Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1964. november 4. Sporthírek A november 22 és 29 között Malmőben sorrakerülő asztalitenisz Európa-bajnokságon 22 ország vesz részt. A férfi-csapatversenyben 22, a nőiben 20 az indulók száma. Nagy mezőnyök szerepelnek az egyéni és páros számokban is, a végleges listát azonban még nem lehet megállapítani, mivel csaknem valamennyi ország több játékost nevezett, — mint amennyivel majd valóban rajthoz állj Mind a férfi, mind a női csapatokat 8—8 csoportba sorolták, s a lebonyolítás egészen újrendszerű lesz. A csoportgyőztesek továbbjutnak a két középdöntőbe, amelyet két négyes csoportban rendeznek, s a két győztes küzd az Európába jnoki címért; A magyar férfi csapat a holland és finn, a nőj a norvég és svájci válogatottal került egy csoportba. • Tel Avivban november 2—25 között rendezik meg a 16. sakkolimpiát. A háromhetes versenysorozatot a Nemzeti Színházban ünnepélyes keretek között hétfőn megnyitották 48 ország, közel háromszáz versenyzőjének részvételével; Az izraeli kormány és a Tel Aviv-i városi hatóságok képviselőinek üdvözlő beszédeire — F. Rogard, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke válaszolt. Az olimpiai fogadalmat négy nyelven — angolul, franciául. németül és oroszul — tették le a versenyzők, A sakkolimpián asztalhoz ülő csapatokat nyolc csoportba osztották. A csoportok első és második helyezettjei vesznek részt azután a 16-os döntőben, — amelynek győztese megkapja a FIDE aranyserle- gétj Az NDK-ban vendégszereplő Csepel férfi kosárlabda csapata 75:56 (37:27) pontarányban győzött Berlinben a TSC csapata ellen. a A/éftlafifit**t Tiszaföldvár a második helyen — a Cukorgyár a kiesőjelöltek között a megyei 1. osztályban Jászárokszállás — Szó- MÄV II- 1:0 (1:0), Jászárokszállás, 100 néző, vezette: Parádi. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó hazai együttes megrédemelten nyert— nemoda — Nagykunság—Jászkisér 5:1 (2:1), Kisújszállás, 200 néző, vezette: Ragó- Nagykunság: Egedi — Horváth, B. Nagy, Kárpáti — Dávid, Laskovics — Kiss, Sotus, Kecse, Kun, Vad. Jászkisér: Major — Kovács I-, Vas, Bende I- — Bende II., Kovács II. — Tűri, Nagy, Bokor, Földvári, Laki. Az első félidő kiegyenlített erők küzdelmét hozta. A második félidőben Kiss vezérletével szebbnél-szebb támadásokat intézett a Nagykunság csatársora a jászkiséri kapu ellen- Góllövő: Vad (2), Sotus, Kiss (2), illetve TűriJó: Kiss (a mezőny legjobbja), Kárpáti, Dávid, Kecse, B- Nagy, illetve: Bende I., Bende II., Földvári, Tűri.- füleki Mezőtúri Sp.—Szó. Honvéd 3:3 (1:0), Mezőtúr, 300 néző, vezette: Sándor. — Mezőtúr: Csepka — Gombás I., Kol- buaz, Fórizs — Herceg II-, Török — Tóth, Máté, Csete, Gombás II., Herczeg I- Szolnok: Elek — Keserű, Kovács, Palincsár — Baics, Jágerszki — Sárközi, Lévai, Tóth, Sütő, Somogyi. A hazaiak már az első percben megszerezték a vezetést Máté révén- Szünet után fokozódott az iram és Tóth kiegyenlített, majd Sütő szabadrúgásból a vezetést is megszerezte a vendégeknek 1:2. A hazaiakat nem törte le a gól és Herczeg I. kiegyenlített, majd Gombás A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntette a XVIII. Nyári Olimpiai Játékokon eredményesen szerepelt magyar sportolókat és szakvezetőket. A szolnokiak közül Boros Ottó, az aranyérmet nyert vízilabda