Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-27 / 22. szám
1985. jawsár 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP NEM VOLT VESZES? Csak az eddiginél eredményesebb kooperáció segíthet A tét: 70 ezer tonna műtrágya Sokat beszélünk, vitázunk a pozitív hősökről meg a fiatalokról, hogyan élnek, dolgoznak, látjuk-e jnunkájuk eredményét, helytállnak-e vagy sem. S mivel az élet a vitáktól függetlenül tovább megy, rájövünk, hogy ők már el is döntötték e talányt. Kár. hogy ezt legtöbbször csak jóval később fedezzük fel. így történt ez a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat fiatal műszakiaival is Nincs megoldás Több hónapon át naponta 200—250 ezer köbméter gázt kap a főváros a kis szolnoki gázmezőből. Ugyanakkor már hosszú ideje bő csapadék áztatta mély latyakká azt a földet, amely az Al- csi-szigeti bekötőúttól a gázelőkészítő telepig vezet. A gázzal együtt termelt benzin lassan megtöltötte az 50 köbméteres tartályt, mert a tartálykocsik már traktorok segítségével sem tudták megközelíteni a tárolóhelyet. Ha megtelik a tartály, akkor a gázszolgáltatást kell leállítani, vagy a termelt benzin kárbavész, mert a szabadba kell engedni, A napi jelentésből kiderült, egyre csökken a tárolóhely. Már egy kis póttartályba folyt a benzin, de ez sem volt elegendő néhány napnál további Valamit tenni kell. Ki kell hoKni a benzint ■ telepről! De hogyan? A föld felett már nincs megoldás. De a főid alatt?— Nem lehet, veszélyes... A telepről csővezeték in dúl a Tisza alatt a szolnoki tankállomás felé, ahova a benzint kellene szállítani, hógy vasúti tartálykocsiba töltsék. Ha ezt felhasználnák... Igen, de mi lesz a mezőgazdasági gépjavítóval, a Körösi úti irodaházzal, az üzemi konyhával, s a lakótelepi pici gyerekekkel, hiszen ezen a vezetéken megy a földgáz. Esetleg néhány órás gázszünetről lehetne szó. amíg a benzinsszállítás folyik. De ml lesz, ha a szállítás után a vezetékben benzin marad vissza és gáz helyett az kerül majd az égőkbe? Nem, ez túlságosan veszélyes... És mégis van kiút Csákó Dénes fiatal olaj- mérnök már többször áttanulmányozta a szolnoki gázvezeték rendszert, mert egy újításon törte a fejét. De most hirtelen megakadt a szeme egy ponton. Ha igénybe vennék a fogyasztók részére a budapesti vezetéket ás. akkor... És megszületett a terv, gyorsan elkészült az új vezetékkapcsolási rajz. Varga Ferenc hegesztő és csoportja néhány nap alatt elkészítette az átkötéseket s a legkritikusabb munkára vállalták a szombat délutáni és vasárnap délelőtti Ki mit tud ? — Tűrkévén A Ki mit tud? vetélkedő először került megrendezésre az elmúlt napokban Túrkevén. A fiatalok zeneszámokkal, szavalatokkal, énekszámokkal vettek részt. A művelődési otthonban megrendezett találkozón az ifjúsági zenekar Porkoláb Károly vezetésével aratott nagy sikert. Rajtuk kívül Balázs Attila magánszámával, Csótó László zongora- számával és Takács Mihály szavalattal vesz részt a zsűri javaslata alapján, a megyei Ki mit tud? bemutatón, melyet február 14-én rendeznek meg Szolnokon a Ságvári művelődési házba«. túlmunkát is. Ekkor nincs fűtés, üzemi konyha, s míg a hegesztés tart, le lehet állni a gázszolgáltatással, hogy a szükséges biztonsági tolózárakat beépítsék a vezetékrendszerbe. Mint ütközet előtt A benzin szállítása így sem volt veszélytelen. Mint egy haditanács, úgy dolgozták ki a műveletet a legapróbb részletekig is. Madár József technikus a kazántelepi elosztórendszernél maradt. Dall09 László technikus a gépjavítóhoz ment. Panyi Gyula és Szurmai Tibor olajmémök a tankállomást, Szabó János technikus és Csákó Dénes a gáztelepet szállta meg. Várnom kellett, amíg megvizsgálta