — meghaladja az egymilliót, noha a vadásztársaságok tagjai, s a vadőrök évente körülbelül százezer varjú­csőrt zsákmányolnak a kár­tékony duvadirtási akciók során. Most legalább fél­milliós a téli létszám hiá­nya. A vendégvarjak zöme — úgy látszik — nem tart­ja érdemesnek, ide a Kár­pátok mögé menekülni — ilyen gyengére sikerült tél előli földből a simasági ásatások alkalmával. A flakon felnyitására összegyűlt régészek és ve­gyészek valami kellemes illatra vagy éppen az avas zsiradék jellegzetes szagára készültek fel, de az üveg tartalma szinte teljesen szagtalan volt. Ilyen egy­szerűen semmit sem lehe­tett tehát megállapítani, — úgyhogy végülis korszerű vegyészeti vizsgálatokkal kellett kideríteni, mi volt az üvegben eredetileg. Kiderült, hogy a flakon­ban eredetileg szépészeti szer — valószínűleg arc­krém — volt, amelyet olí­vaolajból némi víz és must vagy méz hozzáadásával készítettek. Az avasodás után bőven ju­tott idő egyéb vegyi folya­matokra is, amelyek aztán lassan-lassan eltűntették az avas zsiradék jellegzetes szagát és egyéb jellemzőit. Végülis kialakult a mai massza, amely már nem azonos sem az eredeti arc­krémmel. sem annak meg- avasodott változatával. — Bőrápolásra már nem al­kalmas. de tudományos ér­téke annál nagyobb. — A világon először leplezte le. milyen vegyi folyamatokon mennek át a külvilágtól el­zárt. teliesen magukra ha­gyott zsíradókanyagok — olvan hosszadalmas átala­kulás közken, amolvnek mezCíCTvelés'{ho7 tevékként több mint ötvöz1 generáció egymáshoz kapcsolódé j munkája lett volna szüksé tan A levéltárak kusza, fa- “ kuló írásait olvasva bukkanunk a mai, — két éve létesült — gimnázium ősére, mely a hajdani nagykun mezőváros iskolai életét kelti életre. A kun- hegyesi iskola, mint a deb­receni kollégium partiku­lája, a XVIII. századtól a kor viszonyainak megfele­lően, kielégítően látja el oktatói-nevelői feladatát. Lépten-nyomon találkozunk ilyen bejegyzésekkel: „a gyerekek jól taníttatnak”, „a tanító dicsértetik”, vagy "keményke és emiatt meg­intetik”. A XIX. század elejéig szinte évenként vál­toztak a praeceptorok és több esetben „úgy tapasz­talhatott, hogy a gyakori alkalmatlan szubjektumnak egyedül a csekély fizetés volna a legfőbb oka, és legnagyobb oka. amely okozná, hogy _ többnyire \ gyermekekből és tanításra igen alkalmatlan szemé­lyekből állnak.” Gyakori a panasz, hogy a gyerekek „nem igen járnak fel”, ta­vasszal a munka, télen „a ruhátlanság és a hideg miatt”. Pedig állítják, hogy „a nyomorult szegényekre, kiváltképpen árvákra jó gond vagyon, van valami 6 frt frundusuk, az oskolá­ban ingyen taníttatnak.”. (1792) A tanítás természe­tesen nem volt ingyenes, 1792-ben például „minden gyerektől fizetnek a szülők 17 koronát és egy véka búzát, amilyen terem ma­guknak.” Később (1832) „...más népesebb s fénye­sebb oskolát tartó közön­ségek példájára” köteles volt ' a tanító száz gyerek közül öt szegényt ingyen tanítani. A tantestület a múlt század első felében állan­dóbb jellegű lesz. (1849-ben például a tanulók száma 500, a tanítóké 6, akik A PENGÉK VILLANÁSÁN TÚL Filmfelvétel a gyógyító naturalizmusról 4 ponyva tulajdonképpen vulgarizált hőskölte­mény. őse a középkori lovagregény. Borzasztóan izgalmas história, mert soha sem tudjuk^ mi történik a követlcező oldalon, csak egy biztos: a hős győz es el­nyeri szíve választottját. Ez éppen a lényeg s tulajdon­képpen