csapat kapitánya a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. Kanizsa Tivadar az aranyérmes csapat H- a vezetést is megszerezte, 3:2. A vendégek a befejezés előtti percekben egyenlítettek Tóth révén. A helyzetei alapján a Spartacus győzelmet érdemelt VQlna. — Sárközit és Fórizst kiállította a játékvezető. Jó: Csete, Gombás I-, Török, Kolbusz, illetve Tóth, Bales, Sütő— sindel — Tőrökszentmiklós — Kunszentmártoni VM 2:0 (2:0), Tőrökszentmiklós, 200 néző, vezette: Vasas. (Szegedről). Tőrökszentmiklós: Fórizs — Polyik, Vízi, Szedlák - Ko- sik, Márton -- Kenyeres, Muszka, Szakái, Orbán, Te- kes. Ksztmárton: Szabó K.- Tálas, Oláh, Bíró - Csornán, Mészáros, Lazúr, Imrei, Szabó I., B. Tóth, Káes- falvi. A törökszentmiklósiak lelkes játékukkal rászolgáltak a győzelemre- A 2. percben Muszka, a 18- percben Kenyeres volt a gólszerző. Jó: Fórizs, Vizi, Márton, Muszka, ill. Mészáros, Imrei, Oláh. — n- — Jászapáti—Kisújszállás OK), Jászapáti. A jászapátiak támadtak többet, azonban a gólhelyzeteiket nem tudták kihasználni, sőt egy 11-est is kihagytak, — borbás — Karcag — Kunhegyes 3:0 (3:0), Karcag, 200 néző, vezette: Szőlősi (Debrecenből). Karcag: Szilágyi — Pékár, Székely, Győrfi — Szabados, Nyitrai — dr. Jancső, Kovács Cs-, Radványi, Kovács J-, Kovács L. Kunhegyes: Nyúl — Lipták, Boda, Lukács - Nádas, Csapó — Szabó II., Szabó IV-, Szokolai, Szabó L, Szabó IIL nikum együttese 14:4 arányban legyőzte Meggyesegyháza csapatát és változatlanul a bajnokság élén áll. A megyei sakkcsapat bajnokságban a Törökszentmiklósi Fáklya-MEDOSZ 4,5:3,5 arányban legyőzte Kisújszállás együttesétA mérkőzés első felében Karcag a gólhelyzetek sorozatát teremtette, s akár több gólt is lőhetett volna- A második félidőben kiegyenlített lett a játék, kevés gólhelyzettelGóllövő: Kovács J., Radványi, Kovács Cs. Jó: Pékár, Székely, Szabados, Radványi, IH. Lukács, Nádas, Szabó IV— szőlősi — Olajbányász—J ász jákóhalma 3:0 (2:0), Szolnok, 50 néző, Tisza-iiget, vezette: Szávó. Olajbányász: Balázs — Törő- csik, Bányai, Tapasztó — Papp, Fehérvári — Serege, Szabó, Auguszt, Homonnai, Kovács: Jákóhalma: Nagy I. — Nagy II., Kovács, László — Nagy III., Koncsik I- Koncsik II., Kozmóczki, Lukácsi, Révíi, Buda. A végig nagy fölényben játszó Olajbányász megérdemelten nyerte a mérkőzést- A vendégcsapatot csak sportszerű játéka dicséri. Góllövő: Szabó, Serege, Homonnai. Jó: Balázs és az egész csatársor, ill. Kovács, Révfi, Koncsik I-, Kozmóczki. — szántó — Tiszaföldvár — Szó- Cukorgyár 3:1 (1:0), Tiszaföldvár, 2n Vző, — vezette: Gáspár (Békéscsabáról). Tiszaföldvár: Tóth — Gazsó, Kovács, Kiss — Bállá, Kávási — Molnár, György, Makai, Bóka, Bíró I. Cukorgyár: Kóródi — Dancsik, Szabó, Kovács — Kolláth, Germán — U- Szabó, Csák, Márton, Három, Sokvári. Edző: Csabai János. Erős Iramú, színvonalas mérkőzésen a gólratörőbb Tiszaföldvár megérdemelten győzött a jól játszó Cukorgyár ellen. Góllövő: Bíró I-, Makai, Kávási, ill. Három- Jó: Gazsó, Kiss, Makai, Bóka, Bíró I- , ill. Kovács, Kolláth, Germán és Három. — verbuk .íi .i- ’Hí; ' •‘•VL-v Szo. MTE II—Jb. Lehel H- 8:1A bajnokság állása 1. Szó. Kil. 26 21 3 2 94:23 45 2. Tföldyár 26 13 9 4 37:19 35 3- Km. VM 26 13 9 4 39:24 35 4- Khegyes 25 12 6 7 31:25 30 5. Szo-Olaj. 27 9 11 7 44:33 29 6- Járpksz- 26 12 5 9 49:43 29 7- Kszállás 26 10 7 9 40:42 27 8. Mezőtúr 27 10 6 11 45:44 26 9. Karcag 25 9 6 10 41:45 24 10. Nkunság 27 9 5 13 44:48 23 II. Tmiklós 26 6 9 11 39:51 21 12. Jákóhal. 