Szolnok Megyei Néplap, 1964. december (15. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-02 / 282. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉP LAI 1964. december % TJLZ betűk a FALUSI ESTÉBEN A TELEVÍZIÓ SIKEKE EURÓPÁBAN Állandóan emelkedik az európai televízió tulajdono­sok száma. Ez év augusz­tusában Ausztriában több mint 530 000, Svájcban kö­rülbelül 450 000 televízió Ez azonban az éremnek csak egyik oldala. Itt kell megemlékezni azokról az embereikről, fmsz-i dolgo­zókról és kívülállókról, akik társadalmi munkával, szabad idejük feláldozásá­val részt vállalnák ebből a-z öltöztetésből. M. J. tulajdonost tartottak nyil­ván. Dániában közel járnak az egymilliomodik tv-tulaj- donosthoz, Hollandiában és Csehszlovákiában pedig a 1 750 000-ikhez. Angliában számuk meghaladta a 13 milliót, Franciaországban pedig közelednek az 5 millióhoz* TÉLI RANDEVÚ Adagfolt tanulás Kunmadarason járom az utcákat. Az emberek jól öltözöttek. A divat itt is hódít. A zenés eszpresszó sem üres. Az utakat beton­lapokkal szegélyezik, s a hűvös őszi szel a díszfák csupasz ágai között bújócs- kázik. A kirakatok ízlésesen be­rendezve, a cégtáblák újak, világos színekben ragyog­nak az üzletek homlokza­tán. Tiszaföldváron hasonló kép fogad. Az estébe hajló időben különböző színű neon világításé cégtáblák valósággal városi hangula­tot keltenék. De nem csak itt. Mindezt megtalálni Öcsödön épp úgy, mini Jászapátiban. Az egyik he­lyen „vas-műszaki bolt” a másik községben „esz­presszó”, a harmadik hely­ségben az „élelmiszerbolt1' feliratok „tűzbetűi” bontják meg a sűrű sötétséget. Bármerre járok, ezek §2 új színek és fények ismét­lődnek. Eddig az emberek elsősorban önmagukra gon­doltak. Maguk akartak ren­des ruhákba járni. Ez sike­rült, de most már környe­zetüket is fel akarják öl­töztetni. S ebben a mun­kában a községekben az fmsz-ek járnak az élen. — Tiszaőrsön például csak a cégtáblákra húszezer forin­tot költöttek. Tiszafüreden a kiskereskedelmi egységek tatarozására 210 ezer forin­tot fordítanak az idén. És megyeszérte százezreket költenék erre a célra. A legmodernebb munka­pszichológia már nem iga­zolja teljes mértékben a régi közmondást, amely szerint: szorgalom teszi a mestert* Úgy látszik a tanulásnál nem annyira a mennyisé­gen, mint inkább a mun­ka helyes „adagolásán” van a hangsúly. Legalább­is erre a következtetésre jutottak Dortmundban, a Max Planck intézet mun­kapszichológiai osztályán. Olyan kézműipari szak­mát, amelyet napi 8 órás munkaidőben 9 hőnap alatt szoktak elsajátítani, megle­pő módon már hat hónap alatt meg lehet tanulni, ha naponta csak három órát dolgozunk és közben hosz- szabb pihenőket tartunk. Mi ennek az oka? Állítólag az, hogy a tanulás folya­matát a szervezet kifára­dása jelentékenyen gátol­ja. Akadályozza az agyve­lőt abban, hogy gyorsan beidegződ jenek a szüksé­ges munkamozdulatok és bizonyos idő múltán köny- nyedén, szinte automati­kusan végezzük őket. A dortmundi kutatók azt állítják, hogy ha rövidebb munkaidővel kikapcsoljuk az elfáradás lehetőségét, lényegesen nagyobb ered­ményeket érnek el, éspedig nemcsak fizikai, de szelle­mi munkánál is. Érdekes kísérlet Alekszandr Visnyevszkij, a hírneves szovjet sebész, az év elején érdekes kí­sérleti műtétet hajtott vég­re, egy tehénen. A profesz- szor a tehén méhének izomburkából kivágott egy rombusz alakú darabot és azt teflonnal helyettesítet­te. Ez a tudományos kísér­let reményt ad arra, — mondotta Visnyevszkij — hogy a jövőben a nőgyó­gyászatban is helyettesíte­ni lehet a méhfal szöve­teit. A sebész szerint az ilyen műtét nem fogja meg­zavarni a méh normális funkcióját, nem fogja meg­akadályozni a terhességet., a magzat kihordását és a szerencsés szülést. A szovjet tudósok ebber, az irányban? tely-i&iják kí­sérleteiket* Madách emlékest Karcagon (Tudósítónktól) Ünnepi estre gyűltek ösz- sze vasárnap az irodalom kedvelők Karcagon, a Dé­ryné Művelődési Házban; emlékezni Madách Imrére, halálának 100. évfordulójá­ról* Sáfár László igazgató megnyitó szavai után dn Osváth Béla, a Nemzeti Színház fődramaturgja tar­tott előadást* Emelte az ünnepi hangú­Pályázati A Szolnoki Városi Ta­nács V* B. Művelődésügyi Osztálya a II* Szolnoki Kulturális Hetek alkalmá­val film- és dia-sorozat pályázatot hirdet* A pályázaton résztvehet- nek azok a 8 és 16 mm-es filmalkotások és a legalább 25 diaképből álló össze­állítások, — amelyek Szolnok várost, annak ese­ményeit, életét tükrözik — (Szolnok ipari, kereskedel­mi, mezőgazdasági, kultu­rális stb. fejlődése) vagy a felszabadulás utáni éle­tünket, fejlődésünket dol­gozzák fel* A pályázaton egyéni és kollektív művek is bead­hatók. A film és diaanyag be­küldési határideje: 1965. április 26. Zsűrizés időpontja: 1965. április 30. A beküldött anyae viaz­latot, hogy Lukács Margit, Básti Lajos, Ungvári Lász­ló és Somogyvári Pál, a Nemzeti Színház művészei tolmácsolták Az ember tra­gédiájának legszebb részle­teit* A közönség a kitűnő mű­vészek tolmácsolásában fo­kozottan érezte, hogy Ma­dách műve ma is friss, izgalmas, ma is jelentős, nemes eszmét hordozó* felhívás szaküldési határideje: — 1965. június h Pályadíjak Film: I. díj 1000 Ft II. díj 500 Ft III. díj 300 Ft Dia: I. díj 800 Ft II. díj 400 Ft III. díj 200 Ft A beküldés alkalmával jeligés borítékban helyez­zük el a pályázó nevét és címét, valamint a film és diaanyag címét, sorszámát, darabszámát. A pályázatok nyilvános bemutatásának időpontját külön kiadott meghívón is­mertetjük. A díjazott filmek és diák anyagtérítés ellenében a Városi Tanács V. B. Műve­lődésügyi Osztálya tulajdo­nába kerülhetnek. A Szolnok Városi Tanács V. B. ! Művelődésügyi Qsztálva — ŰJ AUTÓBUSZJÁRA­TOT indítón a 7. sz. AKÖV a törökszentmiklósi vasiít- állomás és a tiszapüspöki gyógyszertár között, mely munkanapokon közlekedik. — SZERDÁN, decem­ber 2-án a karcagi városi tanács vb-ülésen tárgyalja a december 19-i tanácsülés anyagát: a tanács szak- igazgatási szerveinek kap­csolatát a lakossággal. — RÁNTANI való csir­ke a láthatáron. A jános- hidai Vörös Hajnal Tsz 20 ezer naposcsibét fogad december elején. Arra szá­mítanak a szövetkezetiek, hogy még a tél folyamán felnevelődő rántanivaló csirke kelendő újdonság lesz a piacon. — A „KALLÓDÓ EMBE­REK” (eredeti címén: The Misfits) lesz december hó­nap legnagyobb filmese- ménye. A kitűnő Arthur Miller-drámából (melyet a Nagyvilágban olvashattunk) készült amerikai filmet 17-étől vetítik majd a szol­noki Vörös Csillag, majd a mezőtúri Szabadság mo­ziban. A főszerepeiket az író tragikusan elhunyt volt felesége, Marylin Monroe, az azóta szántén meghalt Clark Gable, valamint Montgomery Clift ás Eb Wallach játsszák* — HIGANYGŐZLÁM­PÁKRA cserélték ki a köz­világítást Kengyelen, a Szabadság út egy részén. — EREDMÉNYES vér­adó napot tartottak Jósz­ágán, melyen mintegy het­venen vettek részt. Decem­ber 6-án a Kilián György Repülő Tiszti Iskolán, de­cember 11-én pedig Kisúj­szálláson lesz önkéntes vér­adó nap. — SZABÁLYSÉRTÉSEK. Kerepesi János újszászi gépkocsivezető és Csák Bé­la szolnoki traktoros mo­torkerékpároztak a zagyva- rékasd járdán. Mindkettő­jüket 400 Ft pénzbírsággal büntették és 6 hónapra be­vonták az 1. sz. ellenőrző lapjukat. — Juhász István szolnoki postás a Mátyás király út gyalogjárdáján motarkerékpározott, bünte­tése 350 forint, s szintén 6 hónapra vonták be az 1. sz. ellenőrző lapját­— AZ ŐSZI munkákról és a közelgő zárszámadás­ról tanácskoznék pénteken Jásziványban a szövetkezeti tagok a Szabadság Tsz szo­kásos közgyűlésén. líim —«■MII— III ........... _ A Nap kék Deeeasbep, 7a2 h-kor, 2 nyugszik: 15.55 h-kor. A Hold Szerda kél: 5.19 h- Auréüa kor, nyugszik; • 15.13 h-kor. IDŐJÁRÁS JELENTÉS Várható időjárás: borult idő, átmeneti felhőszakado- zásokkaL Néhány helyen eső. Mérsékelt szél. A hő­mérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz, Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 4—9 fok között. AURÉLJA A magyarban ezen for­mában nem szereplő név helyét az önálló, ősmagyar Aranka foglalta el. Az óko­ri Róma egyik nemzetségét Aurelius-nak hívták, innen vált férfi- és női névvé Marcus Aurelius, a híres filozófus-császárt követően. A latin „aurea”: kis ara­nyos, magyarosan „arany­ka” illetve Aranka. Mint említettük azonban, a feb­ruár 8-án névnapját ün­neplő Aranka mégsem azo­nosítható egészen ezzel a névvel. — JÓLSIKERÜLT könyv­bált rendezett a csépal földművesszövetkezet az ünnepi könyvhetek alkal­mából. Ezen mintegy 1500 forint értékű könyvet ad­tak eL HOL KEZDŐDIK A KÖLTŐ? Georges Brassens erről a kérdésről azt mondta: —* „Aki húszéves korában verseket ír, az húsz éves* De ha negyvenéves korá­ban ír verseket már való­színűleg költő* rr tóölö# TV# MOZI • SZÍNHÁZ MOZI: SZOLNOK Vörös Csillag: Mese a 12 találatról. Tisza: Hogy állunk, fiatal­ember. MÁV: Nemo kapitány. JÁSZBERÉNY Lehel; Szörnyetegek- KARCAG Déryné: A világ végéig. MEDOSZ: Don Carlos. KISÚJSZÁLLÁS Ady: Moszkvai séta. KUNHEGYES Szabadság: Amikor macska jön­KUNSZENTM AKTON Körös: Igen. MEZŐTÚR Béke: Méhkirálynő. Dózsa: Farkasok közt véd­telen. Szabadság: Férjhez menni tilos­TISZAFÜRED Tisza: A szeretet jogán. TÖRÖKSZETMIKLOS Dózsa; Vasszűz. rÜRKEVE Vörös Csillag: az ördög és a tízparancsolat. SZÍNHÁZ: A Szolnoki Szí é li got i Szin - ház este 7 órakor Nagyré­ven: Susmus, — Mezőtúron: Kis rókák­A MAGYAR RADIO SZOLNOKI STÚDIÓJÁNAK MŰSORA a 222 m-es középhullámon- Naponta: 18 órától 19 óráig­Száz piros rózsa... Operett­dalok. — Hétközben erről - arról- — Cigánydal-kettősök- - Utcák, terek, emberek. Ri­port. - Tabányi együttes műsorából. TELEVÍZIÓ: 9.30: TV Híradó. 9-40: Hor­váth Márton: „Vízivárosi nyár” I- Tv-játék- - 11.10: öltés, öltés után. Nyugatné­met kisfilm- — 13-15: Dukla Praha-Real Madrid labdarú­gó-mérkőzés. - 17.43: Hírek- 17.50: Falusi dolgokról- Elő­készületek a zárszámadásra­17-55: A Magyar Hirdető mű­sora. — 18.05: Ki mások mes­tere? Portréfilm. 18.15: Bu­dapest 33 km- Hogyan élnek ma az emberek a volt pusz­tán? 18.35: Napló- 18-45: Ma este Gerelyes Endre dedikál- 18.55: Esti mese. 19 05: Köz­vetítés a Madách Színház­ból. Tahi: Most majd elválik. Vígjáték 3 felvonásban. — A közvetítés szünetében: TV Híradó. — Napi jegyzetünk. Kb- 21.35: Egy kis könnyű­zene. Filmösszeállítás. 22-00, TV Híradó, 2. kiadás. 22.20: Szülők, nevelők egymás közt. i A zsebpénz SÜKET ÉDESANYÁK „MEGHALLJÁK” KISBABÁJUK SfRÁSÁT A londoni süketnémák intézetében különleges ké­szüléket szerkesztettek sü­ketnéma édesanyák részé­re. A „bébi-riadó” nevű készüléket a csecsemő ágya mellé kell helyezni, g a kisbaba sírásának akuszti­kai jelzéseit fényjelzések­ké alakítja át A fel-fel villanó izzólámpa figyel­mezteti az édesanyát, hogy kisbabája «fim kezdett. MINDEN FIATAL tanuljon traktort vezetni Üj mozgalmat indított ei a KISZ Baranyában, — amelynek jelszava: ..Trak­torvezetői jogosítványt minden falusi fiatal kezé­be!” A mozgalmat a KISZ megyei, illetve járási bi­zottságai mellett működő társadalmi mezőgazdasági osztályok szervezik. Irányí­tásukkal a falusi alapszer­vezetek tagjai a következő hetekben, hónapokban fel­keresnek minden fiatalt és megbeszélik a jogosítvány megszerzésének lehetőségét. ÖSELEFÁNT MARADVÁNYAI HAUTE GARONNE MEGYÉBEN Cazeres közelében egy homokbányában 75 cm hosszú őselefánt-állkapcsot találtak. Gabriel Mamiere régész és Norbert Caste rét barlangkutató mintegy négy méterrel a föld felszíne alatt találta meg a pliocén, vagy esetleg a pleisztocén korszakból származó ma­radványokat* „HAJÁTÜLTETÉS” A KOPASZSÁG MEGSZÜNTETÉSÉRE Az USA déli államainak 58. évi orvoskon gresszusá n dr. Kenneth Cummings, a Tulane egyetem bőrgyógyá­szati klinikusa előadást tartott arról, hogy a tu­domány mai állása szerint a kopaszság egyedüli ellen­szere a „hajátültetés”. Az eljárás lényege, hogy a fejbőr hátsó és oldalsó ré­széről, ahol még a kopasz, embereknek is majdnem mindig van hajuk, mikro- átültetéseket végeznek, — egyenként mintegy 15 haj­szál áttelepítésével: — A beszámoló szerint a be­avatkozás egyáltalán nem fájdalmas, helyi érzéstele­nítéssel végzik és az át­ültetett hajhagymák szinte minden esetben véglegesen meggyökeresednek és nor­málisan működnek* Köszönetnyilvánítás | Felejthetetlen fiam, test­vérünk, ifj- Szűcs Péter, I 1964- november 27-én 25. életévében elhunyt. Ez­úton mondunk köszönő- : tét a fájdalmunkban ősz jj tozó és a temetésen részt­vevő rokonoknak, isme­rősöknek, barátoknak. § A gyászoló Szűcs család, Mezőtúr. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Cladja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatói Fülemen Lajos Telefon Szerkesztőség: 20—93. 23—20. 20—69. Kiadóhivatal 20—94. Szerkesztőség és Kladóhlvai»** Szolnok l sz irodaház. Index-szám-- 25 068 A lapot eiónzetesDen és árusí­tásban a Szolnok megyei posta- nivatalok és fiókposták terjesz­tik. A lap etőflzetésl dija egy hóra 12.— Ft Előfizethető Pár- mely postahivatalnál és kézbe­sítőnél Szolnok megyei Nyomdaipart Vállaia' Felelő? vezető: MéaZárOS Sfwűvi

Next

/
Oldalképek
Tartalom