Szolnok Megyei Néplap, 1965. február (16. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-19 / 42. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! SZOLNOK MEOyjij (A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 42. szám. Ara 50 fillér 1965. február 19., péntek. Annyit mint tavaly, gég* l$l*g*3§ Üzemi nagygyűlés volt ß **&?%*&# B a törökszentmiklósi gépgyárban Terv háromszázezer forint megtakarítására Felszabadulási verseny indult a szocialista brigádok között A vendéglátók szakszervezeti küldöttértekezlete Csütörtökön délelőtt, a A BMG törökszentmik­lósi gyáregységéinek szere­lőcsarnokában február 17- án délután 3 órakor üze­mi nagygyűlés volt, ame­lyen a tröszt igazgatója Penkő László is részt vett Zsováik László párttitkár megnyitó szavai után Gö­löncsér Gábor a gyáregy­ség vezetője Ismertette az idei feladatokat. Arról be­szélt hogy a termelési szint még nem lesz magasabb a tavalyinál, de teljesítése mégis nagyobb terhet ró mindenkire, mint egy esz­tendővel ezelőtt. A több mint 100 millió forintot kitevő mezőgazda- =»ág3 gépet és alkatrészt Sokkal termelékenyebb munkával, kisebb költség- ráfordítással ' s jobb minő­ségben kell előállítani. Ta­valy — mondotta — a munkásokra hárult a mun­ka zöme, mert a külön­böző anyagok hiányából származó lemaradást csak megfeszített fizikai mun­kával lehetett megszüntet­ni. Az idén változni fog a helyzet. A jó gyártás- előkészítés, a jó anyagel­látás, a munka szervezet­tebbé tétele a műszaki és — Milyen feladat meg­valósítása vár megyénk er­dőgazdaságaira ez évben1 — Idei tervünk 71 millió i?l ezer forint — mondotta Balázs Lajos. — A kor­mányhatározat értelmében a műszaki állományból égy, az adminisztratív ál- ományból két, valamint a segítő állománycsoportból érőm munkaerőt sza bá­li tottunk fel. Ezek az in- zkedések a gazdaságosság ■rdekében történtek. Fő- gazgatóságunik idevonatko­zó rendelkezésében meg­ái Lárdította a bérfegyel­met A mintegy 880 ezer forintos természetbeni jut- ■aíásunkat a béralapon be­lül kell megoldani. Ezzel zemben emelkedett mun­kásaink átlagórabére. A ta­valy átlagosan kifizetett 038 forintos órabérrel szemben az idén 5.48 forint az engedélyezett összeg. Viszont minden kifizetett ezer forint munkabér után tíz és fél százalékos ter­melékenység emelkedést kér főigazgatóságunk. — tíány hektár az idei fásítási tervük? — Gazdaságunk mag és csesnetagazdálkodá«« a ta­alkalmazotti gárdától kíván erőfeszítést. A nagygyűlésen kitüntet­ték az elmúlt év második félévének legjobb újítóit is, s több mint 2000 forint jutalmat osztottak ki. Az üzemi nagygyűlés a feb­ruár 22-én, 24-én és 25-én Valy kiadott földtörvény miatt visszaesett. Nem a törvény, hanem annak hely­telen értelmezése okozta a vitákat, félreértéseket. Mi­ről van szó? A törvény ki­mondja, hogy minden te­rületet, amely nincs erdő­nek nyilvánítva, szántóte­rületként kell kezelni. Te­hát ilyen táblákon a fásí­tás tilos. Az ugyanakkor kiadott erdőtörvény viszont megenged majorok körül, dűlő és bekötőutak mentéin fásításokat. Így ez évben 302 hektár lesz az új tele­pítés, 513 hektár pedig pót­lás. Elsősorban gyorsan növő nyárfajtákat haszná­lunk és nevelünk. A tervelőadó a továb­biakban a saját beruházá­sokról és a szocialista bri­gádokról leszólt. — Saját beruházási ter­vünket felettes szervünk, egymillió 126 ezer forint összegben hagyta jóvá. Eb­ből a szajold és a jászbe­rényi erdészházak felépíté­sére. szolnoki műszaki er­dészetünk irodaénítésére. valamint villanyhálózatának bevezetésére költünk. — Eddig 19 brigád ver­senyzett a szocialista el­tartandó termelési tanács­kozásokat előzte meg, s utat mutatott az osztályoknak, a műhelyeiknek és a szo­cialista brigádoknak, hogy hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyben miként vegyenek részt. mért. Ez év elején két sza- joli brigád jelentette be feljánlását — fejezte be nyilatkozatát Balázs Lajos. szolnoki Ságvári Művelődé­si Ház szépen feldíszített színháztermében tartották a Szolnok és Vidéke Vendég­látóipari Vállalat szakszer­vezeti vezetőségválasztó küldöttgyűlését. Az elnök­Fogadás a szovjet nagy* követségen G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe csütörtökön este fo­gadást adott a Magyar— Szovjet Barátsági, Együtt­működési és Kölcsönös Se­gélynyújtási Szerződés alá­írásának 17. évfordulója al­kalmából* ségben többek között helyet foglalt Soós István és Tí­már Gyula, az MSZMP me­gyei, illetve városi bizottsá­gának munkatársai, Kiss Tibor és Zenkó Béla, a KPVDSZ szervezési osztá­lyának, illetve vendéglátó osztálya titkárságának ve­zetői, valamint Bartha László vállalati igazgató is. Az összegyűlt 125 küldött előtt Koncz Tibor, a szak- szervezeti bizottság titkára tartotta meg a beszámolót. Többek között bejelentette, hogy kidolgozták az 1965 évi takarékossági tervet, mely magában foglalja a raktározási, áruszállítási, világítási és egyéb költsé­gek 300 ezer forintos Csök­kentését. Elmondotta, hogy 1964. évi tervüket 136,5 mil­lió forintra teljesítették, ami csaknem 10 százalékos emelkedést jelent. Nőtt a termelékenység, elnyerték a vörös vándorzászlót, s a Belkereskedelmi Miniszté­rium Kiváló Vállalata cí­met. Ennek ellenére a ven­déglátás szocialista formái­nak megvalósításában to­vábbi színvonalemelésre tö. rekednek. A beszámoló után számos hozzászólás hangzott el, bí­rálatok, hasznos javaslatok, érdekes elképzelések for­májában. Simon Sándomé például, a Híd-bisztró szo­cialista brigádjának vezető­je hazánk felszabadulásá­nak 20. évfordulója tiszte­letére versenyre hívta ki a vállalat összes egységét és szocialista brigádját. A ver­senyfeltételek között szere­pel a forgalmi terveik 100 százalékos teljesítése, a tár­sadalmi tulajdon védelme, hiánytalan elszámolás, tisz­taság, s az egy főre eső forgalom 3,5 százalékos emelése. Végül megválasztották a tizenöt tagú szakszervezeti bizottságot, a társadalom- biztosítási tanácsot és a tár­sadalmi bíróságot. A szak- szervezet titkárának ismét Koncz Tibort választották. Ma: Másfél milliós kár a Wallkyd festék alkalma­zása miatt Áramszünet vagy túlóra? * Jövő heti rádió és televízió műsor A Szovjetunió elismerte a függetlenné vált Gambiát Csütörtökre virradó éjjel függetlenné váit Gambia, Nagy-Britannia háromszáz éves nyugat-afrikai gyar­mata. Az ünnepi szertartás so­rán felvonták a kék, vörös, zöld és fehér nemíet i zászlót. David K. Jawara, Gambia miniszterelnöke mondott ünnepi beszédet. Aiekszej Koszigln, a Szovjetunió minisztertaná­csának elnöke üdvözlő táv­iratot küldött Gambia mi­niszterelnökének. A táv­iratban a szovjet minisz­terelnök közölte, hogy a Szovjetunió kész felvenni a diplomáciai kapcsolatot GambiávaíL Megérkeztek megyénkbe a növényvédő repülőgépek Tavaly novemberben r megyei tanács vb mező­gazdasági osztálya a járá­sok és városok főagronó- musainak közreműködésé vei kidolgozta az 1965. évi repülőgépes növényvédő és fej trágyazási tervet A gé­pek 15 ezer holdat fejtrá- gyáznak meg az idén me gyénkben, tizenhate2er hol­dat oedie növényvédő vegy­szerrel szórnak le. A repülőgépek munkáját két területre osztották. A" egyik Karcag, Kisújszállás Túrkeve szövetkezeteire területe, a másít a Szolnok járás, vagyis Mezőhék, Ti- szaföldvár, valamint Ken­gyel, Mezőtúr szántóföldjei Az említett munkákon kívül a gépek segítenek ? tiszazugi gyümölcstermő vidéken a poloskaszagii szilvadairázs elleni véde­kezésben is. Az első gépbrigád feb ruár 16-án érkezett me­gyénkbe. A két gép közül az egyik motorhiba miatt visszatért Budaörsre. A má­sik a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet rákó- cziújfalui üzemegységében már elkezdte a műtrágya­szórást. A szövetkezet 4300 holdas fejtrágyázási tervé­ből 2000 holdat kíván *• pülőgéppel elvégeztetni KlSZ-lakótelep létesül Szolnokon a Hunyadi út és a Rákóczi útból nyitott új ut­cában. — Az épületekbe még az idén beköltözhetnek a lakók Talajelőkészítés a kenderes! Haladás Tsz-ben. Szervestrágyát szórnak az elvetés­re kerülő cukorrépa alá Cél: ■ ■ I ■■ I. r ■■ I I . r az önköltség csökkentese 302 hektáron fásítanak az idén Az Országos Erdészeti Főigazgatóság jóváhagyta a Szolnok megyei Állami Erdőgazdaság 1965-ös gazdasági évre szóló tervét Erről és a február 17-éu megtartott termelési értekezleten elhangzottakról ér­deklődtünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom