Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-04 / 2. szám
19M; Január 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Szállítás, hajózás a Tiszán Javulhat a készletgazdálkodás ha ( szervezettebb lesz a kooperáció ( az anyagbeszerzés a termelés A Nflus Egyiptom anyja — mondják. A Tisza hazánk mostoha gyermeke — mondhatnánk. A nagy folyó sem azért Segített oly sokat az országnak,’ mert érzelgős-bús nótákat danolásztak róla. S a Tisza — ha szerényebben is — sokat segíthetne nekünk. Kereset szállítunk Nézzük a vizet a szolnoki hajóállomás épületéből. Hargitai Jenő, az idős hajós, az állomás vezetője a sok értekezletet említi. Ebben az évben is volt néhány; Táblázatokat mutat a kő-, kavics-, fa-, répa-, homokszállításokról. Ez évben a szolnoki gyárnak már egyáltalán nem hoztak répát a vízen. 1953-ban még csaknem 3700 vagonnal érkezett a megyéből a Körösön és a Tiszán. Soha nem fordult élő, hogy répát az alacsony vízállás miatt ne tudtak volna szállítani. 1960-ban a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság általános szállítási vizsgálatában foglalkozott a víziutakka! is. Az ÉRDÉRT készletező vállalat szolnoki telepe mintegy w szazaieKDan a Szovjetunióból kapta a deszkának feldolgozott fát; Tutajon, uszályban semmit sem szállítottak. Ma: — Ma is a Szovjetunióból, s ma is deszka ión. Mind vasúti kocsiban. A Tiszamenti Vegyiműveknek Jugoszláviából, Bulgáriából jött a pirít. Az összes vasúton. Ma: — Nekünk nagyon hasznos lenne a víziszállítás. A hajók, uszályok azonban mélymerülésűek; Hogy ezek minden vízállásnál közlekedhessenek, tudomásunk szerint a harmadik vízlépcsőt is meg kell majd építeni, valahol Csongrád körül: Állami Építőipari Vállalat: — Ez évben mintegy 2000 köbméter homokot kaptunk vízi úton. Rendeltünk 10 000 köbméter kavicsot. Az első szállítmány után lemond- tuk, mert nem volt megfelelő a minőség... Más nem érkezett a Tiszán. Vízügyi Igazgatóság: — Valóban — amint a vegyiműveknél említették — a harmadik vízlépcső megépítése szükséges, hogy a Tisza egész évben hajózhatóvá váljék. A másodikat hamarosan építeni kezdik Kiskörű felett. A harmadikkal azonban még tanulmányterv-szinten sem foglalkoznak... Ez évben 12 030 tonna terméskövet nem kaptunk meg a partvédelemhez. Alacsony volt a vízállás. Vonaton sem szállították, mert nem volt vagon. Ismét terv Az elmúlt tavasszal ismét a népi ellenőrzés foglalkozott a vízi szállítással. Nemrégiben pedig a megyei szállítási bizottság tárgyalta a cukorrépa szállítás problémáját, Tanulmányozták, összehasonlították a vasúti, a gépkocsi és a hajószállítás költségeit. Szolnok és Csongrád megyében azokat a berakóheíyaket választották ki, ahol a part átalakítása vagy kiépítése nélkül, csupán néhány gép üzemeltetésével megoldható a berakás. Az egymáshoz közel eső rakodóhelyeket pedig összevonni javasolták: Nagykörű és Kőtelek — a monostori berakó- nál; Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka — Nagyréven; Csanytelek, Baka — Csany- teleken. Ezeken kívül Csongrádon a márnái kompnál és a hídfőnél, a Körösön pedig Öcsödön és Kun- szentmártonban. Az elmúlt években a vízi szállítás költségénél — 1 mázsa répa szállítása — vasúton 13 fillérrel olcsóbb, a közúti fuvardíj pedig 5,60 forinttal drágább volt. A kézi rakodás ma már nem valósítható meg, a gépesítésnek viszont határt szab, hogy nehezen lehet ’oeszerezni szállítószalagokat. Ám