Szolnok Megyei Néplap, 1964. november (15. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-18 / 270. szám
1#84. november 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Miért késnek a munkások I Hétfői autóbusz-vadászaton Hétfő reggel fél hat. Az autóbuszmegállókban tömött sorokban türelmetlenül, egyre ingerültebben várakoznak a munkába indulók. Szolnok ébredésének megszokott képe ez; Végre feltűnik a Ságvári körúton a várva-várt reflektorfény. Tülekedés, veszekedés. — Sokan lemaradtak. A vasútállomásnál sem jobb a kép. Kelemen Sándor, a vegyiművek gépésze elkeseredetten kiált fel: — Hogy kezdek én így hét órakor? Nem lehet már bírni ezt a reggeli hajszát. — Mi lesz majd a télen? ■— teszi fel a kérdést riadtan Galsi András, a bútorgyár munkása. A várakozók afféle panaszfalnak vélnek. Megoldhatatlan feladatnak látszik, s sajnos az is, hogy hétezer emebert rövid másfélkét óra alatt a munkahelyére lehessen szállítani; MIT MONDANAK A PORTÁSOK? Néhány üzemi portás már korábban vállalkozott rá, hogy segít ezt a riportot megírni. Balogh Józsi bácsi, a mezőgazdasági gépjavító kapuőre a jegyzetébe pillant és máris diktálja: — Ma több mint húszán késtek el. Azt mondták, nem jött a busz. Megkérdeztem Váczi Miskát, hogy ő miért nem szokott soha elkésni. Azt mondta: „Egy órával előbb indulok el otthonról”. A cukorgyári megállóban ismét sok ember igyekezett volna hazafelé. A kapus irodájában Ocskó Isván rendész megfigyeléseit jegyeztem feL — Ma is, mint mindig, nagyon sokan jöttek be késve. Nem lehet megállapítani, ki önhibájából, ki nem. Csak ezt hallom örökké: Nem jött a busz. A képlet itt sem változik, a papírgyár portáján. Czakó István bácsi mondja: — — Húsz emberünk félórát késett Az éjszakások addig nem léphetnek le. Azóta elment a vonatjuk. Majd csak délután érnek haza. A sok késés lazítja a munkafegyelmet. Még annyit: a buszvadászatban résztvevő portás- . barátaink telefonon fel- hívtak még néhány üzemet Mindenütt hasonló választ kaptak kérdéseikre, mint én tőlük; A BOLONDOK HÁZA Ozsváth József MÄVAUT állomásvezető ezzel a keserű mondattal fogadott. Nem tréfa: elgyötört arccal. Való igaz, s erről magam is meggvőződtem, hogy elképesztő munkát végeznek a forgalom irányítói, a közlekedés munkásai — s lám, nem kielégítő eredménnyel. Az autóbuszközlekedés ettől még olyan, amilyen. Ma a riport két órája alatt tíz járat maradt ki. Kilenc volt javításban. Ebben az esztendőben eddig 2100. Tőle tudtam meg, hogy a vegyiművekben ismét hét órakor kezdi a munkát az adminisztráció, s ezzel csak növekedik a csúcsforgalom. Nemrégiben még nyolc órakor volt. — Eszembe jutottak a papírgyári munkások. ANYAGHIÁNY GÁTOLJA A JAVÍTÁST A Verseghy úti javítótelepen Donáth Béla járműfenntartási osztályvezető, Csontos Dezső személyforgalmi osztályvezető és DSgei Imre főművezető táraságában a tapasztalatokat összegeztük. A javítás vezetői anyaghiánnyal, a forgalom irányítója kocsihiánnyal magyarázta a helyzetet. Jogosan kifogásolták a szolnoki útviszonyokat. Százával cserélik a méregdrága rugókötege- ket. A város december végéig hat új autóbuszt kap. Ezzel a zsúfoltság nem csökken, de a járatkimaradások megszüntethetők. — Többek között úgy is, ha nem fordul elő a mai példa: a GA 12—77-es rendszámú autóbuszt a gépkocsivezető éppen a kritikus időben hozta be javításra, s azzal elment. A szerelők semmi hibát nem fedeztek fel. Nyilvánvalóan súlyos fegyelemsértésről volt szó. Hogyan lehetne segíteni a súlyos helyzeten? —- Az AKÖV szervezze meg a vasárnap éjszakai javítást. — A MÁV budapesti igazgatóságát fel kell kérni arra, hogy a