25 7 7 11 28:41 21 13- Szo Cuk. 26 8 414 31:44 20 14- Jászapáti 26 4 715 25:67 15 15. Jászkisér 27 3 4 20 29:64 10 MÁV II. 32 26 3 3 123:22 55 MTE II. 31 22 3 6 91:31 47 Leh. II. 30 8 6 16 46:68 22 Az ifjúsági bajnokság állása 1. MÁV 32 26 51 114:15 57 2. MTE 32 26 1 5 133:29 53 3. Lehel 30 22 4 4 87:22 48 4. Karcag 31 20 6 5100:31 46 5. Tföldvár 32 19 5 8 59:24 43 6- Jákóhal. 31 17 4 10 58:36 38 7- Kszállás 32 13 7 12 48:40 33 8- Szo Cuk. 31 13 7 11 46:41 33 9. ITSK 31 12 6 13 42:37 30 10. Khegyes 30 12 4 14 48:53 28 II- Kmárton 31 10 4 17 51:80 24 12. Tmiklós 32 11 2 19 16:84 24 13. Szo-Olaj. 31 7 6 18 35:70 20 14. Nkunság 31 4 11 16 35:85 19 15- Jászapáti 30 7 5 18 36:136 19 16- Mezőtúr 31 6 5 20 12:79 17 17- Jászkisér 30 6 3 21 32:111 15 18- Jároksz- 31 4 6 21 19:69 14 Kitüntették az eredményesen szerepelt olimpikonjainkat. Képünkön: A kitüntetés után Kádár János elvtárs beszélget dr. Török Ferenc olimpiai bajnokkal tagja pedig a Magyar Népköztársasági Sport Érdemérem arany fokozata kitüntetést kaptaA kitüntetéseket Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács elnökhelyettese adta át- A parlamentben megtartott fogadáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is és elbeszélgetett a kitüntetett versenyzőkkel, az olimpia eseményeiről, érdekességeiről• A megyei asztalitenisz bajnokságban a Mezőtúri Techkeresse fel bizalommal; az Abádszalóki Vegyesipari KTSZ javító részlegét: Gorkij u. 12, Minőségi munkát végzünk! Órája, ha elromlik íizennégyéves magyar* bajnoknő sikere Londonban Kedden délelőtt az Üllői úti sporttelep edzőpályáján utolsó edzését tartotta a Wiener SC elleni VVK mérkőzés előtt a Ferencváros labdarúgó együttese. Az edző szemmel láthatólag elégedett volt a mozgással s közölte a Népstadionban pályára lépő együttest. Eszerint Kökény lesz a jobbszélső. A zöld-fehérék a következő összeállításban játszanak a szerdai kupamérkőzésen: Géczi — Novák, Mátrai, Dalnoki — Vilezsál, Pere- csi — Kökény, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. * A fiatal ökölvívók hagyományos Énekes István emlékversenyét szerdától vasárnapig bezárólag rendezik meg a sportcsarnokban. A küzdelmek iránti nagy érdeklődésre bizonyíték, hogy 253 nevezés érkezett, 113 fővárosi és 140 vidék) versenyzőtől. Londonban hétfőn befejeződött a Richmond kupa nemzetközi műkorcsolyázó verseny, amelyen szép magyar siker született: Almássy Zsuzsi, a H éves magyar bajnoknő megnyerte az értékes trófeát. — Ez a kétnapos viadal volt egyébként az 1964/65. évi nemzetközi versenyek idény- nyitója, melyet a VB, valamint az EB után a legnagyobb versenyként tartják nyilván. Almássy Zsuzsi, aki hosszabb idő óta az angol fővárosban folytatja felkészülését a szezonra, máris jó formában van. Ezt bizonyítja, hogy míg a kötelező gyakorlatok után 497-8 ponttal a harmadik helyen volt, szabadon választott műsorával felülmúlta mind a 20 ellenfelét és 960.3 ponttal megszerezte a győzelmet. A második helyen a nyugatnémet Úschi Kaschier végzett 956.5 ponttal, míg harmadik az angol Patricia Dodd lett 935.7 ponttal. (MTI) apróhirdetések} ÁLLAS TELI időszakra Iu- komobil kazánjainkhoz. 1 db gőz- mozdonvhoz vizsgázott fűtőket keresünk. Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Állami Épí- tőipari Vállalat Gépészete. Szolnok. Beloiannisz u. 14/a< II. e. 25. FÉRFI segédmunkásokat — fatelepi munkára azonnali belépéssel felvesz az ÉRDÉRT Vállalat telepe. Szolnok. Körösi út- ____ \ TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Városi ranács Végrehajtó Uizottsága pályázást hirdet az 1594 culesszámú osztálv- ,-ezetÓ főmérnöki másra- Pályázhatlak: építész vagy általános mérnöki iklevéllel rendelkezők- Az állam- gazgatási avakor- attal rendelkezők älÖnvben részesüllek. Fizetés a 116/ I960- Mü.M. sz- utasítás alapién az eltöltött gyakorlati ivektől függően. — Másfélszobás összkomfortos főbérleti akás biztosítva. A pályázatokat személyesen vagy írásban, inéletralzzal. — az addigi működés negielölésével a /árosi tanács yée- -ehaitó bizottsága- ioz kell benvúita- li. — Erkölcsi bízórvzTi+Trártv críilrcétyPS. MEGBÍZHATÓ segédmunkásokat lakáskarbantartási munkákhoz felveszünk- Ingatlankezelő Vállalat- Szolnok. Kossuth tér 5AZ ALATTYÄN1 községi tanács vb pénzügyi előadói állás betöltésére felvételt hirdet- Jelentkezhetnek azon férfiak, akik középiskolai érettségi vizsgával rendelkeznek. Fizetés az 1734-es kulcsszám szerint- — Felvétel esetén útiköltséget térítünk. SZOLNOK Városi Tanács VB Házilagos Építő Csoportja. Szolnok- Kossuth tér 9. mélyépítő technikust keres felvételre. HEGESZTŐ szakmunkásokat keresünk fei feletti hegesztésre- Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat gépészete. Szolnok. Beloiannisz u- 14/a- II. em. 25. Gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. húsipari szakmunkásokat és segédmunkásokat — vesz fel a Szolnok megyei Húsipari Vállalat azonnali belépéssel- Szolno- klak előnyben. KOZMETIKAI reszort vezetésére — szakembert felveszünk. Érdeklődni lehet: Szolnoki Ve- gvinagvker. Vállalat. Szolnok. Vöröshadsereg u. 32. Telefon: 13-73. MEGYEI TBC Szanatórium. Űjszász — felvételre keres — könyvelőt, közgazdasági technikumi végzettséggel és lehetőleg gyakorlattal- — Jelentkezés személyesen az intézet főkönyvelőjénél. AKÉTPÓI Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet felvételre keres fe- iöeulyásokat. La kás a munkahelytől 800 m távolságban biztosítva van. Fizetés megegyezés szerint* Útiköltséget felvétel esetén térítünk7. sz- Autóközlekedési Vállalat törökszentmiklósi telephelyre vontatóvezetőket vesz fel. Jelentkezni lehet: a Szolnoki Üzemegvi ségnél — (Szolnok, József Attila u- 9i< szám) Bérelszámolásban jártas közgazdasági technikumi végzettségű dolgozót keres a szolnoki Patyolat Vállalat. ADÁSVÉTEL hujimii aim sí— VASVÄZAS szalag- fűrész — motorral együtt eladó. Mezőtúr. Wesselényi u- 10. számGARNITÚRÁK. 1 és 2 személyes fotelágyak I/a kivitelben. garanciával, kedvező fizetéssel. Budapest. VI. kér. Nagymező u- 41. sz. Gyarmati. INGATLAN CSALÁDI ház. 400 négyszögöl telekkel eladó. Martfű. Petőfi u- 5. szOlvassa. terjessze a NÉPLAP-o! A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—45 éve* korig mélyszinti bányamunkára. * Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfeon- tartók évente 64 q-a ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: rendezett munkakör)w két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászat! Tröszt Munkaügyi Osztályán