Szolnok Megyei Néplap, 1964. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-13 / 215. szám
GmvJoIatok Igen, mindnyájunknak oda kell menni. Persze, örökre nem maradhatunk itt. De én úgy gondoltam, hogy a munkába... — Elfelejtetted, hogy kölcsönöztem neked 1000 forintot? — Dehogy, ez egyike legszebb emlékeimnek. * Vezető elvtárs, igaza van, hogy a becsületes munkába még senki nem halt bele, de miért legyek esetleg én az első áldozat? * A gépkocsi balesetek egyik leggyakoribb oka: — 100 kilométeres gyorsasággal száguldó olyan kocsi, amely még az 50 kilométeres gyorsaság követelményeinek sem felel meg és benne olyan gépkocsivezető. aki még a 20 kilométeres gyorsaság kívánalmainak sem tud eleget tenni. * Ha egyenes irányú a bírálata, úgy elhúzódnak öntől. A suszter maradjon a kaptafánál — jelentette ki a sütőipari üzem igazgatója — és az építőiparba táVOZOtt; * Az unalmas értekezlet befejezése után a résztvevők élénk vita és vélemény- csere céljából a közel? presszóba indultak. * T.élekben a haladás híve volt, de testét meg sem mozdította. A szigorú fonok — Kérem kollégák — nem engedem meg, hogy mosailanul egyék a gyümölcsöt! NAGY VADASZAT Az afrikai sivatagban folytatott vadászat után a vadász gondterhelten lép be a vadásziakba, ahol már készen áll az ünnepi ebéd. Még mielőtt helyet foglalna így szól az egyik szolgához: — Kérem, menjen ki a vadászlak elé, állapítsa meg, milyen állatot lőttem, s utána közölje velem a nevét. Viszaérkezése után a szolga a következőket mondotta: — Azt állítja, hogy Joe Smith a neve. LAJOSKA NEM KERES Régi, kedves ismerősömmel találkoztam Szolnok főterén. Elrohan mellettem, észre sem vesz. Utána szólok. — Hát Téged meg mi lelt, hegy észre sem veszed az embert? — Óh, bocsáss meg — mentegetőzik gyöngyöző homlokkal. Rohanok a tanácshoz. Tudod a kisfiam második osztályba megy és igazolást kell neki beszerezni. — Milyen igazolásra lehet szüksége egy hétéves kisfiúnak? — érdeklődöm kíváncsian. — A tanácsnak kell igazolnia, hogy önálló keresettel nem rendelkezik. — Na és mihez kell az igazolás? — faggatom tovább. • — Nevetni fogsz! Az autóközlekedési vállalatnak. Kint lakunk a Vosztok úton és tudod milyenek ott a viszonyok. A Kassai úti iskolába kell járnia mindennap. Csaknem két kilométeres távolság. Sok egy kicsit, hétéves gyermeknek, ezért autóbuszbérletet váltok neki. No, ehhez. — Miért nem teszitek szóvá, hogy ne lopják a dolgozó emberek idejét ilyen haszontalanságokkal? — Nyugodj meg, szóvá tettük! — Na és? — Nem lehet akadékoskodni, rendelet van rá, méghozzá szigorú Kortól, időtől, tértől, nemtől függetlenül, aki bérletet vált annak szigorúan vinnie kell a tanács igazolást. Hát nem muris? Kezet fogunk, rohan tovább a tanácsházára az igazolásért. A tanácsi hatósági pecsét szavatolásával igazolja: „Imre Lajos hétéves szolnoki kisfiú önálló keresettel nem rendelke■» zik". E. S. Máaoóik mmt r Óvatosság A férj a feleséghez: — Mit jelentsen ez?! A táskádban megtaláltam a házasságközvetítőtől kapott levelet, amelyben arról értesítettek, hogy szük- v'ég esetén megfelelő — egyént tudnának neked ajánlani! — Ne haragudj! Ez már régi történet! — Hogy-hogy régi történet?! — Abból az időből való. amikor olyan súlyos beteg voltál. Szűkre szabott sportműsorok a szolnoki rádióban — Kedves hallgatóink! A most következő hat percben az NB II-ben lejátszott bajnoki labdarúgó-mérkőzések első és második félidejét közvetítjük- A szünetben, „Helyi nagyságok” sorozatunkban J. Sebastian Bach életművét mutatjuk be. TANMESE Abdallah ibn Kálász. a hatalmas bagdadi kalifa szeretett kegyetlen tréfákat űzni az emberekkel. Egy Ízben elfogatott egy nagyszakái lú bölcset, udvarába hurcoltatta és a következő találós kérdést adta fel neki. — Mond meg ó bölcs, ha van hetvenöt almád, hogyan osztod fel kilencven részre, de úgy, hogy mind a kilencven embernek egy-egy egész alma jusson. Jól vigyáz a válaszra, mert ha nem felelsz helyesen, leüttetein a fejed! — Ó nagy kalifa — zokogott fel i-z agg bölcs — kegyelmezz meg életemnek! Ne állíts megoldhatatlan feladat elé! — Megoldhatalüan feladat? Hahaha — kacagott zordan Abdallah ibn Kálász. Vesd csak szemedet a gyaurok távoli városába, a szép Tisza mellé. E feladatot ott ugyanis megoldotta a városi kalifátus bölcs kincstárnoka. Kilencven gyaur kölyköt vettek fel egy-egy gyermekkertbe, de csak hetvenötre adtak vala pénszt. És ahogyan én az ottani gyermekkertek bölcs kadináit ismerem, egy gyerek sem fog megrövidülni. Hogy hogyan csinálják? Azt bizony csak Allah tudja. Imigyen szóla a nagy kjalifa. És megkegyelmezett a bölcsnek, mert tudta vala, hogy erejét meghaladó feladatra szólította őt fel. És Bagdadban azemi- rátsu területén akkoriban még nem találták fel a gyaurok hatalmas fegyverét, a Költségvetésr Harapós háziasszony Ügynök: (a mogorva háziasszonyhoz) A kedves férje itthon van asszonyom? Háziasszony: (gorombán ráripakodik) Az én férjem sosincs itthon! Ügynök: (elmenőbem sandán visszapillant) Nem is csodálom... Aktuális probléma — Ha engem akar átverni, akkor még got spenótot egyen! KINEK HOL JÁR A GONDOLATA A TANÉV KÜSZÖBÉN A temetés Az illető azok közé a szerencsétlenek közé tartozott^ akik mindig sietnek, mégis elkésnek. Egy alkalommal egyik barátjának temetésére készült — megígérte a családnak, hogy 3 órára a gyászoló háznál lesz. Am csak fél négykor ült bs a kocsijába, s ezért azután veszett gyorsasággal száguldott végig az utcákon. Amikor egy rendőr megállította, kérlelő hangon így szólt: „Kérem, őrmester úr, ne tartson fel. Temetésre megyek.” — Mindjárt gondoltam — válaszolta a rendőr.