betegeit, s csak azután ülhettünk le a vakítóan fehér orvosi rendelőben, egy kis beszélgetésre. — Megszokta már az új munkahelyét? — kérdeztem tőle. — Igen, bár az első hónap nagyon nehéz volk Azt hittem, sohasem múlik el. Később, hogy mindinkább megismertem a jászapáti embereket, megszerettem őket, s most már jól érzem magam itt. A betegek mindenütt egyformák. mindenhol segítséget várnak az orvostól... Messziről került ide a Jászság eme kis falujába. Szegeden született, ott élt szüleivel, testvérével. Apja nyomdász, azaz csak volt. Már nyugdíjas. Az öreg mindkét gyermekét taníttatta. A nagyobbik, a fiú vegyész lett. A kisebbik — ő — elvégezte a szegedi orvostudományi egyetemet és Jászberénybe került a gyermekkórházba. — Nagyon szerettem ott. Sajnáltam otthagyni a kórházat. A főorvosasszony, a gyermekosztály vezetője mindig jó volt hozzám. Tanított, segített. Minderre pedig nagy szüksége van egy kezdő, fiatal orvosnak. — És ide? — Körzeti orvosnak jöttem. Az úgynevezett Dá- vid-város a körzetem. Körülbelül háromezer lakosa van, köztük nagyon sok gyerek. Nem ritka az olyan, család, ahol tizennégy csemete is van. — És hol lakik? — Kaptam a tanácstól egy kétszobás lakást. Csak azt mondhatom, nagyon szívesen fogadtak. A községi tanács vezetői, a községi párttitkár sokat segített nekem. Egyébként a lakás konyhájából rendelőt csináltam. Aztán vettem részletre bútort, szőnyeget, képet. Az egyik szobát már sikerült berendeznem. A másikat majd akkor, ha férjhez megyek... közösen... — Menyasszony? — Tegnap volt az eljegyzésünk. A jövő hónapban lesz az esküvőnk. — A vőlegénye hol dolgozik? — A földművesszövetkezetnél. Csodálkozik, hogy nem orvoshoz megyek? — Nem! Inkább azon csodálkoznék, ha szerelem nélkül menne férjhez. Végeredményben az a fontos, hogy szeretik és megértik egymást. De miért kérdezte? — Mert... voltaik, akik szóvátették..., akik ezt nem értik. Mi viszont szeretjük egymást és hiszem, hogy boldogok kezünk. És ez a legfontosabb. Sikerült. A 40 ezer liter benzin hétfőn este már a szolnoki tankállomáson várta a továbbszállítást. Ha kérdezzük őket, csak annyit válaszolnak, hogy Nem volt „vészes” Az egész nap szitáló esőben az egész társaság bőrig ázott. Most 2—3 óra alatt vezetéken kényelmesen — s már biztonságosan szállítják a benzint, amelyet eddig egy tartálykocsi lánctalpas traktor segítségével 3 napig fuvarozott. Nem önelégültek, de boldogok, hogy sikerült. Azt mondják, nem volt „vészes”. Vagy talán mégis? — Itt maradinak Jászapátiban? — Igen. Itt találtam új otthonra és mindketten szeretünk itt. Bizakodás volt a hangjában, ahogyan már kettőjük jövőjéről beszélt. S önkéntelenül vele örültem ón is, amikor arról szólt: Balatonlellére kaptak beutalót, oda mennek nászúira. — Az előbb említette, hogy a lakásán van rendelője. Ezek szerint magánpraxist is folytat? — Nem, arra nincs időm. Azért kelletit a rendelő, mert számtalanszor hoznak hozzám SZTK-beteget késő este, vagy éjszaka. Valahol meg kell vizsgálnom. — Sok betege van? — Naponta hafcvan-heí- ven. De nagyon sokszor hívnak fekvőbeteghez. — S mit csinál a kevéske szabadidejével? — Olvasok, azonkívül anA vaskohászat termelése az idén viszonylag kis mértékben alig 1.6 százalékkal növekszik, feladatai mégis nagyobbak, mint bármely előző esztendőben. 