Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-13 / 266. szám
1W4, november 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Gondok, tervek c<J\f művelődési ház ciciébe et Bizonytalanság a megyei Népművelési Tasiáosadé kerll Visszapillantás Megyénk legnagyobb, legjobban felszerelt művelődési háza a martfűi. E jelentős ipari településen a pezsgő, színvonalas kulturális élet minden tárgyi feltétele biztosított. E nagyszerű lehetőségek ellenére mégsem beszélhettünk egyértelműen hasznos kulturális munkáról; Mi gátolta ennek a munkának a fejlődését? A művelődési ház vezetését kellő hozzá nem értés jellemezte, elsősorban Lipp József igazgató részéről. Hosz- szú évekig a felettes szervek elnéző, mindent tudomásul vevő magatartása alapján Lipp József nem egészen jogtalanul azt hihette, hogy elégedettek munkájával; Ez egyik magyarázata, hogy kedvezőtlen közhangulat alakult ki a művelődési ház körül, az emberek inkább otthon maradtak és megpróbálták kulturális igényeiket a lakásuk falai között kielégíteni, mintsem rendszeres látogatói legyenek. A régi igazgatót, Lipp Józsefet október 15-i hatály- lyai leváltottál: állásából; Az igazgatói személycsere azonban nem oldhat meg minden problémát, de ríméljük, hogy ezzel a cserével változás áll majd be a művelődési ház életében. Rázós fabula rasa Sajnos, Tóth József, az új igazgató, a szó szoros értelmében máról holnapra, az intézmény gyakorlati életét nem ismerve, vette át hivatalát. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni ezt a tényt, hogy a jövőben biztosabban lehessen tájékozódni a felelősség kérdéseiben. Nem kellett volna tabula rasával indulni, különösen nem ilyennel; Az új igazgató nemcsak, hogy nem ismeri a helyzetet, de meglepetések is érik; Például, hogy a biológiai szakkör egyben kémiai is, és hogy gyermekfoglalkoztatás címén valami óvodások mű- sora-félét terveztek... Kicsit rázós ez a tabula rasa; Szomorú leltár Talán segítségére lehetünk az új igazgatónak, ha ezúttal mi is megpróbáljuk felmérni örökségét, a művelődési ház jelenlegi helyzetét Ne induljunk ki abból a statisztikai adatból, mely szerint a művelődési házban tíz ismeretterjesztő szakkör működik eredményesen, hiszen ebben benne vannak az MHS klub önálló foglalkozásai is. Induljunk ki pusztán csak abból, amit magunk is láttunk, tapasztaltunk. A művelődési házban működik a mozi, ez bármilyen hasznos is, nem tekinthető aktív népművelési tevékenységnek, arra azonban megfelelő eszköz, hogy beszoktassa az embereket. Akik már bent vannak, azoknak az érdeklődési körét sokkal könnyebb megragadni. Az intézmény könyvtára megfelelően látogatott, most már a könyvtári munka színvonalasságának emelésére kell törekedniük, és hogy valóban megteljen a könyvtár impozáns olvasóterme. Legyen ez a hely az ismeretek gyarapításának, a tanulásnak is az otthona. Nem látjuk különösebb értelmét annak, hogy külön tanulószobákat tartsanak fent, hiszen erre a legmegfelelőbb hely éppen a könyvtár olvasóterme. A működő művészeti csoportok — a tánccsoport, a nem régen alakult női madrigál kórus, a férfi kórus és elsősorban a színjátszócsoport kebelében működő versbarátok köre — már valóban értek el eredményeket, a továbbiakban a belső munka tartalmasabbá tételére kell törekedni. Ugyanez vonatkozik az ismeretterjesztésre is. Ügy gondoljuk, hogy például a munkásakadémiák tématervei sürgős revízióra szorulnak, csak megfelelő tematikával, megfelelő előadókkal érhetnek el eredményt. A tárgyi adottságok szinte kínálják a változatos klubélet lehetőségét. Hosz- szas vita árán jelenleg már létezik ifjúsági klub és a műszaki klub is megalakult, a lehetőségek azonban ennél sokkal nagyobbak; Nem kis gond tartalmas klubélettel megtölteni a a művelődési ház erre alkalmas helyiségeit, ezért máról holnapra csodát nem várunk, de ez nem is elérhetetlen vágyálom; Nyílt beszéd, bizalom Résztvettünk az első megbeszélésen, melyet köz. vetlen munkatársaival tartott az új igazgató. Kijelentette, hogy segítségükkel, véleményük figyelem- bevételével akarja vezetni a kultúrházat. Felhívta a figyelmet a tisztaságra, s Ez a hangverseny is igényes műsorral örvendeztette meg a hallgatóságot. A budapesti MÁV szimfó- nikusok együttese országjáró zenekar, és mint ilyen felbecsülhetetlen kulturális feladatot tölt be. Ez a fokozott igénybevétel nagy megterhelést