Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-06 / 4. szám

1365. január 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szerkesztőség postájából Olvasóink írják a lemezjátszó azonban to­vábbra sem működik, így kénytelen volt saját költsé­gén megjavíttatni. Az fmsz — mivel a felekhez hason­lóan nincs megelégedve a gyöngyösi GEI.KA munká­jával — már kérte, hogy az ilyen szolgáltatások tar­tozzanak a jászberényi GELKÁ-hoz. Füzesi Győző Földművesszövetkezetek Jászberény Járási Központja igazgató elnöke ÜTTÖRÖ LEVELEKBŐL Megtartottuk a rajon be­lüli bemutatót. Ide az őr­sökben első helyezést elért tanulók jutottak be. — A résztvevők a zsűri előtt mutatták be tudásukat. — Szavalásban Vincze Erzsé­bet, énekben Urbán Ildikó, mesében Csűrös Zsuzsanna, hangszeren pedig Bokodi László szerepelt a legjob­ban. Ezután szellemi ve­télkedő, majd tánc követ­kezett. Vincze Erzsébet őrsvezető Szolnok, 792. Áohim András úttörőcsapat MIÉRT CSAK SZOLNOKON? Másodéves iparitanuló vaQyok, a Mezőhéki Állami Gazdaságban. Mivel munkásszállás nincs, autóbusz- szal járok dolgozni Martfűről. A havi bérlet éra 95 forint, azonban minden hónap elején be kell utaz­nom Szolnokra a bérletért, mert Tiszaföldváron nem lehet kapni. Ez 20 forint többletköltséget jelent, Másik észrevételem, hogy az autóbuszra munka­ruhában nem akarnak bennünket felengedni, viszont a gazdaságban nincs öltözőnk, ahol elhelyezhetnénk a másik ruhánkat. Bálint István és társai Martfű, Ady E. u. 27* — Örömmel tudósítjuk Önöket nagyszerűen sike­rült fenyőfa-ünnepélyünk­ről, melyen a raj valameny nyi tagja megjelent. Közö­sen díszítettük fel a kará­csonyfát, majd egy színda­rabot adtunk elő, a szelle­mi vetélkedő győzteseit pe­dig díjakkal jutalmaztuk. Párduc őrs, Töröks7en tmi ki ós, Rózsa Ferenc téri iskola hova tCnik a néplap? Több éve járatom rend­szeresen a Néplapot. Ez a rendszeresség azonban csak részemről áll fenn, ugyan­is a legnagyobb ritkaság, hogy pontosan hozzák az újságot, sok esetben pedig egyáltalán nem kapom meg. Novemberben pél­dául összesen hét darab Néplaphoz sikerült hozzá­jutnom. (Panaszának meg­vizsgálására a posta illeté­keseit kértük fel. Rzerk.) Kartus Pál Jászapáti, FMSZ o. vez. NEM GYEREK KEZÉBE VALÓ A Ságvári kör­úti élelmiszer boltban kiszolgáló tanulók a vevők­kel igen figyelme­sek, gyorsak, ud­variasak. Érde­kükben szeretném felhívni az illeté­kesek figyelmét arra, ami szerin­tem helytelen. —■ Nem tudom, hány kilogrammos le­het egy kanna, tele tejjel, de nap mint nap látom, hogy serdülő lá­nyok cipelik eze­ket egyik háztól a másikig. Gondo­lom, más megol­dást is lehetne erre találni. Gyöngyösi Szabó János Szolnok FELLEBBEZŐNK AZ AKÖV-HÖZ A körzetesítés eredmé­nyeképpen Kengyelen már harmadik éve járnak be a felsőtagozatosok a Bem apó telepi iskolából. Az első évben a tsz szállította a gyerekeket, két éve ezt a munkát az AKÖV végzi, Ők azonban nagyon sok gondot okoznak az iskolá­nak és a gyerekeknek is Szeptember elején besze­reztük az igazolványokat, s ld szerettük volna válta­ni az összes bérletet. Azon­ban a törökszentmiklósi AKÖV megtagadta a bér­letek kiadását, mert bizto­sítást nem akartunk fizet­ni. Előfordult, hogy a ka­lauz arra agitálta a szülő­ket. ne engedjék a gyere­keket bejárni. Az is meg­történt, hogy egyszerűen REMÉNYTELJES FIŰK Tiszafüreden la­kom, Karcagról költöztem ide há­rom éve. Köszö­netét szeretnék mondani azért, hogy a Néplap 1958 januárjában cikket irt a legkisebb fiam­ról, aki az első újszülött volt Karcagon. Most hét éves, kitűnő nem vitték el a gyerekeket, bár a bérletük megvolt, mégis gyalog mentek naza. Aztán idejében akartam ki­váltani a januári bérlete­ket, azt mondták: bármi kor lehet. Kitöltöttem a csekket, de azt mondták, később jöjjek. Később sem voltak rá hajlandók, így elveszett egy csekk, elve­szett a pénz is, megint a gyerekek károsodnak, mert saját zsebükből fizethetik az öt forintokat. És még sok más ilyen akadályt gördít az AKÖV a tanulók bejá­rása elé, pedig helyesebb lenne, ha az iskolatörvény végrehajtásában ők is se­gédkezet nyújtanának. Muzamej Ferenc igazgató. Kengyel örömem telik bennük. Még arról is szeretnék írni, hogy igen jól si­került a karácsa- nyi játéJclHállitás a községben, a ta­valyi 32 ezer fo­rintos forgalmat megkétszereztü k. Szűcs Sánclomé Tiszafüred, Belsőkertsor 4, tanuló, 12 éves fiam szí ntén. Ti­zenhat éves Imre fiam iparitanuló, Kántor Sándor fazekasművészvél dolgozik. Róla is közölt már képet a Néplap. A leg­idősebb, Sándor pedig harmadik gimnazista, s nagyszerű sakko­zó, Nagyon sok Cikkünk nyomán PANASZ A GYÖNGYÖSI GELKA-RA Faragó Irén jászárokszál­lási lakos panaszát meg­vizsgáltuk, s a következő­ket állapítottuk meg: A vasbolt vezetője és Mozsár József eladó elmon­dotta, hogy emlékezetük szerint a panaszos tényleg bevitte a lemezjátszót ja­víttatni, A pontos átvételt megállapítani azonban nem lehetett, mivel nyomtat­vány nem volt. Az tény hogy az eladó nem meg­felelő hangot használt. — Mivel a gvönevösi OFT KA nem végzett megflelő munkát, ebből adódott a nézeteltérés. A panaszos • készüléket már megkapta. INTÉZKEDTEK A TÖRÖKS ZENTMIKLÖSI POSTÁN Lapjuk december 22-i számában foglalkoztak a tö­rökszentmiklósi postával kapcsolatban a képeslapok hiá­nyával. Feltevésünk szerint vasárnap történhetett az eset, amikor a közönség tucatjával vásárolta a képeslapokat, s a munkaszönet miatt újabb ellátmányt nem tudtak be­szerezni- A hivatalnak gondolnia kellett volna erre a várható forgalomemelkedésre. Ennek orvoslására a pos­tahivatal azonnal intézkedett. Ugyancsak a vasárnapi szol­gálati beosztás miatt nem adhatott a kezelő mindenkinek 20 filléres érmét, mivel a főpénztáros távol volt. Debreceni Postaigazgatóság FET SZERELIK A HŐSUGÁRZÓKAT Lapjuk december 9-i szá­mában megjelent egy pa­nasz, mely szerint a Szol­nok, Vosztok úti VIII. szá­mú lakóházban hónapok óta nem szerelték fel a gázhő- sugárzókat. Az Építőipari Vállalatot köteleztük annak idején arra, hogy szüntes­se meg a hiányosságokat. Közölték, hogy nem kapták meg időben a hősugárzókat, ezért késik azok felszere­lése. Közölték továbbá, hogy január 6-ig elkészülnek a felszerelési munkával. Te­kintettel arra, hogy a hő­sugárzók már rendelkezés­re állnak, s a kivitelező vállalatot ismételten felszó­lítottuk hiánypótlási köte­lezettségére, bízunk abban, hogy a szerelési munkákat e határidőre elvégzik. A vállalatot hiánypótlási ké­sedelemért perelni fogjuk. Medra János igazgató Szolnok megyei Beruházási Iroda AZ ÖREGEK VÉDELMÉBEN Jólesően olvas- cikküket, mely Kérjük a Népla­tam a Néplap segítséget és tá- pót, ezután is december 29-i mogatást nyújt « álljon az öregek számában megje- családjuk által el- mellé, lent Bírósági tár- hagyott és kisem- M. A. nyalás előtt c. mizett öregeknek. Kunszentmártan „Téli falusi esték“ címmel új előadássorozat a televízióban „Téli falusi esték* cím­mel — pénteki napokon — új műsort sugároz a Ma­gyar Televízió. Az egyórás műsorban gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkoznak majd kiváló szakemberek, országszerte ismén gazda­sági vezetők. A „Téli ía­I i lusi esték” közönsége nem- l csak a pártokiatásban rész- | vevők közül kerül majd ki, hanem mint érdeklődő megtekintheti, alti mező- gazdasággal foglalkozik. A műsort kizárólag azzal a céllal sugározzák, hogy a mezőgazdaság! munkások és vezetők szakmai és ag­rárpolitikai ismereteit bő­vítsék. A „Téli falusi esték" nyolc műsorral jelentkezik. Hat egymást követő elő­adás a mezőgazdaság sze­retjével, helyzetével, főbb feladataival foglalkozik. — Az utolsó két műsort a növénytermesztésről és az állattenyésztésről készült sznkfilmekből állították össze. A televízió-műsor pénte­ken este 18 óra 30 perckor kezdődik. A programot he­temként közli a rádióújság. A ..Téli falusi esték” első előadását Keserű János földművelésügyi miniszter­helyettes tartja jan. 8-án. Témája a mezőgazdaság szerepe a rtépgadzdaságban. Tudomány Technika J Nemzetközi e*Hlagé*zati együttműködő* A Társaság Szigetek egyi­kén, a Tahititól 600 km-re északnyugatra fekvó Be- lungshaussen szigeten le­het majd legjobban megfi­gyelni az 1965. május 30-i napfogyatkozást. A jelenség tanulmányozására amerikai, szovjet és japán küldöttség tölt öt-hat hetet a Csendes- óceán francia szigetén Mindegyik küldöttségnek legalább egy francia csilla­gász tagja lesz. tj ktííletosztató el fúrás az Oríy repülőtéren Orlyban karácsony nap­ján sikerrel alkalmaztak egy új eljárást a repülőtér látási viszonyainak megja­vítására. A repülőteret sű­rű köd fedte, úgy hogy a gépek sem elindulni, sem leszállói nem oidtak. Ezen úgy segítettek, hogv a re­pülőteret körülvevő pro- pőngáz-palaekok tartalmat fecskendezték szét. A fa­gyasztó folyadék a ködben fagypont alatti hőmérsékle­tet idézett elő, miáltal a ködből dér lett és az apró kristályok, mintegy porhó­ként lecsapódtak, a látási viszonyok Etedig igen jelen­tékenyen megjavultak! Új mótls zer repülőgépek motor hibáinak felfedezésére Johnson elnök személyes repülőgépén és más magas­rangú amerikai tisztviselők gépen alkalmazták elsőnek azt az új olajelemző eljá­rást, amely hozzásegíti a motorok hibáinak felfede­zéséhez. Az új technika voltakép­pen az olaj spektrálanalízi- sén alapszik, amellyel fel lehet fedezni a különféle géprészekben minimális mennyiségű fémfajták je­lenlétét, vagy hiányát. Vitianó telefon Fi i.nciaorszógban. Párizs környékén a jövő év elejen szerelik fel az első olyan te­lefonkészülékeket, amelyek az előfizető kívánságára csengőről átkancsolhatók villanófényes jelzésre, Az építésügyről Államigazgatásunk építés­ügyi ágazata hazánk gaz­dasági, társadalmi életében egyre jelentősebb szerepet tölt be. Ahhoz azonban, hogy e követelményeknek maradéktalanul megfelel­jen, szükséges az illetékes állami szervek szabályozó, szervező, hatósági engedé­lyező és ellenőrző szerepé­nek növelése. Az építésügyi ágazat körébe tartozó ál­lamigazgatási feladatok végrehajtása terén elen­gedhetetlen számos állami szerv széleskörű együttmű­ködése. Az együttműködés eredményességének biztosí­tása is azt követeli, hogy korszerű jogszabályban ál­lapítsák meg az érdekeltek szerepét, feladatait, az el­járás rendjét, amelyek al­kalmazása révén a közpon­ti célkitűzések érvényre juttathatók. Ezeknek az igényeknek az eddig érvényben levő jogszabályok maradéktala­nul nem feleltek meg. Az építésügy egyes részterüle­teit egészen mostanáig alapvetően a városrende­zésről és az építésügyről szóló 1937. évi VI. törvény szabályozta. Ez a törvény azonban egyrészt elavult* másrészt nem fogta át az építésügy teljes körét, s ezért nagymértékben hiá­nyos volt. Mindezekre, a ha­zánk politikai, társadalmi és gazdasági életében vég- bemení változásokra tekin­tettel bebizonyosodott, hogy növekvő építési feladataink megoldásához sem nyújthat megfelelő jogszabályi ala­pot. Ezért az országgyűlés leg­utóbbi ülésén törvényt alkotott az építésügyről, amely megkönnyíti majd az építésügy szerteágazó kérdéseiben az eligazodást, fokozza az érdekeltek jog- biztonságát, — ugyanakkor elősegíti a jogalkalmazó szervek munkájának haté­konyabbá, egyszerűbbé té­telét, és előmozdítja az ál­lami és állampolgári fegye­lem fejlődését. A korszerű, napjaink igényeit és feladatait a leg­messzebbmenőkig figyelem­be vevő új építési törvény és végrehajtási rendelete az eddigi helyzettel szemben: 1 Legfontosabb alap- _ elvként az építés­ügyi ágazat egy­ségének megteremtését tű­zi ki célul. — Ezért a törvény meghatározza az építésügyi igazgatás körébe tartozó tevékenységeket, s azok irányítójaként az épí­tésügyi minisztert jelöli ki. A törvény szerint az épí­tésügyi igazgatás körébe tartozik a többi között a regionális rendezésre az épít­kezések megállapítására, a területrendezés tervezésére, az építmények kivitelezésé­re, a műemlékvédelemre vonatkozó szabályok meg­állapításának, érvényesíté­sének, alkalmazásának és ellenőrzésének feladata is. 2 Meghatározza a te- _ riiletrendezés alap­elveit és ennek ke­retében a regionális tervek, továbbá a város- és község­rendezési programok és tervek készítésének kötele­zettségét, alkalmazásuk kö­rét, a telekalakítás általá­nos szabályait, a telekala­kítási és az építési tilalom­ra vonatkozó keretszabá­lyokat, valamint az ingat­lanok közút céljára történő igénybevételének módját. A város- és községrendezé­si tervek készítése, jóváha­gyása és alkalmazása terén növeli a tanácsi szervek hatáskörét, ennek érdekében a rendezési tervek jóváha­gyásának jogát — a fővá­rosi és megyei jogú váro­sok általános rendezési ter­vének és a kisebb jelentő­ségű részletes rendezési tervek kivételével — a választott tanácsi testületi szervek hatáskörébe utaljai 3 Rendezi az építés m ügyi hatósági enge­délyezéssel és el­lenőrzéssel kapcsolatos leg­fontosabb hatásköri és el­járási kérdéseket. Egyértel­műen meghatározza a ható­sági jogkör gyakorlására jogosult szerveket, a fel­adatokat alapvetően a ta­nácsok végrehajtó bizott­sága építésügyi szakigazga­tási szerveinek hatáskörébe utalja. A jogszabályok e kérdések rendezésénél kü­lönösen tekintettel vannak a tanácsi szervek hatáskö­rének növelésére, a helyi építésügyi igazgatási fel­adatok megoldásának tár­sadalmi úton történő előse­gítésére, az engedélyezési eljárások lehetséges egy­szerűsítésére, továbbá a2 építmények korszerű köve­telményeknek megfelelő megépítésére és jókarban tartására, valamint az in­gatlanok tulajdonosainak jogait építésügyi szempont­ból érintő — a polgárjog­ban nem szabályozott — alapelvekre. 4 Minthogy az építés- m ügyi hatósági fel­adatokat decentra­lizálni kell, tehát közelebb kell vinni a lakossághoz, a végrehajtási rendelet lehe­tőséget biztosít arra, hogy az előfeltételek fennállása esetéin a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak szakigazgatási szervei is gyakorolhassanak építés­ügyi hatósági jogkört. Ilyen jogkör gyakorlásával a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága akkor ruházhatja fel a községi szerveket, ha azt az érintett község fej­lettsége, jelentősége és lé- lekszáma indokolja. 5 A helyi építésügyi m igazgatási feladatok eredményes teljesí. tését társadalmi úton is elő kell segíteni, ezért a törvény a községi taná­csoknál is — a tanácsokról szóló jogszabálynak meg­felelően — énítésügyi állan­dó bizottságok szervezéséről intézkedik. Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény 1965. ianuár I napján lépett hatályba Ezzel egyidejűleg hatály­talanításra kerülnek a tör­vényben és végrehajtási rendeletében tételesen fel­sorolt, részben a felszaba­dulás előtt, részben az azt követően alkotott jogsza­bályok, továbbá a helyi énftésüsyi szabályrendele­teknek, illetőié,; tanácsren­deleteknek azoí: a rendel­kezései, amelyek az építés- üevi ieazvatás körébe tar­tozó kérdéseket a törvény­től és a végrehatási rende­lettől eltérően szabályozzák, A törvény és végrehajtási rendelete a Magyar Köz­löny 1961. évi 73. számá­ban került közzétételre

Next

/
Oldalképek
Tartalom