1965-ben ugyanis az értékesebb hi- degenhengerelt árúk és a nagyszilárdságú acélok gyártását az átlagosnál nagyobb mértékben kell fokozni, ezenkívül több korszerű, új cikk sorozatgyártását is megkezdik. A vaskohászat idei legnagyobb eseménye a Dunai Vasmű hideghengerművének üzembehelyezése, az év második felére várható. Az új hengermű 500—tói 1500 milliméter szélességig a legváltozatosabb lemezanyagokat készíti, amelynek vastagsága 0.25-től 2 milliméterig terjed. Az idén még csak 20 000 tonna hidegen hengerelt lemezt gyárt, de évi termelése fokozatosan 256 000 tonnára növekszik. Ily módon a hazai igények teljes kielégítése után a lemezek 70— 80 százalékát exportálhatják. Három évi kísérlet után a Lenin Kohászati Művek és az Özdi Kohászati Üzemek az idén kezdi meg az úgynevezett könnyített hengerelt szelvények előállítását. A különféle szögacélokat. „I” és „U” vasakat eddig rendszerint túlméretezték. most a méretek új skáláját dolgozták ki, amelyek a követelményekA végleges beruházási program előírja, hogy a Tiszamenti Vegyiművek szuperfoszfát üzemének bővítését 1965. júliusáig be kell fejezni. A megyei párt- bizottság kezdeményezésére tavaly március 13-án az illetékes miniszterhelyettesek részvételével kooperációs tárgyalást tartottak Szolnokon. Elhatározták, hogy 1964- ben a beruházási keretből 35.3 millió forintot építésre, 45.6 millió forintot pedig belföldi gépek vásárlására goiból fordítok egy belgyógyászati szakkönyvet. Az a tervem, hogy szakvizsgát is majd belgyógyászatból és gyermekgyógyászatból teszek. Egy körzeti orvosnak mindkettő nagyon fontos. Az egyetem az alapokat adja. Sokat kell tanulni ahhoz, hogy az ember valóban jó orvos legyen. Aztán meg az én véleményem az, hogy körzeti orvosnak lenni nem csupán munkát jelent. — Sokkal inkább hivatást. És én úgy érzem, ezt is és otthont is találtam Jászapátiban. Doktor Boros Rózsa orvosnő életútja egyszerű, tiszta, világos. Mondhatnám azt is, hétköznapi. Olyan, mint a többi sok száz fiatal orvosé, akik ezekben az években hagyták vagy hagyják el az egyetemeket, hogy hivatásukat teljesítsék. Varga Viktória nek jól megfelelnek, mégsem lépik túl a reális súlyhatárokat. A Dunai Vasmű idei újdonsága a saválló és rozsda- mentes acél és acéllemez, amely most már nagyobb tételekben készül és nagyrészt kielégíti a vegyipari gépgyártóipar igényeit. A vaskohászati üzemekben már a múlt év novemberére elkészült az idei műszaki és szervezési terv, amelynek célja. hogy a régi és új gyártmányokat egyaránt az eddiginél korszerűbb módon, nagyobb felkészültséggel állítsák elő. Részletes tervet dolgoztak ki például a hengerelt áruk A mezőgazdasági könyvhónap évente megismétlődő esemény, amelynek ma már szép hagyománya van. A kiadó, közérthető, érdekes szakkönyvek írására pályázatot hirdetett egy évvel ezelőtt. — Ez nagy sikerrel zárult, huszonötén értek el helyezést, további negyven könyv pedig átdolgozással válik kiadható- vá. A pályázat három első díjának nyertesét a díjakon felül azzal is jutalmazták, hogy könyveiket most, a mezőgazdasági könyvhóoap kell felhasználni. Ennek ellenére nem így alakult a helyzet. Az építési előirányzatból 28 millió, a gépi beruházásból pedig 21.2 millió forintot teljesítettek. A lemaradás eléggé tekintélyes ahhoz, hogy most a beruházás közvetlen befejezése előtt komoly figyelmeztetésnek fogjuk fel. Annál is inkább, mivel az elért rossz eredményeket éppen a kooperáció gyengeségével lehet megmagyarázni. Ezért az idei feladatokat csak az eddiginél eredményesebb, jobban előkészített és megszervezett együttműködéssel lehet határidőre elvégezni. Az állami építőipari vállalatnak úgy kell megszerveznie a munkát, hogy a 26 millió forintos építési előirányzatot (amibe már a tavalyi lemaradást is beszámítottuk) zömében május végére teljesíteni tudja. A jelenlegi létszám nem elég, legalább kétszeresére van szükség az elkövetkezendő hónapokban. Ugyanakkor a szervezettségen is javítani kell. A jó minőség heteket jelent A legfőbb gond most a nyersfoszfát