Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

Világ proletárjai, egyesüljetekf 5ZBINBK MEGYEI A HEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A HEGYEI TANÁCS LAPJA XVL évfolyam, 8. szám* Ara 80 fillór 1965. január 10, vasárnap. Huss óve történt A szakmáV iránti vonzalom alapja a megismerés Jász-kun Kakas Uj esztendő elején írta: HÁNÁSI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő p égi szokás, hogy az új ■' esztendő kezdetén az emberek boldog, eredmé­nyekben gazdag új évet kívánnak egymásnak. Az idei évet 1965-öt is ezzel kezdtük. A jókívánságok mos1 is elhangzottak, de, lio"-' azokból mennyi való­sul meg, az a jövő titka. Azt azonban már nyugod­tan megállapíthatjuk, hogy a jó kívánságok megvaló­sulása elsősorban a dolgozó embereken, mindannyiun- kon múlik. Szorgalmas munkával ha­ladtunk előre a tavalyi és az azelőtti években is. A mi életünkben még soha nem hullott manna az égből. (Hogy a bibliából ismert mannahullás megtörtént-e, azt aizok tudnák megmon­dani, akik jópárezer évvel ezelőtt együtt vándorolgat- tak Mózessel a pusztában.) Csodát nem várhatunk az új esztendőben sem. Az új esztendő kezdetén elhang­zott jó kívánságok megva­lósulásáért az egész évben, annak minden hétköznap­ján dolgozni, fáradozni kell. Alapvető feltétele minden sikernek, újabb eredmény­nek, hogy az esztendő hét­köznapjain (néha még va­sárnap is) ki-ki a maga munkahelyén a legjobb tu­dása szerint álljon helyt, becsülettel végezze mun­káját, teljesítse kötelessé­gét. A jó kívánságokon kívül az is régi szokás, hogy az év kezdetén számadást ké­szítünk a letűnt esztendő­ről. Mérlegre tesszük az elért eredményeket és az elkövetett hibákat. Mun­kánk eredményeinek, a si­keresen megoldott felada­toknak és a munkánk so­rán elkövetett hibáknak, té­vedéseknek összegezése alapján tudunk tiszta képet kapni a letűnt esztendőről és hasznos tanulságokat az új esztendőben reánk váró feladatok elvégzéséihez. Az 1964-es esztendő mérlege még nincs ugyan készen, de azt már most a számadatok teljes ismerete nélkül bát­ran megállapíthatjuk, hogy a letűnt évben a magyar dolgozó nép — ha nem is minden hiba nélkül — tel­jesítette kötelességét. Nincs szégyenkezni valója a mi megyénk, Szolnok megye dolgozóinak sem. Az új esztendő kezdetén pedig bi­zonyára az a törekvés ve­zeti megyénk dolgozóit és az egész magyar népet, hogy az idén még kevesebb hibával munkálkodnak, lát­ják el feladataikat. A célok, melyek megva­lósítása ez évben a magyar népre vár, közismertek. A kormány által jóváhagyóit 1965. évi népgazdasági ter­vet az újságok karácsony­kor közölték, s igy már az év kezdete előtt módjában állt mindenkinek a terv célkitűzéseinek tanulmá­nyozása. Az 1965. évi nép­gazdasági terv olvasásakor htzomyára kellő figyelmet keltett az a megállapítás, hogy ,,1965-ben, amely a második ötéves terv utol­só esztendeje, azit kell el­érni, hogy az éves terv és jó megvalósítása a legked­vezőbb feltételeket teremt­se meg a következő ötéves tervhez.” Ez nem keveseb­bet jelent, mint azt, hogy jó éves tervvel és annak maradéktalan megvalósítá­sával a következő év sike­reinek is szilárd alapot biztosíthatunk. Nem egyszerű feladat, dfe az éves terv előírásainak betartásával megvalósítha­tó. Hogy a terv maradék­talanul megvalósuljon, ah­hoz is találunk a terv is­mertetésben hasznos és fel­tétlen megszívlelendő út­mutatásokat. „A népgazdaság minden területén a gazdasági mun­ka hatékonyságának növe­lése az elsőrendű feladat” — állapítja meg a Minisz­tertanács. S bizony, ha ala­posan széjjelnézünk az or­szágban, de itt, a mi me­gyénkben is, hát találha­tunk Iparban, mezőgazda­ságban egyaránt olyan üze­meket, ahol van mit javí­tani a gazdasági munka hatékonyságán. De ugyan­így más megyékhez hason­lóan. a mi megyénkben is van tennivaló az éves terv másik fontos megállapítá­sával — a takarékossággal — kapcsolatosan is. Ne fe­ledje el senki, hogy min­den területen, minden fel­adatot a takarékosság szi­gorú alkalmazásával kell elvégezni. Még nagyobb gonddal őrizni a közva­gyont, a magyar nép va­gyonát és erélyesen jellép­ni minden pazarlást kísérlet ellen. Nem csupán azért, mert az 1965. évi népgaz­dasági terv takarékosságot ír elő, hanem mert azt kö­veteli meg az egész magyar nép érdeke. K ét évtized telt el ha­zánk felszabadulása óta s az eltelt húsz eszten­dő alatt ha voltak is köz­ben megtorpanások, nagyott lépett előre a magyar nép. Szolnok megye városai, községei és a megye egész Lakossága sem maradt ed fejlődésben más megyék mögött. A fejlődésnek az előrehaladásnak a lendítő- je a helyes politikai veze­tés és a dolgozók szorgal­mas munkája volt s ez marad a jövőben is. Jó politikai vezetéssel a veze­tők és a dolgozó nép közötti kölcsönös bizalommal, be­csületes munkával tudunk tovább előre lépni. A tiszta szívből kívánt új esztendei jó kívánságok megvalósulásához sem kell más, csak a nép érdekeit szolgáló jó politikai veze­tés és szorgalmas munka. Hazánkban ma mindkettő megvan és meg is marad. Biztosra vehetjük tehát, hogy 1965-ben a magyar nép tovább lép előre a ha­ladás, a szocializmus útján». 3000 vagon tüzelőanyag a megyei telepeken A Szolnok megyei TÜZÉP Vállalat múlt évi áruforgal­mi tervét 104,3 százalékra teljesítette. A vállalat igazgatója ké­résünkre elmondotta, hogy ’ 1965 január 1-én 3000 va­gon tüzelőanyag volt a megye telepein. Ez a mennyiség az elmúlt év nyitókészletéhez viszonyít- , va rendkívül jónak mond- i ható. y Sajnálatos, hogy a tüze- 1 lőszer-mennyiségből csak 290 vagon a tűzifa, amely a szénmennyiséghez vi­szonyítva kevés. Az év el­ső napjaiban nagyobb mennyiségű román import tűzifa érkezett. Remény van arra, hogy sikerül a telepeket megfelelő mennyi­ségű tűzifával is ellátni. Az elmúlt évben a terv­számhoz és a bázishoz vi­szonyítva körülbelül 5000 vagonnal több volt a kész­let, ami 14,9 százalék túl­teljesítést jelent. A rendelkezésre álló ada­tok alapján építőanyagból a lakosság-forgalmat a terv- számhoz viszonyítva jelen­tősen túlteljesítik. Közületi i vonatkozásban a felsőbb f szervek határozatainak | megfelelően mind a bázis- | hoz, mind a tervszámhoz viszonyítva lemaradás lesz. Jő eredményekkel fejeződött be az első munkahét a szolnoki gyárakban Munkatársunk érdekes nyilatkozatokat kapott néhány szolnoki gyár igazgatójától, vezető munkatársától az új esztendő első munkahe­téről. Az alábbiakban erről számolunk be ol­vasóinknak. Sikeres első negyedévet várnak a Tiszament! Vegyiművekben A Tiszamenti Vegyimű­vekben hosszú idő óta az első negyedév bizonyult a legnehezebbnek, a tervet nem sikerült teljesíteni. Farkas István, a tervosz­tály vezetője telefonbeszél­getésünk során a követke­zőkről számolt be: — Milyen eredmények születtek az elmúlt napok­ban? — kérdeztük. — Jól kezdődött az esz­tendő a vegyiművekben. A kénsavtermelés napi tervét átlagosan 5—10 százalékkal túlteljesítettük. Eddig 4800 tonna savat állítottunk elő. Szuperfoszfátgyárunk is za­vartalanul dolgozik, tervét teljesíti. — Mennyi műtrágyát szállítanak el naponta a gyárból? — Negyven-ötven vagon az átlag. Miután a múlt év végén, de még most is ma­gas a készlet, arra töreked­tünk, hogy minél nagyobb mennyiségű műtrágyát ad­junk át megrendelőinknek. — Mit várnak az első ne­gyedévtől? — Biztos vagyok abban, hogy tervünket mind kén­savból, mind szuperfoszfát­ból teljesítjük, sőt elképze­léseink éa lehetőségeink szerint nyolc-tízezer tonná­val több kénsavat állítunk elő a tervezettnél, s szuper­foszfátot is szeretnénk tar­talékolni. — Miért? — Célunk az, hogy meg­rendelőinket maradéktala­nul kielégítsük. A tartalék­ra azért van szükség, hogy bármilyen nehézség elé ke­rüljünk is, a kiszállítást ne érinthesse. — Az első negyedév si­kerébe nem szólhat bele va­lami váratlan esemény? — Az üzemeink nagyja­vítását tavaly befejeztük, karbantartásukkal állan­dóan foglalkozunk, s ehhez tartalék alkatrészünk is van. Ezért a termelőkapa­citás teljes kihasználásának semmi akadálya nincs, s ez a biztosítéka sikeres első negyedév várásunknak. — Az új lengyel kénsav- gyár próbaüzeme jónéháhy napja megszakadt. Még mindig áll ? — Igen. De éppen most mondja mellettem a beru­házási osztály vezetője* hogy pár perce megjött Lengyelországból a pótal­katrészeket szállító gépko­csi. Ez azt jelents, hogy 10— 15 napon belül folytathatjuk a próbaüzemet — mondta befejezésül. Szolnokon minden rendben« vidéken már kevésbé A szolnoki vasipari válla­lat nevében Vígh igazgató jelentkezett a vonal másik végén. Kis türelmet kérve, gyorsan rendezte jegyzeteit, s pillanatokon belül választ kaptunk arra a kérdésünk­jaszberény varos villanyhalózatanak REKONSTRUKCIÓJÁN DOLGOZNAK (BESZTERI ISTVÁN FELVÉTELE), re, hogy mit hozott az első munkahét. — Január első munka­napján az idei megrendelé­sek legyártása kezdődött meg. így 25f darab Csepel gépkocsi nagyjavításához láttak hozzá a szerelők. A Ganz Villamossági Művek­nek kapcsolókat és egyéb berendezéseket Szállítunk az idén mintegy 20 millió forint értékben. Valamint portál alkatrészeket, len­géscsillapítókat állítunk élő* E termékek gyártása Is megkezdődött. — Zavartalan volt az új* esztendőre való átmenet? — Szolnokon igen, de vi­déki telephelyeinken már nem. Jászberényben, ahol a lengéscsillapítókat gyártjuk, főleg a szakmunkáshiány gátolja az ütemes terme­lést. Törökszentmikló&on a vasszerkezetek gyártásáról áttértünk a gépkocsijavi- tásra, alkatrészünk viszont ninqs hozzá. Mezőtúron. a drótfonal és fustcső gyártás zavartalan. — Ezek után hogyan néz a jövő elébe? — Remélem, az említőit gondjaink megszűnnek* igyekszünk, úrrá lenni a helyzeten, s ha ez sikerül, akkor jó negyedévben bíz­hatunk. Ha kavics lenne... Az Építési és Szerelőipari Vállalatot megkeresve Nagy Ferenc főmérnöktől kap­tunk tájékoztatást. — Azokon a munkahe­lyeinken, amelyeken anyag­ellátási zavarok nincsenek, ott teljes erővel dolgoztunk az elmúlt héten. A télre nem berendezett építkezé­sekről a munkások egy ré­szét fagyszabadságra küld­tük. — S másutt? — A kavicshiány ókoz zavart. A téliesített építke­zéseken a decemberi lét­számhoz képest mintegy 20 százalékkal kevesebb embert foglalkoztatunk. — Most főleg az áthúzódó be­ruházásokra összpontosí­tunk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom