Szolnok Megyei Néplap, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-30 / 304. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAT 1964. december 39. — ELŐSZÖR szerepe) vb-ülés programján január 6-án a jászberényi közép- iskolás fiúkollégium prob­lémája (túlzsúfoltság, stb.) — SZÁZHETVENÖT traktorvezetőt képeztek ki az 1963—64-es oktatási év­ben a törökszentmiklósi Gépjavító Állomáson. Az új szakemberek egy része különböző gépek kezelésé­vel is foglalkozik. 4- A NAGYOEBARÁNYŰ fürdőépítéshez ebben az esztendőben kezdtek hozzá Kisújszálláson. Egy meden­cét már elkészített a házi­lagos brigád. A munkát 1965-ben folytatják, a tár­sadalmi munkával együtt mintegy 1 millió forint fel­használásával, — A KENGYELI műve­lődési otthon még a har­madik határidőre, decem­ber 31-re sem készül el. így a színjátszó szakkör politikai kabaréját már csak 1965-ben tudják elő­adná. — A KÖZELJÖVŐBEN elkészül Jászkiséren me­gyénk első házinyúl törzs- állatnevelő telepe. — A TÓSZEGI takarék- szövetkezet új irodaházat avatott a karácsony előtti napokban. — BUDAPESTEN már­ványtáblát helyeztek el a Wesselényi utca 52. sz. épületen, ahol húsz eszten­dővel ezelőtt a német fa­siszták 81 embert meg­gyilkoltak. Az ellenállási mozgalom hőseinek — köz­tük a Visegrádi utcai el­lenállási csoport és a volt Vilmos laktanyában műkö­dött kisegítő karhatalmi alakulat kivégzett tagjainak —■ emléktábláját kedden ünnepélyesen avatták fel. ' — EREDMÉNYEKBEN gazdag évet zár az idén a néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese: műsorai­kat Budapesten és vidéken 260 ezren nézték meg. A jövő évi műsorterv édekes- sége, hogy az együttes vi­déki vendégszerepléseire a legtöbb városban, község­ben a felszabadulási évfor­duló időpontjában kerül sor. így a katonaművészek sok helyütt a helyi ürmepsépe- gen lépnek a közönség elé. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese a tervek szerint 1965-ben is elláto­gat, külföldi országokba. Tavasszal a Német Demok­ratikus Köztársaságban tesznek körutat, nyáron pe­dig a Szovjetunióban mu­tatják be műsorukat. — KÉTFÉLE dohány-új­donság született a kerté­szeti kutató intézetben: az egyik igen kicsiny, a másik rendkívül nagy nikotintar- talmú. Az előbbit a gyen­gébb cigarettákat kedvelő és az egészségükre vigyázó dohányosok részére szelek­tálták. A másak új dohány­fajta nem a dohányosok­nak, hanem az iparnak, illetve a mezőgazdságnak szól. Ez az úgynevezett „subás kapaidohány”, amit a nálunk kizárólag ipari célra termesztett, sok ni­kotint tartalmazó kapado­hányból nemesitettek ki. Szolnok megye* néplap A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága es a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen Lajos Telefon: Szerkesztőség: 20—93. 23—20, 20—69. Kiadóhivatal: 20—94. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Szolnok, X. sz. Irodaház. Index-szám: 25 068 A lapot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei posta­hivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap előfizetési dija egy hóra 1.2.— Ft. Előfizethető bár­mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél. Szolnok megyei Nyomdaipart vállalat felelős vezető: MmAros Sándor — A CITERAZENEKAR szorgalmasan próbál Két- pón, az új esztendő elején önálló műsort kívánnak adni A Nap kél: 7.32 h-kor, nyugszik: 16.01 h-kor. A Hold kél: 4.16 li­kőr, nyugszik: 13.43 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: lassan felszakadozó felhőzet, több­felé havazás. A nyugati országrészben az utakon síkosság, amely az éjszaka folyamán keletre is átter­jed. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A hőmér­séklet keleten is csökken. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában mínusz 2—plusz 2 fok kö­zött. Délkeleten egy-két helyen plusz 2 fok alatt. DÁVID Ez az ősi név óhéber eredetű, jelentése „ked­venc”. Az időszámításunk előtti 7000. év táján Ju- deának volt egy ilyen nevű királya, aki a monda sze­rint pásztor korában le­győzte a filiszteus óriást, Góliátot, Dávid az ókori zsidóság legnagyobb alak­ja, Izrael és Juda törzsei­nek egyesitője volt. A név — változatlan formában — majdnem minden modern nyelvben megtalálható, sőt családnévvé is vált. SZOLNOK Vörös Csillag: A Preiudió- akció. Tisza: Aranykezű Mária, MÁV: Félelem. JÁSZBERÉNY Lehel* Az aranyfej. KARCAG Déryné: Én és a gengszter- MEDOSZ: Legenda a vo­nalon­KISÚJSZÁLLÁS Ady: Állami áruház. KUNHEGYES Szabadság; Tengeri macska. KUNSZENTMÁRTON Körös: A púpos. MEZÖTTIR Béke: Nápoly négy napja. Dózsa: Alba Regia- Szabadság: Csak kelten játszhatják- TISZAFÜRED Tisza: Monte Christo gróf­ja I—II­TÖRÖKSZ ENTMIKLOS Dózsa: A világ végéig­— A TERMELŐSZÖVET­KEZETEK Biztosítási és önsegélyző Csoportja a munkában legkiválóbb 30 Szolnok megyei gazdát a Szovjetunióba viszi juta­lomkirándulásra. Ugyan­csak januárban 100 főnyi csoportot visz három na­pos budapesti látogatásra, ahol színházba mennék és megtekintik fővárosunkat * Lengyel tudós látogatása Szolnokon Dr. Sochacki Zdzislav, a varsói egyetem régészeti tanszékének tanára hosz- szabb időt tölt Magyaror­szágon, ahol a régészeti kutatások eredményeit ta­nulmányozza. Tegnap Szol­nokra látogatott, ahol meg­tekintette a múzeum régé­szeti és néprajzi kiállítását, számos kérdést tett fel a kutatásokra, az anyaggyűj­tésre vonatkozóan és kicse­rélte tapasztalatait a mú­zeum munkatársaival. * Rókavadászat helikopterrel Az angolok nem mind szeretik a rókavadászatot. Vannak, akik jobban szere­tik a rókákat. A Rókava­dászatot Szabotálók Társa­sága már minden eszközt felhasznált, hogy a kopókat elterelje a rókák nyomá­ból. Tagjai most azt tervezik, hogy helikoptert bérelnek, s arról figyelik a rókát vadászat idején: tőrbe csal­ják és hálóval elemelik a vadászok orra elől. Persze ez is rókavadá­szat, csak más megoldással. TÜRKEVE Vörös Csillag: Rigoletto­A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA 18-00—19.00 óráig- a 222 méteres középhullámon A szakmunkás képzésről. — Telefon 04. Riport. — Köny- nyűzene- — Alföldi krónika- — „Bejárók” között. Riport. A Bergendi együttes ját­szik­TELEVÍZIÓ: 9-30: Iskola-tv- Földrajz. — 10-00: TV Híradó (ism.) — 10.10: Filmmozaik. Kisfilm- összeállítás. 11-10: Selyemlét­ra. Olasz vígopera film. — 17-23: Hírek. 17-30: A Magyar Hirdető műsora. 17.40: Tes­sék kérdezni, a nyelvész vá­laszol. 13.05: Hazai tájak, ha­zai emberek. Visegrád- 18-30: Vallomások. A Magyar TV riportfilmje- 1855: Esti mese. 19-05: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Részeg eső. Drá­ma 2 részben. A közv- szü­netében: TV Híradó- — Kb- 21-30: A barangolás vendég­könyve. 22.00: TV Híradó - 2- kiadás­December 30 Szerda Dávid Emberek és állatok R^DIÖ»TV»MÖzÍ*SZriSJHX2 MOZI: Az üzletek ünnepi nyitvatartása A Szolnoki Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága ke­reskedelmi csoportja az üz­letek szilveszteri és újévi nyitvatartását az alábbiak szerint szabályozza: December 31-én, csütör­tökön a kétműszakos és a 19 óráig nyitvatartó boltok kivételével minden élelmi­szert árusító üzlet a szoká­sos szombati nyitvatartási időn túl 1 órával tovább áru­sít. Az édesség, dohány és iparcikk boltok a szokásos szombati nyitvatartás sze­rint árusítanak; Jannár 1-én, pénteken minden üzlet zárva lesz, s piacot nem lehet tartani; Január 2-án, szombaton az élelmiszer kiskereske­delmi vállalat 1-es, 4-es, 34-es és 92-es boltjai 7—9 óráig lesznek nyitva. — Piacot 12 óráig lehet tar­tani, Január 3-án, vasárnap minden egység a szokásos hétköznapi nyitvatartás sze­rint árusít. VENDÉGLÁTÓIPAR December 31-én, csütör­tökön a zenés szórakozó helyek 1965 január 1-én 5 óráig, más egységek a szo­kásos szombati, illetve 1965 január 1-én 1 óráig, a he­lyi tanács záróra meghosz- szabbítási engedélye alap­ján legfeljebb 5 óráig tar­tanak nyitva.­Január 1-én, pénteken minden egység a szokásos szombati nyitvatartási idő szerint árusít; Január 2-án, szombaton a vendéglátóipari egységek a vasárnapi és január 3-án, vasárnap a szokásos hét­köznapi nyitvatartás sze­rint árusítanak; Tokió az olimpia után Már több mint két hó­napja, hogy befejeződött *z olimpia, de a japán lapok még mindig közölnek kü­lönböző kimutatásokat. Most azt számították ki, hogy szeptemberben és ok­tóberben összesen 50 612 külföldi fordult meg Ja­pánban, közülük 9199 volt sportoló, sportvezető, vagy sportújságíró; 1964-ben 40 százalékkal több külföldi fordult meg Japánban, mint 1963-ban, de a látogatottság még mindig 30 százalékkal ma­radt el a várakozástól; A TALÁLT GYÉMÁNT A Délafrikai Köztársa­ságban 120 kilométerre Kimberlytől egy asszony­nál golflabda nagyságú fe­hér gyémántot találtak. — Értékét 150 000 dollárra be­csülik. A gyémántot ideig­lenesen a Központi Bank­ba helyezték el, melyet most éjjel-nappal hatalmas fegyveres erő őriz, Katasztrófái okozott ill 1500 holttestet vetett ki a tenger U ™s Egy indiai halász falu minden lakosa elpusztult — Viharos jégeső Rómában Anglia nyugati részét súj­totta leginkább a téli idő­járás, sokhelyütt megsza­kadt az áramszolgáltatás, s a lakásokban így sem vilá­gítani, sem fűteni nem tudtak. A délnyugat-angliai Devonban a hadsereget hívták segítségül a két mé­teres hó által eltemetett gépkocsik felkutatására. Franciaország területén a havazás zavarokat okozott a vasúti és az országúti közlekedésben. Észak-Olaszországban Mi­lánót, Torinót és Velencét hótakaró borítja, az olasz Riviérán eső esett, Rómát viharos jégeső sújtotta; A nyugat-németországi Hessen és Észak-Raj na- Vesztfália tartományokban a hőmérséklet mínusz 20 fokig süllyedt. Észak-Svéd- országban a hőmérséklet mínusz 25 fokra süllyedt. Jugoszláviában szintén hóviharok voltak. Monte­negróban a hófúvás meg­állásra kényszerített öt autóbuszt, az utasoknak maguknak kellett utat ás- niok a hóban, hogy egy hegyi kunyhóhoz jussanak, ahol bevárhatták a segít­séget. Boszniában két vonat rekedt meg a hóban; Bolíviában a La Paztól 240 kilométernyire délre fekvő Oruro városra hétfőn nagy eső zúdult, a víz több mint 20 házat megrongált. Az elemi csapás 16 halálos és 50 sebesült áldozatot kö­vetelt, többen eltűntek. Argentína középső részé­ben vasárnap 100 kilométer óránkénti sebességű forgó­szél rombolt, amely két sze­mély halálál; okozta és je­lentős anyagi kárt idézett elő. Indiában 18 év óta nem volt olyan kemény tél, mint az idén. Az ország északi részében két napig esett a hó. Űj Delhiben 20 személy az utcán alva megfagyott. Madrasz indiai állam bel­ügyminisztere a Ceylon és India között múlt héten végigsöpört forgószél pusz­tításairól szólva közölte, hogy a Danuskodi-szigeten egy indiai halászfalunak mind a 300 lakosa elpusz­tult. Az első hírek szerint a halálos áldozatok száma Dél-Indi-'u—n 500 és Cevlon- szigetén 350 volt — Azóta sajtójelentések arról szá­moltak be, hogy India déli partjain 1500 ceyloni holt­testét vetette ki a tenger. A vihar még egyéb katasz­trófákat is okozott: Mint­Párizs A 90 esztendős Margue­rite Long „szerencsét ho­zott” növendékeinek: a hanglemezek versenyén a második díjat Samson Francois, a harmadikat Philippe Entremont szerez­te meg. .Az első díjat ma­gának Marguerite Longnak adták. • Robert Beauvais Francia- ország történetét ismertető „Mulatságos történelem” cí­mű könyvében Chagall egy-egy „rajzos összefogla­lót” ad minden korszakról. IV. Henrik korát például — az uralkodó képe mel­lett — a fehér tolldísz ér­zékelteti és a tyúk a fazék­ban. * „Sáslevél-paróka” a rivat, zöld organdiból. * London Egy összerakható szállo­da ezer darabját két hajó A TIT Szolnok megyei szervezete január 5-én a Kossuth téri előadóterem­ben Párizsról rendez elő­adást. A rendezvény ér­dekessége, hogy kevés ösz- szekötő szöveggel, bő vá­logatást ad a város költői­ből és íróiból. Diaképek mutatják be a leghíresebb egy ötven ceyloni a szemé­be fröccskölő SÓ9 víztől megvakult és csaknem ezer eltűnt halász özvegyei kö­zül soknak elméje megza­varodott, szállítja Gibraltárba: Az al­katrészek összsúlya: 2500 tonna. * Bonn Münchenben eredményes kísérleteket folytattak két­személyes tengeralattjáró­val, amely hat órán át ké­pes a viz alatt maradni: * Barcelona Joan Sedo Peris-Mencho- ta a „Don Quijote” 2163 ki­adását gyűjtötte össze, Ti­beti öl Koreán és Jáván át egészen Finnországig. Cer­vantes műve egyedül Fran­ciaországban 409 kiadást ért meg. * New York Azok az amerikaiak, ak'k saját kertjükben akarnak golf-tréninget folytatni, ej­tőernyős labdát vásárolnak, amely nem repül olyan messzire, mint a rendes golflabda: francia festők műveit és a városról szóló fényképfel­vételeket. Ugyanakkor a jellegzetes párizsi 2ene is felhangzik. Az újszerű, komplex elő­adáson közreműködnek a Szigligeti Színház művé­szei. Zongorán kisér Boros Attila. Olvassa terjessze a NÉP LAP-ol Előadás Párizsról RÖVIDEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom