Szolnok Megyei Néplap, 1964. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-11 / 239. szám

í«64 október 11.

SZOLNOK MEGYEI NEPLA.

1

Mint cseppben

a tenger

Szolnok megye felszabadulásának időrendi táblázata:

1944. október 6.: — Kétpó, Szelevény;

1944. október 7.: — Rákócziújfalu, Örményes, Kungyalu, Ti- szatenyő, Mezőtúr, Martfű, Öcsöd...

LJ úsz évvel később, — ** 1964. október 6-án és

7-én végig jártam azt az utat, melyen a felszabadító harcosok meghozták a szabadságot megyénk népének. Mint ahogyan egy csepp vízben benne él a folyók sodrása, a tenger mélysége, szépsége, gazdagsága, hiszem, hogy egy nap eseményeibe úgy sűrűsödhet új világot formáló két évtized története. Minden megújuló nap, minden megújuló percében benne él a felszabadító harcok emléke.

Ügy indultam útnak, hogy felfedezzem mindazt az újat, amelyeket az elmúlt évek hoztak az embereknek. Hogy megnézzem mi az. ami húsz évvel eze- lőt lehetetlen volt, s ma természetes, hogy úgy van. Hogy tanúja legyek ismét mindannak a változásnak, mely az emberek életében ezidő alatt bekövetkezett.

Mezőtúr felé robogtunk autónkkal. Előzőleg már jártunk örményesen, Tisza- tenyőn, s mielőbb elakar- tuk érni a várost.

Egy ember integetett az út szélén, megállásra kért minket. Egy mezőtúri gyógyszerész volt,. ellenőrzésen járt kint Kétpón, s azt mondta vigyük magunkkal, úgy hamarabb hazaér. ö mesélte, míg kocsinkkal nyeltük a kilométereiket: kollégium épül • a kétpói tanyavilgban. — A gyermekek ma még 5—6 kilométert gyalogolnak, ha iskolába mennek. — Most összefogott a falu — kollégiumot épít többmint fél rrUlió forintos költséggel.

IIj gond ez, Mintaho- gyan Tiszatenyőn is napról-napra új problémák jelentkeznek. Ma az: honnan szerezhetnének a közkutakhoz kifolyófejeket. Tíz évvel ezelőtt még sorba álltak az itteniek a kútnál — ma már fürdőszobás házak épülnek, s ha az nem Is, de a bőv'- zű kút már ott van az Udvarokon, vagy az utcákban.

Tíszatenyő már régen viseli a község nevet: 1925- ben alapították a Montágh, a Jurenák és a Scheffesik féle birtokon. Lakói nincstelen agrárproletárok voltak. Akkori életüknek még ma is beszédes bizonyítékai a még meglévő néhány egyszobás zsellérházak. Ma? A falu négyszázhatvan lakóházából háromszázötvenegyben van rádió, negyvennégyben televízió. Oj tanácsháza épül, s vele együtt új utcák, sokszor villáknak is beillő házakkal;

A régi községek gyarapodnak. De ezekkel együtt gazdagodnak, fejlődnek új életünk gyümölcsei, az új falvak. Az ötvenes években több település nyerte el ezt a rangot megyénkben. Közülük egy: Örményes.

Háromszáziharminc házból áll a falu. A háromszázharmincegyedik most épül: az orvos lakása, rendelője lesz ez. S most már azon törik a fejüket az itteni emberek, hogyan lehetne rózsakertet, díszcserjéket telepíteni a falu közepébe. A rózsa, a jövő virága. Évről évre, ha szívvel gohdozaák szebb, dúsabb szirmokat hoz. És ebben a községben úgy, mint minden faluban, városban jö- «íbenézóec történik minden. Hogy szebb, hogy tartalmasabb legyen az emberek élete, hogy munkánk nyomán gazdagodjunk.

Ezekben a napokban népes a határ. Itt kukoricát törnek, ott rizst aratnak, amott pedig vetik a jövő évi kenyérnek valót. Ezekben a napokban alapozzák meg a jövő gazdagságát a i termelőszövetkezeti tagok. '

Szinte éjjel-nappal kint van a határban, irányítja a munkát Bodócs István, a kungyalui termelőszövetkezet elnöke. S épp úgy a közös boldogulásán munkálkodik a szelevényi Szikra Termelőszövetkezet szovjet ösztöndíjas főgépésze, mint a kétpói tanyai emberek alapította közös gazdaság tagjai, köztük Gyarmati Miklós. Biztosítani akarják jövő évi kenyerünket — az életet!

A kungyalui közös gaz” dái még arról is határoztak: a szövetkezet

gondja mellett segíteni kell a falu gondján is. Hiszen egy falu — egy termelőszövetkezet. Egy az öröm, egy a baj! Társadalmi munkát vállaltak a község vízellátásának megoldására. Közös alapból, társadalmi munkával a község nem tsz tagjaival együtt építik meg a szükséges vízvezetéket. A tanácsnak csupán nz építőanyagot kell biztosítani.

S ha már társadalmi ösz- szefogásról beszélek nem hagyhatom ki a két mezőtúri gazdaságot sem: a Magyar—Mongol Barátság és a Sallai Termelőszövetkezetek tagjait, ők autóbusz- várót építenek a két külterületi iskolánál. Itt is megtörtént már az iskolák körzetesítése, s a felsőtagozatos lányok, fiúk naponta autóbusszal járnak városi iskolába tanulni. — Miért ázzanak, fázzanak a csemeték, míg autóbuszra várnak?

A gyermekek, akik majd ‘ tovább folytatják a mi megkezdett munkánkat, akik majd tovább írják népünk történelmét. Már most fel keli őket készíteni erre a nagy feladatra. Meg kell tanítanunk velük, hogy mindennek alapja a munka.

Ezért dolgoznak dicséretre méltóan a szelevényi pedagógusok is, amikor a kis általános iskolásoknak gyakorlókertet létesítettek, műhelytermet csináltak. A munka megbecsülésére, szeretetére oktatják itt a gyermekeket. Ez a csöppnyi gyakorlókért ebben az évben majd 4000 forint jövedelmet hozott az iskolának. S a diákok már tervezgetnek: jövőre primőrárut termelnek és értékesítésre szerződést kötnek a földművesszövetkezettel. A nagyobbak pedig paprikát szednek ezekben a napokban a magyartési termelő- szövetkezetben, s az így kapott pénzen jövőre kirándulni mennek Csehszlovákiába.

E

bben a faluban arról is hallottam, nagy sikerrel szerepeltek a színház művészei a kultúrház- ban, mely szintén nagyobb részt társadalmi munkával épült. Teltház tapsolta végig a Szolnoki Szigligeti Színház tájelőadását.

Erről eszembe jut Tálas László, a rákócziújfalui iskolaigazgató, meg pedagógus társai, akik ha semmilyen jármű nincsen, s ha a környékben valahol fellépnek a színház művészei, gyalog is képesek elmenni az előadásra. És nemcsak ők igénylik a színházi előadásokat, az irodalmi esteket. Hányszor írtunk már arról, hogy a nagy gyárteleppé nőtt egykori Bata üzem töEB millióból épült művelődési házában forró színházi esteknek tapsolnak a cipőgyári munkások.

y áriam a kilenc községben, ahová megyénkben elsőnek kopogtatott be a szabadság, a szovjet katonák képében, ágyú dörejétől, fegyverropogástól késérve. Az emberek akkor, húsz évvel ezelőtt maguk ásta bunkerekbe bújtak, s rettegtek a fenyegető haláltól. De az élet következett! Az élet, melynek irányítását ők maguk vehették kezükbe.

És ezért van az, hogy egy-egy nap eseményeiben benne van a húsz esztendő előtti harcok emléke.

Hogyan is lehetne másképpen? Hiszen éppen maguk az egykori kubikosok, vagy gyermekeik intézik Mezőtúron, hogy hévízkút épüljön több mint másfél- millió forintos költséggel az új városi strandfürdő vízellátásának biztosítására. És Szelevényen is az egykori cselédemberek határoztak arról, hogy modern napközi otthont építsenek az új iskola mellé. S ki más döntött arról Öcsödön, mint maguk a falu lakói, hogy higanygőzlámpákra cserélik ki a régi villanyvilágítást, s hogy rózsákat, zöldsövényeket telepítenek a falu utcáira.