a Tisza és a Körös is hamarosan visszafizetné a befektetést. S igen lényeges előnye a vízi szállításnak, hogy évente mintegy 1300 vasúti kocsi szabadulna fel, szállíthatna mást a répa helyett. A Körösön a negyvenes évek elején rendszeres hajózás voit. 1950—60 közt évente átlagosan 6000 tonnát hajóztak. Szakemberek becslése szerint ezt 200 ezer tonnára lehetne növelni. — Itt van a homok- és sóderkirakó — mutat Hargitai Jenő a partra. — Negyvenezer köbméter szállítását tervezték ebben az évben, és hétezer sem érkezett (v. p.) Szinte nincs is olyan ipar- vállalat Szolnok megyében, ahol a termelési problémákat, üzemszervezési hibákat ne az anyagellátás gyengeségeivel igyekeznének magyarázni. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az anyagnak és egyéb készleteknek nincs elég becsülete a gazdálkodásban, pontosabban szólva egyes vállalatok gazdálkodása e tekintetben sem megfelelő, íme: a minisztériumi iparvállalatok készletei szeptember 30-án közelítőleg 17 százalékkal haladták meg az elmúlt év azonos időszakának állományát. Az összes készleteken belül az anyag- és a befejezetlen termelés növekedett leginkább. E helyzetet két tényező ismeretében érthetjük meg teljesen. Az egyik a vállalatok fejlődése, azaz a termelési érték gyarapodása. A másik, a termelés rossz előkészítése és szervezetlensége. Az előbbire példa a papírgyár, ahol a tavalyihoa képest 10,5 százalékos volt a volumen-növekedés, amihez nyilván nagyobb készlet kell. Az utóbbira példa az Aprítógépgyár. E vállalatnál a tervlemaradás miatt az első háromnegyed év során mintegy 14 millió forint értékű alapanyag halmozódott fel, s a szervezetlenség következményeként a normafeletti befejezetlen állomány körülbelül 20 millió forintot tett ki. Hasonló figyelmeztető jelenségre bukkanhatunk a tanácsi iparban, amelyen belül átlagosan 14 százalékkal magasabbak a készletek az engedélyezettnél és a kisipari termelőszövetkezetek gazdálkodása sem jobb ennél. Kétségkívül egyik fontos és objektív forrása a készletek feduzzadásának a vállalatok együttműködésének gyengesége. Az aprítógépgyárban novemberben 520 ezer forint értékű gépeket azért nem tudtak készre gyártani, mert a Csepeli Szerszámgépgyár a kooperációba kiadott fogaskerekeket nem szállította le határidőre. Természetesen ezzel is gyarapodott a befejezetlen állomány értéke egyfelől, másfelől a gépeket nem adhatták át határidőre a megrendelőnek. De jellemző a Szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító esete is. Elvállalták 200 darab fedőlemez hullámozását, amihez a szabványban előírt bauxál vörösfestékanyagot vásároltak. A megrendelő viszont szintetikus mínium festéket kötött ki, ezért mintegy félmillió forint értékű immobil készlet keletkezett. — Ezért pedig csak saját magukat hibáztathatják. íme a kooperáció másik oldala. Az is igaz, hogy az anyagbeszerzés nehézségei és a lökésszerű, mondhatni tervszerűtlen anyagkezelés is hozzájárul a készletek időnkénti felduzzadásához A legtöbb vállalatnál azonban a befejezetlen állomány norma feletti részét a határidőre el nem készült, jóformán csal: megkezdett gyártmányok teszik ki. Ván példánk az ésszerűd lenségre is, a mennyiségi szemlélet káros kihatására. Az ÉM. Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat novemberben 306,5 százalékra teljesítette nyerstégla tervét. Miután ehhez elegendő szárítókapacitás- sal nem rendelkeznek, szabad bankettákon és kazlakban helyezték el a nyerstéglát. A készlet közel fele tönkremegy, az elemi kár mintegy kétszerese lesz a tavalyinak. No, de a mennyiségi szemlélet más téren is uralkodik. Megfigyelhető, hogy a vállalatok készletei az esztendő vége felé — a termelés első negyedévi zavartalan folytatásához — szükségesnél nagyobb arányban — megnövekednek. Ugyanis egyes vezetők abban a téves hitben élnek, hogy ha a teljes termelési tervet teljesítik, akkor minden rendben van. Ahhoz pedig a befejezetlen állományt is számbaveszik. Lényeges kérdés, hogy milyen módon hadakozzunk a készletgazdálkodás hiányosságai ellen. Kézenfekvő, hogy elsősorban a vállalatok gazdálkodási és operatív tervének egységét kell helyreállítani. A készletnormák megál- Iaoítása a jelenlegi gyakorlat szerint statisztikai, illetve taoasztalati úton történik. Helyes lenne, ha a készletre is műszaki normát alkalmaznának. Ami a kooperációt illeti. Megint csak szemléleti problémára hívjuk fel a figyelmet. Vajon az egvütt- működés ráiuk eső részének maradéktalanul eleget tesznek? Korántsem. Hát itt kell elkezdeni! Ha azt akarják, hogy a kooperáció javuljon, akkor előbb javítsanak salát maguk munkáján, főleg az együttműködést előkészítő időszakban. Fábián Péé földes Györgyi „Nagy cég az állam..." Belenyák Gusztávval valamikor együtt koptattam az iskola padjait. Pontos és rendszerető volt; s én már akkor arra gondoltam, hogy kitűnő és szorgalmas banktisztviselő válik majd belőle. O maga is, — kikerülvén az iskolából, — erre a pályára törekedett. De Belenyák, miként az iskolai értesítő is jelezte, „er- nyedetlen szorgalma" ellenére sem lett banktisztviselő és az akkori világban sohasem érte el a boldogság kékmadaraként megénekelt havi kétszáz fixet. De azért nem szorgoskodott hiába: huszonnyolc esztendős korában, tíz évi hűséges szolgálataiért, a felszabadulás idején a Bokor és Bokor nagykereskedelmi vállalatnál helyettes köny- velöi'é nevezték ki. Én jól ismertem Belenyákot, s még ma is tanúsíthatom: soha egyetlen fillér sem tűnt el a kezén és oroszlánként védelmezte a Bokor és Bokor nagykereskedelmi vállalat érdekeit. —. Mi a titka annak — kérdeztem egyszer annakidején Belenyákot, — hogy ilyen szépen haladsz előre? — A szorgalmam és a becsületem — felelte spártai egyszerűséggel. — Ügy dolgozom, mintha enyém lenne a cég... — Könyvelsz... — Nemcsak könyvelek. Én mindenen rajta tartom a szemem és á kezem. Nálam nem megy veszendőbe a használt csomagolópapír, összegyűjtettem még a káéból készült spárgát is, saját kezdeményezésemből ellenőrzőm a fuvarleveleket és visszaperelem a MÁV-tól a tévesen felszámított szállítási tarifa kisebb-nagyobb összegeit. Teszek-veszek mindenfélét, ami csak a cégemnek hasznot jelent. Nemcsak azért dolgozott így Belenyák, mert a cég iránti hűségét és odaadó fáradozását annyira elismerték, hogy fizetése már a száznyolcvan pengőt is elérte, hanem azért is cselekedett így, mert enélkül a Bokor és Bokor nagykereskedelmi vállalat úgy kirúgta volna az én Belenyák barátomat, hogy a lába sem érte volna a földet. Bátran átugorhatunk néhány esztendőt a felszabadulástól az ötvenes évek eljéig. Maga Belenyák sem hitte volna, hogy ilyen megbecsülésben részesül: osztályvezetőhelyettes lett egy állami nagykereskedelmi vállalatnál, rendes megélhetést biztosító jövedelemmel, gyakori jutalmazással, majd később prémiummal is. Belenyák hálás volt ezért a megbecsülésért, éppen olyan ernye- detlen szorgalommal dolgozott az állami vállalatnál, mint ahogy annak idején tette ezt a Bokor és Bokor cégnél. — Hallom, jól megy a sorod — mondtam Belenyák- nák, amikor egy alkalommal találkoztunk. Nem ok nélkül mondtam ezt. Alig pár nappal ezelőtt értesültem arról, hogy volt iskolatársamat osztályvezetővé nevezték ki. — Nem, panaszkodhatom jól keresek, rendesen élek, beleilleszkedtem a szocializmusba. — S gyűjtőd most is a használt csomagolót meg a spárgát — jegyeztem meg régi beszélgetésünkre utalva. Emlékezett rá ő is anélkül, hogy bővebben magya- rázgattam volna. —- Más a helyzet manapság — szólt s fölényesnek tűnő mosoly vibrált a szája szegletén. — Nem kell már az ilyesmi... És nem is kell már kicsinyesnek lenni! — Nagy cég az állam neki semmi sem drága Még hosszan beszélgettünk s én azzal a meggyőződéssel búcsúztam Bele- nyáktól, hogy „fejlődése” a felszabadulás óta szemmel láthatóan töretlen. Az volt a benyomásom, hogy egy kicsit felülről szemléli a világot és arra gondoltam, hogy nem érzi úgy magáénak az állami vállalatot, mint amennyire magáénak érezte a munkaadója vagyonát és érdekeit a kapitalista világban. Később megtudtam egyet és mást Belenyák Gusztávról. Mint osztályvezető, ő döntött az áruelosztásról. Rajta múlt, hogy kik részesülnek a nehezen kapható árufajtából több, vagy kevesebb mennyiségben. Mindenki meg volt győződve arról, hogy Belenyák kezében az áruelosztás részrehajlás nélkül, igazságosan történik, pedig egy kicsike rést mégiscsak engedett nyitni az igazságon. Először az egyik maszek barátja kereste fel, azután a másik, majd a harmadik. Egyre többen sürögtek-forog- tak körülötte, egyre többször hívták meg a régi barátság ürügyén hol családi vacsorára, hol pedig vendéglői mulatozásra. Olykor megkísérelte, hogy kifizesse a mulatozások költségeit, de mindig akadt, aki udvariasan megelőzve őt, kiegyenlítette a számlát. A nagy barátkozás any- nyira elmélyült, hogy Belenyák az „ügyfeleknek” juttatott áru után rendszeres jutalékot kapott. Eleinte csak csekély összegeket, — majd amikor látta, hogy sok kicsi sokra megy, és ebből a „buliból” nagy pénzhez lehet jutni, jobban kiszélesítette a hálózatot s a legkeresettebb árucikkeket a baráti ügyfelekhez juttatta. Dehát a Belenyákok sem nőnek az égig! A revizorok addig bogarásztak, amíg felderítették a ravaszul megszervezett árúelosztás részleteit. Amikor Belenyákot felelősségre vonták, hirtelen mozdulattal a kabátja bal belső zsebébe nyúlt és letett ' az asztalra egy 173 500 forintos betétkönyvet. Évek óta ugyanis tételről tételre összegyűjtötte a csalással szerzett összegeket, ami némileg enyhíti Belenyák viselt dolgait. — Sohasem hittem volna rólad! — fedtem meg Belenyákot, amikor hírül vettem a történteket s az elmúlt napok egyikén, ügyének tárayalása előtt felkerestem, hogy elítélő véleményemet tudomására adjam. — Hogy süllyedtél ennyire? — Még szemrehánvást teszel — horkant fel Belenyák — ahelyett, hogy megdicsérnél! Elvégre megtakarítottam az államnak 173 500 forintot. Nem tudtam szóhoz jutni. Pedig talán valóban meg kellett volna dicsérnem őt, hogy ennyire megtanult takarékoskodni... és Csongrád város környékéről lehetne olcsón szállítani A legújabb terv a cukorrépa szállítására: Szolnak megyében a Tisza és a Kőrös menti községekből...