cukorgyárhoz és a vegyiművekhez vezető iparvágány utasszállításra való használatát engedélyezze és tegye lehetővé. (Veszprémben ugyanezt a megoldást sikerrel alkalmazzák.) — A város gerinc úthálózatát a közlekedés megjavítása érdekében feltétlenül és mielőbb járhatóvá kell tenni. — A legközelíbbi vasúti menetrend összeállítását megelőző tanácskozáson a városi tanács vezetői a lépcsőzetes munkakezdés érdekében kérjenek megfelelő változtatásokat. Ezek az intézkedések ha eredménnyel járnak is, csak javítanak a közlekedésen, de lényegében nem oldják meg azt. Nélkülük viszont az eddiginél csak rosszabbat várhatunk. Ezt pedig meg lehet előzni. Fábián Péter A városba húzódik a Bihari telep Ez már a második ilyen csinos ház Túrkevén, aibe- lyet a Bihari telepen élő cigányság OTP kölcsönnel épített. Suki György háza százhúszezer forintot ér POCSAI IlÁEOLY jóvátétele Szóval beszélgettek rólam Gömöri barátommal. Együtt ültünk vele az iskolapadban, nem mondta? Azóta egyszer jártam is náluk Jászapátin, az Alkotmányban. Jó szövetkezetük van, Karcsi jó elnök nagyon. Különben a mi sorsunk nagyon sokban hasonló. Gömöri Karcsi is cselédember volt. meg én is. Gyalogos tsz tagként kezdte ő is, csakúgy, mint én. Egyszerre lettünk elnökök. Azért azt hiszem, az ő útja mégis másabb lehetett, mint az enyém. Nekem talán több jutott a próbatételből. Hogy is mondjam ezt el az elvtársnak? ötveneggyel kezdjem? Hát akkor, ötvenegy tavaszától. Kínlódtam akkor vagy tizenhat hold földön. Aki nem élte át, nem tudja megérteni, mit jelentett nekem a saját két lovamat hajtani. Nem azért, hogy dicsérjem, de olyan kétpej- kó volt, hogy na. Felüliem a bakra: no, nézzetek ide, Pocsai. a bagócsi cseléd, a négyholdas juttatott földű paraszt. milyen gazdává nőtte ki magát. Akkoriban házasodtam, már a gyerek is megszületett. Méghozzá fiú. Szóval enyém volt a világ. Jöttek ugyan az agitátorok, egyre sűrűbben, de tőlem mindig dolgavégezetlenül távoztak.' Kinn laktunk a tanyán, tőzsgyökeres tós- újiak vagyunk mi mindnyájan, a feleségeinek is. Az apósom éppen disznót vágott, ott voltam náluk. Mikor végeztünk, biciklire pattantam, húzok át a városon. A tanácsháza előtt, mondom meghallgatom már, kik lépték be. Sorolja a hangszóró. Egyszer csak. . Pocsai Károly bagócsi újgazda... Micsoda? Márpedig másik Pocsai Károly meg nincs ott. A feleségem sírva fogadott. Rátámadtam. — Mit csináltál? — Jaj, apukám, aláírtam. — Én meg megyek és kilépek. Az ősz alkonyán Cibakházán Amikor a délutánok már sötétbe nyúlnak, megrövidülnék a munkanapok, a jó gazdák, gazdaságok igyekeznek betakarítani még kánnlévő terményeiket, előkészíteni a földet jövőre. Lázas sietség jellemzi e napokat, versenyfutás az idővel, időjárással. Kell is, nem is Húsz hold gyökeres szőlővessző iskolája van a ci- baikházi Vörös Csillagnak. Most termelik, illetve termelnék ki... — De a felázott talaj miatt két MTZ sem bírja az oltványkátermelő gépel — kesereg a szövetkezet egyik vezetője. Gyors intézkedésre van szükség! Az elnök utasítása: A teherautó egy emberrel menjen el Fegyvemekre, szerezze be a kerékre szerelhető körmös kapaszkodót. — Csak fagy ne jöjjön közbe — a fohász a szőlő- vesszőkért szólt. Másfelől pedig jó volna. Egy-két fokos fagy megkönnyítené az ötven hold kukorica termésének beszállítását. Két vagon vetőburgonya érkezett vasúton — bosz- szankodik Pintér Sándor elnökhelyettes — a rossz útviszonyok több gépnél töréseket okoztak, így probléma az elhordás. Talán — az órájára néz — félórán belül kész a teherautó, ennek a masinának csak (!) defektje volt. Nyereséges kertészet Teljesítette feladatát a 200 holdas kertészet, holdanként 17—18 000 forintos bruttó bevétellel zárt. A hajtatóházat, melegágyakat már készítik elő a decemberi magvetésekre. Előreláthatólag káposztaféléből lesz primőrárujuk. Bubujkázás mór SO éve A kályhában vidáman lobog a tűz, a helyiségben szétárad a meleg. Mint állandó papírzizegés, olyan a zaj, ha válogatják a dohányt. Három asztal, három család: Aszódi, Tímár, Mókus. Hogyan készül a „magyar csomó”? — ezt idős Aszódi János mutatta be — kész, felmutatja és az embernek önkéntelenül a trafikban látott dohány- reklám jut eszébe. Menynyit keresnek? Azt mondják ez változó. Voltak nehezebb esztendők, de nem hagyták abba Szerették. Most panaszkodnak, hogy a fiatalok nem kedvelik ezt a piszkos munkát. De az idén is hét mázsán felül lesz a termés holdanként. János bácsi 50 éve dohánytermelő, sok formás csomót készített, • bubujká- zott, ahogy errefelé nevezik. — Dohányzik? — és kínálom. — Már nem. Tudja, nem kell a pipa, nem kell már semmi... Fia, Aszódi Ferenc a városból jött haza, mert ez könnyebb munka és itthon van. A Mókus család egyik nőtagja elégedetlenkedik, még a ház tapasztását is elmulasztotta emiatt. Tl- mámé 11 éves kora óta foglalkozik dohánnyal, most úgy találja, néha kevesebb a jövedelem. Tavaly jobb termés volt — ez a brigád véleménye. Panaszkodnak? Nem. Elmondják, hogy vállaltak még kukoricát, akad egy kis szőlő és jutott arra is idő, hogy munkaegységre dől gozhassanak. Reggeltől estig válogatják 21 hold termését. — Karácsonyra készen leszünk — ezzel búcsúztunk el. Hideg ősz van. Nemsokára minden a helyére, gó- rékba, tárolóhelyekre, dohánybeváltóba kerül. Az emberek mór az osztásra gondolnak A föld pedig bevetve vár majd tavaszig, hogy kinevelje új termését : — w. — í Aló be a Petőfibe. Szőlősi Lukács bácsi volt az elnök. — Ide azt a papírt. Veszekedésre számítottam, arra is készültem. De ez meg, Lukács bácsi nagy csendesen úgy tesz. — Itt van, fiam, vigyed. Meghökkentem egy pillanatra. Ott a zsebemben a dokument. de most mit csi. nálják? Elmentem szétnézni másik két szövetkezetbe. Ettem magam. Aztán vissza sompolyogtam. — Hát idefigyeljen, Lukács bácsi... Hát ha már az asszony aláírta... Hátakkor már hadd maradjon. Én előttem a víz nem apadt még el soha. Dolgoztam becsülettel, ezt akárki megmondja. Ezek meg — gyerekkori jópaj lások, cselédtársak, gazdatársak itt a tagok — beválasztottak a vezetőségbe így ment óság. Ősszel előálltak az iskolával. Itt kerültem én össze Gömöri Karcsival Mária- besnyőn. Mikor hazajött-m, egyből elnökhelyettessé tettek. Majdmeghogy Lukács bácsi betegeskedett, elnökké. összefogtunk, jól mentek a dolgok. Elképzelheti, ha még a Nagy Imre program idején se lépett tó tőlünk egy se. Én meg kitüntetést is kaptam közben a búza- termelésért. Akadt ugyan köztünk is egy-két okoskodó, de a zöme emberiség leszerelte. Na, így jött ránk az ötvenhatos idő. Felborított mindent. A munkát ugyan elvégeztük, mindent elvetettünk, egy kis cukorrépa maradt csak a földben. De a szövetkezet kétfelé szakadt: a kilépők, meg a maradók pártjára. Adják a földet, adják a lovat. Jött minden nap a búj tás. Én belém meg belém állt az ördög. „Adják a földet, adják a lovat, adják a földet, adják a lovat...” Kiléptem. A szövetkezet maradt. De én, éppen az elnök, magúkra hagytam őket Most már mindegy, de nekem örök tanulság marad, amíg csak eleven leszek. Mert aztán csúnya ügy is lett ebből. Megrágalmaztak, hogy én szerveztem a felbomlást. Hogy ki volt miért tette, nem kerestem azóta se, nem is kutatom soha. Hiszen éppen ebben áz otromba históriában ért életem legszebb élménye is. Az emberek. A közösség. A szövetkezeti tagok — mert én már akkor nem voltam az — mind mellém állak, tisztára mostak. Jólesett nagyon. És bántott Is egyszerre. Mert most értettem csak meg igazán, mit is jelent a szövetkezeti ember, kiket is hagytam én el. Akkor tudtam felfogni, hogy ha nem Is igaz a rágalom. én mégis vétettem ellenük. A kilépésemmel. Persze hívtak vissza. — Nem volt hozzá erőm Restelltem nagyon. Hogy nézzek én ezeknek az embereknek a szemébe? Inkább elmentem a Búzakalászba. Az a szövetkezet ugyan távolabb esett, de odaálltam. Ott zsákoltam, kaszáltam, kapáltam, mindegy milyen munkát p.dt3k. Narrv belső daccal csináltam. Mindig a borulást láttam, s csak hajtottam magam vívódva. El se akartam hinni a vezetőség újjáválasztáson, mikor áz én nevemet kiáltozzák. Beválasztottak. Egyhangúlag. Az csodaszép belső megnyugvást adott. Megfogadtam akkor, ezért a szövetkezetért most már mindent megteszek. Mindent jóvátehetek és ezt a közösséget már nem hagyom el soha. Mégis másképp alakult. Én ott nemsokára elnök- helyettes lettem a Búzakalászban. Hétezer holdas nagy gazdaság volt, rengeteg munka, de én meg örültem, hogy csinálhatom. Jó kollektíva forrt össze, ismert szakemberekkel, jött is fel szépen a szövetkezet. A volt csoportom — most már Kinizsi néven gazdálkodott — az meg süllyedt egyre lejjebb. Hanem aztán volt egy közgyűlés a Búzakalászbanj Eljött a városi párttitkár, Semsei Imre. ö mondta el: a Kinizsiben baj van. Nagy vizsgálatot tartottak, megkérdezték az embereket és mind azt kérték, vigyék nekik vissza Pocsait. Azt hittem, meggyúllad a ruha raitam Visszakérnek. Engem kémek — a kini- zsisták. Hát igaz? A Buzakalászbeliek felugráltak. — Pocsait nem adjuk. Pocsait nem engedjük. Ez már sok is volt az örömből. A városi titkárra néztem. Biztatóan bólintott. Felálltam. — Emberek. Gazdatársaim, jó barátaim. Nekem oda mennem kell! Nekik nem, csak magamnak mondtam: nekem ott még jóvátételem van. Hát így volt. Itten szétzilált gazdaság fogadott. — Roppant nehezen indultunk újra. De minden évben jobb jobb, ha lassabban is, mint a Búzakalászban. — Nemcsak az én érdemem, higyje el. A kívülállók nem tudják, hogy itt nem Pocsai a vezető. Itt a maga módján mindenki az. Esténként munka végeztével bejönnek a székház,- ba az emberek. Be, hozzám az irodába. Előbb csak egy, aztán a másik is. Észre sem veszem, mikorra már együtt van egy nagy csoport. Beszélgetünk. Legénykori dolgokról, asz- szonyhistóriákról, tréfákról, mindenrről. De a közös dolgairól is mindig. Hol adom ázva, hol komolykodva, de valahogy mindenkor. Ebből tudom, mit kell tennem. Ezek a beszélgetések az én titkos iránytűim. Mert e nélkül? A múlt vasárnap kukoricát morzsoltunk együtt. A párttitkár is, én is velük. Nem azért, nem olyan nagy segítség az egy nagy szövetkezetnek. amit az elnök lemorzsol. De a hangulatért, a családi közösségért. — Ilyenkor sok minden kijön ám. Aztán ez az elnöki hivatás bizony igen nagy rosta. Aki nem állja a helyét, az könyörtelenül kihullik belőle. Egyedül pedig a közösség bizalma, segítése nélkül senki nem állja meg. T.áthatja az én életemből. Ez is erre példa. No, de ha arra jár, Jászapátin, mondja már meg a druszámnak, üdvözlöm. Látogasson meg. Borzák Lajos Kisújszállás és a tiszafüredi járás befe ezte a vetést Kisújszálláson 6500 holdon hétfőn befejezték a kenyérgabona vetését A felszabadult gépek egyré- szét .« mélyszántáshoz Irányították, az univerzális gépekkel pedig a cukorré pa. kukorica stb. szállító sát végzik. A tiszafüredi járásba: 11200 holdon került föld be a kenyérgabona vető magja,