Amikor pedig Rákóczid j- faluban arra kérték az embereket a tanács vezetői segítsenek a járdaépítésben, ;— nemcsak munkát ajánlottak fel, hanem családonként még 300 forintot is a terv valóra váltásáért.

Jártam a kilenc községben, de sehol sem rendeztek ünnepséget a húsz éves évfordulón. — Örményesen azért nem, mert:

Ügy döntöttünk, majd november 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfrodulóján — mondotta Rácz János. — Hiszen e kettőt nem lehet egymástól elválasztani. Az emlékmű a felszabadító hősök tiszteletére már elkészült. — Akkor avatjuk azt is.

Külsőleg talán nem ünnepeltek. Hiszen sehol sem

rendeztek díszünmepsége- ket. De tetteikben élt és él a nap minden megújuló percében az ünnep.

íj nnepelnek és emlékez- ^ nek azzal, hogy új házakat, kutakat, villanyt építenek, hogy éjjel-nappal vetik a jövő évi kenyerünk magját.

A munka, a szabadon, a kedvünkre, a saját örömünkre végzett munka a legnagyobb ünneplés.

Varga Viktória

Élő történelem

egy kiállítás tablóin

A kiállítás

„Üdvözlet a Mamának, Gáljának és a többieknek mind. Tudatom, hogy eddig még életben vagyok és egészséges, amit Nektek is kívánok..Egy kusza, sietve odavetett cirilbetűs írás, egy fomtról írott levél kis töredéke pihen most itt gondos magyarázószöveg

kíséretében a kiállítási tabló üvege alatt.

Különös levél, különös levélpapíron. Egy orvosi recept hátuljára jegyezte le hazaszálló gondolatait az ismeretlen katona, de nem tudni miért e levelet sohasem küldte el.

A város egyik orvosa találta

rendelőjében és őrizte meg. Most e kiállítás anyagának gyűjtésekor tőle kaptuk. — Világosít fel dr. Győrffy Lajos, a túrkevei múzeum igazgatója, akinek segítségével e kiállítással ismerkedem.

Húsz évvel ezelőtti történelem „leveleit,, (frzik a kiállítás tablói. Andrej Makszimovics Gurszkíj alezredes, a város felszabadításáért vívott harcokban résztvevő 610. lövészezred parancsnokának fényképe mellett a Szovjetunió Had. ügyi Minisztériuma hivatalos jelentésének kivonata: 1944 október 8-án a szovjet csapatok elérték, és felszabadították Túrkevét. 1944 október 20-án a németek átcsoportosítással ellenMihály őrmester

Szerencsém volt, mert a „Táncsics” irodájában találkoztam Fodor Mihály párt- titkárral. Mondom, szerencsém volt. hiszen éppen indulni készült a határba. Most együtt igyekszünk Ke- vi kanyargós utcáin Szabó Sándor bácsi lakása felé. Szabó Sándor ma már tsz- nyugdíjas, ő volt a földosztó bizottság elnöke és részese, tanúja volt azoknak a húsz év előtti. októberi napoknak. Szeretném ha most beszélne róla.-' Nem mintha nem hinnék a ki-* állítás dokumentumainak, de ez a húszesztendős történelmi esemény összefonódott jelenünkkel, nem lett történelmi múlt. Bármilyen nagy is a változás, e két évtized alatt a százados tölgy alig öregedett, és ez az idő még az emberi emlékezet számára is felidézhető.

— Mit tud róla, titkár elvtárs — fordulok önkéntes kalauzomhoz — ki volt itt Túrkevén Mihály őrmester?

— Nem ismertem személyesen, akkor nem voltam itthon, de sokat meséltek róla. Amolyan minden intéző. mindenben segítő ember lehetett. Az emberek őt tekintették a „főnöknek” a városban, ügyes-bajos dolgaikkal hozzá fordultak.

Nemrég levelet irt Mihály őrmester Márki Gábornak. Egy újságban olvasott .róla, látta a fényképét. ez elevenítette fel ben.

Profilírozott“ közönség

A tavalyi évadban tizenegy ismeretterjesztő előadás hangzott el Tiszaőr- sön — az új évadra hatot terveztek. Ezenkívül volt egy külön előadássorozat, főleg műszaki problémákról, a gépállomás dolgozói részére — ez most nincs, csak a tsz-tagoknak tartanak tanfolyamokat.

Vajon miért ilyen bátortalan az új terv? Szalay József vb-elnökhelyettes, aki maga is TIT-előadó, először is arról panaszkodik. hogy a központi előadásvázlatok meglehetősen száraz, tudományos, nagyon magasszintű anyagot tartalmaznak. így az előadó nem kap kellő segítséget, hiszen mint szakember. a témát ő is ismeri — éppen a népszerűsítés módjában kellene segítség. A másik helyi probléma az, hogy’a közönség rendszerint különböző korú«

foglalkozású és olvasottságú résztvevőkből áll. így, ha az előadó azt akarja, hogy rhindenki megértse, körülbelül csak azt mondhatja el, amit majdnem mindnyájan amúgyis tudnak. Ezért most azt tervezik, hogy „profilirozzák” a közönséget. Például külön előadást tartanak ' csak a tsz tagjai részére.

Megértjük mindezeket a problémákat, mégis úgy gondoljuk, hogy nemcsak az előadások számának csökkentésével, hanem jobb szervezéssel is lehetne eredményeket elérni. Talán éppen a profilirozás bevezetése segíthetne legtöbbet. Hasonló korú, foglalkozású és képzettségű közönségnek tartani meg egy-egy előadást — és aztán akár ugyanazt a lámát átdolgozni egy másik csoport részére,

(IX)

támadásba vetve páncélos egységeiket ideiglenesen

visszafoglalták a várost, tíe október 22-én, immár véglegesen, újra felszabadult.

A másik tablón fotódokumentumok az Alföldért vívott harcokról, régi újságok, alig megfakult okmányok. Márki Gábor bácsi, Túrkeve első ideiglenes ta. nácselnökének emlékei, és újra egy katona fénykép. Mihály őrmester, az And- rás-malom ellenőre, ' igazi nevén Mihail Dvorkin törzsőrmester.

Azután 1944 telén megindult újra az élet. Decemberben megnyitották az első iskolát, megalakult Túrkevén is a iöldosztó bizottság. ezek á tablók őrzik a juttatott földek első birtokleveleinek egyikért is.

ne is a réjfT emlékeket, hát levelet írt, hogy lássák, ott néhány ezer kilométerre innét sem feledkeztek el erről a magyar kisvárosról, és az itt élő emberekről,

„Különös" nao volt

Szabó Sándor bácsinál „alkalmatlan” vendég a koradélutáni látogató. Megfordította a napot. Éjsza- - ka a napraforgó mag rostálásénál felvigyázott, nappal pihente ki magát,

— Már amúgy is ideje volt felkelni. — Vigasztalta az öreg, és amikor előhuza- koditam kérésemmel, elgondolkozva szívta „reggeli” cigarettáját.

— A város szélén laktunk abban az időben. Jól emlékszem, vasárnapra esett 1944 október nyolcadiké. Szombaton este még minden csendes volt, csak hírek keringtek, hogy itt, még itt jártak már az orosz csapatok. Gyoma meg Kisújszállás felől n<?ha ágyúzás hallatszott. A mezőtúri úton magyar katonák várakoztak. Beszédbe elegyedtünk velük. Azt mondták: maguknak nincs mitől tartani. Két-három nap is beletelik míg a szolnoki úton ideérnek. Aztán éjszaka egyszercsak hirtelen eltűntek, másnap reggel meg Gybma felől megérkeztek az oroszok, egy lövés nélkül.

— Nem voltak harcok?

— Akkor nem. Csak bejöttek, és letelepedtek, a gyalogság meg néhány páncéltörő. Hozzánk is jött kát fiatal gyerek, 18—19 évesek lehettek, rádiósok voltak, aztán ott megtelepedtek, nálunk laktak egészen addig, míg vissza nem jöttek a németek. Arra is emlékszem, hogy az meg egy pénteki napon történt. \z asszonyék bejöttek a városba, és ott maradtam. A diófa alatt dekkoltam egy gödörben, onnét mindent láttam. A katonák beásták magukat a vasútnál és várták Túr felől a németeket. Lőttek onnan is, de a tankok hátulról a szolnoki útról jöttek.

Idézzük fel a hivatalos hadi jelentés utolsó mondatát: „A városért vívott harcokban sok szovjet katona vesztette életét.”

— A tankok aztán a város felé fordultak — folytatta Sándor bácsi. — Éjszaka a Holt-Berettyó felől hallatszott szapora lövöldözés.

A. Gerskovics szovjet író 1960. márciusában írt levelében így emlékezik erre az éjszakára: „A várost*

amelynek határában álltunk nem láttam éjszaka von. Egy holt folyóágnak vetettük meg a hátunkat és vártuk a páncélosok támadását. Aztán elkezdődött, egész éjjel folyt a harc, kemény küzdelem volt. Sok bajtársunk elesett, de végtére is sikerült megállítanunk a németek ellentámadását. Amikor ez elcsendesült bementem a városba. Se német, se orosz nem volt bent. Csak a tanács- háza pincéje volt tele orosz sebesültekkel.

Vasárnapig nem tudta senki, hogy mi van. Vasárnap reggel (október 22-én) a Főtéren beszélgettünk, amikor berobogott egy motoros. Egy nagy kört írt le, aztán elment.

— Ez mér orosz katona volt — mondtuk, délben a többiek is megérkeztek. Hát így történt — fejezte be Szabó Sándor bácsi.

Rideg Gábor

Az ifjúság

kitart a mozi mellett

Egészen a második világháború végéig a mozi volt a legtöbb ember legfőbb 'szórakozása. Ezt követően az USA-ban, majd Angliában és rövidesen az egész világon annyira elterjedt a televízió, hogy teljességgel megváltoztatta az emberek szórakozási szokásait.

Angliában például, ahol a mozik látogatottsága régebben 50 százalékkal volt magasabb, mint Franciaországban, az NSZK-ban és Olaszországban együttvéve, Az 1946. évi 1635 millióról 1962-ben egynegyedére, — vagyis 415 millióra csökkent. Franciaországban, Németországban és Olaszországban a gazdasági fellendülés első éveiben a mozik látogatottsága először a duplájára emelkedett (Olaszországban az 1946. évi 411 millióról 1935-ben 819 millióra), azóta azonban valamennyi országban erősen esett és még most is csökkenőben van.

Érdekes tanulmányt végzett Leo Lunders, a Nemzetközi Katolikus Filmhivatal és a brüsszeli Nemzetközi Ifjúsági Filmköz- poht munkatársa az ifjúság és a tnozi kérdéséről;

Könyvének címe: „A mai fiatalok és a film”.

A szerző Európában és az USA-ban készült statisztikák alapján megállapította, hogy a 15—24 év közötti fiatalok hűek maradtak a mozihoz. Ennek több oka van: a moziban vetített filmek érzékletesebbek, a színes és panoráma-filmek látványosabbak, a közös mozilátogatás örömet okoz, stb. A filmipar is felismerte a helyzetet és áttért olyan filmek gyártására, amelyek éppen a húsz év körüliek ízlését vannak hivatva kielégíteni. Ezt azonban nem konstruktív értelemben kell felfogni, hiszen egyre kevesebb az olyan film, amely korhatártól független, tehát 16 éven aluliak is látogathatják. Valamennyi európai országban százalékosan csökkent azoknak a filmeknek a száma, amelyek korhatártól függetlenek. — Leo Lunders tanulmányában javasolja, hogy a filmipar készítsen több Ilyen filmet, mert ez nemcsak morális szempontból kívánatos, de gazdaságilag is jóval kifizetődőbb, mint a legtöbb „16 éven felüliek* nek” S2ánt filnjj

t