jelent a zenekarnak. Mindezt előrebo- csáitva, a velük szemben támasztott művészi igényt nem lehet és nem szabad lejjebb szállítani. A közönség, mely egy művészi produkciót meghallgat, nem veheti figyelembe az esetleges külső körülményeket, amelyek műélvezetét megzavarják. A műsort nyitó Bach mű, a III. Brandenburgi verseny meglehetősen hanyag, kidolgozatlan előadásban került a közönség élé. Tisztátalan intonálás, nem egységes hangzáskép, egyes hangszercsoportok bizonytalan belépése mind a művel való birkózás jeleit mutatták. A második szám Mozart: Symphonie comcer- taníe-ja zenekarilag már sokkal szerencsésebb volt. A két kitűnő szólista művész: Kocsis Albert és Lukács Pál pedig az önfeledt és tiszta muzsikálás örömét nyújtotta a hallgatóságnak. Kettejük játéka — bizonyos vérmérsékleti különbözőség ellenére — szépen egészítette ld egymást és valóban előadták, nemcsak eljátszották a művet. Ez a vezénylő Erdélyi Miklós érdeme is, akinek máris kifogásolta, hogy az előcsarnokban eldobott cigarettavégek láthatók. Nem baj az sem, hogy egy ideig most kevesebben látogatják a kultúrházat; ne akarjuk ide betereln; az embereket; az a fontos, hogy kultúr- emberként jöjjenek és kul- túremberként távozzanak. A tanulásról szólva kijelentette: nem elég, ha az intézmény vezetői a tanulás fontosságát hangoztatják, maguk is tanuljanak. Az új igazgató nyílt beszéde megnyerte a munkatársak bizalmát — minden, ki hozzászólt és fontos problémák kerültek megbeszélésre. A bizalom légkörében felszínre kerülte!: eddig meg nem oldott, de könnyen megoldható kérdések, mint például diavetítő vásárlása a gyermekfoglalkoztató szakkör részére, vagy külön helyiség az irodalmi színpadinak. Szeretnénk, ha a szak- szervezeti bizottság — a múlt tapasztalataiból okulva — a jövőben konkrétabb segítséget adna e fontos intézmény igazgatójának és hathatósabban ellenőrizné munkáját Kultúrált környezetben magasabb szintű kultúrát — ezt várjuk, hogy megteremtse a martfűi művelődési ház új igazgatója. Természetesen ehhez az irányító szervek és a társadalmi vezetőség segítsége, a közvetlen munkatársak és a társadalmi aktívahálózat jó együttműködése is szükséges. Ki. L.—It. G. szívügye Mozart zenéje. A hangversenyt Haydn úgynevezett Londoni szimfóniája zárta. Ez a mű a nagy osztrák mester késői korszakából való és itt is lemérhető milyen helytelen általánosítás a „kedélyes”, „copfos” Haydn „papá”-ról beszélni. Ez a zene se nem „copfos”, se nem „kedélyes”, hanem tele van indulatokkal, tépelődéssel, küzdelemmel és — csak a legnagyobba kra jellemző humorral. Ezenfelül pedig sem technikailag — a zenekar számára — sem megformálásban a karmester számára nem tartozik a könnyű feladatok közé. A szimfónia előadása — egy-két bizonytalanságot leszámítva — életteli és meggyőző vcdt. A zenekar láthatóan nagy kedvvel muzsikált, külön ki kell emelni a fafúvósok szép játékét. Mindent egybevetve értékes hangverseny volt, amelyből ugyan nem hiányzott az árnyék, de a fény sem. Boros Attila Bedolgozó varrónőket, norvég kesztyfikészítőket és horgolókat AZONNAL FELVESZ a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet, Szolnok. Magyar utca 14. Szolnok megyeiek jelentkezzenek. Az Országos Filharmóniád, bérleti hangversenye a Szigligeti Színházban — Olyan hírek terjedtek el, mintha a Tanácsadó megszűnt volna. Igaz ez? — Az igaz, hogy ilyen hírek vannak a megyében, de nem szűnt meg — mondja Borhy Tibor, a megyei Népművelési Tanácsadó módszertani főelőadója. — Kezdjük azon, hogy az intézmény teljes nevéhez az is hozzátartozik: Film- és Szemléltető tár. S ez utóbbi létszáma és tevékenysége változatlan maradt. Az elmúlt szezonban körülbelül 4—5 ezer filmet kölcsönöztünk; Igaz, hogy a filmkölcsönzés változatlanul tovább folytatódott, a Tanácsadó három munkatársa közül azonban néhány hónapja megvált az intézménytől a vezető és a továbbképzési előadó. Helyükre nem került senki; Mint megtudjuk, a módszertani főelőadó esetenként kap feladatokat a felettes szervtől, a megyei tanács művelődésügyi osztályától. Most például azt vizsgálja, hogy a népművelés különböző ágaiban, hogyan érvényesülnek a politikai és világnézeti felvilágosító munka szempontjai. A művészeti csoportokkal és szakkörökkel közvetlenül a szakelőadók foglalkoznak. Minden egyéb feladat a művelődésügyi osztályra, illetve a népművelési csoportra hárul; Elek Lajos, a népművelési csoport vezetője is megerősíti, hogy a hiányzó munkaerők feladatait ő és munkatársai végzik. Mutatja a szakreferensek jelentéseit Fotó-, színjátszó-, ének- és zene-, tánc-, és báb-, összesen öt szakreferens működik. Ezeket most innen irányítják. Az új műsortanácsadót is a népművelési csoport adja ki a művelődési házak részére; De miért kellett ez a felfordulás? Erre azt a választ kapjuk, hogy terv szerint az idén létre kellett volna hozni a megyei művelődési házat, amely a Tanácsadó feladatait is ellátja. Vagyis a Tanácsadó, mint külön szervezet megszűnik. Ezért nem akarták a létszámot feltölteni; De a megyei művelődési házat még nem sikerült létrehozni. Mi lesz addig? A népművelési csoport meddig végzi maga ezt a munkát, melyet csak irányítania kellene? Ha egy szer elhatározták a mea ^yVéfxUtfx&tm Kisújszállási Háziipari Szövetkezet felvesz hedotyoző varrónőket. és kesztyűké fő két Jelentkezés: Klsúj- ' szállás, Kálvin u. 8. gyei művelődési ház léte- pontja bizonytalan, miért sítését, miért vajúdik hó- nem rendezik a Tanácsadó napok óta ez az ügy? Ha személyi ügyeit? pedig a megvalósítás idő- L. L. { apWó^hTrdJtésJx^ ÁLLAS Árurevizori beosztásra eev férfi munkaerőt. továbbá egv férfi segédmunkást alkalmazunk. Ve- gvianvaa szolnoki lerakata. Vöröshadsereg u. 32. Telefon: 13-73. A Göngvölegcllátó Vállalat s z a j o 1 i üzemegysége azonnal felvesz egy adminisztratív gyakorlattal rendelkező gépírót. Jelentkezés hétköznapokon 8 órától 14 óráig Szaluiban a — vasútállomással szemben. A H É K 1 Állami Gazdaság azonnali belépéssel felvesz központi iavító műhelyébe iárművilla- mossági. esztergályos és szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés a gazdaság martfűi központi á- ban- — Útiköltséget csak felvétel esetén térítA SZOLNOK l. sz. postahivatal kézbesítőket vesz fel — azonnali belépéssel- Jelentkezni lehet a hivatal főnöki irodájában. GYÁR és Gépszerelő Vállalat keres vidéki szerelési területeire lakatos- hegesztő csőszerelő, kovács szak- és segédmunkásokat- — ózdi, tiszaszederké- nvi. kazincbarcikai, diósgyőri almásfü- zitői, dunaúivárosi munkahelyeire Jelentkezés: Budapest, VI-; Paulav Ede utca 52, személyzeti osztálv. - Munkásszállás van- Jelentkezés írásban vagv személyesen. A H É K 1 Állami Gazdaság ácsokat, asztalos és kőművesek mellé segítő munkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a gazdaság központi irodájában. Martfűn. FÉRFI segédmunkásokat — fatelepi munkára azonnali belépéssel felvesz az ÉRDÉRT Vállalat telepe Szolnok Körösi út. KARCAG kórház építkezésére vizsgázott lokomobil gőzkazán fűtőket keres (nyugdíjasok is lehetnek) az ÉM. Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat karcagi építésvezetősége, Karcag, kórház építkezés. INGATLAN TISZAROFFON - Dózsa György út 4 a sz. alatt 1800-as gyümölcsös, ház és melléképület eladó. GÉPJÁRMŰ 7500 km-t futott fekete Pannónia és 200 literes Hidrofor, tartozékokkal együtt eladó- Tóth Sándor, Kunhegyes. Árpád körút 103EGYÉB A PAPÍR Nagykereskedelmi Vállalat szolnoki lerakata november 23-től december 3-ig éwégl leltárt tart. Ez alatt az idő alatt az áru kiszállítás szünetel. FIGYELEM! A GYEREKEK ÖRÖMÉRE ISMÉT ÚTRA KÉSZ A „TEMPÓ” KSZ TÉLAPÓJA. - MAR MOST KÉRJEN ELŐJEGYZÉST: - „TEMP Ó’t KSZ 24-60. A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—43 éves korig mélyszinti bányamunkára. * Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nós és családfenntartók évente 64 q-a ahydrált szenet kapnak térítés nélkül, útiköltséget felvétel esetén megtérítünk. Felvételhez szükséges: rendezett munkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szén- bányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. Egészítse ki téli ruhatárát Lánykák részére — mintás és sima szövetből készült télikabátok — Dasztell színekben, műszőrme díszítéssel is: 5—12 éves korig 420 00-600 00 Ft-Ig 13—16 éves korig * 530.00-760-00 Ft-ie öltöny- és kosztümszövet 250.00-600-00 Ft-ig Gyanúi kalap 49 00- 80 00 Ft-ig Műszál sál 38 00- 44.00 Ft-i* Női svájci nadrág 22-90- 4210 Ft-ig 4 termelőszövetkezetek • vagyonblz a FAGYBIZTOSITAST kiegészítéseként legkésőbb november 30-ig köthetik meg. Minthogy a fagy már ennél az időpontnál korábban termelőszövetkezetek érdeke, hogy a fagybiztosítást mielőbb megkössek. is okozhat károkat, a