csak ezért volna érdemes izgulni? De mindenki tudja, hogy mi lesz a vége! Nem is lehetne izgulni, ha az ember nem akarna. De akar. Ez az öncsalás jelenti a „műélvezetet” o ponyva olvasásakor. Vagy nézésekor a moziban. Mert a detektivregények „polgári” korszaka után íme feléledt újra az „igazi ponyva, a lovagregény modem és haladó tartalmú drá­mái változata á mozivásznon. Loholnak, lovagolnak, vívnak s ha már azt sem lehet, egymáshoz hajigáiják a székeket. Mindezek az itthon és külhonban tákolt fil­mek azért futhatnak nálunk, mert „szabadságban utaz­nak.” s azért népszerűek, mert a közönségben még létező ponyvaéhséget elégítik ki. Az én gyermekkoromban e9V iskolai versben meg olyan sor szerepelt, hogy „Fut az ellen, alig érünk nyo­mába”. Későbbi történelmi tanulmányaim során meg­állapítottam: az ellenségnek megvan az az eléggé el nem ítélhető rossz tulajdonsága, hogy visszalő. Ez azonban „csak” a valóságban van így, a ponyvafilmeken csak pufogtat az ellenség s egyetlen találati lehetősége van: a hős homlokát megsúrolni, mert egy sikkes fejkötés, fölötte kócos hajjal — haj, a legszívdobogtatóbb látvány a mellesleg a nép ügyéért harcoló férfiún. Megérdemelné néhány „lelkes” fiatal mozilátogató (a ponyvafilmek rajongói közül), hogy kötelezzék a Hara­kiri című japán filmet végignézni. Szemgyógyászati szempontból igen előnyös lenne számukra. Kigyógyul­nának a hamis optikából. Mert mégiscsak más a nyiltszini hasfelmetszés és a végső nagy vívójelenetben falra fröccsenő vér, mint a „töltöttünk, lőttünk, aztán nem is töltöttünk, csak lőt­tünk”. De ez csak eszköz, itt szükséges eszköz, nem ön­magáért való borzalomkeltés. Egy túlhaladott eszme, a formálissá vált szamuráj-becsület csap össze itt az igazi emberséggel. Az ifjú hős már elnyerte szíve választott­ját, feleségül vette, gyermeke is született. Mindketten éhenhalnalc. Őt pedig megöli a kegyetlen törvény. A másik hős, a harc folytatója is meghal. Ügy halnak meg, hogy előbb legyőzik gyilkosaikat, erkölcsileg meg­semmisítik őket. jjmasaki Kobayashi fiatal japán rendező olyan fil- '•* met alkotott a Harakirivel, mely sokáig emlé­kezetes marad a mozilátogatókban s mely megéri, hogy a „gyöngébb idegzetűek” is vállalják a megtekintésével járó izgalmakat. Érdemes megjegyezni a főszereplő. Tatsuya Nakadai nevét is. Aki „igazi” vívást akar látni, megkaphatja ezt az élményt az 6 két nagy vívójelene­tében. Mégis — mint minden színész, aki nagy tud lenni — akkor a legnagyobb, amikor csak nyugodtan ül és beszél. Az igazi feszültség megteremtője, a cselekmény valódi kifejezője mindig a drámai nyelv. Vonatkozik ez a filmre is, csak sokszor felejtődik a mozgókép eszkö­zeinek színességében. Itt a sajátos guggoló ülésben a föl­dön egymással szemben tárgyaló felek aránylag hosszú párbeszédeibe sikerült sűríteni a dráma mondanivlójá- nak lényegét. A negyedik-ötödik ilyen tárgyalásnál a nézőnek már éreznie Kell, hogy ez az igazi „lovagi torna” s hogy az emberi igazság itt fénylik fel s nem a pen­gék villanásában. Még meg kell magyaráznunk, miért mertük a na­turalizmust gyógyítónak nevezni. Nem azért, mintha ál­talában helyeselnénk, hanem, mert a filmművészetnek az a sajátossága, hogy a naturalista elemekből tevődnek össze a legmagasabb művészi absztrakciók. A színvadon sohasincs valódi tükör, mert csak zavarna. A filmen viszont ha van tükör, hát lássuk, mi látható benne. /& filmen