Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
1M4í november 4, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A munka az alapszervezet egészére vár Taggyűlés az építőipari vállalatnál Az ÉM Szolnok megyei Építőipari Vállalat párt- alapszervezetei közül az egyes ^ főépítésvezetőségnél tartották meg először a vezetőség újjáválasztó taggyűlést. S ha ebben a sorrendiségben volt olyan szándék, hogy a többi alapszervezet taggyűléseihez ez adjon konkrét tapasztalatokat, az is szerencsés elgondolás volt. Külön érdeme a vezetőség beszámolójának, hogy nem kapkodott különböző kül- és általános belpolitikai kérdésekbe, hanem mondanivalóján azt a gondolatot, hogy az újonnan választott vezetőségre sok fontos feladat megoldása vár. Rendkívül sok múlik a mi gazdasági egységünk munkásain — hagsúlyozta a beszámoló. — Sokat tehetnek Szolnok építéséért, a lakásgondok enyhítéséért, az új üzemi létesítmények mielőbbi termeléséért, üzemeltetéséért. A beszámoló számot adott arról is, hogy az 1963-as évet eredményesen zárta a főépítésvezetőség. Termelési tervüket 107,9 százalékra teljesítették. — Ugyanakkor nem hunyt szemet a vezetőség az olyan elmaradások, hibák felett, amelyekből károk keletkeztek. Megállapította, hogy a minőségi hibákat főleg a felületi munkákban követik el. A vakolásnál a padló burkolásánál, a vízvezeték, villany, fűtés szerelésénél kellene sokkal több figyelemmel, gondossággal dolgozni. A művezetők sem elég igényesek s egyre inkább megelégszenek azzal, hogy átadják a létesítményeket a beruházóknak. — Ezért van az, hogy hónapok múltán új és új szavatossági munkát kell elvégezni. Figyelmeztető adat például az, hogy a Varró építésvezetőségtől az utóbbi hónapokban átlag huszonhét ember a szavatossági munkákon dolgozott. Ez hihetetlenül sok erőt elvon az újabb tervfeladatok teljesítésétől. Éppen ezért a vezetőség a határozati javaslatba foglalta: hatékonyabbá kell tenni a művezetők ellenőrző munkáját, a párttagság pedig segítse, támogassa ebben munkahelyén a művezetőket A vezetőség szinte minden építkezés problémáját külön-külön is elemezte. Ugyanakkor azonos jellegű gondjaikat is összefoglalta. A taggyűlésen is vita volt például arról, hogy az újonnan létesített beton- üzem nagyon sok anyagot ment meg a pusztulástól. Mégis, többen kitartóan tiltakoznak az ellen, hogy egy helyen történjen a betonkeverés. Többen csak a megszokottért, az új ellen hadakoznak. Mások viszont elfogadnák ezt az új megoldást, ha az anyag továbbítás így is pontos, zavartalan lenne. De amit az anyagtakarékosságon nyernek, azt elvesztik munkaidőben, ha fél órákat, órákat kell várni a betonra. Az alapszervezet kommunistái utat biztosítva az újnak, a jónak, a hasznosnak, támogatták a betonüzem üzemeltetését. Ugyanakkor egyértelműen felléptek az emberi nemtörődömségből fakadó hibák, késedelmek ellen. A munkavédelemről, a tanulás elengedhetetlensé- géről, a pártépítési feladatokról szintén körültekintően tanácskozott a taggyűlés. A hozzászólók bírálták is a vezetőséget. Kecskés Albert például azért, mert egy évvél ezelőtt szorgalmazták a munkahelyek közötti versenyt, de eredményeikre már nem voltak kíváncsiak. Simon Mihály azért, mert másfél éve dolgoznak a MÁV kórház építésén, de azóta sincs ott megfelelő öltöző, mosdó. A pártvezetőségnek jobban kellett volna szorgalmazni, hogy ilyen gondok ne akadályozzák a munkát. Ezen a taggyűlésen a vezetőségnek érdeme volt az, hogy őszintén feltárta a hibákat, s mérlegelte azt is, ezekért ki, mennyiben felelős, ki mivel tehetett volna még többet. A hozzászólók érdeme ennél annyival több, hogy hangsúlyozták: bármilyen vezetőséget választanának is, a munka nem arra a néhány választott emberre, hanem az alapszervezet egészére vár. Párttagságnak és vezetőségnek együttesen kell végrehajtani mindazt, amit egy-egy alkalommal helyeselnek és megvalósítását elhatározták. A végrehajtásnak ez elmaradhatatlan biztosítéka. 7 iirfósrt gazdák tanítója az Államvizsga előtti gyakorlatot töltötte Kisújszálláson. Egy évvel később pedig a Dózsa Tsz agronómusaként ismerkedett saját gazdaságuk és a város többi termelőszövetkezetének életével. Akkor, 1958-ban történt, hogy a Kinizsi Tsz-ben ezüstkalászos tanfolyamot szerveztek, s a képzett fiatal szakembert kérték meg vezetőnek. Vállalta. S most is büszkén gondol arra, hogy tizenhét hallgatója eredményesen vizsgázott. Aztán a többiek is, vagy másfélszázan. Mert a Kinizsi gazdái után a Búzakalász és a Dózsa Tsz-belie- ket tanítgatta a szántóföldi növénytermesztés, a szarvasmarhetenyésztés és az öntözés tudományára. A pihenésből, a szabadidejéből feláldozott órákért kárpótolta, hogy az üzemegységvezetők és brigádvezetők mellett a gazdák közül is sokan megszerezték a szakmunkás-bizonyítványt. A Dózsa Tsz-ben ugyanis a két éves ezüstkalászos tanfolyamot követte a szakosító. Ennek eredményeként a növénytermesztők, szarvasmarhatenyésztők és az öntözést végzők között tízzel, hússzal szaporodott a szakmunkások száma. Cs. ismerik, megértik az új jelentőségét. S maguk is kutatják, keresik mit, hogyan lehetne jobban eredményesebben végezni. Ezért nagy jelentőségű, hogy már ötödik hónapja működnek a szakkörök. Számszerint három: növénytermesztési, amelyet Rapi István főagronómus vezet; az állattenyésztőket Kovács István főállattenyésztő oktatja; a gépesítés dolgozóit pedig Kiss János műszaki vezető. A csúcsmunkák idején kéthetenként, máskor hetenként összejönnek a szakkör tagjai előadást hallgatni, szakmai és gyakorlati dolgokat megvitatni. BORY MIKLÓS, a szakkör vezetője. Lelkes, jó munkáját bizonyítja, hogy a többezer holdas gazdaság vezetése mellett is jut ideje a szakköri foglalkozások segítésére, ellenőrzésére. Szavak helyet tettei igazolják, hogy szívügye a szövetkezeti gazdák szakképzése. A Dózsa Tsz tagjai nemcsak elnökükként, hanem tanítójukként is tisztelhetik. M. K. A nyugdíjas szakemberek újabb lehetőségei A műszaki dolgozók és szakmunkások legtöbbje alkotó, cselekvő készsége teljében éri el a nyugdíjas korhatárt. Közülük sokan éppen ezért sérelmezik, hogy nyugdíjaztatásuk után nem volt elég lehetőségük többévtizedes szakmai tapasztalataik hasznosítására. Pedig ez nemcsak nekik lett volna hasznos, hanem a népgazdaságnak is. A korábbiakban a nyugdíjasok részére külön keresetként engedélyezett 500 Ft-on felül, korlátozás nélkül csupán az újítási, s találmányi díjat fizethették kd. Ha azonban az újítások vagy találmányok kivitelezésében vettek részt, az ezért járó munkadíj összege nem haladhatta meg az 500 Ft-ot. Ennek következtében éppen olyan területen nem használhatták fel a nyugdíjas szakemberek segítségét, ahol tudásukra, tapasztalatukra a legnagyobb szükség lett volna. Az MTESZ tagegyesületeiben és a különböző szak- szervezeti műszaki bizottságokban tevékenykedő nyugdíjas újítók már jóideje szorgalmaztak a különböző fórumokon a korlátozás feloldását. Most a nyugdíjas szakemberek sok tízezres tábora örömmel veheti tudomásul, hogy észrevételeiket ás javaslataikat az illetékesek is figyelembe vették. A SZOT Társadalombiztosítási Főosztály nemrég új ügyviteli utasítást adott ki a nyugdíjjogszabályok végrehajtására: Az utasítás szerint — az 500 Ft-os engedélyezett különkeresetnél ezután figyelmen kívül hagyják nemcsak az újítási és feltaláló díjakat, hanem a tervezői, szerkesztői és kivitelezői munkadíjakat is: Az új rendelkezés egyértelműen kimondja — és ez nagyon lényeges az újítómozgalom fejlődése szempontjából —. hogy a közreműködői és tapasztalatcsere díjat is korlátozás nélkül ki lehet fizetni. Hogy ezt mit jelenthet a népgazdaság számára, elegendő utalni arra: az elmúlt esztendőben a vállalatoknál mintegy 44 ezer tapasztalatcsere-javaslat várt elbírálásra. A nagyszámú javaslatnak azonban csak 20 százalékát fogadták el kísérletre, illetve megvalósításra, 65 százalékát elutasították, 15 százaléka pedig elbírálatlan maradt. A rossz „hatásfok” főként azzal magyarázható, hogy a vállalatoknak nem állt rendelkezésükre elegendő szakember a javaslatok gyakorlati kivitelezésére. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy — megfelelő díjazás mellett — nyugdíjasokat is bevonhassanak ebbe a munkába. A rendelkezés tehát a nyugdíjas szakemberek további alkotó munkájának újabb lehetőségeit nyitotta meg. Most a vállalatok műszaki, gazdasági és mozgalmi vezetőin múlik, miként tudják hasznosítani az ő szakmai ismereteik gazdag tárházát: Népfront titkárok mondják: / Érdemes voll eljönni a kéthetes tanfolyamra Nagy Kálmán, az akkori tsz-elnök, a jelenlegi elnökhelyettes és Urbán Tá- nos állattenyésztési brigádvezető szarvasmarhatenyésztésből vizsgázott sikeresen. Hogy mit jelent a szakmai hozzáértés, azt Urbán elvtárs példája is bizonyítja. Évek óta olyan precízen, pontosan vezette a házi törzskönyvet, hogy amikor sor került a hivatalos törzskönyvezésre, azt nemcsak elismerték, hanem dicsérték is. Ilyen, s hasonló példák igazolják: nem felesleges időtöltés, hiábavaló fáradozás az, amit a Dózsa Tsz fiatal elnöke — s más vezető — a szakmai továbbképzésre fordít. A képzettebb, a szakmájukat jól értő emberekkel kevesebb a meddő vita, hamarabb felJuhasz banóor Kunhegyesről: nem nagy lelkesedés fogott el, mikor hallottam a két hetet. Nem azért, mert tanulni kell, de nem vagyok nagy híve az értekezleteknek, a sok beszédnek. Mikor a programot megláttam, szavam se volt tovább. Az előadások közben már én is programoztam: megbeszélem az elnökség tagjaival mihelyt szóval érem őket, hogy a tsz-ek- ben nézzük meg a háztáji bizottságok munkáját. Azt is, hogy haladéktalanul keressük fel a „hallgatag”, vagy az ülésekre el nem járó tanácstagokat. Aztán szégyen ide, szégyen oda, itt jutott eszembe az is, hogy tavaly megalakítottunk egy bizottságot, — amelynek az lenne a dolga, hogy megszervezze az analfabéták tanulását. Nagy volt akkor a lendület, de ugyanúgy el is feledkeztünk róla. Most utána járok, mit végeztek. Az előadások segítőek voltak. Most már tudom, hogyan kell beszélni. Mert nem is olyan könnyű az. Beszélni ugyan lehet, de foganatja csak annak a szónak van, amiből a tartalom sem hiányzik... Jászboldogházai tsz-pa- raszt vagyok. Papp István. A magamféle községi, vagy tanyasi ember ritkán hall ilyen előadásokat. Ha csak felét tudjuk is megjegyezni mindannak, ami itt elhangzott, nagyon jól kell majd otthon dolgoznunk... Dr. Bíró Lajos vagyok Mezőtúrról, a városi elnök: „Civilben” a kórház gazdasági vezetője. Három éve ténykedek a mozgalomban. Ilyen komoly továbbképzésben most volt először részem. Sok új módszert ismertem meg és mozgalmi kollégáim között sok tapasztalattal lettem gazdagabb... Molnár József a nevem. Előadás közben jöttem rá, mennyire nem mindegy, mire lehet, mire tanácsos költeni a községfejlesztési alapot. Az előadás utón világos: jobb ha nem veszünk abból trombitát az úttörőknek, s nem építünk belőle csillagvizsgálót akármennyire szépen hangzik is ez az utóbbi elgondolás. Mert Törökszentmiklóson is első a járda, a vízvezeték, a villany, B. E. Főnök, viharban Nem adtam igazat elkeseredett igazgató barátomnak, pedig tudtam, hogy megállapításaiban sok az igazság. Növemi sem akartam pesszimizmusát, elhallgattam tehát előtte Fodros igazgató esetét Vermesné- vel. Vállalati érdekből több üzemrészt át kellett szervezni Fodroséknál. Természetesen csak emberek mozgatásával, szakmunkások átcsoportosításával lehetett a feladatot megoldani. Az átszervezés utolsó akkordjaként húsz szakmunkást kellett még megmozgatni. Fizetés ugyanannyi, a munka sem nehezebb. Mind a húsz ember, közöttük Ver- mesné is, megértette, hogy ez a megoldás elkerülhetetlen. Az értekezleten, anol Fodros igazgató ismertette az áthelyezés szükségességét, senki sem ellenkezett. Vermesné sem. Sőt, ő szólalt fel elsőnek. — Megszoktam már a munkahelyemet — mondta —, de a vállalati érdek mindenekelőtt. A magam részéről szívesen átmegyek a főműhelybe és azt hiszem, a szaktársaim is hasonló megértéssel fogadják a7 igazgató elvtárs intézkedését. Mindenki megértéssel fogadta. de mindenki csodálkozott. Vermesnél ..ellenzékinek”, „nagyszájúnak”, „pletykásnak” tartották és ime. most ő egyengeti a megoldás útját Fodros igazgató is csodálkozott Vermesné készségén. Meg is dicsérte a felszólalása után. Csak másnap délelőtt akadt el a Lélegzete a meglepetéstől, amikor benyitott hozzá Vermesné s így kezdte a mondanivalóit: — Kérem, mentsen fel az áthelyezéstől... — Mi történt? Hiszen tegnap egyetértett az áthelyezéssel... — Most is egyetértek, de menjenek a többiek. Én csak azért segítettem, mert gondoltam, mára már visz- szasegít nekei az igazgató elvtárs... — Nem segítem vissza! — mondta dühösen, de kellő nyugalommal Fodros, aki gerinces ember hírében áll és mindenkor kiverekszi a vállalatának is, az embereknek is az igazát. — Akkor majd megmutatom, hogy engem nem lehet csak egyszerűen áthelyezni — felelte epésen Vermesné, majd jónapotot sem kívánva, otthagyta az elképed'. Fodrost. Ez januárban történt, amikor a vállalat vezetősége gondos előkészítés után úgy tervezte: az új üzemrész építése májusig befejeződik és akkor kerül sor majd az előzetesen megbeszélt áthelyezésekre is. Időközben, március vége felé egy üzemi értekezleten szót kért Vermesné: — Nem szeretek senkire sem rosszat mondani — kezdte felszólalását —, de Fodros igazgató elvtáts visszaél a dolgozók bizalmával. A vállalatnál sok a szabálytalanság, a normákat indokolatlanul megváltoztatják... — mondta, és r.iás efféle dolgokról beszélt. Vermesné már ott helyben megkapta a választ az igazgatótól és közvetlen munkatársaitól. Vermesné felszólalása minden alapot nélkülöz, csak kellemetlenkedni akar. De akkor még senki sem gondolt arra, hogy tudatosan kitervelt támadásról van szó. Úgynevezett „céltámadáSTÓl”... Május elején, amikor a már említett áthelyezés aktuálissá vált és az erre vonatkozó írásbeli intézkedést Vermesné kézhez kapta, -yomban beielentést tett a vállalat felettes hatóságánál. „Tiltakozom az áthelyezés ellen” — írta többi között. — „Azért akarnak eddigi munkahelyemről elmozdítani, mert márciusban az üzemi értekezleten volt bátorságom az igazgatót erősen megbírálni, Dehát úgylátszil- egy beosztottnak még ma sem szabad kritizálni a főnökét”: A bejelentés nem marad következmények nélkül, szerencsére g dolgozók véleménye ma már nem talál süket fülekre. Ebben bízott az igazgató is. Bizonyítani tudja: az áthelyezés már januárba,, szóba került, és közös megegyezéssel el ’s határoztatott, még mielőtt Vermesné bírálata márciusban elhangzott. Ö pontosan azért bírál*, hogy megakadályozza az áthelyezését. Dj amíg az igazgató a bizonyításig eljut, a rengeteg utánjárással, rengeteg időt Dazarol el; a vizsgálat részletei, kikérdezés, gyanakvás szüntelenül őrlik az idegeit: lekötik az energiá- já és elvonják a munkájától. Jól tudta ezt Fodros igazgató is. De ezesetben a felettes hatósáp nagyvonalú "olt. Nem indított vizsgálatot. Csupán egyoldalúan megállapította, hogy Vermesné ügyében tulajdonképpen nem valamiféle kisszabású munkaügyi vitáról, ha-.em a közérdekű bejelentést és a bejelentőt védő törvény megsértéséről van szó: a szaktársnő áthelyezése nem vállalati érdekből történt, hanem azért került erre sor, mert megbírálta ’od- ros igazgatót, íme, nemhiába bírált a derék Vermesné: őt nem lehet áthelyezni! Törvényadta kötelesség megvédeni a bejelentőt — vallja Fodros vállalatának felettes hatósága, amivel teljes mértékben egyet lehet érteni. De erről mégis az jut az eszembe: néha nem azt kell megvédeni, -ki a bejelentést megteszi, hanem az szorul védelemre, aki ellen a bejelentés irányul. Erről az eshetőségről azonban mintha megfeledkezett volna a felettes illetékes. Mindenesetre: nem ügyetlen ember Vermesné! De Fodros igazgató is megérdemel minden elismerést, ha vállalatánál ezek után rendet és fegyelmet tud tartani... Földes Győrr következetesen vezette végig