raktár. — Az utóbbi időben itt a minőségi hibák is hátráltatják a gyorsabb haladást, az ütemes munkát. Például az alumíniumszerkezetek hegesztései megrepedtek (ennek veszélyére még decemberben felhívtuk a figyelmet). Most a minőség javítása nagyon fontos, hiszen a hibák hosszú hetekre vethetik vissza a beruházás teljesítését. A raktár középső részébe tervezett vasszerkezeteket februárban kellene beemelni. Az Építésügyi Miés acélok selej tjének csökkentésére, a gazdaságosabb anyagfelhasználásra, továbbá az olcsóbb földgáz elterjesztésére. Az idén ugyanis a Lőrinci Hengerművet és a Magnezitipari Műveket is bekapcsolják a földgázszolgáltatásba, ezenkívül tovább bővítik a földgáz hasznosítását a Lenin Kohászati Művekben. A sokféle intézkedéssel az idén körülbelül 280 millió forintot tudnak megtakarítani Ez azonban még kevés, mert az ország gazdasági helyzete megköveteli, hogy a vaskohászat legalább 310 millió forinttal csökkentse önköltségét. során útjára bocsájtják: — Alcser Jenő ..Aki öntöz többet termel”. Kozma György „Minden napra egy tanács a tojástermeléshez” és Molnár László — „Hogyan lesz a tehenészből szakmunkás”; A könyvhónapra a kiadó tizenöt új könyvvel és több mint kétszáz, újdonság- számba menő művel jelentkezik. A mezőgazdasági könyvhónap országos megnyitó- ünnepségét Gvönfrvösöm tartják 1965. január 30-án. nisztérium — kecskeméti gyártó vállalata azonban csak májusi határidőről nyilatkozott. — Hasonló a helyzet az érlelő-készáru raktárhoz megrendelt szállító hidakkal és szalagokkal, amiket június közepéig fel kell szerelni. Ez't csak augusztusra igazolta vissza a Vegyszer Vállalat. Csupán ez a két létesítmény határidőn túl való elkészítése lehetetlenné teheti a júliusi próbaüzemet. Három hónap eltolódás 35 ezer tonna műtrágyaveszteség. Ilyen komoly ennek a beruházásnak az ügye. A gépi beruházások késedelme is veszélyes A gépi beruházás, illetve szerelés programját részben az építésben fennálló lemaradások, részben a szállítások késedelme veszélyezteti. Mint jeleztük, 1964-ben a tervezett berendezéseknek mintegy 50 százalékát vásárolhatták meg, illetve szerelhették fel; A lemaradást rövid idő alatt kell megszüntetni, ami egyben a szerelő létszám fejlesztését is szükségessé teszi. Ismét kooperációs probléma; Nemcsak hazai gépekről van szó; hanem importról isi A kriolit üzem importgépeinek tavaly a harmadik negyedévben lejárt a szállítási határideje, a külkereskedelem viszont újabban csak 1966-ra tett kötelező ígéretet; E néhány kiszemelt példa is bizonyítja, hogy a vállalatok kooperációjában nagy javulásra van szükség. A tavalyi tárgyaláson megnyugtató kép alakult ld, joggal remélhettük az otl született elhatározások va- lóraváltását. Csak részben sikerült. A közeljövőben ismét sor kerül hasonló, de a helyzet súlyosságából következően jelentősebb tárgyalásra. Ettől nagyon sokat várunk. Bízunk abban, hogy az ott születő megállapodások, a kooperációnak nemcsak leírt, hanem betartott töryé- nyei is lesznek. A tét 70 ezer tonna műtrágya. Ha továbbra is szervezetlenség jellemzi a kivitelezést, ennyit tesznek kockára; — f—p — Ülést tart a Hazafias Népfront Szolnok megyei elnöksége Január 29-én tartja soronkövetkező ülését a Hazafias Népfront Szolnok megyei elnöksége. Ezúttal a tiszafüredi járás népfront bizottságainak munkájáról tárgyalnak, megvitatják a megyei bizottság 1965. évi munkatervét, értékelik a műszaki csoportok munkáját és meghatározzák a műszaki csoport 1965. évi feladatait; — bognár — HIVATÁSA: körzeti orvos Saválló és rozsdamentes ötvözött dinamólemezek Az önköltség több mint háromszáz millió forinttal csökken Mezőgazdasági Kom/vhőnap — 1965