a pontos tükrözés a művészi tükröződés ** eszköze. De itt még külön jelentősége is van a pontos tükrözésnek. Megmutatja azt a képet, amit a ponyvafilmek elhomályosítanak. Úgy taszítja el az em­bertelenséget, hogy nemcsak utal rá, hanem megmu­tatja azt. Lőrinc Lóránd közül 3 csak fiúkat, 2 csak lányokat és 1 vegyes osz­tályt tanít.) Az oktatói- nevelői munka javulásával az 1860-as években az is­kola „anyagi tekintetben a meglehetősek sorába tarto­zik, szellemi tekintetben pedig haladóban van”, amelynek örvendetes kö­vetkezménye, hogy 1863- ban két osztályos reálgim­názium indul Kunhegyesen. Ebben az áttörésben oroszlánrésze van a sza­badságharc alatt népkép­viseleti alapon megválasz­tott, helyi születésű iskola­igazgatónak és kiváló pe­dagógusinak, Nagy Péter­nek, aki többek között „ön­maga által készített fali földabroszokkal” térképek­kel, képekkel tette szem­léletessé a földrajz órákat. A reálgimnázium azon­ban szűk bázisa és meg­felelő tanár hiánya miatt nem tudott mély gyökeret verná. Nem bírta a versenyt a közben _ megerősdött túri, kisújszállási és karcagi gimnáziummal. A rongyos ruhájú kun gyerekek a népiskolát sem végezhették el a szegénység miatt, a módosabb gazdák és értel­miségiek pedig híresebb gimnáziumba íratták be fiaikat (1872-ben például mindössze 12 gimnáziumi tanulója volt az iskolának). 1869-ben a hét éven felüli lakosság 32 százaléka volt részleges és teljes analfa­béta. Az alsó- és felsővé- gesi leányiskolában általá­ban több mint száz tanuló van egy-egy pedagógus ke- za alatt,­A stagnáló gimnáziumot a fokozódó közöny a bukás felé viszi. Nagy Péter igaz­gató személyi érdemeihez senki sem tud, de mintha nem is akarna felemel­kedni. Jó alkalom a gim­názium megszüntetésére az 1883. évi XXX. tvc., amely „a két osztályú gimnáziu­mokat, mint zugintézeteket, határozottan beszüntetni rendeli a következő tanév őszén”. Ugyanakkor az is­kolai jegyzőkönyv meg­jegyzi, hogy „kétségtelen haszonnal működött mind azon tanulókra nézve, akik abban taníttattak, mind azon szülők részére, akik gyermekeiket a tanulói pá­lyára kívánták adni.” De az is igaz, hogy „a gimnázium vezetését két népiskolai osz­tályé mellatt csakis oly szívós kitartás mellett lehe­tett eszközölni, mint aminő­vel Nagy Péter urat az isteni gondviselés megál­dotta, azonban a tantárgyak összehalmozódása két nép­iskolai osztályban is elég dolgot ada tanítóinak, ha az a gimnáziummal nem is szaporíttatik...” így szűnik meg 1884-ben a nagyközségi forma felé kö­zeledő Kunhegyes két osz­tályos reálgimnáziuma. £ s most felszabadulá­sunk 20. évében az ember önkéntelenül is át­gondolja a múltat, hogy összehasonlíthassa a jelen­nel. A régi gimnáziumot a belső iskolafejlődés szük­sége hozta létre és a fenn­álló társadalmi viszonyok szüntették meg. A mai. két éve fennálló gimnázium minőségi magas abb rém d ű- sége pedig abban nyilvánul meg, hogy szocialista tár­sadalmunk természetes ve­lejárója. annak lényegéből fakad és összefügg az ok­tató-nevelő munka fejlődé­sével, a község lakosságá­nak fokozódó kulturálódási igényével. Éppen ezért ne­hézségei is mások, átmene­tiek. A két középiskola tíz osztályában (hat gimnáziu­mi, három technikumi) összesen 308 diák tanul és nem a közöny, hanem egészséges lokálpatriotiz­mus jellemző a lakosság jelentős részére. Szabó Lajos gimn. tanár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom