Szolnok Megyei Néplap, 1965. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1965. január 1. 1ÍRBR 1 1965. hA Nap kél: Január 1L32 h-kor, • I nyugszik: 16.03 J| § h-kor. A Hold Péntek í ^él: *>.23 hŰjév | kor, nyugszik: időjárásjelentés Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, a nyugati és az északi részeken havasesővel, a hegyeken havazással. Az ország nyugati felében megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1— plusz 4 fok között, ÚJÉV Űjév napján nincs névnapünnep, Már ősidők óta mint az év első napját ünnepük. A rómaiak idejében a március elsejét is, mint az új év első napját ünnepelték, A mai naptár szerinti újév csak később vált ünneppé. A középkorban Európa többféle évkezdetet ünnepelt meg, így december 25-ét, március 1-ét és 25-ét a jelenlegi mellett. Az 1582-ben szerkesztett új naptárreform tette azután általánossá erre a napra ae újév ünnepét. Hagyományos népszokások fűződnek hozzá, mint az óévet jelképező szalma- bábú elásása (téltemetés), vagy az öregnek öltöztetett ember kiűzése a faluból (télkiverés), azután a termékenység-varázsló koledá- lás. kántálás, vagy kongó- 3ás, Csak észszerűen Nagy művelődési házunk igazgatói irodájába hatalmas kosarat hoznak be: benne a szilveszteri tombola tárgynyeremé- nyei, ízléses finomvonalú kerámiák, hasznos műanyag háztartási cikkek Izözött megpillantok két kerámia malacot. Akkorák, mint egy jól- fejlett futballabda. Barna máz fénylik rajtuk, idom- talanok, tele cirádákkal, paszományos díszítésekkel. Borzalmasak. Képző- művészeti szakkörön lehetne a giccs elrettentő és szomorú példányaiként mutogatni. Két fülük között nyílás, ide kellene bedobálni a gyerekeknek azt a pénzt, amit ma már nem perselyekben, hanem takarékbélyegek formájában gyűjtenek városon és falun. Bután, reménytelenül álldogálnak az íróasztalon, szemükben fájdalmas kérdés: minek gyártottak minket? — Én nem akartam elhozni, de az eladó úgy könyörgött, hogy vegyünk át vagy kettőt, csak tíz forint darabja — mentegetőzött a bevásárló. Volt aztán az ajándéktárgyak között hat különböző színű műanyag karika celofánba csomagolva, Szalvétagyűrűk. Alá, a papírszalvéták korában! A kisvárosban többezer (!) darabot kapott belőle a kereskedelem. Aztán eladták, Szalvétagyűrűnek? Dehogy! Az óvodáknak meg a bölcsődéknek. Gyerekjáték gyanánt... Kedves könnyűipar! Kívánunk boldog új évet és ha lehet, némi ésszerűséget a gyártásban. Esetleg piackutatással egybekötve,.. — ht — — ŰJABB talált tárgyakat vittek be a napokban a Szolnoki Járási Városi Rendőrkapitányságra. Több férfi és női kerékpárt, pénztárcát és bőrkesztyűt szolgáltattak be. Jogos tulajdonosaik kellő igazolás mellett a talált tárgyakat átvehetik a rendőrkapitányság I. 27. sz. helyiségében, minden kedden és pénteken délelőtt 9—12 óra kö— MEGYÉNK mezőgazdasági községeinek takarékszövetkezeteiben mintegy 14 millió forinttal növekedett egy év alatt a betétállomány. — TIZENKÉTEZERHAT- SZÁZ forint értékű könyvet hozott forgalomba 1964- ben a kunmadarasi földművesszövetkezet a dolgozói és a könyvbizoményo- sai útján. — A HÁZTÁJI gazdaságok vezetnek a gyümölcsfa-nevelésben megyénkben, A több mint 4 millió gyümölcsfa csaknem 70 százaléka van a háztáji gazdaságokban. — A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Gépjavító Állomás 46.7 százalékkal teljesítette túl 1964. évi tervét. Különösen a szállításban és a kombájnaratásban értek el jó eredményt. — HASZNOS és érdekes újítást vezettek be Túrke- vén az orvosi rendelőben, A várakozó betegek részére magnetofon szalagról négyöt perces felvilágosító előadásokat tartanak. — TÖBB SZÁZ kötet könyvvel gyarapodott tavaly a kétpói községi könyvtár állománya. A községben egyébként minden ötödik ember tagja a könyvtárnak. — A SZOLNOKI MÁV labdarúgóinak és kísérőinek szilveszteri bécsi kirándulása elmaradt. A határról visszairányították a csoportot, mert a hatóságok az együttes néháivy tagjánál valutaszabálytalanságot fedtek fel. Ötösikrek 150 esztendő alatt 13 esetben születtek ötösikrek a világon. Ilyen eset a statisztikusok kimutatása szerint 62 millió születés közül egyszer fordul elő. A sziámontartott ötösikrek közül a legkevésbé ismertek a Buenos Aires-ben 1943-ban született Diligenti- ifcrek. Szüleiket megrémítette a nagy hírverés, amit annak idején, 1934-ben a kanadai Dconne ikrek körül csaptak, s ezért évekig mélyen hallgattak a családokban előfordult különös eseményről. 1963-ban Venezuelában Courvo De Pietro családjában születtek ötösikrek, mindössze egy héttel később pedig az Egyesült Államokban világra jött az öt Fisher csemete. rr RA'DlÖ* TV» MÖZ !• SZÍN HÄZ MOZI: SZÍNHÁZ: SZOLNOK Vörös Csillag: Ivánná és a futball- Szombaton és vasárnap: Ivánná és a futball. — Matiné: szombaton: Emberi sors. Tisza: Limonádé Joe. Szombaton és vasárnap: Limonádé Joe. Matiné szombaton: Csónak a tengeren. MÁV: Pogányok ideje. — Szombaton és vasárnap: A bakfis. JÁSZBERÉNY Lehel: Senki nem tud semmit. Szombaton és vasárnap: Egy ember ára. Matiné szombaton: Havanna ünnepel. KARCAG Déryné: Rigoletto. Szombaton és vasárnap: RigolettoMatiné szombaton: A harangok Rómába mentek. MEDOSZ; Kozara. Szombaton: Kozara. — Vasárnap: EsőcsinálóKISCJSZALLAS Ady; Némo kapitány. — Szombaton és vasárnap: Némo kapitány. Matiné szombaton: Itt lakik a szerelem. A Szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon: Nyitott ablak, este 7 órakor. Szombaton: Szolnokon délután 3 és 7 órakor: Nyitott ablak- — Szombaton Jászboldogházán este 7 órakor: Kis rókák. Vasárnap Szolnokon este 7 órakor: Nyitott ablak. A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 méteres középhullámon 18-00-19.00 óráig. Újévi koccintó. Zenés irodalmi műsor. Közreműködik: Győri Ilona, Holl István, Fo- nyó István és Somogyi Miklós. Január 2-, szombat: Nagy siker volt- Zenés rádiószínpad. Fellépnek: Berek Katalin, Básti Lajos, Kovács Apollónia, Neményi Lili, Tal- lós Endre és Tyll Attila- Január 3-, vasárnap: Az első munkanap. Zenés riportműsor. — Alföldi krónika- — Arcok és emberek- Jegyzet. — Kedvenceink énekelnek. — Vendégkönyv. RiportKUNHEGYES TELEVÍZIÓ: Szabadság: Majdnem baleset Szombaton: Majdnem baleset- Vasránap: Szörnyetegek- — Matiné szombaton: Ballada a katonáról. KUNSZENTMARTON Körös: A púpos- Szombaton és vasárnap: Másfél millió. Matiné szombaton; A prágai tréfacsináló. MEZŐTÚR Béke: Minden az embereké marad- Szombaton: Minden az embereké marad. — Vasárnap: Felfelé a lejtőn- Matiné szombaton: Napkelte előtt. Dózsa: Délibáb minden mennyiségben- Szombaton és vasárnap A virág legendája. Matiné szombaton: A béke első napja. Szabadság: Egy katona, meg egy fél- Szombaton és vasárnap: Talpalatnyi föld- TISZAFÜRED Tisza: Morál, 1963. Szombaton és vasárnap: Ha egyszer húsz év múlva. Matiné szombaton: Fiatalok voltunkTORÖKSZF.NTM1 KIOS Dózsa: Igen- Szombaton és vasárnap: Igen- Matiné szombaton: Délután ötkor Madridban. TÜRKEVE Vörös Csillag: A hazudós Billy- Szombaton és vasárnap: Egy nő a hajón. Matiné szombaton: Hosszú az út hazáig. 10 00: Mesterek városa. TV mesejáték II. rész (ism-) — 10-40: Pásztorművészet. Magyar kisfilm- 10-55: Mesterművek- Beethoven: IX- Szimfónia- 12.25: Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntője- 18-25: A jövő hét műsora. 18.36: A baráti televíziók újévi üdvözlő filmjei- 18-55: Költészet: Petőfi: A négyökrös szekér (ism-) 19-20: Esti mese- 19.30: TV Híradó. 19-50: A kubai forradalom győzelmének napja- 20.20: A pénzcsináló. Magyar filmvígjáték. (14 éven felülieknek!)- 21.45: TV-bébi. 21- 55: TV Híradó - 2 kiadás- 1965- január 2-án, szombaton: 9.10: Berkenyécske- Bábjelenet (ism-) 9.30: Állatkerti séta- Kisfiim (ism) — 10-00: BVSC—Újpesti Dózsa- Bajnoki jégkorongmérkőzés közvetítése a Kisstadionból. 16-35: A Magyar Hirdető műsora- — 16-45; Kisunokám- Televíziójáték (ism.) 1800: Politikai könyvhónap- A Ke-«uth Kiadó könyveiről. 18-20: Barangolás az Állami Népi Együttesnél (ism.) 19-20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19 50: Hét- ről-hétre. — 20.00: Terminus Angol kisfilm- 20-30: Klasz- szikusok a képernyőn. Tole- dói szerelmesek. Magyarul beszélő francia film. (16 éven felülieknek.) 21.55: Vera Lej- sková és Vlastimil Lejsek zongoráéiv. 22.10: TV Híradó — 2- kiadás. A huszonnegyedik órában Őröm, bizakodás és goad az új esztendő küszöbén Kérdések özön éré kellelt Szilveszter napján, a huszonnegyedik óra utolsó pillanatában pezsgőt bontunk, csilingelnek a poharak s szívünk szerint sikert, boldogságot kívánunk egymásnak az új esztendőre. A gyárakban is meghittek az órák, s nemcsak az esztendő gazdasági mérlegének izgalma teszi ezt, hanem a jövővárás láza, a tennivalók tudata is. — A Tiszamenti Vegyiművekben Bán László igazgató keze- ügyében ott voltak az ó- és új év súlyocskái; feljegyzések, jelentések, különféle iratok lapjain a dolgos hónapok munkája, tervei. — Igazán boldog vagyok, s úgy hiszem ma mindenki boldog nálunk. A huszonnegyedik óra a sikert jelenti. Az első negyedév kudarca, az anyagellátási zavarok miatti megtorpanás után áprilisban nagyon összeszedtük magunkat — Hogyan sikerült kilá- bolni a bajból? — kérdeztem. —- Egyfelől elvégeztük a berendezések teljes javítását, másfelől üzemszervezési intézkedéseket hoztunk; Valósággal felfrissült a gyár. A tervszerűség gyümölcse beérett: a kezdeti lemaradás ellenére műtrágyatervünket 12 ezer tonnával túlteljesítjük; — És a gazdaságosság? — Jobb, mint reméltem; A termelékenységet 0,4 százalékkal fokoztuk, a költségszint i>edig várhatóan X—2 százalékkal alacsonyabb lesz a tervezettnél. — Mit vár, mit remél 82 első negyedévtől? — Az anyagellátás zavartalan lesz. Az adottságaink jobbak, mint mondtam, friss a gyár. A termelést 25 százalékkal növeljük, méghozzá a termelékenység szinte ugrásszerű, 10,5 százalékos fokozásával. Ez annyit jelent, hogy a Tisza- menti Vegyiművek termelékenysége közel 30 százalékkal lesz magasabb a tröszthöz tartozó vállalatokénál. Mossk va—Taskent ■^Szolnok Utam során találkoztam világjáróval is, aki éppen a mai napon jött be dolgozni először. Kerddca Mihály, a mezőgazdasági gépjavító vállalat műszaki fejlesztési osztályvezetője a SzovjetSzolnok m°gye% NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69. Kiadóhivatal 20—94. Szerkesztőség és Kiadóhivatal Szolnok. L sz. Irodaház. Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusításban a Szolnok megyei postahivatalok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési dUa egy hóra 12.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Felelő« vezető: Mészáros Sándor unióban töltött hónapok után végre újra láthatta a műhelyeket. — Tanulmányúton voltam, A szovjet gyártmányú traktorok és motorok javításának technológiai problémáival ismerkedtem. A legtöbb időt a moszkvai Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben töltöttem, aztán a Népgazdasági Kiállítás gépjavító műhelyében dolgoztam. — Itthon is hasznosítható tapasztalatokat gyűjtött ösz- sze? — Igen. Egy részét fel is vettük a műszaki fejleszté- ,sd, intézkedési tervbe. Sorra írtam a leveleket, s azokban tájékoztattam a munkatársaimat. —- Csak Moszkvában járt? — Nem. Voltam taskenti javítóüzemben, valamint Szamarkandban is. Ez a kis városka az afganisztáni— szovjet határszélen van. — Mi volt a legnagyobb élménye? — A hármas űrhajózás hőseinek moszkvai fogadása marad meg örökre emlékezetemben; Ismerősök, barátok hada zúdult be a szoba ajtaján; December 29-én Jász- árokszáilásom az önkéntes tűzoltó testület évzáró közgyűlést tartott. Megjelent Élénkéi András belügyminiszter, Némethi Imre foel- ügymindszterhelyettes, dr. Micsikó Rudolf országos tűzrendészet! parancsnok, Kálmán István Szolnok megyei tűzrendészet! parancsnok, valamint a társszervek vezetői. Az önkéntes tűzoltók 1964 évi munkáját Faragó válaszolnia. Gondterhelt az igazgató Szilágyi Ottó, a szolnoki papírgyár igazgatója gondterhelt arccal fogadott. — Ez az év is nagyon nehéz volt, de a jövő sem ígér sok jót, különösen az első negyedév. Az anyag- ellátás semmit sem javult, emiatt tartom kétségesnek a tervszerű termelést ebben az időszakban. —- Egy másik dologért pedig őszintén haragszom. Egyre-más- ra kapom az adminisztratív intézkedéseket. Ahalyett, hogy megszűnne a bürokrácia, csak növekszik, A szűkszavú iszappróselő A cukorgyárba is ellátogattam. Sípos Pál iszap- préskezelő szűkszavúan nyilatkozott. — Hogy magamnak mit kívánok, ezen nem gondolkoztam. De egyet mondok: majd a kampány után eldől, milyen is az új év. — Mert az idei... Na de jobb, ha nem is szólok róla. — Mennem kell. Boldog új évet —■ mondta. Fábián Péter Tibor ismertette. Többek között megemlítette, hogy két év óta kiváló munkát végeztek. Területükön nem fordult elő tűzeset. Az éves munka értékelése után Benkei András belügyminiszter jó munkájuk elismeréséül, valamint a nemzetközi versenyen elért első helyezésük jutalmául két önkéntes tűzoltónak a Tűzrendészet! Érem arany, nyolc tűzoltónak pedig az ezüstfokozatot adta át A KOBRA és Indiában nemrég érdekes kísérletet végeztek. A 1 fuvola hangokat, amelyekkel az indiai fr'--Vok a gyókat bűvölik, magnetoBÍRÓSÁGI JEGYZETEKQ Érzékeny lelkű verekedő Ugrai János szolnoki lakos több esetben volt már büntetve, s előfordult cselekményei között a súlyos testi sértés is: nőt bántalmazott. Legutóbbi „hőstette”: A kertvárosnál találkozott egy lánnyal. Nem ismerté'. Ám a kerékpáros gavallér felajánlotta, hogy hazaviszi. A lány visszautasította az Tiszafüredi erőszakoskodók Lakatos Mihály és Soltész János (tiszafüredi lakosok) is nemegyszer álltak má. a bíróság előtt lopás, garázdaság miatt. Utóbbi bűncselekményüket Cs. Gy. fiatalkorúval együtt követték el: részeki- lommal ajánlatot. Ezzel olyannyira megkeserítette Ugrai szivét, hogy az bánatában — mit tehetett volna mási? — elrúgta a lány lábát, és ökölcsapással eltörte az állcsontját. Első fokon a bíróság másfél évi szabadságvesztésre ítélte, másodfokon pedig két évre emelték fel büntetését. gén behatoltak Kiss Józsefé. lakásába, s bántalmazták a házaspárt. Lakatost és Soltészt másfél évi, fiatalkorú társukat pedig 10 hónapi javító-nevelő munkára ítélte a megyei bíróság. a magnetofon fon-szalagra rögzítették. A mérgeskigyók a magnetofon hangjaira nagy buzga- h ajtották végre megszokott táncuk«* Kitüntették a jászárokszállási önkéntes tűzoltókat