Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-21 / 247. szám
1984, október 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szerkesztőség postájából Olvasóink írják BECSÜLET KÉRDÉSE Október 15-én a földművesszövetkezet baromfiboltjában csirkét vásároltam, s ott felejtettem a pénztárcámat, benne 900 forinttal. Mikor visszamentem, az elárusítónő már keresett, s azonnal visszakaptam a pénzemet. Emberségéért ezúton mondok neki köszönetét, s mindenkinek példaképül ajánlom Kovács Jánosáét; Szabó Imréné Szolnok EMBERI KÖTELESSÉG A vakok és csökkentlátók taggyűlésén vettünk részt Szolnokon. A Beloiannisz úton át akartunk menni a túloldalra, de oly sok volt a jármű, hogy megtorpantunk. Ekkor hozzánk lépett egy rendőrtiszt, előzékenyen leállította a forgalmat, utat csinált nekünk, míg áthaladtunk. — Minket segíteni emberi kötelesség, ezt tudjuk. De úgy érezzük, ez a cselekedete több volt ennél, s éppen ezért nagyon jól esett. E helyen szeretnénk nyilvánosan, még egyszer megköszönni. Fülöp Pál Jánoshida, Fő utca 70. FEJLŐDIK A KÖNYVTÁR Nagy átalakuláson ment keresztül egy év alatt a karcagi Csokonai Könyvtár. Tavaly még elavult kölcsönzési rendszerrel. szegényes bútorok között végeztük a munkát. A tanács gondoskodására azonban megváltozott a kép. Áttértünk a korszerű, szabadpolcos kölcsönzésre, $ a be. rendezés sem a régi már. S hogy mindezt érdemes volt, azt az eredmények tükrözik. Sándor Jánosné könyvtárvezető ÉLETMENTÉS Október 15-én délelőtt Törökszentmiklósim F. I* felvágta ereit, majd egy nyolc méter mély kútba vetette magát. Felesége és a szomszédok tanácstalanul álltak, miközben odaért Ecsédi László postakézbesitő. Azonnal leereszkedett a kútba, és felhozta az eszméletlet állapotban lévő embert, akit az orvosi kezelés életben tartott; Kraftsik József a törökszentmiklósi posta vezetője JAVUL A MUNKA A TSZ-BEN A pórteleki termelőszövetkezet kertész-brigádjának területén már betakarítottuk a paprikát, csak a téli káposzta van hátra. — Jól halad a szüret is, úgy számítjuk, a tavalyinál több borunk lesz. Eredményes volt a vetés, több helyen szépen zöldéit a határ. Sándor Mária Pórtelek, 145. Cikkünk nyomán KÖSZÖNET A szerkesztőség közbenjárására édesapám, Valyon Szilveszter ügye elintéződött, s a földjáradékot 1963- ra megkaptuk. Ezt az ő nevében is szeretném megköszönni. Valyon Ilona Tiszasűly, Kiséri u; 1? MEGÉRKEZETT A RUHA Papp János törökszentmiklósi lakos levélében panaszolta, hogy hosszú hetekig nem kapta meg a Patyolattól ruháját. Most ismét felkeresett bennünket \ soraival, s tudatta vélünk, hogy bíráló cikkünkre hamarosan átvehette a ruhái KI ESZI MEG A KOLBÁSZT? Fenti című cikkünkre a M A V Utasellátó ÜV közölte, hogy a szó- banforgó büfében a kolbászadago. lás nem a rendelkezéseknek megfelelően történt, s ezért a konyha - mészárost szigorú figye Imeztetés ben részesítették. Egyben utasították az üzemvezetőt, hogy szerezzen be gyorsmérleget, melyen o vevők mindenkor ellenőrizhetik az általuk vásárolt áru súlyát. JÓ HELYEN VAN A TELEFON A Néplap július 22-1 számában megjelent „Telefont, villanyt kér Pusziataskony” című cikkel kapcsolatban Nyilas Miklós, a Debreceni Postaigazgatóság munkatársa közölte velünk, hogy a helyi tanáccsal többszöri tárgyalást folytatott. A körülmények figyelembevételével a nyilvános távbeszélő állomás elhelyezését mostani helyén tartják a legmegfelelőbbnek. A megbízott pedagógus az állomást megfelelően kezeli. Más alkalmas helyet a községben nem találtak. GYORS INTÉZKEDÉS, JOBB KÖZLEKEDÉS A Néplap szeptember 30-i számában megjelent „Utazási problémák” című cikkében foglaltakat kivizsgáltuk. Közöljük, hogy a 7727. sz. vonat szerelvénye elegendő, és műszakilag kifogástalan kéttengelyes kocsikból áll. Hiányosság a 7727-es vonatnál fordul elő, amikor a rendszeresen közlekedő ABb sorozatú motor meghibásodása esetén Kisebb, kéttengelyes motoros szerelvényt kell közlekedtetnünk. Ilyenkor a zsúfoltság kétségtelenül fennáll. A szerelvényt kiállító Szentes állomás és fűtőház figyelmét felhívtuk a fenti vonatok fokozottabb karbantartására, és a 7726-os vonat maximális kocsi mennyiséggel történő közlekedtetésére. MÁV Igazgatóság Szeged, Szabó Ferenc osztályvezető Panaszok, intézkedések ÉSSZERŰTLEN AZ AUTÓBUSZ KÖZLEKEDÉS Télen kellemetlenebb az utazás, különösen falun; Berekfürdő — mely 12 kilométerre van Karcagtól — közlekedése a lehető legrosszabban van megoldva. Busz reggel és délben indul Karcagra, összesen öt alkalommal, 14 óra után viszont egyáltalán nincs mód Karcagra utazni. Délután és este van ugyan vonat, de az állomás 2 kilométerre van a falutól; Azonkívül minden reggel üresen mennek vissza Karcagra a buszok, mert csak kifelé jönnek véle az üveggyári dolgozók. Szerintem úgy lenne gazdaságos, ha az egyik reggeli autóbusz délután indulna, így meg oldódna sok dolgozó, és diák utazási problémája. Ezt kéri a 3000 lakosú falu az AKÖV-tól. A. B. Berekfürdő JOBB VOLT A MEGRENDELŐLAP Mikor Jászberényben megnyílt a TÜZÉP megrendelő irodája, nagyon örültünk, hogy nem kell éjszakázni a várakozással. Megírjuk a megrendelő lapot, befizetjük az összeget — múlt télen már bevált ez a módszer. Most azonban másképp van. Már az éjfél utáni órákban gyülekeznek az emberek a megrendelő iroda előtt, nyitásra várva. De sokszor hiába, hiszen csak reggel tudják meg, hogy milyen szenet lehet venni. Van, aki naponta öt-hat órát álldogál itt, eredménytelenül. Ezek szerint hiába van kint a tábla: „Tüzelőanyag szükségletét itt megrendelheti, kényelmes, biztosEz pedig nem felel meg a valóságnak. Sass Sándorné Jászberény, Csengő u. 16; Kelenföldi Hőerőmű Vállalat felvesz férfi segédmunkásokat Munkásszállást biztosit Jelentkezni lehet: Budapest, Xl„ Budafoki út 52. Munkaerőgazdálkodásnál; Segédmunkásokat kőművesek mellé állandó budapesti munkára, azonnali belépéssel felveszünk. — Férfiak részére szállást biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest, VIII., Auróra u. 23. — Munkaügy; Bérelszámolásban és SZTK ügyintézésben jártas, érettségivel rendelkező egyént keres azonnali belépésre a Vas- és Faipari KTSZ, Szolnok, Ostor utca 1; Szolnok Megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalata Szolnok, Dózsa György út 5, — az alábbi szakmákban vesz fel dolgozókat: bádogos, tetőfedő és szigetelő Jelentkezni a fenti cím alatt kell. f 'äVrWhTröJtTsTk) HIRDETÉSI DIJAK Apróhirdetés hétköznap szavanként 1.—. vasárnap 2.— Ft, (a legkisebb mrdetés 10 szó), keretes nucleus így hasáb szélességben mm-ként hétköznap 2.50. vasárnap a.— Ft. Köszönetnyilvánítás és soros szövegközlemény dija soronként hétköznap 6.—, vasárnap 12.— Ft. A vasárnapi lapba — csak péntek délután 17 óráig veszünk fel hirdetést. ALLAS EGY férfi segédmunkást azonnali belépéssel felveszünk. — Keletma- evarországi Rövid- és Kötöttáru Nagv- kereskedelmi Vállalat. Szolnok. Petőfi u- 30/a. VIZSGÁZOTT kazánfűtőt azonnali belépésre keres a Magyar Nemzeti Bank Szolnok megyei Igazgatósága, Szolnok, Magyar u. 8 számA SZOLNOK megyei Mezőgazdasági Géniavító Vállalat vizsgázott kazánfűtőket vesz fel- Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon. BEDOLGOZÓ varrónőket és norvégkesztyű készítőket azonnal felvesz a Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet- Szolnok. Magyar u- 14- sz. Csak Szolnok megyei lakosok jelentkezését kérjükSerícsfiaztatót — állandó munkára. — azonnal felveszünk. Család részére lakást adni nem tudunk. — Kollektív szálláson elhelyezést és étkezést térítés mellett biztosítunk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központiéban. Martfűn. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. TÓSZEGI Gépállomás felvesz hálózati és iárművilla- mossáei szerelőket, motorszerelőket, lakatosokat. autogén- és fv-hegesztőket. speciális munkára és segédmunkásokat. TÖBB éves gyakorlattal rendelkező gyors és gépírót keres a Baromfi- ipari Országos Vállalat Törökszentmiklósi GyáregységeKunszentmártoni — F öldművesszövetke- zet igazgatósága — éttermébe nagy gya- gvakorlattal rendelkező féri szakácsot vesz fel- Jelentkezni lehet bármely napon, vasárnap kivételével. — a Kunszentmártoni Földművesszövetkezet központi irodáiéban. Alkalmazás esetén útiköltséget térítMEZŐGAZDASÁGI technikumi végzettséggel — műtrágya raktárunkba raktárost és áruforgalmi előadót keresünk- AGROKER. Szolnok. Rékasi ótADAS-VÉTEL Garnitúrák. 1 és 2 személyes fotel- ágyak I/a kivitelben garanciával. — kedvező fizetéssel. Budapest. VI. kér- Nagymező u- 41- — GyarmatiGÉPJÁRMÜ 125-ös motorkerékpár olcsón eladó- Szolnok. Cserje 2. Teleki. EGYES-rmrri Hím miamii Középiskolai anyagból legalaposabban felkészülhet beszámolóira- Szolnok. Arany János út 15- Érdeklődni délután 17—18 óráigBÜTOR raktározás céljára nagyobbmé- retű helyiséget bérbe vennénk- Állami Biztosító. Szolnok. Ságvári u. 15. Törökszentmiklóson két nő részére albérleti szoba kiadó. Özv. Deákné. Vöröshadsereg út 56 szám. Halottak napjára sírcsokor, — élő-, mű-, moha- és toboz-koszorú beszerezhető a virágüzletben. Krizantém eladás nagy választékban a piaci elárusító helyen — október 24-től naponta; Törökszentmiklósi Községgazdálkodási Vállalat FIGYELEM! NOVEMBER 1-1 KÖSZÖRŰ, SfRCSOKOR, Tö- VES ÉS VÁGOTT KRIZANTÉM igényét a legjobb minőségben, választékban minden mennyiségben kielégítheti a Kertészeti Vállalat virágüzleteiben: Kossuth Lajos ut 16. Telefon: 32—05, Beloiannisz út 45; Telefon: 17—00, valamint a temetői elárusító helyén, már október 26-tól. SZOLNOKI KERTÉSZETI VÁLLALAT Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik jelenlétükkel, részvétnyilvánításukkal és vi- • rágaikkal felejthetetlen feleségem, illetve édesanyánk utolsó búcsúztatásánál résztvettek, s ezzel mérhetetlen nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Űj József és családja Szolnok 1 Köszönetnyilvánítás t Hálás szívvel mondunk | köszönetét mindazoknak, I akik drága férjem, édesapánk elhunyta alkalmából mérhetetlen fájdalmunkat — részvétükkel enyhíteni igyekeztek, özv- Szabó Béláné és gyermekei Szolnok Hallgasson a szóra - mosás előtt Kímélje erejét, idejét — használja az ideális FLORA előáztatószert Már októberben károkat okozhatnak a tCSlCBJEXRGnti fdCf^Ols 1 FAGYBIZTOSÍTÁSÁT A termelőszövetkezetek érdeke, hogy a szántóföldön termelt növények mielőbb megkössék! Felvilágosítást az ALL A MI BIZTOSÍTÓ tókjai adnak.